Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-10 / 133. szám
Naponta megsemmisítik a kártyákat a kaszinóban Monaco ikonikus intézménye megnyitott, de a koronavírus-járványt komolyan veszik. A koronavírus-járvány miatt közel három hónapja bezárt múzeumok közül egyre több nyitja meg kapuit Nyugat-Európában is. A spanyol fővárosban szombaton fogadott először újra vendégeket a Prado, amely az 1936-39-es spanyol polgárháború óta nem volt zárva ilyen sokáig. Az 1800 látogató csak maszkban és testhőmérsékletének ellenőrzése után léphetett be a híres képtárba, hogy a kijelölt útvonalon haladva megcsodálja Velázquez, Goya, Rubens és Picasso mesterműveit. Madrid másik két vezető múzeuma, a Reina Sofia, ahol Picasso Guernicája látható, és a Thyssen-Bornemisza is kinyitott a hétvégén. A francia főváros egyik legkeresettebb látványossága, a versailles-i kastély is szombaton nyílt meg a közönség előtt. XIV. Lajos, a Napkirály 2300 szobás palotáját a kijelölt úton járhatják be a látogatók, akiknek kötelező a maszk viselése. A kastélyt tavaly nyolcmillióan keresték fel, öt látogatóból négy külföldről érkezett. Míg korábban a napi látogatószám a húszezret is elérte, most legfeljebb ennek ötödét engedik be, hogy be tudják tartani a járvány miatti egészségügyi előírásokat. A híres monte-carlói kaszinó is fogadja már péntek óta a játékosokat. A játékasztalokat fertőtlenítették, a játékgépeket plexi elválasztókkal kerítették körbe, a krupiék maszkban és kesztyűben álltak munkába. Boris Donskoff, a kaszinó ügyvezető igazgatója elmondta, hogy működésüket teljesen a járvány megkövetelte feltételeknek megfelelően alakították át. Korlátozták a játékosok számát, a nyitvatartási időt megrövidítették, és szigorú higiéniai intézkedéseket vezettek be. A játékasztalokat megfelelő távolságra helyezték el egymástól, hogy a személyzet és a játékosok is biztonságban legyenek, és a kártyákat is naponta megsemmisítik. (MTI) Újra egymillió felett a napi forgalom Kínában A kínai belföldi légi utasok száma négy hónap után először ismét átlépte az 1 milliót, de Európában is élénkül a forgalom - írja az Airportal.hu légi közlekedési szakportál. A Flightglobal cikke szerint Kínában június 5-én a belföldi utasforgalom átlépte az egymilliós határt. Azon a napon 11 ezer járaton 1 millió 4 ezren repültek, ez 38 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest, idén viszont február óta nem volt ilyen nagy a forgalom. A járatok kihasználtságának még van hová fejlődnie, a kínai hatóságok jelentése szerint a gépeken az ülőhelyek átlagosan 70 százalékban voltak foglaltak. Májushoz képest azonban szembetűnő a változás, mivel az egész hónapban átlagosan 786 ezer utas volt naponta 9500 járaton. Európában is érződik már, hogy június elején több légi cég is újraindította járatait. Az Eurocontrol adatai szerint kontinensünkön a múlt héten három egymást követő napon is átlépte a járatszám a hatezret, erre március vége óta nem volt példa. (Airportal.hu) Víruskövetőt kapnak a szingapúri városlakók Széles körű kontaktkövető megoldással akadályozná meg Szingapúr, hogy újabb koronavírus-járvány alakuljon ki az ázsiai városállamban. A szingapúri kormány az ázsiai városállam minden lakóját olyan víruskövetővel látná el, amely tudná, ha egy állampolgár fertőzött személlyel került kapcsolatba. A Reuters cikke szerint a kiosztandó készülékek hordható okoseszközök, melyekből 5,7 millió darabot gyártat le Szingapúr kormánya. A készülékeket a csuklón, illetve akár nyakban is lehetne hordani, de elvileg akkor is működne, ha valaki csak a táskájában vinné magával. Az eszközök mobiltelefonoktól függetlenül üzemeltethetők, a használatukhoz semmit, még alkalmazást sem kellene telepíteni. Bár Szingapúr most is a technológia segítségével küzd a járvány ellen, ez egyelőre kevés sikerrel zajlik: több helyen az okosmegoldások ellenére is berobbant a fertőzöttek száma. Egy víruskövető eszköz azonban más kategória. Kiberbiztonsági szakemberek szerint ezek ugyanis arra is alkalmassá tehetők, hogy folyamatosan nyomon kövessék, merre járnak a városlakók. A szingapúri honatyák szerint ők ilyen ellenőrzésre nem használnák a karpereceket, nem is tudnák, mert nem kerül bele olyan komponens, amely meghatározhatná az egyén geolokációs pozícióját. Az adatokról azt mondták: azok eleve titkosított formában kerülnének egy szerverre, és 25 nap után automatikusan törlődnének. Sokan persze ettől függetlenül is ódzkodnak az ötlettől, több tízezren pedig már a kormánynak szánt petíciót nyújtottak be, hogy vessék el a városlakók megbillogozását. Az egyébként még nem világos, mi történne akkor, ha valaki nem viselné a kütyüt, és azt sem közölték még, hogy a karperecét mindenhol vagy csak bizonyos helyszíneken kellene maguknál tartaniuk az embereknek, (hvg.hu) Újrakezdés 2020. JÚNIUS IO.