Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-04 / 154. szám
8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. július 4.1 www.ujszo.com Jean Castex lesz az új francia kormányfő Jean Castex várhatóan még a következő szerdai kormányülés előtt megnevezi kormánya tagjait (TASR/AP-feivétei) RÖVIDEN Robbanás az urándúsító telepen Dubaj. Robbanás és tűz volt Irán legfőbb urándúsító telepén, Natanzban csütörtök hajnalban. Irán ugyanakkor csupán arról adott hírt, hogy „balesetben megrongálódott egy félkész épület”. A robbanást és a tüzet az AP amerikai és a Reuters hírügynökség elemzőkre hivatkozva jelentette, akik egy amerikai tűzjelző és -figyelő műhold adataira alapozzák véleményüket, továbbá az iráni tévé helyszíni felvételeire. A képeken látható törmelék és épületrom alapján veszik biztosra, hogy hajnali két óra körül robbanás történt és tűz keletkezett. Az iráni atomenergiaügynökség részéről annyit mondtak, hogy a telepen az urándúsító centrifugáknak helyt adó föld alatti létesítményben nem esett kár, az zavartalanul működik, és emberi sérülés sem történt. A natanzi telep Irán egyik legszigorúbban védett létesítménye, több csarnoka hét méter vastag betonfedél alatt van, hogy ne tehessenek bennük kárt esetleges légitámadások. (MTI) Kártalanítanák a hozzátartozókat Stockholm. Irán kártalanítaná a januárban általa tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép áldozatainak hozzátartozóit -jelentette be a svéd külügyminiszter. Ann Linde nem sokkal az érintett országok minisztereivel folytatott megbeszélése után nyilatkozott a TT svéd hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a kártérítés összegéről egyelőre nem született megállapodás. A bejelentést Teherán nem kommentálta. Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy az iráni Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le a gépet tévedésből. A tragédiát senki sem élte túl. A 176 halálos áldozat nagy része iráni-kanadai kettős állampolgár. (MTI) Szlovónia számára nem biztonságos Ljubljana. A szlovén kormány döntése alapján mától Horvátország, Csehország és Franciaország lekerül a biztonságos országok listájáról, miután ezen országokban nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az elmúlt két hétben - írta a helyi sajtó. Az említett országok ún. sárga listára kerülnek, ami annyit jelent, hogy nem biztonságos odautazni. Azoknak az állampolgároknak, akik ezekből az országból érkeznek Szlovéniába, meg kell indokolniuk utazásuk célját. Ez lehet üzleti vagy más gazdasági érdekeltség, vagy mert ott ingatlanuk van. Ha turistaként érkeznek az országba, a szállásfoglalásról igazolást kell felmutatniuk a határon. Horvátországban csütörtökön 96-tal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3008-at, és két új halálesetet regisztráltak. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Jean Castex-t bízta meg tegnap Emmanuel Macron francia államfő az új kormány megalakításával néhány órával az után, hogy lemondott az Édouard Philippe vezette kabinet - közölte az elnöki hivatal Párizsban. A nagyközönség számára ismeretlen, 55 éves jobboldali politikus 2020 április óta a koronavírus-járvány miatt kihirdetett általános karantén fokozatos feloldásáért felelős kormánymegbízott volt. Jean Castex korábban, Nicolas Sarkozy államfósége (2007-2012) idején az elnöki hivatal helyettes vezetője volt, majd a nagy franciaországi sporteseményeket, köztük a 2024-es párizsi olimpiai játékokat előkészítő tárcaközi bizottságot vezette, 2008 óta a spanyol határ közelében található Prades j obboldali polgármestere, ahol vasárnap a szavazatok 75,72 százalékával választották újra. A miniszterelnök-váltás nem meglepetés, az államfő hónapok óta kormányátalakításra készült, „egy új csapatot” ígért, „új úton”, hogy új lendületet adhasson elnöksége utolsó két évének a számos elindított reform (munkajog, nyugdíj, társadalombiztosítás) és válság (sárga mellényes mozgalom, koronavírus) után, miközben a francia gazdaság idén recesszióba süllyed. A vasárnapi önkormányzati választás kormánypárti kudarca viszont kérdésessé tette a kormányátalakítás mértékét, illetve azt, hogy Macron milyen gesztusokat tesz a győztes Zöldek és a baloldal irányába. A Zöldek azonban már a hét elején jelezték, hogy nem kívánnak részt venni a kormányzásban. Valószínűleg atomreaktorból származnak azok a radioaktív részecskék, molyokat Észak- Európa fölött észleltek, de egyelőre nem tudni, hogy honnan erednek - közölte tegnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). Bécs. A tájékoztatás szerint a térségbeli országoknak mind vannak atomreaktoraik, beleértve Oroszor-Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírusjárvány okozta válságból - jelentette ki tegnap Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Budapest. Ha Magyarország nem engedi, hogy a koronavírus-járvány ismét „felszaladjon”, ha „észnél van a határvédelemnél”, ha támogatja a beruházásokat és a munkahelyterem-Az új miniszterelnök pályafutása és személyisége erősen emlékeztet az előző kormányfő, Edouard Philippe karrierjére. Mindketten a jobbközép meghatározó, de háttérben lévő, helyi szinten nagyon népszerű politikusai voltak, mielőtt szágot is, amely azonban tagadta, hogy onnan származnának az észlelt izotópok. A NAÜ beszámolója szerint a térségben kissé megemelkedett a radioaktivitás, „nagyon alacsony mértékű” cézium- és ruténiumszintet mutattak ki, ami nem jelent veszélyt az emberi szervezetre és a környezetre. Az ügynökség szerint ilyen radioaktív kibocsátás akkor keletkezhet, amikor működik a reaktor, illetve ha karbantartást végeznek rajta. tést, és ha nem engedi, hogy „baleknak” nézzék a Nyugaton, akkor megerősödve kerülhet ki a válságból - mondta a kormányfő. Azt is kiemelte: haj ól készülnek fel, jól dolgoznak az egészségügyi szakemberek - akiknek köszönetét mondott a Semmelweis-nap alkalmából -, akkor nem lesz második hullám. Az utóbbit, a járvány esetleges második hullámát firtató felvetésre Orbán Viktor azt válaszolta: Magyarország a járvány első hullámával szemben győzelmet aratott, de „ez egy sza-Emmanuel Macron kormányzati szerepre kérte fel őket. A regionális lapoknak tegnap adott interjúban Macron úgy vélte, talán túl gyorsan kívánt haladni a reformokkal, de jól tudja, azok megvalósítása csak párbeszéden keresztül lehetséges. Észtországban, Finnországban és Svédországban a múlt héten észlelték a részecskéket. Aleksi Mattila, a finn Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Központ (STUK) laboratóriumának vezetője azt mondta, hogy az atomreaktor normális üzemmenete során is keletkezhetnek ilyen részecskék. Hozzátette: ilyen részecskéket jellemzően évente egy vagy két alkalommal észlelnek, ajelenlegi eset sem tér el a szokványostól. kaszgyőzelem”, „nem a háborút nyertük meg, hanem csak egy csatát”. Mivel a környező világ hatással van Magyarországra is, jól és okosan kell dönteni például a nyaralásról, meg kell gondolni a külföldi vakációt. „Lehet, hogy most inkább a Balatont érdemes választani” - hangsúlyozta. A kormány feladata pedig - jelezte -, hogy figyeljen, „ne nyaralgasson”, „mégjó néhány hétig itt kell lennünk, a hivatalban”. Megerősítette: a kormány ellenáll annak a brüszszeli nyomásnak, hogy engedjen be V4-ek: továbbra is egységes állásponton Varsó. A visegrádi csoport (V4) segíteni akarja az Európai Üniót (EU) a koronavírus utáni jövője alakításában - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a tegnapi varsói regionális csúcstalálkozót követő közös kormányfői sajtóértekezleten. Az egy évig tartó soros lengyel V4-elnökséget nyitó megbeszélésen a kormányfők arról beszéltek, hogy a térség országai, „nagyon szolid gazdasági alapokkal rendelkezve, helytállóan tudták átvészelni a járványt”, segíteni akaiják az EU jövőbeni változásait - mondta Morawiecki. Utalt konkrétan a közeljövőben az uniós színtéren megvitatandó 2021-2027-as költségvetési tervre, az európai gazdaság élénkítését célzó helyreállítási tervre. Közölte: a V4 egységes álláspontot képvisel a menekültek átirányítását és az EU külső határainak védelmét illetően. Andrej Babis cseh kormányfő aláhúzta: a kormányfők megegyeztek abban, hogy uniós színtéren törekedni fognak az összes EU-tagállam számára igazságos költségvetés elfogadására. Igor Matovic kormányfő megállapította: Lengyelország nagyon nehéz időkben veszi át a V4 soros elnökségét. Annak ellenére, hogy Szlovákia a területét tekintve a V4 legkisebb tagja, a csoport olyan közösséget képez, melyben nincsenek tekintettel a nagyságra, ahol mindenki egyenlő, ami „egy jó és egészséges” közösség tulajdonsága. Orbán Viktor úgy vélte, Lengyelországnak kulcsszerepe lesz a tárgyalásokon, hiszen most vette át a V4 vezetését, így nagyobb felelősség nyomja a lengyel kormányfő vállát, mintha csak a saj át országáért tárgyalna. (MTI) Az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (CTBTO) Bécsben ugyancsak figyelemmel követte a részecskekibocsátást, és arra jutott, hogy több országban is keletkezhetett. Sem a NAÜ-nek, sem a CTBTO- nak nincs joghatósága az ilyen esetek kivizsgálására a feltételezett helyszínen, mert a nukleáris biztonság a nemzetközi jog alapján nemzeti hatáskörbe tartozik. (MTI) újabb és újabb országokból ellenőrzés nélkül embereket. Ezért egyelőre - Szerbián kívül - nem EU-s országokból nem engednek be Magyarországra ellenőrzés nélkül senkit, az átutazás pedig mindenkinek csak korridorokon keresztül lehetséges. Magyarországon elhunyt egy idős, krónikus beteg, és hattal, 4172-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma - közölte tegnap a koronavirus.gov.hu. Az elhunytak száma így 588-ra emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 832. Valószínűleg atomreaktorból származnak az Eszak-Európa fölött észlelt radioaktív részecskék Orbán: Nem a háborút nyertük meg