Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-20 / 142. szám

www.ujszo.com I 2020. június 20. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 „Rendezni végre közös dolgainkat” A jövőt velünk együtt, de nélkülünk is írhatják A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van - üzente a minisz­terelnök a szlovákiai magyaroknak a trianoni békediktá­tum századik évfordulóján, és ezzel a mottóval hívott meg (a mai napig nem tudni, hogy igazán mire is) száz felvidéki magyart. Azt, hogy ez a mondat mennyire felszínes, mennyire üres lehet ebben a kontextusban, mutatják az azóta eltelt napok történései is. A leg­utóbbi hír, hogy a Benes­­dekrétumokra hivatkozva most ép­pen a D4-es autópálya alatti földek magyar tulajdonosait nem akarják kifizetni. Mondván, hogy már a II. világháború után el kellett volna kobozni a földjeiket. Ha József At­tila szavaival élve nem valljuk be a múltat, és nem rendezzük végre kö­zös dolgainkat, a jövő sem a mi ke­zünkben lesz. Legalábbis a szlová­kiai magyarság felgyorsuló beolva­dás elé nézhet a jelenlegi folyama­tok alapján. Azon a bizonyos „teadélutánon” (többen nevezik így) memorandu­mot adtak át MKP-s politikusok a kormányfőnek. Éles vita kerekedett abból, jó volt-e az időpont- és a helyszínválasztás. Nekem őszintén szólva egyikkel sem volt alapvető problémám. Gondom inkább az erre adott reakcióval, a heves elutasítás­sal és felháborodással volt. Mert mondhatta volna a kormányfő azt is, hogy szerinte ezt a lépést ugyan rosszul időzítették, de a párbeszéd­nek igenis helye van. Ha a jövő va­lóban a MI kezünkben van, és kö­zösen íijuk, akkor a memorandum­ban foglaltakról lehet beszélni, még akkor is, ha valószínűleg nem min­denben értünk egyet. Mert mi is van abban a memoran­dumban? Például az, hogy a köz­­igazgatási elrendezés vegye figye­lembe a létező természetes régiókat, és a kormány biztosítsa a magyar közösség széles körű önigazgatását. Az alkotmány preambuluma állam­alkotó közösségként ismeije el a szlovákiai magyar nemzetrészt, biztosítva legyen a nemzeti jelképek (himnusz, címer, nemzeti színek) szabad használata, a magyar nyelv pedig egyenrangú hivatali nyelv le­gyen a magyar közösség által lakott régiókban. Töröljék el a magyarokat kollektív bűnösnek kikiáltó BeneS- dekrétumokat, és tegyék lehetővé a magyar állampolgárság felvételét. Ha a múlt nem kísért, akkor ho­gyan lehetséges az, hogy még ma is a Benes-dekrétumokra hivatkozva akarnak elkobozni földeket szlová­kiai magyaroktól? Ha pedig a jövő a MI kezünkben van, miért nem kez­dünk tárgyalni nagyon rövid határ­időn belül ezekről a pontokról? Miközben házon belül is célszerű folytatni a párbeszédet, és időről időre újra megegyezni a nemzeti minimumról, amihez aztán ragasz­kodnunk is kellene a fennmaradá­sunkért. Közösen képviselni minden fórumon. A jövőt velünk együtt, de nélkü­lünk is írhatják. Nem szabad megfe­ledkezni közben arról, hogy a poli­tika bűvészei az illúziókeltésből él­nek. Mindig a kezüket nézzük, mert csalnak! Viszont Rodolfóval ellen­tétben ezt ők soha nem vallanák be. - Tripla vodkát kérek! (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Churchill vészhelyzetben SZÓ M BATH Y PÁL A magyar parlament megszüntette a járvány miatti veszély­helyzetet, a kormány visszaadja a rendkívüli felhatalmazást. De van másik értelmezés is. Eszerint Orbán Viktor mégiscsak tovább cementezte hatal­mát az egészségügyi vészhelyzet vadiúj intézményének bevezetésével, ami innentől az országos tiszti főorvosra bízza a rendeleti felhatalmazást a vírus megjelenéseikor. így két narratíva jelenik meg egymással szem­ben: az egyik szerint visszatértek a dolgok a normális kerékvágásba, a másik szerint a magyar vezető lopakodva még tovább építi teljhatalmát. A kulcsszó: diktatúra. (a szó, mi elkopott, akár egy farmer) akkor most mégsem épít diktatúrát járványvészhelyzet ürügyén?vagy dehogynem, ez már régen diktatúra, csak most nem lett még diktatú­­rább? vagy dehogynem, úgyis az lesz? különben is, ahogy a költő nem mondja: hol diktatúra van, ott diktatúra van - hisz ő maga a diktátor, punktum? Megpróbáltam e kvázi szabad versbe foglalni ezt a végtelen játékot a SZÓ elcsépléséről. Egy szó/kifejezés/jelző túl gyakori, nyakló nélküli használata (pl.fantasztikus, zseniális, diktatúra, náci) inflálja az adott szót - ráadásul a történelemben előrehaladva mindig új jelenségek sora bonyolítja a régi kifejezések érvényességét és értelmét; legfrissebb pél­da a „szobordöntés ”, mely forradalmi ritkaságú tettből hétvégi kispol­gári szórakozássá válhat. „ Ha megalakulna azon emberek pártja, akik nem biztosak abban, hogy igazuk van, én is tagja lennék. ” (Albert Camus) Orbán Viktor hazai és nemzetközi megítélésében a diktatúra szónak központi jelentősége van. Kormányzásával szemben ez visszatérő vád, ezt ismételgeti a liberális világsajtó is. Amikor Orbán személyének, stí­lusának, politikájának megalkuvás nélküli, zsigeri hazai és európai/nyugati gyűlölőit figyelem, mindig eszembe jut Winston Chur­chill: hogy az ő korában ugyanezek az emberek valószínűleg őt is éppen így és ennyire utálták volna karrierje egy hosszú szakaszában. Ezzel nem azt állítom, hogy Orbán Viktorból egyszer Winston Churchill lesz, azt viszont mindenképpen, hogy Winston Churchill karrierje során volt Orbán Viktor helyzetében is. Mire gondolok? Churchill kormányfővé választása előtt az akkori mérsékelt (voltaképpen: teszetosza) konzer­vatívok szemében pártütő politikai szélkakas volt, kiszámíthatatlan, hőbörgő radikális, veszélyes kalandor. Ahogyan ma Orbán éppen ilyen az európai középpártok szemében, amelyek gyakorlatilag összenőttek jobbról-balról, lásd a német nagykoalícióban egybeaszalódó CDU-SPD ikerpárt. Ezen erők prominensei és sajtója Orbánt néha lenácizza, mi­közben a populista szélsőséges kifejezés napi tartozék ellenfelei szó­készletében a magyar fekete bárányra. És itt a történelem hirtelen bizarr módon kígyózik, saját farkába ha­rapva; rátorlódik múlt a jelenre e posztmodem káoszban. Az anti­­rasszista jelszavakra építő kulturális baloldal a mostani tiltakozások és zavargások történelmet felülvizsgáló céljai közben a második világhá­ború antifasiszta hősét, a Hitler veszélyességét legkorábban felismerő angol államférfit kolonialista múltja miatt a rasszisták közé löki. De ez még nem elég. NÁCI- ez a felirat festékszóródott Winston Churchill budapesti városligeti mellszobrára; innen már nincs messze Kovács őrmester elvtárs történe­lemórája a laktanyából: „Sztálin elvtárs jó elvtárs, Hitler elvtárs rossz elvtárs.” Talán erre mondhatnánk joggal: kiszabadult a szellem a pille­palackból. Párizsban közben az antirasszista demonstrálok - Izrael po­litikájára is utalva - azt skandálták az ellentüntetőknek: „Mocskos zsi­dók!” „Az új antiszemitizmus elöntötte Európát: végre megtalálták a nevet hozzá, s így levethetik gátlásaikat. Amióta újra megszületett az európai baloldal, azóta nincs többé szükség szélsőjobbra. ”- erről az egészről jutott eszembe Kertész Imrének ez a 2003-as nap­lóbejegyzése a Mentés másként lapjairól. Milyen régen volt már, amikor ez az érzékeny író észrevette a hagyományos politikai irányvonalak és értékrendek felborulásának abszurd veszélyeit. Szabad vasárnapok és friss péksütemények MÁRIUS KOPCSAY A boltok bezárásának számos negatív következménye lenne: kisebb nyereség, a bolti dol­gozók és a szolgáltatásokban alkalmazottak elbocsátása. Akinek eddig nagyon hiányzott a vasárnapi reggelihez a friss, ropogós kifli, reménykedhet. Ján Mikas tiszti főorvos és ígor Matovié kormányfő bejelentette, már nincs szükség arra, hogy az üzleteket vasárnaponként fertőtlenítsék. Más szóval: nincs műszaki oka annak, hogy a boltok zárva maradjanak. Még másabb szó­val, ha valaki (a kormány) továbbra is ragaszkodna ahhoz, hogy az üzletek ne nyissanak ki vasárnap, a kérdés már nem műszaki, nem egészség­­ügyi, hanem politikai. Ehhez módo­sítani kell a törvényt, ezen dolgozik javaslatával néhány parlamenti kép­viselő. A miniszterelnök is kijelentette: „A szívem a szabad vasárnapokért ver, de a Szlovákiával szemben érzett fele­lősségem azt parancsolja nem ren­delhetem alá a szabad vasárnapot an­nak, hogy megtisztítsuk Szlovákiát a maffiától. Nem kockáztatjuk, hogy ezt az SaS a koalícióból való kilé­pésre használja ki. Kínos lenne, de nem kíséreljük meg. Egyúttal bízom benne, sikerül Richard Sulíkot meg­győznöm, tegyük meg ezt a lépést.” Matovic darázsfészekbe nyúlt. Mert az üzletek vasárnapi nyitvatar­­tása nem csak Sulik érdeke. Néhány gazdasági érv is mellette szól, me­lyeket a miniszterelnök korábban a saját vágyaihoz és szükségleteihez igazított. A szlovák gazdaságra a ví­rusválság után zuhanórepülés vár. A boltok bezárásának további ne­gatív következményei lennének: ala­csonyabb nyereség, a bolti dolgozók és a szolgáltatásokban alkalmazottak elbocsátása. Nem tisztességes Mato­viötól, ha csak az SaS-szel operál. Azt sem korrekt felemlegetni, hogy az SaS emiatt kilépne a koalícióból, ez­által a „maffia elleni harc” befejeződ­ne, mielőtt elkezdődött. Ma úgy tűnik, hogy az úgynevezett konzervatív javaslatok zöld utat kapnak, és a parlamentben hemzseg­nek azok a képviselők, akik készek vasárnap bezáratni az üzleteket, vagy támogatni a terhességmegszakítás szigorítását és korlátozását. A „liberális” jelző lassan károm­kodással ér fel. Elég az Isztambuli Szerződésre gondolnunk. Egész Közép-Európában, beleértve szom­szédainkat, Magyarországot és Len­gyelországot is, erősödik a konzer­vativizmus. Nem érdemes feszíteni a húrt. Le­gyen szó bár a vasárnapi nyitvatar­­tásról, a terhességmegszakításról, az LGBTI jogairól. Szlovákia olyan or­szág és olyan is marad, amelyben együttélésre vannak ítélve különböző felekezetű, esetleg ateista, különböző nemzetiségű és különböző politikai nézeteket valló emberek. És az együttélés addig működik, amíg az egyik ember nem kényszeríti a mási­kat arra, mikor vehet vagy mikor nem vehet friss kiflit. A szerző a TASR munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents