Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-23 / 144. szám

2020. június 23., kedd, XVI. évfolyam, 23. szám A Premier League 30. fordulójában a Baj­nokok Ligája-indu­­lásra hajtó Chelsea idegenben 2-1-re legyőzte a bennmaradásért küzdő Aston Villát. Pedig a házigazda nem kezdett rosszul, az első félidő végjátékában még a vezetést is meg­szerezte: jobb oldali beadás után Kortney Hause első próbálkozását Kepa Arrizabalaga még hárította, a kipattanót viszont már bevágta az angol támadó (1-0). Érdekesség, hogy a kamerák elkap­ták a gól pillanatában John Terryt, a Chelsea legendáját, aki ma az Aston Villa edzői stábjában dolgo­zik. Terry jókora ütemkéséssel, és szórványos tapssal, érzelemmente­sen konstatálta, hogy gólt szerzett a csapata. Premier League Percek alatt fordított a Chelsea A vendégek aztán az 55. percben kettőt is cseréltek, bejött a pályára Ross Barkley és Christian Pulisic is, és ezzel egy csapásra megváltozott a játék képe. A 60. percben César Azpilicueta jobb oldali beadása után az ame­rikai szélső a léc alá lőtt, majd a spanyol védő Olivier Giroud-nak is adott egy gólpasszt - két perc alatt fordított a Chelsea (1—2)! A házigazdának még a 87. percben volt lehetősége arra, hogy legalább egy pontot megmentsen, de a pil­lanatokkal korábban beálló Jota a hosszú alsó mellé lőtt. A győzelem mellett egy másik jó hírt is ünnepelhetnek a Chelsea szurkolói: hivatalosan is eldőlt, hogy Timo Werner Londonban folytatja pályafutását. Hetek óta arról szóltak a hírek, hogy a 24 éves támadó a következő idénytől a Chelsea játékosa lesz, és a sajtóhírek igaznak bizonyultak, a német válogatott játékos ugyanis a napokban aláírta szerződését a lon­doni klubbal. Werner a Bajnokok Ligája további mérkőzésein (a lipcseiek már beju­tottak a negyeddöntőbe, a sorozat augusztus elején folytatódik) már nem lép pályára, a Bundesliga befejezésééig azonban még a német csapamái marad, júliusban csada­­kozik az angolokhoz. Sikeres jövő „Örülök, hogy a Chelsea-ben foly­tathatom, büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nagyszerű klubhoz igazol­hatok Természetesen meg szeret­ném köszönni az RB Leipzignek, a klubnak és a szurkolóknak ezt a négy fantasztikus évet. Alig várom az új idényt az új csapattársaimmal, az új menedzserrel és természetesen a Chelsea szurkolóival. Együtt na­gyon sikeres jövő állhat előttünk” - fogalmazott Werner. „Nagyon izgatottak vagyunk, alig várjuk, hogy csadakozzon hozzánk, de addig is a legjobbakat kívánjuk neki a Leipzignél” - mondta Mar­ina Granovszkaja, a Chelsea klub­­igazgatója. A 29-szeres válogatott játékosnak remek idénye van, 43 tétmeccsen 32 gólt szerzett és 13 asszisztot jegyzett. A szerződtetés bejelentése után a természetesen Frank Lampard ve­zetőedző is megszólalt. „Úgy gondolom, pontosan az a fajta játékos, akire szükségünk volt. Személy szerint elég régóta követem már Werner pályafutását, jóval azelőtt kezdtem el figyelni, mielőtt a Chelsea edzője lettem. Londonban már régóta kitűztük célul magunk elé az átigazolását, és azt hiszem, rengeteget erősödünk vele. Fantasztikus tehetség, ráadásul élete legjobb idényét futja” - fogal­mazott Frank Lampard. „Tavaly nyáron nem tudtuk volna végrehajtani ezt az igazolást, hiszen ki voltunk zárva az átigazolásokból, de ez esélyt adott számunkra, hogy több játéklehetőséget adjunk fia­tal játékosainknak, és megnézzük, mire képesek” - utalt a Chelsea ve­zetőedzője az UEFA eltiltására. „Nem voltunk elégededenek fut­ballistáink teljesítményével, ám mindannyian úgy gondoltuk, szük­ségünk van Wernerre ahhoz, hogy fejlődhessünk. Személy szerint rendkívül izgatott vagyok, hogy ősszel már vele a sorainkban kezd­hetjük meg az új szezont” - zárta mondandóját Lampard. Werner a tavalyi évben hosszabbí­totta meg szerződését Lipcsében, a megállapodása 2023-ig szólt a né­met csapattal. A Chelseá kifizette a kivásárlási záradékát, 53 millió eurót. A közlemény nem említi, mennyi időre kötelezte el magát a londoniakhoz. A csatár 2016-ban igazolt a Leipzighez a VfB Stutt­garttól, azóta 157 mérkőzésen 93 gólt szerzett és 40 asszisztot jegyzett az együttes színeiben. A Chelsea átalakulása Az, hogy a Chelsea éppen a táma­dósorban erősít nagy erőkkel egy várhatóan lapos átigazolási időszak­ban, nem véleden. Először is a klub anyagi lehetősé­gei nemcsak Roman Abramovics jelenléte miatt erősek, hanem azért is, mert a tavaly nyári átigazolási piacról ki volt zárva a Chelsea, és januárban is visszafogta magát az egyesület, így jelentős tartalékok halmozódtak fel. Másodsorban a Chelsea-nek re­agálni kell a 31 éves Willian és a 32 éves Pedro várható távozására, hiszen a szerződése mindkettőnek lejár a szezon végén. Mivel mind­két játékos szélső támadóként vet­hető be elsősorban, a Chelsea-nek is ebben a posztban kellett gondol­kodnia. A Chelsea-nek azonban van egy másik problémája is a távozók mel­lett: a pocsék helyzetkihasználás. A csapat támadásainak fókuszában a fiatal középcsatár, Tammy Ab­raham áll, akinek a sebessége és a technikai képzettsége, sőt a fiziká­lis adottságai is megfelelőek, hogy Christian Pulisic (jobbra) ünnepli gólját a Villa Parkban, az Aston Villa legyőzésével tovább erősítette BL- pozícióját a Chelsea (Fotók: TASR/AP, képarchívum) Európa egyik legizgalmasabb / • csapatat építi a Chelsea A következő szezontól Hakim Zijes, Tammy Abraham és Timo Werner (b-j) alkothatja a Chelsea támadósorát 30 __ Stuttgart RB Leipzig Timo Werner góljainak (pirossal) és gólpasszainak alakulása 2013 óta betöltse ezt a szerepet. Az idei baj­nokságban 25 PL-meccsen 13 gólt szeizett, ami elég jó kis mutató - a gond az, hogy sokkal többet is sze­rezhetett volna. A statisztikák szerint csak a Liver­pool és a Manchester City alakít ki több tiszta gólhelyzetet a Chelsea­­nél, ám ha azt is nézzük, hogy ki milyen százalékban váltja ezeket gólra, akkor már nem rózsás a hely­zet, hanem elkeserítő. A Chelsea a helyzetkihasználási rangsor 15. he­lyén tanyázik a PL-ben, mutatója nem sokkal jobb, mint a teljesen utolsó Norwiché. A Chelsea főleg hazai pályán tékozolja el a lehetősé­geit, ezt egyébként Frank Lampard időről időre szóvá is teszi a meccs utáni nyilatkozataiban, így összességében a helyzetet ele­mezve már nem meglepő, hogy miért pont a jobb oldalon játszó Hakim Zijes érkezik az Ajaxtól Abraham megsegítésére - a táma­dó összesen 51 gólpasszt osztott ki Hollandiában az elmúlt négy szezonban. A trióhoz minden szempontból tökéletesen pasz­­szol a bal oldalon aktív Werner, aki életkorban, sebességben és befejezőkészségben is pont azt hozhatja el Londonba, ami a klub­nak leginkább hiányzik. Eredményesen - fiatalokkal Werner, Abraham és Zijes mö­gött egyébként ne feledkezzünk el Callum Hudson-Odoiról és Christian Pulisicről sem, vagyis a Chelsea Európa egyik legfiatalabb és legizgalmasabb támadósorát hozta össze, miközben a sporttelje­sítmény sem maradt el a céloktól. A Bajnokok Ligájában ugyan nem sok jóra számíthat Lampard csapa­ta, hiszen 3-0-s hátrányból kellene fordítanija a Bayern München el­len, de ami a jövő évi kvalifikáci­ót illeti, inkább az lesz a kérdés a bajnokság végén, hogy megszerzi-e a harmadik helyet a klub, mint­hogy kicsúszik-e a top négyből. Az Arsenal és a Tottenham kiszállt ebből a versenyfutásból, és azért a ManUnited sem rettentő meggyő­ző idén, bár a járványidőszak alatt felépültek a klub sérültjei, ami jó hajrát is eredményezhet - ugyan­akkor a Chelsea ötpontos előnnyel várja a folytatást az MU előtt. Ráadásul ott van még az FA-kupa is, a sorozat a legjobb nyolc között jár, és mivel a Liverpool már nincs ott a mezőnyben, a ManCity után talán a Chelsea-nek van a legtöbb esélye a végső győzelemre. Igaz, kemény sorsolást kapott a klub, hiszen az elődöntőért a Leicester Cityt kell legyőzni. A támadósor átalakításával egyéb­ként a klub építkezése még nem ér véget: Lampard nagyon szeret­né megszerezni a balhátvéd Ben Chilwellt a Leicestertől, illetve állítólag a londoniak is sorban áll­nak a német szupertehetségért, Kai Havertzért. Ha esedeg mindkét igazolás összejön (előbbire több, utóbbira kevesebb az esély), ak­kor elmondhatjuk, hogy Frank Lampard keze alatt Európa egyik legizgalmasabb csapata formálódik a fiatal tehetségekből, és ez nem megy az eredményesség rovására sem - sőt. Hegedűs Henrik

Next

/
Thumbnails
Contents