Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-22 / 143. szám
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2020. június 22. 3 Egy farönkön úszott a róka és a nyúl SOMOGYI KATALIN VATAŐŐIN PÉTER Az 55 évvel ezelőtti volt az egyik legnagyobb árvíz az ország történetében. A Duna átszakította a gátat, ás elöntött 46 községet, továbbá Komáromot, Dunaszerdahelyet ás Gútát. Közel 60 ezer embert evakuáltak. Az árvíz több mint hárommilliárd koronás kárt okozott. Nagyon sok csapadék esett 1965 tavaszán, ráadásul az Alpokból a zöld ár, vagyis az olvadásából keletkező csapadék is egyszerre zúdult a Dunába abban az évben. A sok csapadék megrongálta a védőgátakat, feláztatta a altalajt, több szakaszon, nagyobb területeken szivárogni kezdett a gát. Június közepén a Duna Pozsonynál 910 centiméteren tetőzött, Komáromban még ennél is magasabb volt a vízszint, még több helyen kezdett szivárogni a gát, és a hatalmas erőfeszítések ellenére sem lehetett megakadályozni, hogy átszakadjon. Június 15-én a Duna egy 80 méteres szakaszon átszakította a gátat Patnál. A víz elöntötte a falut, majd Izsát. Elárasztotta a környező területeket, és körbevette Komáromot. Két nappal később, június 17-re a Duna szintje elérte a 900 cm-t, és tovább emelkedett. Fél tíz körül nem bírta tovább a nyomást, és átszakadt a gát Csicsó és Kulcsod között. A Duna szintje akkor 915 cm volt, a vízhozama pedig 9224 köbméter másodpercenként, a szokásos 2100 köbméter helyett. Egymás után dőltek össze a házak, a piszkos víz mindent elárasztott. A katasztrófa számai A Duna 1965-ös áradása több mint hárommilliárd korona kárt okozott a Csallóközben és a Duna menti alföldön. 94 ezer hektár földet árasztott el a víz. Közel 60 ezer lakost kellett evakuálni és 100 ezer szarvasmarhát elszállítani az elárasztott területekről. 3910 ház megsemmisült, további 6180 megrongálódott, és a csallóközi ivóvízkészlet beszennyeződött. Körülbelül 1,1 milliárd köbméter víz öntötte el a mezőket és a településeket. 13 ezer teherautónyi követ, majdnem 200 ezer darab homokzsákot, több mint 1500 betonpanelt és kilenc, kövekkel megrakott vontatócsónakot használtak fel csak a csicsói gát megerősítéséhez. Június 25-én, amikor az emberek azt hitték, a nehezén már túl vannak, a víz áttörte a gátat Gútánál. Csaknem egy hónapig harcoltak a vízzel az emberek. Az árvízvédelmi bizottság csak 1965. július 8-án jelentette be, hogy elmúlt a veszély. Mindenki a töltésre 1965. június 17-én délelőtt tíz óra körül szakadt át a gát Kulcsodnál, és feltartóztathatatlanul zúdult a több mint tíz méteresre duzzadt Duna folyama Kulcsodra és környékére. A helyiek szerint várható, sőt vannak, akik úgy gondolják, tervezett volt, hogy éppen Kulcsodnál tört utat magának az áradat. „Ezzel akarták megmenteni a Slovnaftot” - vélik többen azok közül, akik még emlékeznek az 55 évvel ezelőtti napokra. Mások viszont képtelenségnek tartják ezt a teóriát. „Akik ott voltak a töltésen, minden erővel próbálták homokzsákokkal feltartani az árt, de kevesen voltak, annak ellenére is, hogy mindenkit kivezényeltek a faluból, de hiába. A legrosszabb az volt, hogy felnagy fogadalmat tett: „Én akkor azt mondtam, ha a kémény tetejéig is jön a víz, akkor felülök oda, s még ha bele is ér a lábam a vízbe, engem soha többé innen el nem visz senki.” Az állatvilág tragédiája Még mielőtt diáktársaival együtt evakuálták őket, a teljesen elöntött Erzsébet-szigetnél Nehéz György egy nem mindennapi jelenetnek volt tanúja: „Akkor láttam, hogy egy óriási farönk egyik felén ült a róka, másik felén a nyúl. Valaki le is fényképezte.” Elmondása alapján mind a házi-, mind a vadállatokra szörnyű sors várt. Előbbiek egy részét a város különböző pontjain található udvarokba gyűjtötték össze, s talán ezek voltak a szerencsésebb jószágok, mert sok kószáló állatot leöltek. Sokan elfelejtették eloldani a kutyák láncát, így azok nem tudtak elmenekülni a víz elől, tömegesen fulladtak meg. Arra is emlékszik, hogy a víz elvonulása után a földeken óriási mennyiségben hevertek például a sündisznók, földigiliszták, vakondok és a nagyobb testű emlősök kicsinyeinek tetemei. A gabona is eldőlve rothadt a földeken, de ahogyan mondja, minden rosszban van valami jó, a következő évben az elhalt növények és állatok, illetve a lerakott hordalék miatt nagyon jó termés volt. Újrainduló ólat Az őszi esők mosták aztán le a város utcáit, amelyeket az elöntött részeken hordalék borított. Az erőd fala kitartott, és ezzel nagyobb területet védett meg, ugyanis oltatlan mésszel „egybesütötték” a köveket az egykori építők, de a környékbeli falvak nem voltak ennyire szerencsések, ott még sok volt a vert falú ház.,,Mieg volt repedve a fal, s volt olyan tulajdonos az árvíz után, aki éjjel, csónakkal odaúszva megdöntögette, így ő is kapott új házat az államtól” - meséli, hogy miként lehetett kisebb kárral is új házhoz jutni az állam segítségével. Hálásan emlékszik a cseh mesteremberek tömegeire, akik segítettek újjáépíteni a településeket. Nehéz György emlékei szerint karácsonyra már minden visszatért a régi kerékvágásba. Elismeréssel szól még ma is a Komáromot övező árvízvédelmi gátról is, amelyet aztán komolyan megerősített az állam - míg arról meg van győződve, hogy enélkül azóta háromszor is hasonló mértékű katasztrofális ár érte volna a várost és a környéket. Felidézi azt is, hogy régebben nem a gátak jelentették a megoldást:,,Az a baj, hogy megszűntek az árterületek, s a folyó, amikor dagad, nincs hova elterüljön, aztán feszül és ki akar tömi.” (Vataáőin Péter felvétele) törtek a buzgárok, alámosták a töltést, és ezzel megpecsételődött a töltés sorsa. Az sem segített, hogy kövekkel megrakott vontatókat süllyesztettek a Dunába” - emlékezik vissza Nagy Dezső, aki 26 évesen élte meg azokat a napokat. A faluban állt a víz, csak a dombos részek látszottak ki. A templom például megmenekült, csak a küszöböt érte el a víz, amely egy szinten volt a töltéssel. Először nem hitték el „1965-ben 18 éves voltam, és a csilizradványi kertészetben dolgoztam. Emlékszem, csütörtöki nap volt, délelőtt fél tizenegy körül jött a hír, hogy átszakadt a kulcsodi gát, ömlik a víz, mindenki meneküljön. Először nevetgéltünk, ám amikor hazaértünk, felmentem a padlásra, onnan láttam a hömpölygő óriási víztömeget, ahogyan feltartóztathatatlanul ömlik szét, ameddig a szem ellátott. Még most is hallom azt a félelmetes tompa morajlást, ahogyan egyre közeledett” — veszi át a szót Nagy Dezső felesége, Irma. „Aztán minden nagyon gyorsan történt. Megérkeztek a katonai teherautók, azokra fel kellett szállnunk, mindenki egy kisebb poggyászt vihetett magával. Édesanyám, a testvérem és én Nagymagyarra kerültünk, de mentek az autók Nagymegyerre, Karcsákra és Pozsonyba is. Amikor három héttel később visszajöttünk, már csak az összedőlt házat találtuk. A tűzhelyen még mindig ott volt a lábasban a bableves, amit édesanyám Nagy Dezső akkor főzött, a sütőben pedig a krumplis pogácsa. A szekrények megtartották a gerendákat, és egy ilyen odúban talált menedéket a kutyánk, így menekült meg. Egyébként mindenünk odaveszett” - folytatja a visszaemlékezést Nagy Irma. „A gátszakadás után emberéletben nem esett kár, sőt, állat sem esett áldozatául, sikerült még időben minden jószágot biztonságos helyre terelni. Aztán lassan visszatértek az emberek, és elkezdődött a romok takarítása. Kölcsönösen segítettünk egymásnak. Mindenhol a katonaság segédkezett, de összefogott az egész ország. Csehországból jöttek kőművesek, akik ingyen vállalták több ház felépítését. Minden családot, amely elveszítette a házát, kártalanított az állam. Én a feleségemet is az árvíznek köszönhetem. Az eltakarítási munkák alatt ismerkedtünk meg, és azóta is együtt vagyunk. Nekünk a boldogságot is meghozta” - zárta mosolyogva Nagy Dezső. A Karcsák is azon faluk közé tartoztak, amelyek vállalták az árvízkárosultak megsegítését. Több család is menedéket nyújtott házában többnyire patasi és csiliznyáradi la(Somogyi Katalin felvétele) Szinger Katalin Erdőhátkarcsáról. „Az erdő melletti tisztásra egy nagy jószágcsordát tereltek a csiliznyáradi és kulcsodi szövetkezetekből, amelyekkel az őket gondozók is ott voltak. Mindenki próbált segíteni, ahogyan csak tudott, embernek, állatnak egyaránt, nagyon nagy volt az összefogás” - emlékezik vissza Komáromi László Erdőhátkarcsáról. Az évforduló kapcsán Bognár Csaba, Kulcsod polgármestere megkoszorúzta a gátszakadás emlékéré állított emlékművet. A jelenlegi helyzetre való tekintettel csak egymaga, de fontosnak tartotta megemlékezni arról az 55 évvel ezelőtti óriási emberi erőfeszítésről és hihetetlen összefogásról, amelyet a mai napig emlegetnek a Csallóközben. Medárd napja Nehéz György, aki ma már nyugdíjas éveit tölti; az árvíz idején 9 éves kisdiák volt. Úgy emlékszik, akkor, júniusban a víz folyamatosan nyaldosta a Komárom belvárosát védő betongát tetejét. „Az idősebb asszonyok, akik az út másik felén laktak, imádkoztak, gyertyákat égettek” — érzékelteti a férfi az akkor uralkodó A diákok evakuálása A családi házuk a mai Eötvös utcán volt, és az szerencsésen megmenekült a víztől. Őt, az egyik bátyját s az iskolájukból gyakorlatilag minden gyereket Aranyosmarótra evakuálták, ahol ők ketten hat hétig nem láthatták a szüleiket. Tanulásról szó sem volt, különféle brigádmunkákra viszont beszervezték őket, s noha napokig szedették velük a cseresznyét, a munka végeztével nem adtak nekik belőle. „Nagyon megterhelő volt, idegenben voltunk. Volt egy idős szakácsnő, akitől - mivel nagyon rossz volt a koszt - kértünk zsíros kenyeret vagy mást, s ő adott is. De egyszer valamilyen fazekat emelt, rádőlt a forró leves, és meg is halt, az örökre olyan rossz emlék maradt a fejemben.” A gyerekek helyzetén az enyhített, hogy csomagokat küldtek nekik a szülők, akikkel levelezhettek is. Volt olyan tanár, aki cenzúrázta az írásaikat, viszont úgy jártak túl a pedagógus eszén, hogy a nyilvános postaládákba dobták be a borítékokat, amikor beengedték őket a városba. Nehéz György úgy emlékszik, hazatérve Nehéz György Csicsó látképe az 1965-ös dunai árvízkor (TASR, Stefan PetráS) kosoknak. „A Damazérkarcsai Bartal-kastélyba szállították a szapi idősotthon súlyos mozgásképtelen ápoltjait, és mivel nem volt elég nővér, minden családból önként vállalta valaki, hogy segít az ápolásukban. 1965-ben volt az esküvőm, és emlékszem, hogy motorkerékpárral mentünk meghívni a komáromi rokonainkat, de visszafelé már nem tudtuk eljönni az úton, olyan magasan állt a víz, Érsekújvár felé kellett kerülnünk” - idézi fel a régmúltat hangulatot, miközben Medárd napját kárhoztatja. „Medárd miatt volt ez, ahogyan idén is emiatt esik ennyi eső - 40 napig váltakozik az eső és a napsütés. Apám káromkodott: nem igaz, hogy úszik minden, és még a Medárd napi jóslat is bejött. A vízre jött a víz.” Valóságos vízi világ jött létre a város kritikus részein, ahol előfordultak buzgárok, sőt, az egyik házban a padlót feltörve jött felszínre a folyam. Az egyik utcát annyira alámosta az ár, hogy az út közepén egy nagy teherautó alatt beszakadt.
