Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-03 / 153. szám

www.ujszo.com | 2020. július 3.

KULTÚRA

I 9

Itt van a város, vagyunk lakói

Szászi Zoltán úgy folytatta a Zimankó-sorozatot, hogy annak sincs hiányérzete, aki csak most kapcsolódik be

JUHÁSZ KATALIN

Nálunk a családban kedvenc mesetípus a félig igaz, fáiig kitalált történet az elbeszélő gyermekkorából. A két kis hallgatónak tippelnie kell, mi az, ami megtörtént, és mely elemek lehetnek a fantáziám szüleményei. Már-már engedtem a noszogatásnak, hogy legyen ezekből a sztorikból kötet, erre tessék: Szászi Zoltán megírta helyettem.

Legalábbis a felnőtteknek szóló verziót. Már a cím is rafinált: Télig mese. Az ember önkéntelenül is a „félig” szóra asszociál, illetve agyunk erre korrigálja az első szót, mint egy túlbuzgó helyesírásellenőrző szoftver. Es talán pont ez volt a szerző szándéka az agyunkkal. A műfaji megjelöléssel sem kell bajlódnunk, íme: „sok egybemosódó mese, legenda, regénytöredék és egyéb ilyesféle. Arról szólna, hogy nincs hazugság, de senki nem mondja el teljesen az igazat sem, adott percben minden viszonylagos. Ha tehát az apja az ő meséiben magát hősnek adta ki, akkor az is igaz lehet, miként az is, hogy csak hamisan csillogó álom vagy olcsó fantázia szüleménye ez a hősiesség”. (154. oldal)

Az elbeszélő, aki nyilván maga a szerző, a kötet elején igyekszik rendet vágni édesapja történeteiben. Magát időutazóként megjelenítve visszatér a kisvárosba, hogy megfigyelje, hogyan viselkedett az akkor tizennégy éves apja egy légitámadás alatt, amiről később részletesen mesélt neki, kidomborítva azt a nemes gesztust, hogy saját testével védte a

bicebóca Terikét a repeszektől. Nos, elárulom - és ígérem, ez lesz az egyetlen szpoiler -, hogy a dolog fordítva történt, sőt, a gáláns ifjúmég össze is pisilte magát, mire kikászálódott a rajta eszméletlenül fekvő kislány alól. Ez az időutazás azonban egy délutáni szunyókálás közben történt, vagyis nem történt meg, azaz máris bonyolódik a helyzet. Az olvasó ezen a ponton arra számít, hogy további leleplező expedíciók következnek, miközben szép sorban elfogynak az édesapa szuperképességei. Ehelyett az elbeszélő kerül fókuszba, illetve ugyebár maga a szerző, de nem biztos, hogy minden pontosan úgy volt, ahogy meséli.

Aki személyesen ismeri Szászi Zoltánt, az persze helyzeti előnyben van, tudhatja, mi történt vele és mi nem — vagyis egy másik könyvet olvas. De gyorsan megnyugtatnám a többieket: ők is egy rendkívül izgalmas szöveggel találkozhatnak. A helyszín egy meg nem nevezett kisváros, illetve több gömöri település egybegyúrva. Azt, hogy Gömörben járunk, maga Szászi kottyintja el, amikor a főhős világgá megy: „El innen a fenébe! Negyvenéves mese már ez. Egyes szám harmadik személyben konkrét helyszínekkel elmesélve. Tizenhat évesen kié lehetett a végtelen, ha nem az övé? Kövecsesig gyalog, majd személyvonattal Fülekre. (Hoppá, hát ezek konkrét helyek egy bizonyos térképen. Kérdés, kell-e ennyire pontosnak lenni, vagy csupán a kezdőbetűkkel kellene jelölni a helységneveket? A dilemma eldöntetett, ha egyszer már leírta ezt a falunevet, hogy Kövecses, akkor legyen az, ami. Ez érvényes Fülekre is! Kész, passz!)” (88. oldal)

Szóval körülbelül a kötet felénél tudják beazonosítani a környéket mindazok, akik eddig nem olvastak semmit Szászi Zoltántól. A Télig

mese ugyanis folyatása annak a laza sorozatnak, amely A felejteni nem tudás gyönyörűsége és szomorúsága című kötettel indult 2009-ben. Az-FILMMÚZEUM

Elkíséri! trombitaszó

Aki egy kicsit is szeretne megmerítkezni a filmtörténetben, annak Federico Fellini örökzöldje, az Országúton kötelező - írnám, de ennek a szónak inkább távol tartó, elidegenítő hatása van. Különösen, ha hozzáteszem, hogy ez a Fellini-opus mára tananyaggá nemesült - ami egy másik nem igazán bizalomkeltő szó ebben a viszonylatban. Inkább így fogalmazok: az Országúton nem kötelező, de kihagyhatatlan. Esszenciáját egy fájdalmasan továbbélő trombitaszó adja, melyben jelképesen a női főszereplő, Gelsomina lelke szól, és elevenedik meg, ha a dallam valahol felcsendül. Aki egyszer megnézi az Országútont, annak egy életre ott rezonál a fülében, a lelkében e rövid melódia, melyet a történet szerint Gelsomina komponált, de valójában Nino Rota zenéje. Nemkülönben a film! Kitörülhetetlenül ott ragad az is az emlékezetben - felemelő történetével, benne a Zampano mellkasán összefogott lánccal, melynek szimbolikus szemei folyamatosan pattannak szét a két főszereplő között; az útpadkán gubbasztó Gelsomina előtt elvonuló, a lány magányát jelképező lóval; Gelsomina kiskertjével, melyben paradicsomot ültet, hogy otthont teremtsen kettejüknek; II matto, vagyis a Bolond kavicsokról és a világmindenségről szóló meséjével;

Gelsomina szégyenérzetével, hogy meglopják az őket befogadó apácákat... és folytathatnánk a sort a film ikonikus epizódjaival, melyek egyikében Chaplin-kalappal a fején Gelsomina bohóccá-művésszé érik a maga módján.

Az Országúton két emberi lény útját követi nyomon, akiket a sors kifürkészhetetlen okból sodort egymás mellé. A keretet az újjászületés helye, a tenger adja: a film elején Itália egyik pontján Gelsomina búcsúzik a hullámoktól, a film zárásaként - a hosszú közös út végén - Zampano roskad le a parti fövenyre Olaszország egy másik pontján, hogy Gelsominára gondolva felnézzen a

csillagokra. Akkor ott, a vadságától, a szeretettelenségétől megváltatva, először látja meg a csillagok fényét, és fedezi fel bennük azt, amit addig... de ne mondjuk ki a lényeget. Meghagyjuk Zampano megváltatását saját nézői élménynek!

Zampano (Anthony Quinn), a vándorartista tízezer líráért megvásárolja a naiv Gelsominát (Giulietta Masina), hogy kíséije útján, és segédkezzen a fellépéseinél. Zampanónak nincsenek eszközei a szeretetet megmutatni. Rabszolgaként bánik a lánnyal, nem veszi emberszámba, csupán élő kellék számára, akit ott lehet hagyni bárhol, ha épp úgy hozza a helyzet. Úgyis ott marad ragaszkodón, azt teszi, amit Zampano parancsol neki. Talán így is maradna kettejük viszonya örökre, ha a sors nem hozná útjukba II mattót, aki megtanítja Gelsominát arra a bölcsességre, hogy minden létezésnek, még egy kis kavicsnak is értelme van itt a földön. Gelsomina hinni kezd magában, hinni kezd abban, hogy bohócmutatványával és belső derűjével megkönnyítheti mások életét. S hogy érzelmeivel megválthatja Zampanót is. Elhiszi: ezen a földön az az ő küldetése, hogy Zampano magányát feloldja. „Mi lesz vele, ha én sem leszek mellette” - fűt át Gelsomina agyán, II matto szavaitól megvilágosulva. Aztán jóval később, amikor a magára maradt Zampano egyedül ténfereg egy vidéki helyszínen, meghall egy dallamot. Ruhákat teregető asszony dúdolja. A néző ezen a ponton sejti, érzi, tudja, amit sok minden egyébbel együtt Fellini üzen nekünk az Országútonnal: a szeretetnek, ha viszonzatlan is, van értelme. Gelsomina nem élt hiába.

Tallósi Béla

Országúton (La strada), olasz filmdráma, 1954.

Rendező: Federico Fellini Zeneszerző: Nino Rota Operatőr: Otelló Martelli Szereplők: Giulietta Masina, Anthony Quinn, Richard Basehart

tán jött a Zimankó és a Város Szíve (2012), és a párbeszédeket nélkülöző, formai kísérletnek is tekinthető A szokott helyen, hatkor (2015). Mindben felbukkantak ugyanazok a szereplők, a Kisváros jellegzetes „díszletelemei”, nagy figurák, akik megérdemlik, hogy fennmaradjanak az utókor számára. Zümi, Fittyu bá, Adjegytízest Zolti, Bébé, Olli és a többiek - fel sem kell tenni a kérdést, hogy létező személyekről vane szó, annyira egyértelmű. Zimankónak (más néven Tintásnak) elég csak hallgatni a történeteit, és jegyzetelni, mint Mikszáth, Hrabal, Krúdy, Bächer Iván vagy Grecsó Krisztián tette. Ha ők öten közösen írnának egy szöveget, aztán elküldenék szerkesztésre Salingemek, aki a biztonság kedvéért még Vonnegutnak is megmutatná, talán abból születhetne hasonló hangulatú dolog; mint a Télig mese.

Bár a kötet hangulata sem állandó: hol vidámabb, hol melankolikus, máskor amolyan belenyugvós, vagy éppen ráérősen laza. Szívszorító passzusok is bőven vannak benne. Lassan kell kortyolgatni, mint egy nagy bögre teát hosszú téli estéken. Arról szól, hogy nem feltétlenül rajtunk múlik, hogyan boldogulunk az életben, hogy a környezet, a családi háttér és a kor is determinál, a véletlennek is szerepe van, és ugyanaz a mese mindenkinek mást mond. Ennek ellenére — vagy épp ezért - el kell mondanunk saját félig igaz, félig kitalált történeteinket, hogy megőrizzen minket az a bizonyos családi legendárium.

Szászi Zoltán: Télig mese, Madách Egyesület, Pozsony, 2020, 160 oldal

Augusztus végén kezdik forgatni A játszmát

Budapest. Augusztus végén kezdik forgatni A játszma című filmet Fazakas Péter rendezésében. A játszma című mozi A vizsga című nagy sikerű krimithriller folytatása lesz. A vizsga bemutatója után 10 évvel, 2021- ben visszatér a mozikba a hatvanas évekbeli állambiztonsági kémjátszmában tartótisztként Nagy Zsolt, a mentoraként Kulka János, a kettős játékot űző titokzatos szeretőként Hámori Gabriella és az ávós vizsgabiztosként Scherer Péter. A vizsga folytatásában a hidegháborús kádári titkosszolgálat új, minden eddiginél fordulatosabb és veszélyesebb állambiztonsági játszmába kezd. A 2011-ben bemutatott filmben megismert emlékezetes karakterek níindmind visszatérnek az izgalmas második felvonásban, amelyet ezúttal is Köbli Norbert írt.

„Tíz év telt el A vizsga forgatása óta. Azóta azon törtem a fejem, hogyan hozhatnám vissza a főszereplőket, hogyan dobhatnám bele őket egy új kémjátszmába úgy, hogy az nekem is és a nézőknek is friss és meglepő legyen. Most végre megtaláltam a módját” — fogalmazott Köbli Norbert. (MTI)