Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-04 / 128. szám
PANORÁMA www.ujszo.com | 2020. június 4. 20 ezer tonna olajszármazék ömlött a folyóba Moszkva. Több évtizedre lesz szüksége a sarkvidéki Ambamaja folyótnak, mire kiheveri azt a múlt héten bekövetkezett ökológiai katasztrófát, melynek során egy No-rilszkmellettihőerőműből 20 ezer tonna olajszármazék ömlött avizébe. ANorilszkvárosátólpár km-re nyugatra lévő hőerőmű dízeltartályának egyik tartóoszlopa május 29-én váratlanul összeomlott, a tartály megrongálódott, és a tüzelőanyag kiömlött belőle - tudatta közleményében az erőmű tulajdonosa, a Nornickel bányaipari óriáscég. Az északi sarkkörtől 300 km-re északra, a Nornickel köré épült, 180 ezer lakosú Norilszk városa teljes egészében az örök fagy birodalmában található, amelyet azonban az utóbbi évek éghajlatváltozása miatt a jég olvadásának veszélye fenyeget. A katasztrófa miatt veszélyhelyzetet hirdettek ki helyi szinten. (MTI) Két és fél hét alatt csaknem 10 millió embert leteszteltek koronavfrusra a kínai Vuhanban, s mintegy 300 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Az AFP hírügynökség szerint ugyan az új típusú vírus Kínában jelent meg először, az országban jórészt sikerül megfékezni a járványt, az új eseteket mostanra elsősorban a külföldről hazatérő lakosok körében regisztrálják. A tájékoztatás szerint a most diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek nem mutattaktüneteket. (TASR/AP-fetvétei) Olaszország megnyitotta határait NAPTÁR Június 4 ► NÉVNAP Bulcsú A Bulcsú régi magyar személynév, ismeretlen eredetű. A búcsú és bocsát szavakkal való összefüggése erősen vitatott. ► ESEMÉNY Aversailles-i NagyTrianonkastélyban az I. világháború győztes hatalmai és Magyarország képviselői aláírták a trianoni békeszerződést. (100 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 270 éve született Batthyány Alajos, a felvilágosodás jelentős politikusa. 95 éve született Harag György romániai magyar színházi rendező. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Róma/Berlin. Olaszország tegnap megnyitotta a tartományok közötti és a külső országhatárokat, ami a várakozások szerint elindítja az olaszok országon belüli mozgását. A kormány döntésének értelmében az olaszok ismét szabadon elhagyhatják régióikat, és az ország más térségeibe utazhatnak. A nagyobb vasútállomásokon és belföldi repülőtereken kiemelt forgalomra számítanak, az újraindulás utáni első hetekben növelik a vasúti, légi és hajójáratok számát. Jelentős mozgást várnak a milánói és a római központi pályaudvaron, ahol kötelező lesz az utasok testhőmérsékletének mérése. A tartományhatárok megnyitásával megkezdődött a nyári szezon: az üdülőhelyekre egyelőre majdnem kizárólag olaszokat várnak. A külső határokat is megnyitották, de külföldiekkel nagyobb számban csak a hónap közepétől számolnak. Az Euró-Kényszergyógykezelésre ítélte a jakutszki városi bíróság Alekszandr Gabisev sámánt, aki többször is megpróbált gyalog Moszkvába menni, hogy „kiűzze" Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Moszkva. A hírt az RBK orosz tv és a Deutsche Welle német rádió orosz adása a Pravozascsita Otkritki nevű jogvédő szervezet jogászára hivatkozva közölte. Alekszej Pijanyisnyikov elmondta, hogy a bírósági elpai Unióból és a Nagy-Britanniából érkezőket sem helyezik karanténba. A korábbi bejelentésekkel szemben a dél-olaszországi tartományokba is korlátozás nélküli a belépés. Az óvintézkedések közül érvényben marad a tömörülések korlátozása, továbbra is kötelező a legalább egyméteres távolságtartás, valamint az otthonmaradás 37,5 foknál magajárás kezdete előtt a rendőrség őrizetbe vette a védelem három tanúját, akik szemtanúi voltak Gabisev május 12-én erővel történő előállításának, így olyan tanúvallomást tehettek volna, amely befolyással lehetett volna az ügy tárgyalására. Pijanyisnyikov közölte, a védelem megkapta a jakutföldi idegbeteg-gondozó keresetlevelét, melyben kérték Gabisev kényszergyógykezelését. A jogász szerint a keresetben Gabisev betegségének leírása helyett az szerepel, hogy személyiségzavarral szenved, amit azzal sabb testhőmérséklet esetén. A szájmaszk viselése zárt téren és a tömegközlekedési eszközökön kötelező, valamint Lombardia tartományban szabadtéren is. Az aktív fertőzöttek száma valamivel több mint 39 ezerre csökkent, miközben a gyógyultaké túllépte a 160 ezret. A betegek közül kevesebb mint hatezren vannak kórházban, indokoltak, hogy Gabisev a kormány megdöntésére és Putyin - „a démon és az Antikrisztus” - megbuktatására vonatkozó elméleteket hangoztatott. Ezért a pszichiátriai segítségre vonatkozó törvény értelmében kényszergyógykezelésre szorul. Gabisev tavaly nyáron követőivel elindult Moszkvába, hogy „kiűzze Putyint”, de a rendvédelmi szervek feltartóztatták. Szeptemberben először két társát, majd őt magát is őrizetbe vették Buijátföldön, ideggyógyintézetbe szállították és októ-408-an intenzív osztályon. A gócpontnak számító Lombardiából jelentik továbbra is az új fertőzöttek felét, ott egy nap alatt 12-en haltak meg. A német kormány június 15-től visszavonja a korona vírus-járvány miatt az Európai Unió (EU) valamennyi tagországára kiadott utazási figyelmeztetését - jelentette be Heiko Maas külügyminiszter szerdán Berlinben. Az utazástól nyomatékosan eltanácsoló általános figyelmeztetést országonként összeállított tájékoztatók és javaslatok váltják fel. Az EU-s tagállamok mellett a schengeni övezet EU-n kívüli országai, és az Egyesült Királyság esetében is ezt a megoldást alkalmazzák. A figyelmeztetés visszavonásának feltétele, hogy az adott állam ne korlátozza a külföldiek belépését. Azonban az országonkénti javaslatok is tartalmazhatnak figyelmeztetést, így például az Egyesült Királyságba utazástól továbbra is nyomatékosan eltanácsolják a németeket, mert ott két hétre karanténba kell vonulnia mindenkinek, aki belép az ország területére - mondta a német külügyminiszter. berben beszámíthatatlannak nyilvánították. A sámán a lakhelyelhagyási tilalom ellenére decemberben megint nekiindult a démonűzésnek, két nap múlva a rendőrök ismét megállították. A védelem az Európai Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy hozzanak szigorú intézkedéseket Gabisev jogainak védelmében. Prjanyisnyikov szerint orvosok és rendőrök már május 6-án és 8-án felkeresték a sámánt, a SARSCoV-2 nevű vírusra akarták letesztelni és megfigyelőbe szállítani. (MTI) 90 éve született Horváth Ádám Kossuth-, Balázs Béla- és Erkel Ferenc-díjas rendező. 80 éves Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke. 45 éves Angelina Jolié Oscardíjas amerikai filmszínésznő. ► NAPI VICC Igor és Szása vesz egy üveg vodkát. Igor:- Mosta hátam mögé teszem a vodkát, és ha eltalálod, melyik kezemben van, akkor megisszuk, ha nem, akkor összetörjük, és leszokunk. Na, melyik kezemben van? Szása:-Bal! Igor:- Gondolkozz, Szása! Gondolkozz! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Általában pozitív hatása lesz az időjárásnak, enyhülnek a reumatikus és ízületi fájdalmak. Jelentősen javulhat fizikai és szellemi teljesítőképességünk, rövidül a reakcióidőnk, kevésbé leszünk fáradékonyak. A szélre érzékenyeknél és az alacsony vérnyomásúaknál gyenge fejfájás fordulhatelő. Június 3-án a milánói központi pályaudvaron (TASR/AP-feivétei) Ideggyógyintézetbe vitték a j akutföldi sámánt ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m ELEOGAOJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXET KULT MINOR rmin &