Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-14 / 162. szám
Elhunyt a Leeds és az ír válogatott legendája 10. oldal 2020. július 14., kedd, XVI. évfolyam, 26. szám A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn bejelentette, törölte az Európai Labdarúgó-szövetség korábbi súlyos döntését, és megsemmisítette a Manchester City Bajnokok Ligájából való kizárását. Az UEFA a Football Leaks szivárogtatása nyomán indított vizsgálatot a Manchester City ellen. A honlap által nyilvánosságra hozott belső levelezésből és klubdokumentumokból az derült ki, hogy az arab tulajdonú egyesületet szabálytalanul finanszírozták és éveken keresztül megtévesztették az UEFA-t, bár mindezt a klub tagadta. Az európai szövetség február közepén úgy döntött, hogy a pénzügyi fair play megsértése miatt a Bajnokok Ligája következő két idényéből kizárja a Manchester Cityt (úgy vélte, az angol klub 2012 és 2016 között a szponzori bevételeinél a valósnál magasabb összeget tüntetett fel), emellett 30 millió eurós büntetést is kiszabott. Az ítélet semmis A City nem sokkal a döntés után jelezte, él a szabályok adta lehetőséggel, és a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul jogorvoslatért. A CAS hétfőn a korábbi ítéletet semmisnek nyilvánította, ugyanakkor a pénzbüntetésből 10 milliót érvényben hagyott, mert az angolok hátráltatták az UEFA-vizsgálatot. A CAS honlapján megjelent közlemény hangsúlyozza: „Az UEFA Pénzügyi Ellenőrző Testületé (CFCB) által felhozott vádak legtöbbje alaptalan vagy már elévült. Mivel a vádak a tőkefinanszírozás tisztességtelen elhallgatásával kapcsolatban jelentősebbek voltak, mint a CFCB vizsgálatának hátráltatása, nem lett volna helyénvaló kizárni a Manchester Cityt az UEFA versenyrendszeréből a nyomozás akadályozása miatt. Figyelembe véve a Manchester City pénzügyi forrásait, a klubok együttműködésének fontosságát a CFCB által végzett vizsgálatokban, valamint azt, hogy az MCFC figyelmen kívül hagyta ezt az elvet és akadályozta a nyomozást, a CAS testületé úgy ítélte meg, hogy jelentős bírságot kell kiszabni a klubra, és helyénvalónak tartotta az UEFA által kiszabon pénzbüntetést kétharmadával csökkenteni, azaz 10 millió euróra.” Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rövid közleményt jelentetett meg a CAS döntésével kapcsolatban, melyben azt írja: ,Az UEFA tudomásul veszi, hogy a CAS megállapította, hogy nem állt rendelkeTeljes lehet a boldogság: a Manchester City a BL-sorozat legnagyobb esélyesévé lépett elő a CAS döntése után (Fotók: tasr/ap, képarchívum) A paradicsomot hozta el Manchesterbe az ítéletnap A legnagyobb ellenfelet legyőzte a City, megnyílt az út a BL-címhez » A számok zésre elegendő bizonyíték a CFCB állításainak alátámasztására, és hogy több jogsértés elévült az UEFA által előírt ötéves határidő miatt.” Tények és kérdések Ezek a tények a Manchester City és az UEFA közötti jogi eljárást illetően. Nem kell azonban ügyvédnek lenni ahhoz, hogy néhány kérdés szöget üssön az ember fejében. Kezdve például azzal, hogy a jogsértések tényét nem tagadta a CAS sem - sőt megállapította azokat - csak „sajnos” az elmúlt öt év nem volt elegendő azok feltárására, így „sajnos” azok elévültek. Már csak az Bale mostanában csak mókamesterként kerül az újságok hasábjaira A negyeddöntők párosítása AUGUSZTUS 12. (Estádio da Luz) • Atalanta-Paris Saint-Germain AUGUSZTUS 13, (Estádio Jósé Alvalade) • RB Leipzig-Atlético Madrid <vS5> CHAMPIONS AUGUSZTUS 14. (Estádio da Luz) • Napoli/FC Barcelona-Chelsea/Bayern München AUGUSZTUS 15. (Estádio Jósé Alvalade) • Real Madrid/Manchester City-Olympique Lyon/Juventus a kérdés, mi történt akkor az elmúlt öt évben? A másik kérdés azzal kapcsolatban merülhet fel az emberben, hogy ha egy klubnak nincs takargatnivalója egy vizsgálattal kapcsolatban, akkor miért hátráltatja minden lehetséges eszközzel annak lefolytatását? Ha az embert megállítja a rendőr, és meg kell fújnia a szondát, akkor nem kezd ügyvédért telefonálni, és nem tapos a gázba sem - hacsak nincs rá alapos indoka. A CAS azt is állítja közleményében, hogy úgy ítélte meg, „jelentős bírságot kell kiszabni a klubra”, majd kétharmadával csökkentette a ManCity pénzügyi lehetőségeit illetően egyébként is nevetséges 30 millió eurót. Hazai pályán játszhat a City Lehet lamentálni az ítéleten, de az ítélet végleges, a CAS döntéseit nem lehet megtámadni, így maradnak a tények: a CAS és az UEFA döntéseinek értelmében a Bajnokok Ligája és az Európa-liga nyolcaddöntőinek még hátralévő mérkőzéseit a pályaválasztó csapatok a saját stadionjukban rendezhetik meg - beleértve a Manchester Cityt is. A rendezés feltételei között az UEFA megemlíti, hogy azok a csapatok fogadhatják ellenfeleiket saját otthonukban, amelyek a bajnokságban is hazai pályán játszanak, illetve azt is kikötötte az európai szövetség, hogy az idegenbe látogató csapatok számára korlátozások (pl. kötelező karantén) nélküli utazásra legyen lehetőség. Ezzel sem lesz probléma: a brit kormány bejelentése szerint ugyanis „kiválasztott sportsztárok” mentesülnek a karanténintézkedések alól. Az általánosan érvényes rendelkezés miatt - amely a legtöbb Nagy-Britanniába érkező utazó számára kéthetes karantént ír elő - felvetődött annak a lehetősége, hogy semleges pályára kényszerül a City, amely 2-1-es előnyt szerzett február végén Madridban, de a ManCity végső sikerét jósolják A FiveThirtyEight nemzetközi szakportál SPI erősorrend indexe szerint a Manchester Citynek van a legnagyobb esélye (33%) megnyerni a Bajnokok Ligáját. Az adatelemzők a Bayern Münchennek adják a második legtöbb esélyt, (21%), a német klubot a PSG (14%) követi a rangsorban. • Manchester City: 33% esély a BL-címre • Bayern München: 21% • PSG: 14% • Barcelona: 8% • RB Leipzig: 8% • Atlético Madrid: 6% • Atalanta: 5% • Real Madrid: 2% • Juventus: 2% • Lyon: 1%-nál kevesebb • Napoli: 1%-nál kevesebb • Chelsea: 1%-nál kevesebb A BL 2020/2021-es kiírása a nyolcaddöntőket követően egy kieséses rendszerű tornával ér véget Portugáliában, a mérkőzéseket a Benfica (Estádio da Luz) és a Sporting (Estádio Jósé Alvalade) stadionjában rendezik. végül minden adott lesz ahhoz, hogy az angol csapat ott lehessen a legjobb nyolc között. Hiányzók mindkét oldalon Minden, kivéve Sergio Agüero. Az argentin csatár a Burnley elleni, 5-0-ra megnyert bajnokin sérült meg, amikor az első félidő végén Ben Mee szabálytalanul próbálta meg szerelni. Agüero már néhány perccel korábban is fájlalta a térdét, ám a játékrész hosszabbításában kapott rúgás után rögtön le is kellett cserélni. A játékost két nappal később megműtötték, s bár a beavatkozás jól sikerült, Pép Guardiola megerősítette, hogy a csatár biztosan kihagyja a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját. Elképzelhető, hogy Real Madrid kerete sem lesz teljes: a csapat hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Marcelo combközelítőizomsérülést szenvedett, de arra nem tettek utalást, milyen hosszú kihagyás vár a 32 éves brazil védőre. Luka Jovicsnak ennél is rosszabbul áll a szénája, de más okból: a 22 éves szerb támadó remek előző idénye után tavaly nyáron 60 millió euróért érkezett az Eintracht Frankfurttól Madridba, de eddig csupán 770 játékperc jutott neki a klubban, a bajnokságban pedig mindössze 391, vagyis ötmeccsnyi időt sem töltött a pályán a La Ligában. Összességében két gól mellett két gólpasszt osztott ki, ami még egy kiesés ellen küzdő csapatban is gyenge teljesítmény lenne, nemhogy a Reálnál. A Marca sportláp beszámolói szerint a klub átadólistára is tette a játékost, vagyis könnyű szívvel megválnának tőle, ha van kérő. Zinédine Zidane vezetőedző a múlt héten sajtótájékoztatót tartott a spanyol média képviselőinek, amelyen Jovicsról is kérdezték. Zidane elmondta: a csatár valóban nem játszott sokat, de még fiatal, és számítanak rá a következő idényben is, a teljes helyzetet nézve azonban sokkal valószínűbb, hogy ezzel a kommunikációval a klub csak a csatár piaci értékét szeremé stabilizálni. És aki várhatóan még nem lesz ott a csapatban, az a BL egyenes kieséses szakaszában sokszor parádézó, a döntőkön villogó Gareth Bale. A walesi támadó eddig mindössze 20 mérkőzésen lépett pályára a 2019/2020-as idényben minden sorozatot figyelembe véve, és ezeken a találkozókon három gólt szerzett, mellette két gólpasszt jegyzett. Legutóbb is csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Deportivo Alavés elleni bajnokin alvást színlelt a kispadon. Mindettől aligha rémül majd meg a Manchester City, amely a CAS-tól kis túlzással történelmi lehetőséget kapott, hogy megszerezze történetének - és az arab világ pénzügyi tőkebefektetéseinek - első Bajnokok Ligája-trófeáját. Hegedűs Henrik