Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2020-07-14 / 162. szám
2 KÖZÉLET 2020. július 14. | www.ujszo.com Kollár plagizált, Gröhling kompilált A vasútfelújítás még várat magára Pozsony. Boris Kollár házelnök diplomamunkája után Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter diplomadolgozatáról derült ki, hogy jócskán találni benne kivetnivalót. A Denník N portál ugyanis miután megállapította, hogy Kollár diplomamunkájában más szerzők szövegeit tüntette fel sajátjaként, Gröhling diplomadolgozatát átvizsgálva arra az eredményre jutott, hogy a tárcavezető más szakirodalmakból való szövegrészekből ollózta össze munkáját. Kollártól pusztán abban tér el, hogy a hivatkozások között feltüntette a felhasznált irodalmat. A portál azt is észrevette, hogy az oktatásügyi miniszter diplomamunkájában felhasználta a két évvel korábban írt szakdolgozatának szinte teljes szövegét. Érdekesség, hogy a Kollár diplomamunkája körül kirobbant botrány előtt Gröhling mindkét dolgozata elérhető volt az interneten, mára azonban ez megváltozott. Az oktatásügyi tárca vezetője a portálnak megerősítette, maga kérte az egyetemtől, hogy töröljék le munkáit, állítja, az egyetemmel kötött felhasználási szerződése szerint soha nem is szabadott volna elérhetővé tenniük. „Diplomamunkámat 11 éve írtam. A korábbi szakdolgozatokat is felhasználhattuk és lehetőségem volt, hogy folytassam a megkezdett témám” - magyarázta a portálnak a miniszter. Gröhling a pozsonyi magánkézben lévő Páneurópai Főiskolán végzett jogot 2009-ben. (szh) RÖVIDEN Pellegrini már gyűjti az aláírást Besztercebánya/Gyetva. Peter Pellegrini és kollégái megkezdték az új pártjuk bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtését. A Hlas regisztráláshoz legalább 10 ezer aláírást kell összegyűjteni, majd el kell juttatni azokat a belügyminisztériumba. Pellegriniék hétfőn indultak országjáró útjukra, először Gyetvát (Detva) látogatták meg. Az exkormányfó ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nemcsak a fővárost, hanem a vidéket is képviselni szeretnék.„A régiók hangja is leszünk, mert azt akarjuk, hogy a politikát a városok és a községek is alakítsák, ne csak a pozsonyi tárgyalóasztalnál ülők” - jelentette ki a korábbi smeres képviselő. Hozzátette: a szükséges 10 ezer aláírást legkésőbb augusztus 12-ig össze akarják szedni, hogy maradjon elég idő az adminisztratív folyamatok teljesítéséhez. Ha ez sikerül, akkor a nyári szünet után, vagyis a parlament szeptemberi ülésén már meg is alakulhat a Hlas frakciója. Pellegrini egyelőre nem árulta el, hogy lemond-e a parlament alelnöki posztjáról, amelyet még a Smer színeiben szerzett. (nar, TASR, Denník N) 960 vélemény a járási hivatalok vezetőiről Pozsony. Eddig 960 beadvány érkezett az OEaNO-hoz a párt által javasolt járási hivatalok vezetőivel kapcsolatban. A párt frakcióveze-CZÍMER GÁBOR Pozsony. Égető szükség lenne a Komárom-Pozsony vasútvonal fejlesztésére, de a minisztérium egyelőre nem tudja, elindul-e korszerűsítés, és ha igen, mikor. A teljes modernizáció akár 750 millió euróba is kerülhet. Már az előző választási ciklusban is visszatérő téma volt a kérdéses szakaszon való utazás kapacitásának növelése, és ez az új kormány hivatalba lépésével sem változott meg. Ezért az Andrej Dolezal (Sme rodina) vezette közlekedési minisztériumnál aziránt érdeklődtünk, mikor kerülhet sor a kérdéses vasútvonal fejlesztésére, esetleg kétpályásítására és villamosítására. A tárca a válaszában azt írja, a második sínpár lefektetéséről és a villamosításról tanulmány készül. „Tekintettel arra, hogy a kétpályásítás egy hosszú távú vállalkozás, a Szlovák Államvasutak (ZSR) jelenleg olyan részmegoldásokat tervez, amelyek javítják a szakasz áteresztőképességét” - közölte a minisztérium azzal, hogy. elsősorban kitérő szakaszok építéséről van szó. Olcsóbb megoldás Az egy sínpáros szakaszon való forgalom gyorsítása érdekében az ilyen kitérő szakaszokon kerülhetik el, vagy előzhetik le egymást a vonatok. Ezek viszonylag egyszerűen, illetve gyorsan, és légióképpen a teljes felújításhoz képest sokkal olcsóbban valósíthatóak meg. Egy ilyen elkerütője, Michal Sipos elmondása alapján a beadványok fele pozitív hangvételű. „Ha releváns beadványokat kapunk, az adott jelöltet nem nevezzük ki” - válaszolta Sipos arra a kérdésre, előfordulhate, hogy valakit egy beérkező kritikai alapján nem neveznek ki a posztra. Igor Matovic (OEaNO) miniszterelnök még múlt héten kérte a nyilvánosságot, hogy július 10-ig értékeljék a párt által kinevezett jelölteket. A kormányfő szerint kizárólag a hivatalvezetők politikai jelöltek, a többieket a szakmai tudásuk szerint választják majd ki. (szh,TASR) A Szoroskőialagútért tüntetnek Szádalmás. Találkozni akarnak a közlekedésügyi miniszterrel és petícióban tiltakoznak a gömöri régió lakosai az R2-es gyorsforgalmi út Rozsnyó-Szádalmás szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzés leállítása miatt. Ennek a beruházásnak a keretében épült volna meg a Szoroskőialagút. BurdigaPál, apetíciós bizottság elnöke szerint átgondolatlan a döntés, a gyorsforgalmi az alagúttal együtt nemcsak a régió, de az egész ország számára fontos lenne. Hozzátette, fellebbezést nyújtottak be az adott szakaszra kiírt közbeszerzés visszavonása ellen. „A hét végéig várunk, és ha a miniszter addig nem nyilatkozik, tiltakozó akcióba kezdünk és megszervezzük a szoroskői hágó blokádját” - jelentette be. (TASR) Az INEKO adatai alátámasztják a Pozsony-Komárom vonal leterheltségét iTASR) lő megépítése információink szerint 2-3 millió eurós nagyságrendben mozog. A minisztérium hozzáteszi, hogy ezeket a kisebb fejlesztéseket úgy készítik elő, hogy az esetleges teljes felújításba illeszkedjenek. A tárca ezen túl azt tervezi, hogy több mutató figyelembevételével felállítja a vasúti szakaszok fejlesztésének országos sorrendjét. „Mindezt függetlenül attól, melyik régióról, vagy egyik-másik politikus párthovatartozásáról van szó”- teszi hozzá a minisztérium. Arról azonban, hogy ebben a sorrendben hol szerepel majd a Komárom-Pozsony szakasz, egyelőre nem tudni semmit. Hatalmas leterheltség A kérdéses vasútvonal leterheltségét az INEKO elemzőintézet interaktív térképe is igazolja. Eszerint a szakasz észak-csallóközi részén, Pozsony és Dunaszerdahely között naponta összesen 45 járat, ebből 37 személyvonat közlekedik. A délcsallóközi részen, Dunaszerdahelytől Komáromig közlekedő 25 járatból 20 a személyvonat. Az országban az egyvágányos szakaszok között példátlan az ilyen vonatszám. Ez az éves, négymilliót is meghaladó utasszám mellet óriási leterheltséget jelent. Érsek bevonná Somorját Érsek Árpád, az előző kabinet hidas közlekedési minisztere lapunknak megerősítette, valóban az ország egyik legnagyobb mértékben kihasznált vasútvonaláról van szó. Arról is beszélt, még az ő hivatali idejében elkészült az érintett szakasz kétpályásításának megvalósítási tanulmánya. Ebben több variációval számoltak, köztük egy olyannal is, amely bekapcsolná a vasúti vérkeringésbe Somorját. Jelenleg ugyanis a Pozsony vonzáskörzetéhez tartozó városkában nincs működő vasúti közlekedés. „Ez hozzávetőlegesen 750 millió euróba kerülne” - mondta. Érsek egyértelműen azon az állásponton van, hogy a kérdéses vonalon meg kell építeni a második sínpárt. Ugyanakkor arra hí vta fe 1 a figyelmet, hogy egy ilyen beruházásra csak akkor lehet uniós forrásokat lehívni, ha a fejlesztéssel együtt a villamosítás is megtörténik. Érsek szerint a tárca jelenlegi vezetése által említett elkerülő szakasz megépítése pedig azt is okozhatja, hogy a teljes felújítás tovább tolódik. A korábbi miniszter a régió fejlődése, ezen belül a lakóparkok épülése és a vasútvonal közötti kapcsolatról elmondta, ha a magán-vasúttársaság nem szállítana annyi embert ezen a szakaszon, akkor sokkal kevesebb telket adtak volna el erre a célra. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a RegioJet decembertől a személyforgalom leállításával fenyegetőzik, mivel nem sikerült az állammal újabb szerződést kötniük a vonal üzemeltetéséről. A tárca jelenlegi vezetése azonban igyekszik az ingatlanfejlesztőkre hárítani az azzal kapcsolatos felelősséget, hogy egy ilyen esetben Pozsony egyes külvárosai elvesztenék a használható kapcsolatukat a városmaggal. „A lakóparkok építése során figyelembe kellene venni a helyi közúti és vasúti infrastruktúra lehetőségeit. Ha ez nem így történik, akkor csökken a közlekedés kényelme” - fogalmaz a tárca. Jobban odafigyelnek majd a külföldről hazaérkezőkre ÖSSZEFOGLALÓ A kormány a tegnapi ülésén elfogadta a javaslatot, melynek értelmében a rizikós országokból hazatérő személyeket, akik nem jelentkeznek a regionális közegészségügyi hivatalnál, akér 5 ezer aurára is büntethetik. Pozsony. A javaslat a parlament elé kerül, a képviselők pedig várhatóan gyorsított eljárásban szavaznak róla. A jelenleg érvényben lévő szabályozások értelmében Szlovákia megkülönböztet úgynevezett „zöld országokat”, vagyis azokat, amelyeket a járványügyi szakértők kevésbé tartanak kockázatosnak, valamint „vörös országokat”, amelyekben a járványhelyzet igencsak veszélyesnek mondható. Azoknak, akik a vörös országokból térnek haza, ötnapos házi karanténba kell vonulniuk, az állam pedig bebiztosít számukra egy ingyenes koronavírustesztet. Amennyiben valaki elszalasztja a kötelességét, és nem jelenti be, hogy rizikós országban járt, 1650 eurós büntetésre számíthat. Az új törvény értelmében a büntetéshatár azonban 5000 euróra növekedne. A járványhelyzetre való tekintettel Andrej Dolezal (Sme rodina) közlekedésügyi miniszter továbbá egy olyan javaslatot is benyújtott, aminek köszönhetően a Közegészségügyi Hivatal kikérhetné azoknak a személyeknek a telefonszámát a mobilszolgáltatóktól, aki kockázatos országból térnek haza. Ezek a személyek figyelmeztető üzeneteket kapnának, amennyiben pedig ez után sem jelentkeznének, a hivatal jelenthetné a történteket a rendőrségnek. Az adatokat a hivataloknak 60 napon belül meg kellene semmisítenie. Hétvégén főleg a kórházban fekvő betegek tesztelése zajlik, a mobil ellenőrzőpontok szombaton és vasárnap csak korlátozott üzemmódban működnek. Marek Krajőí A törvényjavaslat értelmében továbbá a Közegészségügyi Hivatal szabadon bővítheti a vörös kategóriába tartozó országok listáját, és akár hat hétre visszamenőleg is kérhet adatokat a mobilszolgáltatóktól. Hétvégén kevés a teszt Vasárnap csak 1 új fertőzöttet regisztráltak, bár azt hozzá kell tenni, hogy csak 279 tesztet végeztek. Marek Krajcí (OEaNO) egészségügyi miniszter elmondta, hogy hétvégén mindig kevesebb teszt készül, és ez nemcsak nálunk van így, hanem más európai országokban is. „Hétvégén főleg a kórházban fekvő betegek tesztelése zajlik, a mobil ellenőrzőpontok szombaton és vasárnap csak korlátozott üzemmódban működnek” — magyarázta Krajcí. Az egyetlen fertőzött Eperjes megyéből származik. Szlovákiában eddig összesen 1902 fertőzöttet jegyeznek, viszont 1493 személynek már sikerült leküzdenie a fertőzést. Jelenleg 381 aktív fertőzöttről tudnak a hatóságok, a halálesetek száma pedig nem változott, továbbra is 28 életet követelt a vírus. Tizenhárom személyt ápolnak kórházban, hétről pedig már biztosan tudják, hogy fertőzött. Három személy fekszik intenzív osztályon, egy közülük lélegeztetőgépre szorul. Nagyszabású razzia A belügyminisztérium hétvégén razziát tartott a határon, mely során főleg azt mérték fel, hogy hányán érkeznek haza rizikós országokból. A szúrópróbaszerű ellenőrzés során 15 906 hazaérkező járművet és ezzel együtt 37 362 személyt ellenőriztek. A Szlovákiát elhagyó járművek közül pedig 15 939-et vizsgáltak meg, összesen 35 759 személyt. (nar, TASR)