Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-13 / 136. szám

Polgár Anikó tárcája a Szalonban 2020. június 13., szombat, 14. évfolyam, 24. szám Megtalálni a megfelelő szavakat (Fotó: Pálinkás Eszter/My Neverland photo) Versek és arcok című sorozatunkban olyan személyiségekkel be­szélgetünk, akiknek - életében meghatá­rozó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás. E gyházi Dóra a ko­máromi Selye János Gimnázium elvégzése után vizuális- és kör­nyezetkultúra tanári, illetve informatikus-könyvtáros diplomát szerzett a szombathelyi Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. Ezután két éven át a gutái Magán Szakközépiskolában oktatta a bel­sőépítész szak főbb tantárgyait, majd 2013-ban a Selye János Egye­tem Egyetemi Könyvtár könyvtá­rosa, később igazgatója lett. 2017-től a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alel­­nöke, tavaly óta pedig szabadúszó könyvtáros, a projektpedagógiával foglalkozó Grund csoport kreatív menedzsere, egyik ödetgazdája. Tavaly csaknem tízezer (egész pontosan 9192) kilométert tett meg kollégáival Dél-Szlovákiában, hogy felmérje a 388 magyarlakta település könyvtárainak állapotát. Az .eredmények publikálása a jár­vány miatt idén nyárra tolódott, és szakmai konferenciákon sem tudták még prezentálni, mivel ezek is elmaradtak. De ami késik, nem múlik, ízelítőül pedig álljon itt két adat: a községek 44 százalékában működik ténylegesen a könyvtár, a legkisebb közülük a bolgáromi, 39 kötettel. „Olyan helyen is jártunk, ahol problémát okozott kideríteni, hány magyar könyvük van. Tanulságos volt ez a felfedező út, és remélem, a könyvtárak fenntartói elgondol­kodnak a további lépéseken, ha kézhez kapják az eredményeinket. Mi mindent megteszünk, hogy el­juttassuk valamennyi illetékeshez ezt a tanulmányt, mintegy 40Ó e-mail címet gyűjtöttünk össsze, és szakmai kiadványokban is meg fog jelenni” - mondja Dóra, mielőtt rátérnénk kedvenc verseire. Per­sze az irodalom területén minden mindennel összefügg, azaz ha több verskötet, esedeg kortárs szerzők művei is megtalálhatók lennének a hazai könyvtárakban, az átlag­­olvasó is nagyobb eséllyel bodana beléjük. Néhány nagyvonalú kiadó ingyen küldi szét friss köteteit, mert tudják, hogy a könyvtárak­nak nincs pénzük megvenni eze­ket, illetve, hogy elsősorban best­sellereket „kell” vásárolniuk a tömegigény kielégítése érdekében. A legújabb könyvek automatikus beszerzése a rendszerváltás után leállt, vagyis mintegy harminc éve meglehetősen esedeges. „A versek az ember lelkében mozgatnak meg valamit. Akkor is rendkívül hasznosak, ha nem ta­láljuk a megfelelő szavakat egy-egy bennünk motoszkáló érzés kifejezé­sére. Például ha azt mondom, hogy szomorú vagyok, tudom, hogy egészen biztosan van valaki, aki hét versszakon keresztül hangot adott ennek az érzésnek, sokkal választé­kosabban. Csak meg kell találnom azt a verset. Ha rábukkanok egy­­egy ilyen személyre szabott költe­ményre, úgy érzem, a szerző megért engem, illetve helyettem mond ki bizonyos dolgokat. Persze sokféle kifejezési formája van a szomorú­ságnak, ahogy a boldogságnak is. A magyar nyelv rendkívül gazdag, változatosan lehet árnyalni egy-egy érzést, gondolatot, úgyhogy a ver­sek akár a szókincsünk gyarapítását is segíthetik” - mondja Dóra, és rögtön említ is egy remek szókincs­gyarapító verset. Gyimóthy Gábor Nyelvleckéjében a halad igére talá­lunk annyi szinonimát, hogy össze se tudjuk számolni őket. „Egy csa­vargó itt kóborol, / Lézeng, ődöng, csavarog, / Lődörög, majd elvándo­rol, / S többé már nem zavarog. / Am egy másik itt tekereg, / — El­árulja kósza nesz — / Itt kóvályog, itt ténfereg... / Franciául, hogy van ez? / S hogy a tömeg miért özön­­lik, / Mikor tódul, vagy vonul, / Vagy hömpölyög, s mégsem öm­lik, / Hogy mondjam ezt angolul?” Megegyezünk abban, hogy ez egy idegen nyelvre átiiltetheteden köl­temény, illetve várjuk a vállalkozó kedvű műforch'tók jelentkezését. Aztán arról beszélgetünk, hogy a fiatalok szókincsének gazdagsá­ga szorosan összefügg azzal, hogy mennyit és mit olvasnak. Aki választékosán beszél és gond nél­kül ki tudja fejezni magát, arról sejthető, hogy nem idegen tőle az irodalom. Mai rohanó világunk­ban a versek jelenthetik, illetve je­lenthetnék az alternatívát a vaskos regények helyett, főleg a kortárs költők művei, akik velünk egy időben, ugyanabban a társadal­mi közegben élnek, és azt fogal­mazzák meg, amit mi is érzünk. Egyházi Dóra két olyan verset vá­lasztott, amelyek szerzői helyette fogalmaztak meg valamit. „Ady Endre Csinszkához írt so­rai segítettek nekem átvészelni egy fontos párkapcsolat végét. Főleg az utolsó versszak jelentett gyógyírt számomra, ahol a költő azt mond­ja ki, hogy hiába ér véget egy sze­relem, mindkét emberben örökre megmaradnak a másiktól kapott érzelmek. Ami volt, azt nem tud­juk semmissé tenni. Változik tőle a személyiségünk, gondolkodásunk, az, ahogyan a világot szemléljük. Rengeteget tanulunk egymástól, és ha később el is válnak útjaink, már nem tudjuk kiradírozni magunk­ból mindazt, amit együtt éltünk át. Ez a vers sok mindenre ráébresz­tett, és átvezetett egy nehéz élet­szakaszon. Olyan friss hangzású, mintha tegnapelőtt írta volna Ady. Egészen más oldaláról ismerhetjük meg őt, úgy is mondhatnám, hogy a legismertebb verseire nem igazán jellemző ez a bölcsességgel párosuló lazaság, egyszerűség.” Persze tudjuk, hogy Ady Endre egy nálánál jóval fiatalabb nőhöz írta a verset, aki mellett tapasztalt öregembernek érezhette magát, pedig alig volt negyven éves. Ebben a kapcsolatban a költői hangja is megújult, aminek mi, olvasók csak örülhetünk. A komáromi gimnáziumi évek alatt Dórához főleg Radnóti Mik­lós és Pilinszky János költészete állt közel, a világirodalomól is el-Ady Endre Akkor sincsen vége (Kicsi Csinszkámnak küldöm.) Te vagy ma mámnak legjobb kedve És olyan gazdag ez a ma, Hogy, ha egy életet akarsz, Ma nézz jól a szemembe. Végig-nézhetsz a vágyak boltján, Láthatsz ezer kirakatot, Neked én vagyok egyedül Gazdagon és mogorván. Neked én vagyok neked-szántan És hogyha nincsen örömöd És hogyha nem érted a mát, Mindegy: én meg nem bántam. Az adhatás gyönyörűsége És a ma öröme telít És hogyha véget mondanál, Hát - akkor sincsen vége. sősorban azokat a verseket szerette, amelyeket kedvenc magyar költői fordítottak le. Tagja volt a híres GIMISZ színjátszó csoportnak, amellyel egy emlékezetes szalag­avatói műsort hoztak össze. Ezen hangzott el Márai Sándor 1951- ben született Halotti beszéd című vetse. „Az egyik osztálytársam, Fazekas Laci szavalta, olyan szív­be markolóan, hogy már a próbák alatt éreztem a gyomromban a meghatottságot, amikor hallgat­tam. Ha csak egy sima magyarórán találkozom vele, lehet, hogy nem hatott volna rám annyira, mint amikor egy ismerős mondta el. Talán akkor gondolkodtam el elő­ször azon, mit jelent az anyanyelv, a szülőföld. Én egészen biztosan nem tudnék más országban élni, és azt sem tudom elképzelni, hogy ne magyar anyanyelvű párt válasszak magamnak. Ez az a vers, amelyet akár a mai kivándorlók, külföldön új életet kezdők is magukkal vihet­nének útravalóul.” Dóra még a szombathelyi egye­temi évek alatt is egy kicsit külföl­dinek érezte magát, és biztos volt benne, hogy diploma után haza fog térni Komáromba. „Egy-két ember el is csodálkozott, hogy milyen jól beszélek magyarul, és éreztették ve­lem, hogy nem tartozom közéjük. De a legtöbben akkor már tudták, hogy miért élnek magyarok Szlová­kiában. Szerettem Szombathelyet, és a mai napig szívesen járok Ma­gyarországra, sok szakmai és baráti kapcsolatom van ott, könyvtáros kollégákkal és régi ismerősökkel is rendszeresen találkozom. De egy hét után már honvágyam van. A nővérem ebből a szempontból tel­jesen más típus, ő egy igazi világ­polgár. Eredetileg Törökországban készült letelepedni, aztán végül Prágában talált otthonra. Számá­ra az idegen nyelvi környezet sem okoz gondot, én azonban néha még Magyarországon sem érzem otthon magam, ahol mindenki az anya­nyelvemen beszél.” A szülőföldhöz való ragaszko­dásnak sok összetevője van, Dórá­nál az egyik mindenképp az, hogy úgy érzi, itt, Dél-Szlovákiában van feladata, itt szeretne igazán hasznos lenni. A magyarlakta települések könyvtárainak állapotát elnézve talán megállapíthatjuk, hogy még sokáig nem fog unatkozni... Juhász Katalin Márai Sándor Halotti beszéd Látjátok, feleim, szem' tekkel mik vagyunk Por és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt A „pillangó", a „gyöngy", a „szív”- már nem az, ami volt Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké A gyereknek Toldi -1 olvasod és azt feleli, oké A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: „A halál gyötrelmei körülvettek engemet" Az ohioi bányában megbicsaklik kezed A csákány toppan és lehull nevedről az ékezet A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon A tested is emlékezik, mint távoli rokon Még felkiáitsz: ,Az nem lehet, hogy oly szent akarat..." De már tudod: igen, lehet... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? „Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek Még azt-hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad..." Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad..." S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten..." Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen." Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért? Vagy: „Rosszabb voltam mint ezek?..." Magyar voltál, ezért. És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mtnt avar lófejet A radioaktív hamu mindent betemet Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk íme, por és hamu vagyunk.

Next

/
Thumbnails
Contents