Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-24 / 145. szám
141 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2020. június 24. | www.ujszo.com Növényevő állatok óvhatják meg a hosszú ideje fagyott talajokat ;J0á1Sí3iH Ha az állatok (például a képen látható pézsmatulok) patáikkal mindig letapossák a frissen hulló hóréteget, akkor csökken annak szigetelő hatása, ami biztosítja annak a lehetőségét, hogy a talaj mélyebb rétegeit is hűtse a jóval hidegebb levegő (Shutterstock) CSIBRÁNYI ZOLTÁN A melegedő éves átlaghőmérséklet az egész bolygón gondokat okoz. így van ez a permaf roszt térségek esetében is, ahol az utóbbi évtizedekben a talaj mélyebb rétegei is kezdenek felengedni. Emiatt ott mind több üvegházhatású gáz szabadul fel. Ez tovább gyorsítja az amúgy is rossz irányba eltolódó, egész Földre kiható éghajlatváltozást. Egy új tanulmány szerint e régóta és jobbára fagyott - ámde az emberi tevékenységek miatt olvadóban levő - talajokat növényevő állatok segítségével lehetne megóvni a teljes felolvadástól. A Nature Scientific Reports nyílt hozzáférésű folyóiratban 2020 márciusában közzétett tanulmány szerzői azt vizsgálták, milyen hatást vált ki, ha nagytestű növényevők tömeges állományait telepítik a permafroszt területekre. Az északi féltekén található többnyire fagyos talajok szakértője, a tanulmány egyik szerzője, a Hamburgi Egyetem professzora, Christian Beer professzor és munkatársai kíváncsiak voltak, hogy ez a módszer mennyire lenne hatásos az egész sarkvidéki permafroszt vonatkozásában, képesek-e az állatok - legalábbis elméletben - megállítani a permafroszt területek mélyebb rétegeinek a felolvadását? A professzor azt mondja: „Az ökoszisztémákban az éghajlati rendszer szempontjából releváns természetes befolyásolásokat eddig alig kutatták, ám hatalmas lehetőség rejlik bennük.” Az előrejelzés kidolgozásához használt egyedi klímamodellel a következőkre jutottak: ha az üvegházhatású gázok kibocsátása továbbra is emelkedik, akkor az eddig többnyire fagyott talajrétegek fele várhatóan 2100-ig felolvad. Ezzel szemben a nagytestű növényevő állatok alkalmazásának módszere jelentősen lassíthatja a folyamatot, így elméletileg a világon ma még fagyott talajok 80%-át 2100-ig meg lehetne óvni. Christian Beer elismeri, hogy „utópiának tűnhet a vadállatállomány újratelepítése az északi félteke örökké fagyos régióiban”, ugyanakkor azt vallja, „az eredmények azt mutatják, hogy akár már kevesebb állat alkalmazása is hűtőhatással bír”. Ezt a kutatómunkát egy több évtizedes kísérlet inspirálta. Szibéria északi részén, a Kolima folyó melletti Cserszkij településtől (Jakutföld) délre, úgy 26 km-re található az ún. Pleisztocén Park. Előélete 1988-ban indult, amikor Szergej Zimov több tucat jakutföldi lovat telepített ide. Maga az őskori park projekt 1996-ban indult útjára, miután az orosz kormány területet biztosított a kísérlethez. Jakuti lovak, jávor- és rénszarvasok kerültek oda. Idővel a bővülő park állatállománya pézsmatulkokkal, európai bölényekkel, jakokkal, Kalmyk szarvasmarhákkal, juhokkal gyarapodott. Tervezik amerikai bölények idetelepítését is. A kísérleti park internetes oldala szerint az állatok észrevehető hatást gyakoroltak a növényzetre, sok helyütt a füvek dominálnak, lassan növekvőben a talaj által megkötött széndioxid-mennyisége, felgyorsult a tápanyagok áramlási sebessége, és ugyan még nem sikerült létrehozni a magas termelékenységű legeltetési ökoszisztémát, de azt írják, jó irányba haladnak. Mi áll az új felismerés hátterében? Cserszkij vidékén telente a talaj -10°C körül van, miközben a levegő akár -40°C-ig lehűl. Hóból manapság telente elég sok az utánpótlás, márpedig a friss hóréteg szigetelőrétegként elválasztja az igen hideg levegőtől a melegebb talajt, így valójában a hó ez utóbbit viszonylag melegen tartja. Ha viszont az állatok patáikkal mindig letapossák a frissen hulló hóréteget, akkor csökken annak szigetelő hatása, ami biztosítja annak a lehetőségét, hogy a talaj mélyebb rétegeit is hűtse a jóval hidegebb levegő. Az orosz parkban végzett kísérletek azt mutatják, hogy 100 állat egy 1 km2-es területen képes a hótakaró átlagos magasságát a felére letaposni. A kutatócsoport olyan módon jutott a fentebb ismertetett eredményekre, hogy közben, a szimulációk során figyelembe vették a módszer lehetséges mellékhatásait is. Ezek közé tartozik egyebek mellett az, hogy nyáron az állatok miatt odalesz a talajt hűtő moharéteg, azt azonban be kell látni, hogy ezt ellensúlyozza, hogy a téli időszakokban a hóhatás kiiktatásának jótét következménye ennek többszöröse. Most Christian Beer professzor azt tervezi, hogy együttműködik biológusokkal, hogy felmérhessék, hogy az egész északi vidéken elteijeszthetők-e a segítő növényevő állatok. Zöld fényt észleltek a Mars légkörében A most megfigyelt fény különbözik a klasszikus sarki jelenségektől, mint amilyen az északi vagy déli fény (Shutterstock) MTI-HÍR Zöld fényt észleltek a Mars légkörében - számolt be róla a BBC hírportélja. Hasonló fényt látnak időnként az asztronauták, amikor a Föld tányérjának peremére tekintenek. A fény az oxigénatomok és a napfény reakciójából születik. A jelenségről régóta sejtették, hogy más bolygóknál is létezhet, az európai-orosz Trace Gas Orbiter (TGO) nevű űrszonda azonban az első, mely ilyen megfigyelést tett a Földön kívül. A most megfigyelt fény különbözik a klasszikus sarki jelenségektől, mint amilyen az északi vagy déli fény. A fénykibocsátás a légköri molekulák és a Napból érkező töltött részecskék ütközéseinek eredménye. A Földön ezt a kölcsönhatást jelentősen befolyásolja a bolygó erős mágneses mezeje, mely ezeket a részecskéket a sarkok felé vonzza. A fény a Marson nem így fókuszálódik, mivel ennek a bolygónak nincsen globális mágneses mezeje, ennek ellenére a fényjelenség létezik. A Föld peremén látható és a TGO által a Marsnál észlelt zöldes fény eredete ugyanis eltérő. A napfény mindkét esetben teszi a dolgát: megnöveli az oxigénatomok energiaszintjét, majd amikor azok visszakerülnek nyugalmi állapotukba, fényt bocsátanak ki. A Föld bőségesen tartalmaz oxigént a légkörében, a Marson azonban jórészt csak a szén-dioxid lebomlásának termékeként van jelen. A napfény a szén-dioxid egyik oxigénatomját szabadítja fel, és ennek az atomnak az áthelyeződése okozza a zöldes fényt-úja a BBC.com. A TGO az oxigénatomot Nomad spektrométerével észleli, mely nagyon különleges magasságban végzi a megfigyelést, 80-120 kilométerrel a felszín felett. A pontos magasság a szén-dioxid nyomásától függ. „A fénykibocsátás magasságának megfigyelése alapján meg lehet mondani, milyen vastag a légkör és hogyan változik” - mondta Manish Patel, a brit Open University kutatója. Ezek az információk segíthetik a következő missziókat is, a zöld fény megfigyelése ugyanis segítheti azokat az eszközöket, melyek a Mars-szondák légkörbe való belépését, süllyedését és landolását irányítják. A kutatók eredményeikről a Nature Astronomy című tudományos lapban számoltak be.
