Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-29 / 175. szám

www.ujszo.com I 2020. július 29. KÖZÉLET 3 Az egészségügy legnagyobb kihívásai A leterhelt személyzet helyzetén jelentősen javíthatna az egészségügy elektronizálása, valamint az, ha az emberek na­gyobb mértékben kihasználnák az orvosokkal való telefonos konzultáció és az elektromos receptek adta lehetőséget. Nálunk ugyanis egy lakos évi 11-szer látogat el orvoshoz. • (Somogyi Tibor felvétele) NAGYROLAND Pozsony. Elkerülhető halálesetek, elhanyagolt szűrősek, orvoshiány - a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská sporitelfia) elemzői szerint ezek tartoznak a szlovák egészségügy legnagyobb kihívásai közé. Az egészségügyben dolgozó szakemberek évek óta hangoztatják, hogy a szlovák betegellátás minő­sége csakis rendszerszintű változta­tások után javulhat. Nem elegendő egyes részterületekre koncentrálni, hanem lépésről lépésre kell bevezet­ni az átfogó reformokat, amelyek hosszadalmasak ugyan, de csakis ezek hozhatnak valódi előrelépést. Az újítások azonban nemcsak költ­ségesek, hanem akár népszerűtlenek is lehetnek, így nem csoda, hogy a politikai vezetés nem feltétlenül hajlik a kemény döntések meghoza­talára (példaként megemlíthetjük Andrea Kalavská egykori smeres egészségügyi miniszter kórházre­formját, amelyet végül a saját pártja vétózott meg a parlamentben). Az új kormány és az egészség­­ügyi tárca új vezetése a következő négy évre rendszerszintű változta­tásokat ígér. A Szlovák Takarék­­pénztár elemzői legfrissebb tanul­mányukban összeszedték az egész­ségügy legfontosabb kihívásait, amelyekkel a szaktárcának még eb­ben a megbízatási időszakban kell szembenéznie. Elkerülhető halálesetek Az elemzők szerint a szlovák egészségügy egyik legnagyobb kihí­vása, hogy jelentős mértékben csök­kenjen az elkerülhető halálesetek száma - akkor beszélünk elkerülhető halálesetről, ha a beteg amiatt vesz­tette életét, hogy nem kapott megfe­lelő minőségű ellátást, vagy pedig nem látták el időben. Az európai uni­ós átlaghoz képest nálunk 2,5-szer több beteg hal meg „feleslegesen”. Ezzel szorosan összefüggő, szintén aggasztó mutató, hogy bár az ország­ban fokozatosan nő a születéskor várható átlagéletkor (nálunk 77 év körül mozog), viszont jócskán elma­radunk a nyugat-európai országok­tól, ahol az átlagéletkor 80 év felett van. Az sem mindegy, hogy mennyi évet élünk le egészségesen. Az elem­zők rámutattak, hogy Németország­ban és Franciaországban az 50. élet­évüket betöltő emberek azzal szá­molnak, hogy még legalább 20 évig nem fognak betegeskedni, Szlováki­ában viszont az emberek úgy gon­dolják, hogy már 62 éves koruk kö­rül kezdenek leépülni. A megelőzés fontossága A közép-kelet-európai orszá­gokban jóval gyakrabban halnak meg az emberek a vérkeringési rendszerrel összefüggő betegsé­gekben, valamint rákban, mint Nyugat-Európában. „Ezeknek a betegségeknek a jelentős részét ha­tékonyan lehetne kezelni, ha korai szakaszban észlelnénk őket. Sok életet megmenthetne a megelőzés, például a szűrővizsgálatok számá­nak növelése” - írják a takarék­­pénztár szakemberei. A megelőzés nemcsak hatéko­nyabb, hanem olcsóbb megoldás is, hiszen jóval kevesebb kiadással jár­na, ha nem kellene a drága kezelé­seket finanszírozni. Az elemzők szerint az egyik leg­olcsóbb és legjobb megelőző mód­szer az oltások beadatása, amelyben Szlovákia szintén elmarad az EU-s átlagtól. Az elemzők az influenza elleni oltást említik, amelynek be­­adatási aránya a 65 év fölötti, leg­­vészélyeztetettebb korosztály ese­tében nálunk mindössze 10 száza­lék körül mozog. Az uniós átlag ez­zel szemben 44 százalék. Az elem­zők azért is tartják fontosnak az ol­tások megemlítését, mert a korona­vírus elleni harcban komoly szere­pe lesz annak, hányán oltatják be magukat. Elvándorló orvosok A problémát tovább tetézi az egészségügyben uralkodó munka­erőhiány. Azt, hogy az országban kevés az orvos, már most is érezzük, és a takarékpénztár előrejelzése sze­rint akár rosszabb is lehet a helyzet, hiszen a lakosság fokozatosan el­öregedik, így még több embernek lesz szüksége az ellátásra. Arról nem is beszélve, hogy az orvosok is ki­öregednek: a közép-kelet-európai régióban az 55 év feletti orvosok aránya 25^15 százalék. A fiatal or­vosgeneráció viszont javarészt kül­földre vándorol. A jövőben tehát na­gyobb szükség lesz a betegellátásra, mint korábban, viszont ha az egész­ségügyi minisztérium nem hoz je­lentős változtatást, még kevesebb orvos lesz, mint most. A leterhelt személyzet helyzetét javíthatja az egészségügy elektro­nizálása, valamint a páciensek tá­volról, telefonon keresztül történő diagnosztizálása, amelyet a koro­navírus idején lehetőségünk volt megtapasztalni. Az elemzők szerint azonban nálunk kevesen élnek a te­lefonos konzultációval, és az elekt­­ronjkus recepteket sem használjuk ki eléggé, pedig mindezek jelentő­sen lecsökkentenék a látogatások számát. A szlovák egészségügyre amúgy is jellemző, hogy a betegek inkább a személyes látogatást ré­szesítik előnyben: nálunk egy lakos átlagban évi 11-szer látogat el az orvosokhoz. A szaktárcára várva „A közép-kelet-európai országok egészségügyi rendszerének számos kihivással kell szembenézniük. A lakosság elöregedésétől és pénz­ügyi problémáktól kezdve a szű­rések megerősítésén át egészen a munkaerőhiány megoldásáig, vala­mint a digitalizációig. Ezen részte­rületek támogatása azonban látvá­nyosjavulást hozna a lakosság élet­­színvonalában” - olvasható a tanul­mányban. Az egészségügyi minisztérium­nak eddig a koronavírus-járvány következményeivel kellett foglal­koznia, így nem igazán volt lehe­tőségé elindítani az ígért reformo­kat. Most azonban az egészségügy már a megszokott üzemben működik, így a tárcának lassan cse­lekednie kell. Lapunk továbbra is figyelni fogja az egészségügyben zajló változásokat, és megpróbál­juk felhívni a közvélemény figyel­mét a legégetőbb problémák meg­oldására. WHO: messze még a közösségi immunitás A kollektív vagy nyájimmunitás csak akkor alakul ki, ha a lakosság 50-60 szá­zaléka immunis a vírus ellen (TASR-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ Ahhoz, hogy nyájimmunitás alakulhasson ki, az emberek legalább 50-60 százalékának immunisnak kellene lennie az új koronavírus ellen - jelentette ki Soumya Swaminathan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezető tudósa. Pozsony. Nyájimmunitásról ak­kor beszélünk, amikor már elegen­dő ember szervezete képes ellen­állni az adott vírusnak, így a terje­dése lecsökken, majd jobb esetben végleg visszaszorul. A koronavírus elleni nyáj immunitást az utóbbi hónapokban főleg Svédországgal kapcsolatban emlegették, mivel az ottani kormány egészen más jár­ványkezelési stratégiát választott, mint az európai országok többsége: míg a legtöbb államban komoly szigorításokat hoztak, addig Svéd­országban többé-kevésbé normális ütemben zajlott az élet, az emberek továbbra is jártak dolgozni, az is­kolák és az éttermek sem zártak be. A svéd kormány azzal számolt, hogy minél több ember kapja el a vírust, annál többen lesznek immu­nisak a betegségre, így védőoltás nélkül, természetes úton alakulhat ki a nyáj immunitás. óvatosan, nincs oltás Soumya Swaminathan, az Egészségügyi Világszervezet szak­értője azonban nemrégiben kijelen­tette: a világ még nagyon messze áll attól, hogy nyájimmunitás alakul­hasson ki. Elmondása szerint ehhez legalább 50-60 százalékos védett­ségre lenne szükség, a jelenlegi ta­nulmányok viszont arra utalnak, hogy átlagban a populáció 5-10 százalékánál alakult ki védettség, a leginkább sújtott országokban pe­dig legfeljebb 20 százalékról be­szélhetünk. A szakértő hangsúlyoz­ta: a nyájimmunitás nemcsak ter­mészetes úton alakulhat ki, hanem a védőoltás segítségével is. Mivel azonban egyelőre nincs kész a vak­cina, az országok vezetőit továbbra is óvatosságra intette. „Sokkal egyszerűbb a védőoltásos megol­dás. Egyrészt gyorsabb, másrészt pedig sokkal kevesebben halnak meg” - mondta Swaminathan. Áttörések Az utóbbi időben ismét olyan hí-' rek jelentek meg a sajtóban, hogy egy-egy kísérleti stádiumban lévő vakcina esetében jelentős áttörést értek el. Az egyik legbiztatóbb az Oxfordi Egyetem kutatóinak mun­kája, akik április óta több mint ezer önkéntes bevonásával végeztek kí­sérleteket, és eddig igencsak ígére­tes hatásról számoltak be. Ez azon­ban még nem elegendő, a szakem­bereknek most nagyobb tömegen kell kimutatniuk a szer hatását, és egyelőre még az sem világos, hogy a vakcina mennyi ideig nyújthat védettséget a vírus ellen. Oroszországból szintén érkeztek olyan hírek, hogy kész a koronaví­rus elleni védőoltás, azonban a vé­delmi minisztérium által közölt in­formációkból egyelőre csak annyi derült ki, hogy a katonák egy-egy kisebb csoportjánál vált be az oltás, a tömeges tesztelés csak most kez­dődik. Swaminathan ezzel kapcso­latban hangsúlyozta: a sebesség ugyan nagyon fontos, de nem mehet a biztonsági és hatékonysági előírá­sok rovására. „Szó sem lehet arról, hogy az első kész vakcinát rögtön beadják több millió embernek anél­kül, hogy megbizonyosodtunk róla, valóban segít-e, és hogy egyáltalán biztonságos-e ahhoz, hogy tömeg­használatra bocsássuk” - közölte a WHO szakembere. Nem lesz kötelező Marek Krajcí (OEaNO) egész­ségügyi miniszter nemrégiben el­mondta: Szlovákia folyamatosan tárgyal az Európai Bizottsággal a készülő vakcina felvásárlásáról. A tárcavezető szerint jelenleg 3 millió védőoltás megrendelését tervezik, amelynek beadatása nem lesz köte­lező. Az egészségügyi tárca azon­ban erősen javasolni fogja az oltást, főleg a veszélyeztetett csoportok­nál, vagyis az időseknél és a króni­kus betegeknél. Ennek érdekében országos információs kampányt in­dítanának. Pavol Jarcuska, a nem­régiben létrehozott járvány bizott­ság elnöke elmondta: a védőoltás szerinte akár már az év végére is el­készülhet. (nar, euronews, reuters, TA3)

Next

/
Thumbnails
Contents