Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-20 / 142. szám
18 SZALON ■ 2020. JUNIUS 20. www.ujszo.com Zoltán Gábor Mellékdal E zerkilencszáznegyvennégy augusztusának végén egy költő felségestől átmegy teázni egy íróhoz, aki ugyancsak feleségével együtt fogadja őket. Választékos ízléssel berendezett szobákat képzeljünk el, kertes házat a Gellérthegy oldalában. A háborús körülmények között nem biztos, hogy valódi kávét vagy teát tálaltak, de mivel a vendéglátó, Illés Endre nemcsak ismert szerző, hanem egy fontos kiadó irodalmi vezetője, feltételezem, hogy nem plantateával vagy pótkávéval traktálják Szabó Lőrincéket. A költő és az író közel egyidős: Szabó Lőrinc negyvennégy, Illés Endre negyvenkét éves. Sok más mellett az is összeköti őket, hogy annak idején Mikes Lajos fedezte fel a pályakezdő Illés Endrét, és Szabó Lőrinc felesége Mikes Lajos lánya. Pályakezdésük óta barátok. A látogatás nemcsak baráti gesztus, hanem valóságos irodalmi esemény: Szabó Lőrinc egy frissen elkészült munkát ad át Illés Endrének. Versfordításokat, Prancis Jammes huszonöt költeményének frissen elkészült magyarítását. Nem kevesebb, mint másfél éve rendelte meg a munkát a Révai Rt., azóta ígéri a kiadó a versbarátoknak a szép kis kötetet, melyből már jóideje csak ez a kupacnyi költemény hiányzik. Örömteli meglepetés tehát, hogy a költő jelentkezett: elkészült a munkával. Illés Endre, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy tényleg birtokába került a régen várt kincs, kinyitja a dossziét, és belelapoz. Meztelen ülsz majd... Fölnéz a lapokról, a költőre mosolyog, és félhangosan olvassa, ízlelgetve a szavakat: ... mikor a melledet csókolom, / majd oda nevet rám a szemed s lassan / meghajtod a nyakadat édes. Bólogatnak, összenevetnek. Lívia és Klára a másik szobában beszélget. Miről? Mondjuk a hadihelyzetről és a várható fejleményekről. A nyugati szövetségesek előrenyomulnak Franciaországban, Olaszországban elfoglalják Firenzét, miközben a szovjetek román területre érnek - vajon mikor és hol lesznek megállítva? Vagy arról, hogy milyen nehézségekkel jár az élelmiszerek beszerzése. A nyaralásról. Mert azért nyaralni mégiscsak kell, ilyenkor is kell. Vagy filmekről és színházról, színészekről és színésznőkről. A divatról, hiszen divat most is van, mindig van. Irodalomról. Nagyon szép volt Lőrinc verse a Magyar Ünnepben, amiben a gonosz angolszász bombázást örökíti meg. Tényleg úgy volt minden, meséli Klára, ahogy a versben áll. Ő a gyerekekkel megbújt a pincében, de Lőrinc a teraszról nézelődött, és vele volt a cica is. A költő karon fogja az írót, és a bejárattól távolabb, az egyik könyvespolc mellé húzza. Ótt kezdi mondani, suttogva, hogy harmadfél nap alatt készült el az öszszes vers fordításával. Az úgy volt, hogy kapott háromheti szabadságot a katonaságtól és a laptól is, és megbeszélte Klárával, hogy egyedül lemegy a Balatonhoz, dolgozni. Hogy végre elvégezhesse már ezt a munkát, a Jammes-fordítást. De volt egy titkos terve is. Egy nő, akit hetek óta főzött, végre kezdett megpuhulni. Összebeszéltek, hogy a várostól távol, a Balatonnál lesznek együtt. A feltűnést elkerülendő a költő utazik le előbb, és az asszony három nappal később megy utána. A költő megérkezett a tó mellé, és előre örült, hogy milyen jó lesz neki. Csak mikor már ott volt, akkor döbbent rá, mennyire hosszú három nap. Mi lesz vele addig a nő nélkül? Mikor annyira kívánja már. Szerencsére eszébe jutott, hogy nála vannak a francia versek. Elhatározta, hogy nekikezd a fordításnak. Ügy jobban telik az idő. Arról nem is beszélve, hogy minél többet megcsinál, amíg egyedül van, annál kevesebbet kell majd a munkával foglalkozni később, amikor már a nő is vele lesz. És nekilátott. Közben a partra is lement, a vízben is megmerítkezett, de azt sem tudta, hol van, egyfolytában a francia és magyar sorokat mondogatta magában. Éjjel fél kettőig dolgozott, aztán reggel nyolckor kelt. A harmadik napon, mikor már alig volt valami hátra a versekből, és kezdte visszaszámolni a nő várható érkezéséig hátralévő órákat, egyszer csak táviratot hoztak neki. A honvédség. Felfüggesztették a szabadságát, azonnal indulnia kell, és jelentkeznie a szolgálati helyén. Káromkodott, de nem tehetett mást, összekapkodta a holmiját, és táviratozott a nőnek, hogy ne keljen útra, ő maga viszont sietett a vonathoz. Később kiderült, hogy a nőt már nem érte el a távirata, akkor már vonaton ült. Amilyen kínos volt ez a történet, olyan jót derülnek most együtt, a költő és az író. Már nyomdában volt a Szép versek 1944, más témában kutattam, amikor rábukkantam erre a kis adalékra. A könyvben sokat foglalkozom azzal, milyen sok költő időzött negyvennégyben a Balatonnál, és hány szép és érdekes verset írtak ott. A fejezet címét éppen Szabó Lőrinc verséből vettem: Erdélyt Utóm és a BaUtont. Abban a költeményben, amelyben Budapest bombázását írja le, illetve, hogy milyen gondolatok futottak át közben az agyán, olvashatók ezek a szavak. Augusztusban jelent meg, akkor íródhatott, amikor az asszonnyal közös napokat tervezgette. Szabó Lőrinc éveken át katonáskodott. Egy úgynevezett lőszerkezelő oszlophoz volt beosztva. Nemegyszer állt éjjeli őrségben, vett részt menetgyakorlatokon. Voltak, akik „örömkatonának” tartották, de belül háborgott: Miért? S meddig még? Mi dobott ide? [...] Hány szabadul, az ügyese!... De idővel egy befolyásos ismerőse elérte, hogy katona-újságírói beosztásba kerüljön, amely „minden időbeli terhessége mellett is lógásnak számított az addigiakhoz képest. Nem tagadom, irigyeltem azokat az író-barátaimat, akiket nem fogtak be” - mesélte évekkel később a fiának, versei keletkezéstörténetét felidézve. Alighanem Illés Endre is a szerencsés mentesítettek közé tartozott. A liicsökzene című ciklus egyik szonettje, valamint a Vers és valóság, a fiának tollba mondott memoár ahhoz fűzött magyarázata arra enged következtemi, hogy az elmaradt találka és lázas versfordítás helyszíne Trhany volt: Tihany igaz szeretőknek való. „...a második világháború utolsó esztendejében aztán egy (most jut eszembe) komolyabb szerelem is fontossá tette számomra Tihanyt; bár az illetővel éppen ott sose találkoztam.” KONYVSORSOK A Tsúszó Sándor-projekt 1987 decemberében egy közismert szlovákiai magyar irodalomtörténész kétségbeesetten telefonálgatott kollégáinak, irodalomtörténészeknek, íróknak, költőknek, hogy ki ez a Tsúszó Sándor, mit tudnak róla, mert ő már több tanulmányt és kötetet szentelt a két világháború közötti szlovenszkói magyar irodalomnak, de a Tsúszó névvel még nem találkozott, és nemsokára megjelenik a legújabb könyve a témában, valamit írnia kell erről az ismeretlen alakról. Az anekdotát Tóth Károly mesélte a Somorjai disputa című konferencia egyik vitájában, mint nagyszerű példáját annak, milyen átütő erővel tud belépni a fikció az ún. valóságba, hogy átalakítsa. Az időpont nem véleden: ekkor jelentek meg az Irodalmi Szemle Holnap című mellékletében az első Tsúszó Sándor-versek és -prózák, illetve az első tanulmányok Tsúszó Sándor köteteiről, életművéről. Hizsnyai Zoltán, a Tsúszó-projekt legjelentősebb alakja úgy emlékszik vissza a kezdetekre, hogy valamikor 1986 végén vagy 1987 elején a Madách Kiadó Mihálykapu utcai székházában Grendel Lajos, Bállá Kálmán, Karsay Katalin, Szőke Edit, Tóth Károly és Hizsnyai Zoltán próbált nevet találni a Fiatal írók Körének díjára. Miután sem Mikszáth, sem Kassák, sem Jókai, de még Márai sem felelt meg mindenkinek, Hizsnyai javasolta, hogy nevezzék el a díjat Tsúszó Sándorról. A Csúszó Sándor nevet jóval korábban még valószínűleg Hajdú István alkotta meg, de identitása ezen a beszélgetésen alakult ki. „Ha nem találunk olyan valós irodalmi alakot, amely sok irányzatú, rendkívül heterogén irodalmi mozgalmunk tagjainak minden létező és lehetséges igényét képes lenne kielégíteni, akkor, nincs mese, fel kell fedezni egyet. Mégpedig olyat, aki képes erre a lehetetlen műveletre is. Égy kollektív entitást. Ezt akkor, ott a fontiekhez hasonlóan kifejtettem, javasoltam Tsúszó Sándort, és indítványoztam, hogy fogjunk is bele rögvest az élettörténet és az életmű feltárásába. Ennek első nyoma az Irodalmi Szemle 1987- es évfolyama utolsó lapszámának Holnap mellékletében található” - emlékezik vissza Hizsnyai Zoltán. A Tsúszó-díjat (Tsúszópénzt, Tsúszó-segélyt) végül az alapítók adták össze, s mindössze kétszer osztották ki, a két díjazott Tálamon Alfonz és Hizsnyai Zoltán lett. A díjnál sokkal nagyobb karriert futott be azonban maga a költő, a minden valószínűség szerint 1907- ben Ederden született Tsúszó Sándor. A magyar irodalmat a posztmodern misztifikáció stratégiája nyomán az 1990-es évektől kezdődően ellepték az írói álnevek (Sárbogárdi Jolán, Jack Cole, Lázáry René Sándor, Sámuel Borkopf, Rosmer János, Spiegelmann Laura, Petrence Sándor, Fekete Anna, Kozmár Klára stb.), Weöres Sándor Psychéje, Esterházy Péter Csokonai Lilije mellett Tsúszó Sándor ezeknek az irodalmi álneveknek az egyik fontos őse. Ráadásul egészen különleges is, hiszen kollektív álnévről van szó, Tsúszó Sándor neve alatt olyan költők és prózaírók tették közzé műveiket, mint Tálamon Alfonz, Farnbauer Gábor, Krausz Tivadar, Bettes István, Karsay Katalin, A. Szabó László, Hajdú István, Hizsnyai Zoltán, Szászi Zoltán, Z. Németh István, Juhász Katalin, Balia D. Károly, Szombathy Bálint, Mészáros Ottó, Ravasz József, Csehy Zoltán, Parti Nagy Lajos, Norbert György, Mucha Attila, R. Nagy Krisztián, Csillag Lajos, Sipos Janka, Hizsnyai András és sokan mások. Ezt a különlegességet csak tovább fokozza, hogy a szépirodalmi életművel párhuzamosan, már kezdetektől részévé vált a misztifikációnak az életmű értelmezése is, tehát a Tsúszó-szövegekről szóló tanulmányok, esszék, kritikák (Zalabai Zsigmondtól Juhász R. Józsefig) - ilyesmire (azt hiszem) nem is tudunk példát mondani más irodalmi álnevek esetében. Nem véletlen, hogy Tsúszó az 1990-es években elég látványos karriert futott be. „Legyél helyettem én...” címmel a Magyar Televízió 1995 szilveszterén Tsúszóemlékműsort adott le, amelyben Hizsnyai Zoltán és a konferanszié szerepét betöltő Vállai Péter mellett többek között Petőcz András, Parti Nagy Lajos, Szkárosi Endre, Szilágyi Ákos költők és Kaszás Attila, Gálffy László, Hegedűs D. Géza, Rudolf Péter, Lukács Sándor színészek olvastak fel Tsúszóverseket. A Magyar Rádió 1995. június 11-i Vastag Margó című irodalmi műsora pedig „Voltam, aki leszek... ”Emlékezés Tsúszó Sándorra címmel jelentkezett Németh Gábor szerkesztésében. De íródott Tsúszó Sándorról szakdolgozat (Czuczor Nóra) és életrajzi regény (Szombathy Bálint), vált tankönyvfejezetté (Fűzfa Balázs: irodalom_12). Balia D. Károly egész Tsúszó-szöveguniverzumot működtet (tsuszológia), Zselinszky Miroslav pedig rátalált egy eredeti Tsúszó-fotóra is 1933-ból, melyen a szlovenszkói költő a híres Cecil M. Jeopardyval (Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső közösen kreált bengáli költőjével) látható. Tsúszó Sándor neve alatt különféle színvonalú és műfajiságú szövegek jelentek meg, köztük valódi klasszikus remekművek, amelyek néhány sorát érdemes idézni: „Ki muzsikál olyan meghatóan, / hogy a ponty is könnyezik a tóban.. „Ganéjhordáskor vajúdott világra jó anyám, / Azóta is kedvvel csüggök a friss trágya szagán / Hiába versz, s hiába szorul torkomhoz ravasz, / Nem titkolom, kimondom bátran, az vagyok: paraszt!”; illetve az életmű egyik csúcsa: „Vetkőzz valómig, s öltöztess magadba. / Mi voltam én?! Voltam, aki leszek! / Legyél helyettem én, mert így - szavamra! - / Magadat is könnyebben megleled.” Tsúszó életműve és a róla szóló írások eddig három kötetben jelent meg: Hodossy Gyula szerkesztésében a Legyél helyettem én. Tsúszó Sándor Emlékkönyv (1992), Hizsnyai Zoltán szerkesztésében a Legyél helyettem én! Tsúszó Sándorbreviárium I. (2011), illetve szintén Hizsnyai Zoltán szerkesztésében a Legyél helyettem én! Tsúszó Sándor-breviárium II. (2019). Talán megdöbbentő, de egyáltalán nem nélkülözi a logikát az a tény, hogy Tsúszó nemcsak hogy halhatatlan, hanem - minden időről időre felmerülő halálhír ellenére - fizikailag is él. Ennek tanúbizonysága az a két vers, amelyet a jelenleg Wakanaiban, Pápua Új-Guineában élő 112 éves költő küldött tavaly az Irodalmi Szemle szerkesztőségébe, s amely a lap 2020/1-es számában jelent meg. Németh Zoltán A képen nagy bizonyossággal Tsúszó Sándor és Cecil M. Jeopardy bengáli költő és filozófus látható (Fotó: tsuszo.blog.hu) A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
