Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-20 / 167. szám

www.ujszo.com | 2020. július 20. SPORT Elkezdte a felkészülést a DAC 115 SPORT A TV-BEN Vasárnap elkezdte a felkészülést az új idényre a DAC labdarúgócsapata, az első gyakorláson összesen 19 labdarúgó vett részt. Mindössze hét nap pihenő után is­mét edzésbe álltak a DAC játékosai, Bemd Storck vezetőedző vasárnap rögtön két edzést vezényelt a csa­patnak. „A következő időszakra is napi két edzést tervezünk, de lesznek napok, amikor Covid-tesztelés miatt csak egy gyakorlás lesz ” - vázolta a ter­veket Storck. Erős ellenfelek ellen A dunaszerdahelyiek július 24-től augusztus 1-ig Ausztriában edzőtá­boroznak majd, ezalatt két komoly játékerőt képviselő francia élvonal­beli csapattal, az Olympique Mar­­seille-jel és a Nice-szel is megmér­kőznek. A koronavírus-járvány mi­att idő előtt véget ért francia bajnok­ságot (t Marseille a második helyen zárta, így bejutott a BL-csoport­­körbe, míg a Nice az 5. helyen vég­zett, és indulhat az Európa-ligában. „Amikor az edzőtől hallottam az ellenfelek nevét, kissé meglepőd­tem, de épp ilyen csapatok ellen tu­dunk fejlődni és megnézni, hol tar­tunk, és hova kell eljutnunk. Na­gyon örülök, hogy ilyen komoly el­lenfelekkel játszhat a fiatal csapa­tunk” - mondta Kalmár Zsolt. Erősítés a West Hamből? Ami a keretben történő játékos­mozgást illeti, az első gyakorláson ott volt Jakub Svec, aki visszatért az ara­­nyosmaróti kölcsönjátékról, vala­mint a mindössze 18 éves Sebastian Nebyla. A nagyszombati nevelésű szlovák utánpótlás-válogatott játé­kos az elmúlt két évet a West Ham United akadémiáján töltötte, és az U 18-as Premier League idei szezon­jában 10 gólt szerzett. Storck csapata a felkészülés során a BL-főtáblás Marseille ellen is kipróbálhatja magát A DAC jelenlegi kerete ► Az első edzésen részt vettek: Jedliőka; Száraz, Simőák, Beszkorovajnij, Kru2liak, Davis, Maly, Blackman, Kalmár, Njie, Fábry, Schäfer, Mendez, Bednár, Sharani, Ramirez, Divkovic, Svec, Nebyla. ► Hiányzók: Vida M., Németh (sérültek), Balic (még nem tért vissza Olaszországból), Lalatovics (karanténban). „További játékosokkal folytattunk tárgyalásokat, az ő érkezésük a kö­vetkező 2-3 napban várható. Minden posztra igazolunk” - árulta el Jan Van Dae le sportigazgató. A távozók között egyelőre csak kiegészítő embereket találni: Slancík Senicára igazolt, Phillips pedig kölcsönben a nagymihályi­­aknál folytatja. Boateng és Veselovsky a somorjai farmcsapat­tal készül. A gyakorlásról négyen hiányoz­tak: a sérült Vida Máté és Németh (Fotó: fcdac.sk) Krisztián mellett Andrija Balic, aki még nem tért vissza Olaszország­ból, valamint Dusán Lalatovics, aki karanténban van, miután Szerbiából lépett be az országba. Kezdés a Sered'ellen Szombaton elkészült a Fortuna Liga következő szezonjának me­netrendje is, ennek értelmében a DAC augusztus 8-án, a MÓL Arénában kezdi a szezont a szere­­diek ellen, majd a Pohronie lesz az ellenfél idegenben, ezután pedig két otthoni mérkőzés következik (a nyitraiak és a nagyszombatiak el­len). Az őszi szezont hazai pályán, a Senica ellen zárja a DAC, míg a Slovan elleni rangadóra all. for­dulóban kerül sor, szintén a MÓL Arénában. (fcdac.sk) 9.30 - M4 SPORT: Német­­ország-Spanyolország foci-vb­­elődöntő, 2010 12.00 és 16.30 - ORANGE SPORT 1: Tipsport Elite Trophy tenisztorna . 12.35 - ÓT SPORT: Crvena zvezda- Marseille labdarúgó KEK-döntő, 1991 13.45 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny, Kincsem+ Tuti 1147 14.50 - M4 SPORT: Juventus- FC Barcelona foci BL-negyed­­döntő, 2017 15.00 - NOVA SPORT 1: Inter Miami-New York City foci MLS-meccs 19.00 - DIGISPORT 2 (ma­gyar): Brighton-Newcastle an­gol bajnoki focimeccs 19.00 - SPORT 1 (magyar), NOVA SPORT 2: Darts, World Matchplay, 3. nap 19.00 - SPÍLER 1, PREMIER * SPORT: Sheffield United-Everton angol bajnoki foci­meccs 20.00- M4 SPORT: Uruguay- Ghána foci-vb-negyeddöntő, • 2010 21.15 - DIGISPORT 2 (ma­gyar), PREMIER SPORT: Wolverhampton-Crystal Palace angol bajnoki focimeccs 21.45 - DIGISPORT 1 (ma­gyar, szlovák): Juventus-Lazio foci Serie A-meccs 22.15 - SPORT 2 (magyar, cseh): FC Porto-Moreirense portugál bajnoki focimeccs 22.45 - NOVA SPORT 2: Pó­ker, Benelux Classics AKTUÁLIS ► A megszokott 12 perces negyedek helyett tízperces játékrészekkel tér vissza az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA). A rózsahegyieké az EL-hely; a nyitraiak bentmaradtak az FL-ben A rózsahegyiek ismételhetnek az EL-ben, a nagyszombatiak nem Lezárult a labdarúgó Fortuna Liga hosszúra nyúlt 2019/2020-as szezonja. A nagyszombatiak hazai pályán 2:0-ra kikaptak a rózsahegyiektől az EL-selejtezős helyért, a nyitraiak az osztályozó visszavágóján 3:0-ra le­lépték a Dubnicát. Kitalált tizenegyes? Bár az idényben mind a három ed­digi egymás elleni meccsen a nagy­­szombatiak győztek, talán a legfon­tosabb bajnokin a rózsahegyiek örülhettek: a tavaly EL-t játszó két gárda közül utóbbi kap idén lehető­séget az ismétlésre. Mindkét csapat­nak voltak kisebb-nagyobb helyze­tei a péntek esti nagyszombati meccsen, de a 81. percig 0:0 maradt az állás. Egy váratlan vendégbüntető aztán mindent eldöntött (0:1), utána már hiába próbált meg egyenlíteni a Spartak, kinyílt védelme még egy gólt kapott (0:2). Vukojevic pedig 11-esből sem tudott szépíteni... Azaz a hazaiak kaput eltaláló lö­vés nélkül zárták a selejtezőt. „Ma senki közülünk nem mondhatja, hogy remek meccset játszott volna. Ha így lett volna, akkor mi nyerünk” - mondta Vukojevic. „Nagyon csa­lódottak vagyunk. A meccs bizo­nyos szakaszaiban jobbak voltunk, _ de nem tudtunk tiszta helyzetet ki­dolgozni, úgy pedig nehéz nyerni” — ismerte el csapattársa, Malkolm Moenza. Edzőjük, Marián Sarmír viszont a bírókat okolta a vereségért. „Nehéz értékelnem, . sajnálom a nézőket. Nagy számban kijöttek, és azt kellett látniuk, hogy bizonyos urak befo­lyásolták a meccset. A kispadról ki­talált tizenegyesnek tűnt az eset. Sajnálom, hogy nem fair körülmé­nyek közt kaptunk ki” - nyilatkozta Sarmír közvetlenül a meccs lefújása után. Ján Haspra, a győztes rózsahegyi­ek edzője is érzelmektől fűtötten be­szélt a köztévé riporterének, „Ki­egyenlített mérkőzés volt, amelyet tizenegyesből döntöttünk el, az el­lenfél kihagyta a helyzeteit. Boldo­gok vagyunk, fantasztikus idényünk volt, mindent köszönök a fiúknak, szebbé tették az életemet” - mondta Haspra, aki a Fortuna ligás együtte­sek közül egyedüliként tarthatta meg végig az állását. Gálád, a megmentő Ivan Gálád ismét jött, látott és győzött. A Nyitóra sokadszor visszatérő 56 éves edző tavaly a trencsénieket tartotta bent az élvo­nalban az osztályozón, idén a nyit­­raiakat mentette meg a kieséstől. A Dubnica elleni visszavágón már húsz perc alatt eldőlt minden (2:0), a végül 3:0-s győzelem bőven elég volt a hazaiaknak a keddi máriatöl­­gyesi 0:0 után. „Szomorú kimondani, de úgy har­minc percre elegendő az erőnlétünk, ezért az volt a stratégiánk, hogy el­döntjük a meccset rögtön az elején, aztán taktikusan lejátsszuk a hátra­levő időt” - beszélt a találkozó után Gálád a sikeresnek bizonyult elkép­zeléseiről. „3:0-ra kikaptunk, ez önmagáért beszél. Mezőnyben nem volt kü­lönbség a két csapat közt, de a focit nem erre játsszák, a Nitó effektí­­vebb volt. Az elején kapott gólok a dekoncentráció számlájára írhatók, nem kaphatunk gólt rögzített hely­zet után úgy, hogy az ellenfél lábbal fejezi be az akciót - nyilatkozta Pe­ter Jakus, a Dubnica vezetőedzője. - A szezont azonban pozitívan érté­kelem, mert eleve mindenki leírt bennünket. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy jövőre is a fel­jutást célozzuk-e meg.” A Fortuna Ligában bennmaradó nyitraiaknál még nagyobb a bizony­talanság, a klubot ugyanis mégsem veszi meg a korábban beharangozott ukrán befektetőcsoport. Állítólag a mostani vezetés többször is összetűzésbe került az ukránokkal, a hírek szerint egy alkalommal tettle­­gességig fajult a nézeteltérés. Ezek után Jozef Chudy klubmenedzser szerint egy új szlovákiai befektető­vel tárgyalnak. Mindenesetre az egyesület közösségi oldalára feltöl­tött öltözői ünneplős videó alatt elég borús hangvételű kommentek jelen­tek meg. A hozzászóló szurkolók szerint változás nélkül szomorú jö­vő vár a nyitraiakra... (TASR.ot) A nyitraiak az új idényben is az élvonalban szerepelhetnek (Fotók: TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents