Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-05 / 129. szám

www.ujszo.com | 2020. június 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Hódító Pelle Pellegrini szerint a Smer és a világ MARTIN VANÓO Robert Ficónak húsz éven át sikerült csírájában elfojtania mindenféle belső ellenzéki mozgo­lódást a pártjában. Cserébe odaadó híveit és pártkatonáit különféle po­zíciókkal jutalmazhatta, melyek be­töltésére ugyan tökéletesen alkal­matlanok voltak, de hát funkcióból volt elég, köszönhetően Fico politi­kai tehetségének, amivel ezt a párt­projektet kiépítette és sikerre vitte. Csakhogy az utóbbi években a Smer már egyik vereséget szenvedi el a másik után, és most nincs mivel jutalmazni a sleppjét. Hát akkor most megpróbálja érzelmileg zsa­rolni őket, hogy hálájuk kifejezé­seképpen méltóztassanak meg­őrizni lojalitásukat a pártalapító atya iránt, cserébe a hajdani nagy sikerekért és bőséges évekért. Ez a naiv elvárás a kegyencek és egyéb alattvalók egy részénél működik is - egy részüknél meg nem. Pelleg­rini már rég kilépett Fico árnyéká­ból, és ennek most pártszinten is érvényt akar szerezni. A Smer tör­ténetében először lehet harc a párt­elnöki székért, és ez érdekes kér­dést vet fel: mennyire változna meg a Smer, ha Pellegrini győzne? Mi­lyen Pellegrini szerint a világ? A Fico-féle Smer egyáltalán nem sorolható a hagyományos szociál­demokrata pártok közé, ha össze­mérjük e pártcsaládba tartozó kül­földi pártokkal. Afféle baloldali­­konzervatív-nacionalista misung, amelyben nem a baloldaliság a ce­ment, hanem az oligarchák és a maffiakapcsolatok. Emellett Fico és balkeze (jobbkezének azért mégse nevezzük), Eubos Blaha bármikor képes xenofób kirohanásokra és a legkülönfélébb összeesküvés­elméletek legmagasabb szintű is­mertetésére. Hozzájuk képest Pellegrini az eu­rópai szociáldemokrácia felé taszi­­gálhatja a pártot, legalábbis egyes meglátások szerint. Fico ezt mindjárt ki is használta, és „vérző szívű” li­berálisként festi ellenfelét a falra. Mindig is a megbélyegzés és címké­zés nagymestere volt, ez politikai fegyvertárának alapeleme, mond­hatni sajátja ez a harcmodor. Tulaj­donképpen ez az egyetlen dolog, amire még építhet a Smerben, a pártkatonák már emlegetett feltétlen odaadása és hálája mellett. Mert népszerűségben bizony jócskán vesztésre áll Pellegrinivel szemben a választóknál és a lehetséges jövőbeli koalíciós partnereknél is. Az igazság azonban az, hogy Pel­legrini értékrendjéről az égvilágon semmit nem tudunk. Még azt se, hogy egyáltalán liberális-e, nemhogy vérző szívű. És igazából azt sem tudni, hogy valójában baloldali meggyőződésű-e. A nyilvánosság leginkább szimpatikus menedzser­ként ismeri, aki ideológiai kérdések­ben pragmatikus és eddig alávetette magát a párt céljainak és akaratának. Es persze amikor az újságírók nó­gatták, hogy mondjon már valamit a ficói felcímkézésre, rögtön kikérte magának, hogy ő liberális lenne, bármiféle további jelzővel felaggat­va. „Húsz évig nevelkedtem a Smerben, szociáldemokrata vagyok, és ez lesz a közös politikánk a to­vábbiakban is” - üzente a párt tagsá­gának Pellegrini. Persze kérdés, mennyire őszintén. Tényleg nem tudjuk, lehet, hogy most is a prag­matikus menedzser beszélt belőle. De az is biztos, hogy eddig semmi olyat nem tett, amiért liberális poli­tikusnak nevezhetné bárki (kivéve persze Ficót). Ha tehát valaki esetleg abban re­ménykedne, hogy Pellegrini modem szociáldemokrata pártot csinálhatna a Smerből, jobb, ha elkezd megbé­kélni azzal, hogy csalódna. Ha meg­nyerné a Smerért folytatott csatát, ha új pártot alapítana, csak Fico ember­arcú, mosolygós változata marad, jó esetben xenofóbia nélkül, aki nem terjeszt összeesküvés-elméleteket. A szerző a Trend kommentátora (Danglár) Fico a rehabon SZILVÁSSY JÓZSEF Nemcsak a Fico-Pellegrini szócsatától hangos a szlovák sajtó, a héten újra terítékre kerültek a háromszoros exkor­­mányfő lakásügyei is. Elvben igaza van a Smer elnökének, aki ingerülten ismételgeti, hogy senkinek semmi köze a magánéletéhez. Mégis sántít az érvelése, hiszen ő továbbra is közsze­replő, és a lakásaival kapcsolatban már számos kérdőjel merült fel. 2008-ig egy pozsonyi lakótelepen, panellakásban élt azóta már egyetemi tanárrá avanzsált feleségével és fiával — akkor már két éve kormányfő volt. Onnan költözött át a miniszterelnöknek kijáró állami tulajdonú rezidenciába, amit senki sem kifogásolt. Aztán2012-ben Ficóék a Bonaparte lakópark egyik 377,64 négyzetméteres luxuslaká­sába telepedtek, amelynek két nagy, Dunára néző terasza is van. Havi 2650 eurós bérleti és 200 eurós rezsidíjat fizetett a tulajdonosnak, La­­dislav Bastemáknak. Azóta firtatják az oknyomozó újságírók, de má­sok is, vajon valóban a politikus fizette-e saját zsebéből a bérletet, vagy ez csak parasztvakítás, és alkut kötött a pártját sok pénzzel támogató, ennek fejében jelentős állami megrendelésekhez jutó nagyvállalkozó­val. Akit egyébként másfél évvel ezelőtt adócsalás miatt bebörtönöz­tek, Ficónak ki kellett költöznie a Bonapartéból, a lakást az állam le­foglalta, árverésen szeretné értékesíteni, egyelőre sikertelenül. Azóta találgatják, hova költözött a volt miniszterelnök. Feltételezé­sek szerint az oligarcha haverok segítenek megoldani lakásgondjait, továbbra is luxuskörülményeket teremtve neki. Ezt igazolja a Plus 7 dní hetilap értesülése, hogy Fico elég gyakran, különösen hétvégeken a Bazinhoz közeli Vinosadyban levő egykori Pálffy-kastélyban múlatja az időt. A felújított épület a Smer két hírhedt mecénása, a nem éppen makulátlan nagyvállalkozó, Juraj Siroky, valamint a fegyverkereske­delemben tüsténkedő Miroslav Vyboh érdekeltségébe tartozik. A volt kormányfő szerint nevetséges ez az értesülés, és mindössze rehabilitá­cióra jár a kastélyba. Elárulta azt is, hogy a főváros ruzinovi negyedé­ben bérel lakást, és gúnyolódva hozzátette: csodálkozik, hogy az új­ságírók még nem szimatolták ki jelenlegi lakhelyét. A véleményfor­máló szlovák lapok e kusza történet tálalásával nem intimpistáskodni óhajtanak, hanem azt igazolják, hogy a pártelnök magánéletét is beár­nyékolják azok az összefonódások és súlyos, olykor máig felderítetlen korrupciós ügyek, amelyek a párt berkeiben és holdudvarában történ­tek, és amelyeknek ajelek szerint ő is haszonélvezője volt. Vagy még máig az. Ő egyébként évek óta ki akar lépni ebből a körből, de 2014-ben el­bukott az államfőválasztáson, tavaly pedig Andrej Kiska akkori ál­lamfő közölte vele: hiába ácsingózik az Alkotmánybíróság elnöki posztjára, nem hajlandó kinevezni őt. Fico a Kuciak-gyilkosság után távozni kényszerült a kormányfői posztról, de mostanság tíz körömmel kapaszkodik pártelnöki tisztségébe. Egyik gyenge pillanatában az buggyant ki belőle, hogy már nincs hova ejtőernyőznie. Akadnak olyan, hozzá közelálló személyek, akik szerint Fico még mindig a nagy visszatérésről, pártjának újabb választási győzelméről ábrándozik, holott a Smer most a pártszakadáshoz van közelebb, és alaposan meg­gyengülhet ez a két évtizedig stabil politikai tömörülés. Mások viszont úgy vélik, nyugtalanítják Igor Matovic neki címzett szavai, hogy ne hangoskodjon, jobban teszi, ha szép csendben várja, amíg kopogtatnak nála a bűnüldöző szervek. Néhányan vitatták e burkolt fenyegetés he­lyénvalóságát. Az viszont nyilvánvaló, hogy a süllyesztő felé sodródó politikus nem a hűvösön szeretné jó időre megoldani lakásgondjait. FIGYELŐ Orbán megdicsérte Karácsonyt ,.Nagyra értékelem a főpolgár­mester döntését a fővárosi trianoni megemlékezés kezdeményezésé­ről” - így reagált új ságírói kérdésre Orbán Viktor tegnap. Karácsony Gergely arra kérte a budapestieket, hogy egy perce álljon le a város a trianoni döntés századik évfordu­lóján, június 4-én, 16 óra 30 perc­kor. Orbán Viktor úgy reagált: ez a helyes magatartás, mert bár politi­kai különbségek lehetnek közöt­tünk, mindannyian ugyanahhoz a magyar nemzethez tartozunk, (mti) Trump nem bújt el a bunkerben, csak egy órán át ellenőrizte Donald Trump amerikai elnök cáfolja, hogy múlt pénteken bemenekült a Fehér Ház bunkerébe. Azt mondja, csak ellenőrizte az óvóhelyet. Trump betelefonált a konzervatív Fox rádióba, mert úgy érezte, tisz­táznia kell azoknak a hűeknek a va­lóságtartalmát, hogy pénteken este, amikor a Fehér Ház előtt tüntetés folyt, őt a titkosszolgálat emberei egy földalatti bunkerbe vitték. A jelenté­sek szerint Trump egy órát töltött a bunkerben, vele volt felesége, Mela­nia és legkisebb fia, Barron is. Az elnök előszeretettel tetszeleg a kemény legény szerepében, aminek egy ilyen meneküléses-bujkálós tör­ténet alaposan ellentmond, így nem csoda, hogy igyekezett kiköszörülni a csorbát, és erre a rádióműsort tartotta legalkalmasabbnak. A telefonbe­szélgetés során kijelentette, nem igaz, hogy a tüntetés miatt menekült a bun­kerbe. Bár járt ott, de azt állítja, csak ellenőrizte a helyszínt. Alapos ellen­őrzés volt, mert kiderült, hogy há­romszor is lement. „Hamis a jelentés, nem voltam lent. Nagyon rövid ideig, icipicit voltam csak lent, és csak el­lenőrizni, hogy minden rendben van­­e. Kétszer, háromszor mentem le, el­lenőrizni” - magyarázta Trump. A műsorvezető azt kérdezte az elnöktől, hogy a titkosszolgálat mondta-e neki, hogy menjen le, mert aggódtak a biztonságáért, mire azt felelte: azt mondták, nem ártana lenézni, mert lehet, hogy előbb­­utóbb szükség lesz a bunkerre. Korábban egy republikánus po­litikus mondta az AP hírügynök­ségnek, hogy Trump egy órát töltött a bunkerben, majd Trump admi­nisztrációjának egyik tagja is meg­erősítette ezt aNew York Timesnak. Amikor ezek a hírek megjelen­tek, Trump ragaszkodott ahhoz, hogy a Fehér Házon kívül készül­jön róla fénykép, ezért ment át a kö­zeli Szent János-templomba, ahol egy bibliával pózolt a fotósának. Mivel azonban az utat gyalog kel­lett megtennie, utasította a bizton­sági erőket, hogy könnygázzal és villanógránátokkal zavarják szét a tüntetőket. Trump később azt állította, nem tu­dott róla, hogy a rendőrök ilyen esz­közökkel oszlattak tömeget. Ugyan­akkor a gránátok robbanását még a Fehér Házban is lehetett hallani, erről az ott levő tudósítók számoltak be. Az amerikai parkrendőrség arról adott ki közleményt, hogy lovas rendőröket vezényelt a helyszínre, és füstbombák, gázpisztolyok és papri­kalövedékek használatára adott en­gedélyt. (index, mti, tasr)

Next

/
Thumbnails
Contents