Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-22 / 169. szám

KÖZÉLET Vegyes hazai fogadtatásban részesült a legújabb európai uniós költségvetés Igor Matoviö (OLaNO) miniszterelnök elégedett a brüsszeli tárgyalás eredményével (TASR-feivétei) NAGY ROLAND Brüsszel/Pozsony. Igor Matoviö (OLaNO) miniszterelnök szerint az európai uniós költségvetéssel kapcsolatos csúcstalálkozó Szlovákia szempontjából rendkívül jól sikerült. Robert Fico, a Smer elnöke azonban úgy véli, a kormányfő dilettantizmusa miatt az ország több száz millió euróval kevesebből gazdálkodhat. , A tárgyalás után értesítettük a mé­diát, hogy jó hírekkel térünk haza Brüsszelből. Egy kicsit ferdítettünk, hiszen ezek nem pusztán jó, hanem egyenesen ragyogó hírek Szlovákia számára” - jelentette be Igor Matovic nem sokkal azután, hogy a kormány­gép megérkezett a brüsszeli csúcsta­lálkozóról. A kormányfő beszámoló­ja szerint a következő hétéves költ­ségvetési ciklusban összesen 43,8 milliárd eurót hasznosíthatunk az eu­rópai uniós támogatásoknak köszön­hetően, vagyis évente 6,25 milliárd eurót. Honnan a 44 milliárd? A kormányfő által emlegetett összeget azonban nem úgy kell érte­ni, hogy minden egyes centet bármi­féle kötelezettség nélkül felhasznál­hat az állam. A teljes uniós költség­­vetés a 2021-2027 közötti időszakra 1074 milliárd euró, ehhez pedig tár­sul a sokat vitatott gazdasági helyre­­állítási alap is, melynek összege 750 SZALAY HAJNALKA Hogyan érintette a határzár a LGBTI-közösség tagjait? Hova vezethet, hogy a jogrendünk nem vesz tudomást a szivárványos családokról? Mi kell ahhoz, hogy társadalmunk felébredjen, ás előítéletek nélkül nézzen a többségtől eltérő nemi irányultságú emberekre? A pozsonyi Pride hetén erről is beszélgettek a fővárosban. Pozsony. A koronavírussal együtt járó krízis még inkább kiemelte a tár­sadalom sebezhetőbb rétegének ér­zékenységét. Bár az óvintézkedések valamilyen módon mindenkit érin­tettek, az eleve hátrányosan megkü­lönböztetett csoportoknak még több nehézséget okoztak. Christián Havlícek, az inPoradna nevű, elsődlegesen az LGBTI-kö­zösség tagjai számára létrehozott ta­nácsadói központ munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaszi hónapokban a hazai kórházakban ér­vényben lévő óvintézkedések külö­nösen érzékenyen érintették a transz­nemű embereket. Mint mondja, a ne­mi helyreállító műtétet normál kö­milliárd euró. Az alap két tételből áll: 360 milliárd eurót különítenek el hi­telre, további 390 milliárd eurót pe­dig vissza nem térítendő támogatá­sokra. Szlovákia a 2021—2027-es költ­ségvetésből összesen 18,6 milliárd eurót igényelhet. Ami a helyreállítási alapot illeti, 7,5 milliárd euróra szá­míthatunk a vissza nem térítendő tá­mogatásból, 6,8 milliárd euróra pe­dig az előnyös hitelekből. Utóbbit azonban értelemszerűen az államnak vissza kell fizetnie, a hitel futamideje 2058-ig tart. Matovic a felsoroltak­hoz még hozzászámolta az előző költségvetési ciklusból kimaradt, fel nem használt uniós támogatásokat, melyek összege 8 milliárd euró. A uniós támogatásokban az államnak is önrészt kell vállalnia, mely ebben az esetben 2,9 milliárd euróra rúg, így rülmények között is hosszas várako­zás előzi meg, a karantén alatt azon­ban kizárólag a sürgős műtéti be­avatkozásokat végezték el, így a transzneműeknek tovább kellett várniuk a műtétre. „Sokan vannak, akik Csehországba utaznak a be­avatkozás miatt, és a határzár miatt leállt a hormonterápiájuk” - muta­tott rá Hav-lícek. , Az ország keleti részén rosszabb a helyzet” - teszi hozzá Zara Kromko­­vá, aki a kassai Prizma nevű tanács­adói központban dolgozik, ahol szin­tén a LGBTI-közösségnek nyújtanak tanácsadást. „Vannak, akiknek egy poprádi vonatjegy kifizetése is gon­dot okoz, nemhogy egy pozsonyi be­avatkozás. Évekig spóroltak, és most még tovább kell várniuk” - mondja Kromková, aki kiemeli a transz­­neműek ebből fakadó tehetetlensé­gét. Hozzátette, központjukban je­lentősen visszaesett a tanácsadást ké­rők száma a karantén alatt. ,Azt gon­dolom, általánosságban is keveset beszélünk arról, hogy mit jelent »a biztonságos hely«”-részletezi. Pluszok, mínuszok Úgy véli, hogy sokan kényszerül­tek hónapokig olyan környezetbe, ahonnan még csak hívni sem tudták a központot. Ezt Havlícek csak meg­erősíteni tudja. „Vannak, akik annak kapjuk meg a 43,8 milliárdos, teljes összeget. Különböző nézőpontok A miniszterelnök beszámolója szerint a szlovák fél kezdeményezé­sének köszönhetően sikerült 1,9 mil­liárd eurót megspórolni az államnak. I Az Európai Bizottságban ugyanis el­hangzott egy olyan javaslat is, misze­rint bizonyos uniós támogatások után az állami önrész a jelenlegi 15 száza­lék helyett legyen 25 százalék. „Kép­zeljünk el egy falut, amely ki akarja építeni a csatornahálózatot. A projekt több millióba kerülne, a falunak pe­dig a saját költségvetéséből kellene ; előteremteni az összeg 25 százalékát. Soha nem használnánk ki az efféle tá­­; mogatásokat” - vélekedett a kor­mányfő. A 25 százalékos önrésszel kapcsolatos javaslat végül nem ment ellenére voltak kénytelenek otthon maradni, hogy ott nem fogadják el őket” - mondja. Hozzátette, hogy sok embernek fel kellett függesztenie a korábbi zaklatások miatt szükségessé vált pszichoterápiát is. Különösen kegyetlennek tartja, hogy egyes or­szágok visszaéltek a helyzettel, és a transzneműekre vonatkozóan hátrá­nyos törvényeket fogadtak el. Havlícek azonban egy pozitívumot is kiemel., A karantén alatt minden­kinek lehetősége volt kicsit lelassul­ni, egyedül lenni. Ez segíthetett a sze­xuális irányultság felismerésében” - magyarázta. Hátrányos helyzet A krízishelyzet a szivárványos családokat is új helyzet elé állította. Lucia Plaváková ügyvéd szerint gya­korlati akadályok gördültek az útjuk­ba, amelyeknek egy része már hosszú távú probléma, de a karantén ideje alatt csúcsosodott ki igazán. Mivel Szlovákiában az egynemű pároknak nincs engedélyezve sem a házasság­­kötés, sem a bejegyzett élettársi vi­szony, közösen nevelt gyermekük anyakönyvi kivonatában csak az egyik fél lehet megjelölve mint tör­vényes képviselő. Ezért kiéleződött a kérdés, mi lesz a gyerekkel, ha az egyik szülő beteg lesz. A fentebb már említett okoknál fogva pedig az azo­át, így az önrész marad a mostani arányban. Ezt az újdonságot pozitívan érté­kelte Katarina Muchová, a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská spori­­tel’na) piaci elemzője és Tomás Valásek, a Za l’udí parlamenti kép­viselője is. „Jó, hogy a városoknak és a falvaknak nem kell magasabb ön­részt vállalniuk a projektekben, hi­szen a válság után még kevesebb pén­zük lesz, mint általában” — írta kö­zösségi oldalán az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke. Robert Fico azonban egyáltalán nincs jó véleménnyel Matovic ered­ményeiről. A Smer elnöke azt kifo­gásolta, hogy a miniszterelnök nem szólalt fel határozottan a gazdasági helyreállítási csomag összetételét il­letően. Az eredeti terv ugyanis az volt, hogy a 750 milliárdos alap kéthar­nos nemű párok tagjai nem kaphat­nak tájékoztatást a másik fél egész­ségi állapotáról sem. ,A másik cso­portba azok a problémák tartoznak, amelyeket a kormány óvintézkedései okoztak. Külföldi állampolgárok nem léphettek be az országba, és bár há­zastársak és gyereket közösen neve­lők kaptak kivételt, ez a szivárványos családokon nem segített” - magya­rázza a Progresszív Szlovákia színe­iben politizáló jogász, aki szerint a je­lenlegi jogi keretek között nem lehe­tett megoldást találni az ilyen prob­lémákra. „A jog nem látja a szivár­ványos családokat” - teszi hozzá. Kilépni az árnyékból Mindhárom szakember egyetért abban, hogy ha a LGBTI-közösség tagjai láthatóbbá válnának és min­denki érzékelhetné, hogy ugyanolya­nok, mint a többségi társadalom, az pozitívan befolyásolhatná a róluk szóló diskurzust. Plaváková szerint mindezt az is segítené, ha a magas po­zíciókban lévő politikusok vagy köz­­tisztviselők is nyilvánosan vállalnák szexuális orientációjukat, és ha hall­­hatóbbá válnának a támogató és se­gítő megnyilvánulások. Kromková arra hívja fel a figyelmet, az, hogy a közösség tagjainak élete milyen irányban változik, a társadalmi dis­kurzustól is függ. madát, vagyis 500 milliárd eurót a vissza nem térítendő támogatások fogják adni, és mindössze 250 milli­árd lesz a hitel. „Ehelyett 390 milli­árd megy a vissza nem térítendő tá­mogatásra, 360 milliárd pedig a hi­telre. Persze, hogy a dánok, az oszt­rákok, a hollandok, a svédek és a fin­nek örülnek, hiszen jóval kevesebbel kell beszállniuk, és sokkal többet fognak visszakapni a hiteleken ke­resztül. Szlovákia már csak itt elbu­kott pár száz milliót. Ez az eredmé­nye a mi »hülyécskénk« munkájá­nak, aki úgy ment oda, hogy azt sem tudta, miről tárgyal” -jelentette ki Fi­co, majd hozzátette: elfogadhatatlan, hogy a kormányfő még angolul sem beszél rendesen. Jól kell kihasználnunk Az európai uniós támogatásokkal kapcsolatban az lesz a legfontosabb kérdés, hogy mennyire hatékonyan tudja felhasználni az állam. Szlová­kiában a támogatások kihasználásá­nak aránya rendkívül alacsony: a leg­utóbbi hétéves költségvetési ciklus alatt a támogatások mindössze egy­­harmadát tudtuk felhasználni. Matoviö maga is elismerte, hogy az a rendszer, amely alapján jelenleg osztják a pénzt, nem folytatódhat. A kormányfő szerint átfogó nemzeti tervekre van szükség, nem pedig ap­ró projektekre. Bővebb részleteket azonban egyelőre nem árult el. Szlo­vákiának októberig kell benyújtani a részletes tervet, hogyan akarja fel­használni az unós támogatásokat, így a kormánynak addig lesz ideje kidol­gozni a szükséges lépéseket. RÖVIDEN A Smer leváltaná a miniszterelnököt Pozsony. A Smer képviselői és a frakció nélküli honatyák össze­gyűjtötték a kellő számú aláírást az Igor Matovié (OEaNO) kor­mányfő elleni bizalmatlansági indítványhoz. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a Markíza tele­vízióban kijelentette, kész akár erre a hétre is kitűzni a parlamenti ülés napját. A Smer képviselői szerint nem a plágiumbotrány az egyetlen ok, amiért Matovicnak távoznia kéne. Mint mondják, mindemellett megszegte a mi­niszterelnöki esküt, eltért a kor­mányprogramtól, felkészületlen és rosszul kezeli a koronavírus­­járvány okozta válságot. Az el­lenzéknek azonban nincs elég képviselője ahhoz, hogy bukjon a kormányfő és vele a kormány is, ezért az indítványt a parlament valószínűleg elveti. (íasr) Jaromír őiznár már elhagyná hivatalát Pozsony. Jaromír Ciznár fő­ügyész hivatali szolgálatának felfüggesztését kérte Zuzana Caputová köztársasági elnöktől. , A lemondás dátumát a napok­ban teszik közzé, azután, hogy az elnök asszony kézhez kapja az erről szóló dokumentumot” - mondta Andrea Predajnová, a főügyész szóvivője. (TASR) A meleg párok életét különösen sújtotta a koronavírus

Next

/
Thumbnails
Contents