Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-25 / 172. szám

www.ujszo.com | 2020. július 25. SZOMBATI VENDÉG I 9 Királynője lett a lengyel filmnek Krystyna Janda: „Színházcsinálóként még hasznossá tudom tenni magam, főleg, hogy tele vagyok energiával..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Nincs nála ismertebb ás elismertebb lengyel színésznő Európában. Krystyna Janda olyan rendezők alkotásai révén vált híressé, mint Andrzej Wajda, Ryszard Bugajski, Krzysztof Kieslowski. Szabó István Oscar-díjas Mephistéjában a liberális nézeteket valló Barbara Brucknert játssza. Szabó István nem fukarkodik az elismeréssel. „Krystyna Janda na­gyon nagy színésznő - vélekedik. - Van egy monológja a Mephistóban. Szépen elmondta, de úgy éreztem, kicsit színpadias volt. Az érzelmei túlságosan ki voltak emelve, és mint­ha arra is gondot fordított volna, hogy tőle távol is hallják. Szóltam neki, hogy ez így sok lesz. Még egyszer megcsinálta. Finomabb volt, de még mindig sok. S akkor azt találtam mondani neki, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni, nem kell mindent kihangsúlyozni, elég csak úgy könnyedén elereszteni. Rám né­zett, és azt mondta: István, én szí­nésznő vagyok, nekem nem az a fel­adatom, hogy dobjam a szöveget, ha­nem hogy megértsem. És ha megér­tettem, akkor úgy mondom el, hogy más is megérti. Arról nem is beszél­ve, hogy az író ezt azért írta meg, mert közölni akart vele valamit. És igaza volt. Helyesen gondolkozott. Egyéb­ként nagyon szép nő. Elképesztően álltak rajta a ruhák. Fantasztikusan viselte minden kosztümét.” Nicoletta von Niebuhr szerepében Bánsági Ildikó a partnere volt a Mep­históban. „Bár nem ugyanazt a nyelvet be­széltük, a szemünk mindent ponto­san értett. Remekül dolgoztunk együtt. Szikrányi feszültség sem volt köztünk. Ha összedugtuk a fejünket, nyomban kiderült: a lényeges dol­gokról mindketten ugyanazt gon­doltuk.” Elveit, tartását soha fel nem adó, energikus nő. Nem véletlenül volt Andrzej Wajda múzsája. A legtöbb­ször vele dolgozott. A márványem­bert, az Érzéstelenítés nélküli, A kar­mestert, A vasembert, a Tatarakot forgatták együtt. Magocska címmel ő maga is rendezett játékfilmet. Tévé­­filmből több mint tízet. Német és francia filmrendezők is gyakran fog­lalkoztatták. Pedig alapjában véve színházi színésznő. Nymát alakította a Sirályban, Jennyt a Háromgarasos operában, Marthát a Nem félünk a farkastól című Albee-darabban, La­dy Macbethet, a Macska a forró bá­dogtetőn Maggie-jét. A márványember Agnieszkájá­­val, a személyi kultusz bűneit ku­tató, buldogszívósságú újságíró­nővel egyik napról a másikra Eu­rópa élvonalbeli színésznői közé lé­pett. Nagy erejű alakítása után több hasonló nőtípus megformálá­sára kérték fel. Egy kicsit sem érez­te skatulyában magát? Jogos a kérdés, hiszen érezhettem volna. A márványember után sorra kaptam a tántoríthatatlan, célratörő nőket, de közben mindig jött valami más is. Andrzej Wajda is óvott a ska­tulyától. Mivel tudta, hogy Agniesz­ka után sokan képzelik majd rólam, hogy a keménységem a védjegyem, Még valami... Ha amerikai filmben nyújtotta volna azt a teljesítményt, amit a Kihallgatásban, Krystyna Janda ma Oscar-díjas szí­nésznő. Nyolc hónapig for­gatták a filmet, a történethez hűen szörnyű körülmények között. A sztálini éra egyik po­litikai áldozatát, egy katona­együttes énekesnőjét játssza a filmben, aki a legkegyetle­nebb fizikai kínzások ellenére is sziklaszilárd marad. Pedig a cellájában már nyakig ér a víz, és patkányok úszkálnak kö­rülötte. Ilyen film ma már nem is készülne Lengyelország­ban, vélekedik a színésznő. következő filmjében, az Érzéstelení­tés nélkülben egészen más síkra te­relt. Egy néma lányt játszottam, aki kifejezéstelen arccal, mereven bámul maga elé. Mintha csak egy óriási bu­rokban ülne. Színházban is sokféle szerepem volt. Akkoriban ráadásul még énekeltem is, sőt még kabarék­ban is felléptem. Nem, nem adtam le­hetőséget arra, hogy rám csapják a skatulya fedelét. Andrzej Wajda mellett a legje­lesebb lengyel rendezők hívták al­kotásaikba, de az idő tájt már ren­geteget tudott a filmezésről. Ha nincs Wajda, lehet, hogy nem is hívtak volna. A márványember előtt sokszor éreztem azt, hogy azért nem felelek meg a rendezőknek, mert job­ban szeretik a szép színésznőket. Én nem voltam szép, legfeljebb érdekes. Bennem soha nem láthatták a kor szépségideálját. Aztán anya lettem, és a gyerek minden szerepnél fontosabb volt számomra. Ölültem, hogy ott­hon lehettem vele. És akkor lépett be az életembe Wajda. De abban az idő­ben még ő sem volt világhírű rende­ző. A márványemberrel lett az. Nél­Andrzej Wajda filmjében, a Tatarakban küle bizonyára én sem jutottam vol­na olyan magasra. Rengeteget tanul- : tam tőle a színészetről, de a politiká­­ról is. Fontos társadalmi kérdésekre nyitotta fel a szemem. Egyebek mel­lett arra is, hogy a mi nemzedékünk­nek történelmi küldetése van. Mű- ; vészileg is, erkölcsileg is ő volt a pél- j daképem. Ma is őt tartom első számú mesteremnek. Felkavaró alakítást nyújtott Wajda Tatarak című filmjében is, amelyben egy sivár szoba falai között arról mesél, hogyan veszí­tette el élete nagy szerelmét, rák­beteg férjét. Lelkileg engem is nagyon megvi- : seit a film, főképp a forgatás, hiszen : akkor már nem élt a férjem, Edward Klosinski, Wajda állandó operatőre. Tüdőrákban halt meg. A Tatarak az elmúlás, a halál előtti főhajtás filmje. Ma már sajnos Wajda sem él. Ryszard Bugajski Kihallgatása is beleillik a Wajda-filmek sorába. Politikai film megrendítő sorsok­kal. Egy megkínzott, agyongyö­tört, elveiben megingathatatlan nő az ötvenes évek társadalmi vihará­ban. Elképesztő alakításáért 1990- ben Cannes-ban Aranypálmával díjazták. Nyolc évvel azután, hogy a film el­készült. A bemutató ugyanis 1982- ben elmaradt. Hét évig trezorban őrizték a filmet. A forgatást a Szoli­daritás tündöklésekor kezdtük el, és a szükségállapot idején fejeztük be. Bugajski 1985-ben el is hagyta az or­szágot, és húsz évig Kanadában élt. De ami a legérdekesebb az ügyben: a film sorsát eldöntő gyűlésen nem is annyira az akkori hatalom képviselői támadták az alkotást, hanem Bugajs­ki rendezőtársai. Krysztof Zanussi szerint ez a legjobb lengyel film, amely az öt­venes évekről készült. De a nyolc­vanas évek első felében csak rend­őriskolákban vetítették, oktató­filmként. Hasonló sorsa volt, mint Forman Tűz van, babám! című al­kotásának a hatvanas évek Cseh­szlovákiájában. Akkor ezt a filmet csak a tűzoltók láthatták. A Kihallgatás a politikai rendőrség mechanizmusáról, a lengyel állam­védelmi hatóság kegyetlen módsze­reiről szól. Arról, hogy mi zajlott a börtönökben és a vallatószobákban. Sokan meg is kérdezték a rendezőtől, hogy valóban minden úgy történt-e a kihallgatások során, mint a filmben. Hogy nem túlozta-e el a hatalom dur­vaságának ábrázolását. Mi, akik eb­ben a filmben dolgoztunk, és renge­teg dokumentumot áttanulmányoz­tunk, tudtuk, hogy nem. Mire következtessek a vezeték­nevéből, milyen gyökerekre? Apai nagyapám cseh volt. Egy teherautógyárban dolgozott. Korán meghalt, én már nem is ismerhet­tem őt. A szülei is műszaki beállítottsá­gúakvoltak? Apám mérnök volt, anyám hiva­talnok. Engem már gyerekként is vonzott a színpad. Kislányként ba­lettra jártam. Képzőművészeti líce­umban érettségiztem, és tizenkét évig zongoráztam. Varsó legjobb színházaiban ját­szott. A Teatr Ateneumban és a Teatr Powszechnyben. Klasszikus és kortárs szerzők darabjainak fő­szerepében láthatta a közönség. Euripidész Médeiája mellett töb­bek között Sartre és Beckett műveiben. Most két varsói társulat élén áll. Igazgatóként. És mindkét színház állami támo­gatás nélkül működik. Erre nagyon büszke vagyok. Miben látja a különbséget a nyolcvanas évek lengyel színháza, a nyolcvankilenc utáni és a mai len­gyel színház között? A nyolcvanas években nagyon sok olyan előadás született, amely falakat döntögetett. A szabadságunkért küz­döttünk minden darabbal. A kilenc­venes évek elején már új, független társulatok születtek, amelyek nem tudták elviselni az állami struktúra szorítását. A mai lengyel színház is élesen bírálja a társadalmi viszonyo­­kat, bár a lengyel nemzet sajnos még mindig nem egységes, ami engem rettenetesen elszomorít. Sokszor úgy érzem, harminc év véres küzdelme megy veszendőbe. Vezető színészként miért lett színházvezető? Kiléptem egy államilag támogatott társulatból, és egy évig sehova sem hívtak. Ha nem, hát nem, gondoltam. Akkor majd én! És létrehoztam egy alapítványt, amely két színházat tart életben. Minden bevételünket új elő­adásokra és a színház karbantartásá­ra fordítjuk. Ambiciózus ember va­gyok. Néha talán túlságosan is. Igaz­gatóként és rendezőként azonban sokkal jobban formálhatom a közön­ség szemléletét, világlátását, mint ha csak színésznőként tevékenykednék. Hatvanhét évesen egyébként sem várhatok már nagy filmszerepekre. Azt a nálam jóval fiatalabb pályatár­saim kapják. Színházcsinálóként vi­szont még hasznossá tudom tenni magam, főleg, hogy tele vagyok energiával. Makacs, küzdőképes nő vagyok és eszelősen dolgos, aki még mindig úgy érzi, tennie kell máso­kért, hangot kell adnia a félelmeinek, a bizonyosságainak. Majd ha belefá­radok, elvonulok. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents