Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-25 / 172. szám
18 SZALON ■ 2020. JULIUS 25. www.ujszo.com Nemi alapú diszkrimináció a munkahelyeken já Amnesty /l _ Intema/_■ f É tional / % M nemrégiben ^L E ■ i megjelent, Tamás-Sáróy Krisztina Magyarországgal foglalkozó kutató által írt tanulmányában a nők munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetését, diszkriminációját tárja fel. Az Amnesty International több mint 7 millió ember globális mozgalma; a szervezet olyan világért kampányol, ahol mindenki jogai maradéktalanul érvényesülnének. Céljaik közt szerepel, hogy mindenki élhessen Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és más nemzetközi emberi jogi egyezmények által megfogalmazott jogokkal. A szóban forgó kutatás ugyan a magyarországi munkaerőpiacról és a nők hátrányos megkülönböztetéséről nyújt képet, ez a jelenség azonban nemcsak Magyarországon létezik. Arra lennék kíváncsi, vajon a nők tisztában vannak-e azzal, ha nemi alapú hátrányos megkülönböztetés éri őket a munkahelyükön? Pontosan, a nőket érő hánányos megkülönböztetés sajnos nem kizárólag Magyarországra jellemző. A kutatás során megállapítottuk, hogy noha a magyar jogszabályok tiltják a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetést, a nők valójában rendszeresen kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek a munkaerőpiacon, mint férfi társaik, nemük és sok esetben kifejezetten anyaságuk miatt. Ennek egyik oka, hogy lényeges nemzetközi és regionális emberi jogi kötelezettségek (mint Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyezményei, uniós irányelvek) nem kerültek be teljes mértékben a nemzeti jogba. Továbbá a munkaviszonyokról rendelkező jogszabályok (ideértve az egyenlő bánásmódról szóló törvényt is) komoly hiányosságokban szenvednek, amelyeket a munkáltatók gyakran kihasználnak, és ezáltal a munkavállalói jogok is sérülnek. Egy másik jelentős ok, hogy a magyar hatóságok nem tartatják be megfelelőképpen a munkáltatókkal a jogszabályokat: nincsenek hatékony elrettentő intézkedések, illetve több ösztönző intézkedésre lenne szükség. A nők nagyon sokszor nincsenek tisztában azzal, ha hátrányos megkülönböztetés vagy egyéb jogsértés érte őket, ezzel is indolkolható a peres eljárások, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak beadott panaszok alacsony száma. Továbbá, azért sem keresnek jogorvoslatot, mert félnek a megtorlástól, és a jogorvoslathoz való hozzáférésnek számos jogi és gyakorlati akadálya van (például a bírósági perek magas költsége, jogi képviselő szükségessége, hosszan elhúzódó eljárások, vagy a sértetteknek nem megfelelően kompenzáló szankciók). Récsei Noémi A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak például, hogy melyek a nőket érő hátrányos megkülönböztetés fő okai; hogy tulajdonképpen mi is minősül hátrányos megkülönböztetésnek; melyik korosztályt érinti ez leginkább a munkaerőpiacon; mi a magyarázat arra a jelenségre, hogy akár kirúgásra is számíthatnak azok a nők, akik gyermeket várnak; milyen társadalmi változások után juthatnánk el az egyenlő bánásmódhoz; melyik országban érvényesülnek maradéktalanul a munkaerőpiacra vonatkozó jogok. A teljes interjút elolvashatják a Vasáma p keddtől, július 28-ától kapható számában. Új Szolidaritás születése? A lengyel elnökválasztásról A koronavírusvilágjárvány miatt elhalasztott lengyel elnökválasztás váratlanul izgalmasan alakult. H ónapokkal ezelőtt úgy tűnt, hogy a rendkívül megosztott ellenzék képtelen komoly kihívót állítani a hivatalban levő Andrzej Duda elnökkel szemben és a választás fő kérdése csupán az lesz, vajon a Jaroslaw Kaczynski vezette kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló elnököt már az első fordulóban újraválasztják-e vagy csupán a másodikban. Duda mellett szólt az is, hogy a legerősebb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) eleinte Malgotzata Kidawa-Blonskát jelölte vele szemben, aki már a tavalyi parlamenti választáson sem szerepelt túl jól. Ráadásul harcba induló további kilenc ellenjelölt legalább annyira kampányok a PO jelöltje ellen, mint Dudával szemben. Hogy mégsem Duda könnyed győzelmével ért véget az elnökválasztás, az két egymással összefüggő, de váradan tényezőnek volt köszönhető. A választás elhalasztása következtében az ellenzék nyert egy hónap haladékot, hogy összeszedje magát, és élt is ezzel a lehetőséggel. Kidawa-Blonska helyett a lendületes Rafál Trzaskowski, Varsó főpolgármestere len a PO új jelöltje, aki képes volt begyűjteni a többi ellenzéki párt szavazatait is. Az első fordulóban még csupán Robert Biedron baloldali szavazóit nyerte meg, a másodikban pedig lényegében a többi - többnyire jobboldali - párt híveit is meg tudta szólítani. Az első fordulóban 64,51 százalékos részvétel mellett Andrzej Duda 43,5 százalékot (8 450 513 szavazatot), míg Rafal Trzaskowski 36,46 százalékot (5 917 340 szavazatot) kapón. Utánuk Szymon Holownia (13,87%) és Krzysztof Bosak (6,78%) én el még jelentős eredményt. Mivel Duda jelentősen ötven százalék alatt maradt, az ellenzék számára ez az eredmény reményt adhatott arra, hogy egyesülve legyőzhető a kormány embere. Nem meglepő tehát, hogy a két forduló közön mindkét fél az eddigi elnökválasztásokhoz képest jóval intenzívebb mozgósító kampányba kezdett. Nem eredménytelenül. A végletesen kiélezett helyzetben a második forduló rekordrészvétellel zajlott le. A választásra jogosult állampolgárok 68,18 százaléka vett részt a voksoláson, amelyen végül Andrzej Duda 51,03%-ot (10 440 648 voksot), míg Rafal Trzaskowski 48,97%-ot (10 018 263 szavazatot) szerzett. Mindkét jelölt minden várakozást felülmúlt. Duda képes volt még kétmillió szavazót mozgósítani. A PiS soha nem kapott még enynyi szavazatot, de ez az eredmény Duda öt évvel korábbi támogatását is messze túlszárnyalta. Ugyanez elmondható Trzaskowskiról is. Sem a PO, sem a korábbi győztes elnökök (leszámítva 1990-ben Lech Walesát) nem kapott még ennyi szavazatot. Tehát Varsó főpolgármestere minden 1990 utáni választást megnyert volna ekkora támogatottsággal, de most ez sem volt elég. Ráadásul, ha a térképre nézünk, azt látjuk, hogy az ellenzéki jelölt a tizenhat vajdaságból tízet megnyert Dudával szemben, mégis alul maradt. Hogy megértsük e látszólagos ellentmondásokat, ismernünk kell egy kicsit a lengyel választói magatartást, a kampány üzeneteit és a lengyel társadalom rendkívüli megosztottságát. E tényezők persze szorosan összefüggenek. Közhelyszámba megy, hogy Lengyelországban létezik egy északkeletről délnyugatra húzódó ádós vonal, amelytől nyugatra inkább a PO, attól keletre pedig a PiS a nyerő. Ha csupán a vajdaságok összeredményeire tekintünk, akkor ez a megosztottság lényegében most is igazolódott. A nyugat most is narancssárga, a kelet pedig kék volt. Van azonban egy műek (LMBTQ-mozgalom) és a bevándorlás ellen irányult. Duda önmagát és a pártját a hagyományos lengyel énékek, sőt Európa védelmezőjeként állította be. Trzaskowskit igyekeztek Brüsszel és Berlin bábjaként, a lengyel érdekek kiszolgáltatójaként ábrázolni. Duda és a PiS hangsúlyozta, egyedül ők jelentenek garanciát arra, hogy a lengyel média lengyel kézbe kerüljön, hogy a lengyel gazdaságot lengyelek irányítsák, hogy a bevándorlást továbbra is féken tartsák. Persze a Trzaskowskival szemben felhozott „vádak” minden alapot nélkülöztek, aki igyekezett biztosítani a társadalmat attól, hogy a PiS-kormány családtámogatási rendszerét nem kívánja megváltoztatni, mint ahogy nem támogatja az azonos nemű párok gyermekörökbefogadási kérelmét sem, de igyekezett egy európai értékeken épülő Lengyelország víziót felvázolni a bezárkózásra építő Dudával szemben. Azonban a választás tétje valójában más volt. Ha a PiS elvesztette volna az elnöki palotát, akkor könnyen megbénulhatott volna a kormányzás. A lengyel elnöknek Andrzej Duda (balra) és Rafal Trzaskowski (Fotó: TASR/AP) térképeken kevésbé látványos, de sokkal fontosabb megosztottság is. Ez pedig a város és a falu szavazói között húzódik. Pontosabban húszezer vagy annál kevesebb lakosú települések polgárainak többsége egyértelműen PiS-szavazó, míg az ennél nagyobb városok inkább az ellenzék támogatói. Fontosak az arányok is. A kistelepüléseken a PiS jóval nagyobb (helyenként 70-85%-os) fölényben van, mint a PO a nagyvárosokban. Ennek köszönhető, hogy a húszezres vagy annál kisebb helyeken az országos ádagnál alacsonyabb részvétellel is több szavazót tudott a PiS elnyerni, mint a nagyvárosokban a PO. Pedig a Trzaskowski által megnyert kétszázezer feletti városokban több mint 71, a félmilliónál nagyobb városokban pedig közel 75 százalékos részvétel volt. Következtetésképpen megállapítható, hogy a PiS által uralt „vidék” lakosságának száma összességében magasabb az ellenzéki nagyvárosi lakosok létszámánál. Duda kampánya pedig éppen arra irányult, hogy a vidéki bázisát mozgósítsa. Ezért a fő témák elsősorban a nagyvárosi „kozmopolita” és liberális életmód, az azonos nerendkívül erős vétójoga van. Ha Trzaskowski nyerte volna az elnökválasztást, vétóival megakadályozhatta volna a PiS-kormány további centralizációs törekvéseit, úgy, mint a média, az igazságszolgáltatás és az önkormányzatok átalakításának terveinek megvalósítását. Az elnöki vétót ugyanis csak háromötödös többséggel írhatja felül a Szejm, amelytől nagyon messze van a kormánypárt. Ráadásul egy vereség következtében egyáltalán nem lehetett kizárni, hogy az Egyesült Jobboldal néven kormányzó koalíció is felbomlik, hiszen Jaroslaw Gowin (a koalíción belül az Egyetértés párt elnöke) már a választás lebonyolítása körüli viták során lemondott miniszterelnök-helyettesi posztjáról, de egyelőre - feltehetően valamilyen háttéralku eredményeképpen - a koalícióban maradt. Duda győzelme tehát megmentette a PiS-t és a kormányt, amely így felhatalmazva érezheti magát programjának folytatására. Sokkal érdekesebb, hogy mi történik az ellenzéki térfélen. Trzaskowski előtérbe kerülése a PO elnökének, Borys Budidnak köszönhető. Ugyanakkor a kapott több mint tízmillió szavazat előbbinek óriási legitimitást adott. Trzaskowski vált az ország legnépszerűbb ellenzéki politikusává, aki ugyan nem tagja a Szejmnek, de a főváros főpolgármestereként az egyik legfontosabb politikai pozícióból politizálhat az elkövetkező időszakban. Ráadásul erről sokan igyekeznek is őt meggyőzni. Úgy látszik, sikerrel, mert Trzaskowski annyit már bejelentett, hogy Üj Szolidaritás (Nowa Solidarnosc) néven mozgalmat indít, hogy a rá leadott több mint tízmilliós szavazót egyben tartsa. A mozgalomba várnak mindenkit, aki nem akar pártokhoz csatlakozni, de kormányváltást kíván. Trzaskowski stábjában arra is rájöttek, hogy nem elég a PiS-kormánnyal szembenállókat mozgósítani, hanem be kell merészkedni a PiS „bázisára”, el kell menni a kistelepülésekre, falvakba. Abból indulnak ki, hogy sokan csupán információhiányból fakadóan vagy a közmédia kormánypropagandája hatása alatt szavaznak a PiS-re, és „felvilágosító” tevékenységgel megnyerhetők. Annyiban logikus gondolat, hogy korábban a vidék nem volt ilyen mértékben a PiS-é. Sőt 2007- ben még a PO több szavazatot is kapott ezeken a településeken. De akkoriban még a Lengyel Néppárt (PSL) a PO segítségére volt. Nem kellett a PO-nak vidéken külön pártmunkát végezni, megtette helyette a PSL. Most azonban a PiS elszívta a PSL-szavazók zömét, és a párt is amortizálódott, így a PO- nak egyedül kell megvívnia ezt a harcot a ma már egyértelműen ellenséges közegben. Ráadásul nem biztos, hogy hangsúlyozni kell a lekezelő „felvilágosítás” kifejezést. Az magában rejti a lenézést, ami a PiS egyik legfontosabb érve: a városiak lenézik a tanuladan vidéket, ez pedig erősíti a vidékiekben az ellenállást a városival szemben. A PiS-kormány rengeteg forrást juttatott az elmúlt öt évben vidékre, nem csupán a családtámogatási rendszeren keresztül, hanem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket is végrehajtottak. A kormányoldalon szeretnek úgy fogalmazni, hogy visszaadták a vidéki emberek méltóságát, újra a nemzet teljes jogú tagjai lehetnek. A legközelebbi választás 2023- ban lesz. Rögtön három is: európai parlamenti, szejm- és szenátusi, illetve önkormányzati. Van ideje tehát az ellenzéknek stratégiát váltani. Eldönthetik addig a kérdést, hogy egy közös listán indulva, vagy továbbra is széttagozódva indulnak-e harcba. Az Űj Szolidaritás meghirdetése talán burkoltan az előbbi opció szándékát vetíti előre. Ugyanakkor látni kell az ellenzéki oldalon meglévő ellentéteket is. Az új Szolidaritást a PO-n belül is el kell tudni fogadtatni, tisztázni kell a két szervezet közötti viszonyokat, majd pedig a baloldaltól a radikális jobboldalig számos jelentős szereplővel kellene megegyezni. Nem lesz könnyű feladat... Mitrovits Miklós történész, polonista
