Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-05 / 129. szám

KULTÚRA www.ujszo.com I 2020. június 5. I 9 A Nagy-Szln-Pad! egyik idei résztvevője és győztese az Agócs Gergely népzenész, népzenekutató fiával, Agócs Már­tonnal (balról a negyedik) felálló Aurevoir. zenekar (Képarchívum) Tehetségmutatás a járvány árnyékában PUHAJÓZSEF A Nagy-Szín-Pad! - a kezdeti hibáit elhagyva - a magyar zenei élet legizgalmasabb versenye lett. A tehetség­­mutatás idén sem marad el, de a koronavírus-járvány miatt kevésbé lesz izgalmas. Ezért bizonyára nem kap akkora figyelmet, mint az elmúlt években. Pedig megérdemelné, mert kiváló mezőnyt sikerült összehozni. A szervezők szűkitették a kört, a meg­mérettetésnek most csak négy részt­vevője van, ami az előnyére válik. A tehetségmutató versenyt 2014- ben indította a VOLT Produkció és a Petőfi rádió azzal a céllal, hogy a résztvevők - a klubszinten már is­mert, bővülő rajongótáborral ren­delkező zenészek, együttesek - a korábbinál nagyobb reflektorfényt kapjanak. Meghívásos alapon működik. A jelöltek az előző évek­ben a budapesti Akvárium Klub színpadán versenyeztek, a koncer­teket a Petőfi TV közvetítette. Min­den résztvevő felléphetett a nagyobb magyarországi fesztiválokon, a győztes azok nagyszínpadain játsz­hatott. Az első évben a Mary PopKids di­adalmaskodott. 2015- ben a szervezők elkövették azt a hibát, hogy a számypróbálga­­tó és ismertebb indulók közé bevá­logatták a már akkor is az élvonal­ban lévő, a többieknél mérföldek­kel előbb járó Ocho Mac hót. Egyértelmű volt, hogy megnyeri az évadot. 2016- ban a Bohemian Betyars, 2017-ben a Lóci játszik, tavalyelőtt az Apey & the Pea (2019 szeptem­bere óta Lazarvs néven működik), tavaly a USEME győzött. Az évek során a jelöltek között olyan zenekarok is voltak, amelyek időközben a magyar zenepiac meg­határozó szereplői lettek, például a Halott Pénz, a Blahalouisiana, a Ho­­neybeast, a Margaret Island vagy a Bagossy Brothers Company. A Nagy-Szín-Pad! szervezői idén változtattak a részvételi szabályo­kon, a korábbi versenyzőket kérték meg, hogy őkjelöljenek döntősöket. Már januárban összeállt a mezőny: Vörös Ákos és Zsuffa Aba popduó­ja, az Analog Balaton, a héttagú Au­revoir. ethno-beat együttes, a hatta­gú Carson Coma popzenekar és a különböző produkciókból ismert, jelenleg Ohnody néven tevékenyke­dő Hegyi Dóri kapott meghívást. A járvány azonban közbeszólt, a versengés elmarad. „A jelöltek karrierjében a Nagy- Szin-Pad! jelentős mérföldkőnek, fontos ugródeszkának számít, ettől idén sem akartuk megfosztani őket. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem hir­detünk fődíjast, mind a négy ver­senyzőnek jár az elismerés” - mondta Lobenwein Norbert, a ver­seny alapítója. A résztvevők fellépnek az előre­láthatólag augusztus 18. és 22. kö­zött megrendezésre kerülő STRAND Fesztiválon és a MÓL Nagyon Ba­laton rendezvényein. Az elmaradt fesztiválokon (Telekom VOLT, Campus, Sziget) a 2021-es szezon­ban pótolhatják a koncerteket. Cannes ez évi hivatalos programja Bára73.cannes-i filmfesztivált a koronavírus­­járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját szerdán Párizsban közzétették a szervezők. Párizs. Az ismert rendezők közül az amerikai Wes Anderson The French Dispatch, a francia Francois Ozon Été 85 (85 nyara), a dán Tho­mas Vinterberg Druk és az Oscar­­díjas 12 év rabszolgaság brit rende­zőjének, Steve McQueennek két filmje (Lovers Rock, Mangrove) is bekerült a Cannes 2020 címmel ké­szített válogatásba. „Ez a gyönyörű válogatás a bizo­nyítéka annak, hogy a filmművészet továbbra is él, és a karantén alatt sem szűnt meg” - mondta az interneten élőben közvetített bejelentésen Thi­erry Frémaux fesztiváligazgató. „A rendezők nem adták fel, 2067 filmet küldtek el nekünk, ami re­kord. Mivel ők dolgoztak, az a leg­kevesebb, hogy átvettük és megnéz­tük a filmjeiket. Új formát kellett ta­lálni. De az soha nem jött szóba, hogy búcsút mondjunk mindenkinek az­zal, hogy majd jövőre találkozunk” - fogalmazott az igazgató. Ez az első alkalom, hogy kétezer­nél több nagyjátékfilmet neveztek be a cannes-i fesztiválra. Tavaly 1845 nevezés érkezett. Thierry Frémaux elmondta: a ki­választott alkotások feladata lesz, hogy visszaadják a kedvet a moziba járáshoz. A Cannes 2020 címmel készített válogatás célja, hogy a ki­választott filmek a lehető legna­gyobb médiafigyelmet kapják, és hozzájáruljanak a március közepe óta teljesen szünetelő filmgyártás újraindulásához. A fesztiválhagyo­mányokkal ellentétben azonban idén nem lesz verseny az alkotások kö­zött, így díjátadót sem tartanak. A rendkívüli helyzet miatt a szer­vezők nem a hagyományos progra­mokba válogatták be a filmeket, ha­nem új kategóriákat hirdettek (visszatérők, újoncok, elsőfilmek, dokumentumfilmek stb), hogy a né­zők jobban tudjanak tájékozódni az alkotások között. A filmek egy részét más fesztiválokon, a San Sebastián-i, a puszani (Dél-Korea), a New York­­i, a Los Angeles-i, a Mar del Plata-i, a torontói, a franciaországi deauville-i vagy az angouleme-i seregszemlén mutatják majd be, és továbbra is tár­gyalások folynak az együttműkö­désről a velencei filmfesztivállal. Az 56 kiválasztott film több mint harmada (21) francia alkotás. A vá­logatásban szereplők többsége az Egyesült Államokban, Dél-Ko­­reában, Japánban és Nagy Britanniá­ban készült, Kelet-Európából a litván Sharunas Bartas és a bolgár Kamen Kalev legújabb alkotása, valamint egy grúz elsőfilm kapta meg a Can­nes 2020 névjegyet. (MTI, k) Újra a Jókai Színházban Komárom. Több mint két és fél hónapnyi „koronavírusos kény­szerszünet” után kedden ismét megnyitotta kapuit a közönség előtt a Jókai Színház. Ingmar Bergman Jelenetek egy házasság­ból című drámája került színre, amellyel a teátrum a napokban a stúdióbérletes és a felnőtt bérletes nézőket kárpótolja az elmaradt előadásokért. A Jókai Színház az aktuális egészségügyi előírásokat szigorú­an követve fogadta újra a közön­séget. Az eredetileg a stúdiószín­pad műsortervében szereplő pro­dukciót a nagyszínpadra vitték át, a nagy nézőtéren is érvényesítve a társasági távolságtartás szabályait. Ami azt jelenti, hogy a kedd esti előadásra csupán 63 nézőt fogad­tak, akik kettesével, maximum hármasával foglalhattak helyet, az előttük és a mögöttük húzódó so­rok üresen maradtak, a mini nézői szigeteket legalább négy üres szék választotta el egymástól. Ingmar Bergman 1973-as, saját forgatókönyve alapján forgatott filmjét — amely az életmű egyik legismertebb, legnagyobb hatású darabja - a színház is gyorsan fel­fedezte, hiszen tökéletes kamara­­dráma-alapanyag: Marianne és Johan kívülről tökéletes, rende­zett, irigylésre méltó kapcsolatát rengeteg feszültség feszíti szét. Gál Tamás és Kiss Szilvia színészhá­­zaspárként vállalkozott arra, hogy elénk tálja a bergmani érzelmi­lélektani tablót. A Komáromban látható előadás a Soproni Petőfi Színház, a Csavar Színház és további partnerek közreműködésével született meg Pataki András rendezésében; 2018 végén volt a premierje. A nézők a napokban még meg­tekinthetik az előadást. A jövő hét végén immár sakktáblaszerűen előkészített nézőtéren, egyszerre 166-an. Fontos feltétel, hogy a nézőtéren csak azok a bérletes né­zők foglalhatnak helyet, akiket a szervezési osztály előzetesen ér­tesített. (as, tb) Érkezés... ... és ültetés kedd este a Jókai Színházban (Fotók: Bárány János) RÖVIDEN Magyar tájak - virtuális kiállítás Negyven ikonikus és kevésbé is­mert magyar tájképet mutat be a budapesti Szépművészeti Múze­um - Magyar Nemzeti Galéria virtuális kiállítása, mely a nemzeti összetartozás napjára készült, áll az intézmények sajtóközlemé­nyében. A Magyar tájak című, tegnaptól elérhető tárlaton a Kárpát-medence legszebb vidé­kei, városai, várai láthatók a leg­nagyobb magyar mesterek sze­mével, Fiúmétól Vaskapuig, Dé­vény várától Munkácsig, Selmec­bányától Vajdahunyadig, Bala­tontól Budapestig. Az intézmé­nyek honlapjáról elérhető tárlaton többek között Aba-Novák Vil­mos, Csontváry Kosztka Tivadar, Derkovits Gyula, Márffy Ödön, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József alkotá­sai segítenek felfedezni a törté­nelmi magyar tájakat. (kult) Gyerekprogramok a Margó fesztiválon Hétvégére a gyerekekre is gon­doltak a digitális felületeken elér­hető Margó Irodalmi Fesztivál szervezői. Szombaton a Szívünk rajta program keretében kömye­­zettudatosságra nevelő versekkel ismerkedhetnek meg a legkiseb­bek, és a Dödölle című könyv meséit hallgatva Kis-Várday Júlia két kuktájával együtt főzhetnek. A Margó részletes napi programja a www.margofeszt.hu/hu/fesztival oldalon található. (kult)

Next

/
Thumbnails
Contents