Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-30 / 124. szám
118 SZALON ■ 2020. MÁJUS 30. www.ujszo.com Az egerek viselkedésében van valami mániákus. Többször is feltűnt már, ahogy jönnek-mennek, és kényszeresen újra meg újra ellenőrzik, amit csinálnak. Aztán a minap sikerült hosszabban is megfigyelnem egy egeret a délelőtti tevés-vevés közben. Lehet olyan jó hónapja. A kertünkben rohangált összeviszsza a farakás és a pázsit egy pontja között, ahol rövid ideig dühödten rendezgetett valamit, majd csapotpapot otthagyva visszaiszkolt a farakás alá, tett egy kört a poétikusan korhadó rönkök között, végül kezdte az egészet elölről. Csak egy bizonyos idő elteltével jöttem rá, hogy a rohangálása egyáltalán nem kusza, hanem nagyon is céltudatos, összehangolt mozgások mértani pontossággal kivitelezett sorozata. Ahogy közelebb óvakodtam, már azt is láttam, mit csinál az egér. A fűszálakat rendezgette takaros sorba, de nagyon lassan haladt, mert időről időre megtorpant, hogy visszatérjen a farakáshoz. Holott miután elindult, többször is visszafordult, hogy ellenőrizze, elzárta-e a gázt, és kihúzta-e a vasalót. Pedig ekkor már legalább három hete nem vasalt. Egészen addig nem tudtam, hogy az egereknél is jelentkezhet a kényszeres cselekvés. Lehet, persze, hogy csak a bezártság hozta ki belőle, a mozgástér relatív szűkössége, vagy az, hogy egész nap otthon van a család, a férje a dolgozóból online meetingezik, a gyerek matek-, földrajz- és fogalmazásfeladatokkal nyaggatja, közben ő kiszorul a konyhába, hogy oldja a maga egérügyeit, ahogy Bárczi Zsófia Kényszercselekvés tudja, két főzés, mosogatás, mosás és a saját online meetingjei között. Az egereknél sosem lehet az ember biztos semmiben. Az én egerem mindenesetre olyannak tűnt, aki az agyonhajszoltságát éjszakánként zugevéssel (és gyerekével, illetve a tőccsünkegyütt zugivással), meg kismacskás You- minőségiidőt jellegű életvezetési el- Tube-videók nézegetésével próbál- veken, szóval lehetett olyan bő negyja ellensúlyozni, és rég túl van az venes. Röviddel ezelőtt túljutott a egyélződet és fűssharminckört felebaráti szeretet és a megbocsátás apályakörül, mintaanya nemordíta belésulykolt erkölcsi kényszerén, az önmagával és a világgal kapcsolatban táplált illúzióin, és épp ott tartott, hogy „nem, nem vagyok jó ember!” és „éljen a Birodalom, vesszen Luke Skywalker!”, amikor beütött a járvány, jócskán leszűkítve az életközépi krízisből kivezető utak keresésére rendelkezésre álló teret. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem bírta, hogy este mindenki elmeséli az egész napját. Részletesen. Az összes online meetinget meg az összes távoktatott tananyagot. Minden telefonbeszélgetést, amit egyébként is hallott. Vagy csak bekattant, amikor aznap huszadszor hangzott el, hogy „mit eszünk ma?”. Szóval, egérnek sem könnyű lenni. Lehet, hogy ezért cuccant rá a fűszálak rendezgetésére. Az olyan megnyugtatónak tűnő dolog, látható eredménnyel a végén, meg minden. Akár, egy bizonyos, emberi nézőpontból nem feltédenül kirajzolódó perspektívából még értelmes cselekvés is lehet, amit magasabb rendű cél vezérel. Vagy egyszerűen csak jó csinálni. Pasziánszozhatna is, persze, de ki látott már egeret pasziánszozni. (Mindeközben egy messzi-messzi galaxisban a felkelők egy maroknyi, elszánt csapata a Halálcsillag megtámadására készül. Ez persze az egér szempontjából teljesen tárgytalan, viszont kiválóan példázza, hogy minden jelentős dolog eltörpül, ha más perspektívából nézzük.) Azóta nem láttam az egeret. Egészen tegnapig, nem is gondoltam rá. Aztán tegnap, útban hazafelé megpillantottam a sarki fodrásznál. Valamilyen magazint lapozgatott, lazán keresztbe vetett lábakkal, kényelmesen hátradőlve a kanapén. O is felszedett pár kilót, de egyébként kisimultnak tűnt. Lehet, hogy elköltözött otthonról. Vagy a férje cége feloldotta a home office-t. Vagy beállt jedinek. O vagy a férje, vagy a gyerek. Ki tudja. Egy egér kapcsán sosem lehet az ember biztos semmiben. KÓNYVSORSOK Fejezet a Delfin könyvek sorozatból /" erekkoromban M — nagyon sokat je-Ä 1 / lentett nekem a T Delfin könyvek J sorozat. Nemcsak gyűjtöttem, de el is olvastam az abba tartozó műveket. Az ifjúsági irodalmat jó néhány szakember a populáris kultúra egyik ágazatának tartja, melyben megjelenhet a teljes zsánerspektrum. így kicsinyítő tükre is a nagyobb mintázatnak. A Delfin könyvek abszolút ilyen sorozat volt, felölelt mindenféle műfajt, kiszolgált sokféle olvasói igényt. Detektívtörténet, robinzonád, sci-fi, történelmi kalandregény és ezekhez hasonlók alkották a törzsanyagát, magyar és külföldi szerzők művei egyaránt helyet kaptak benne. A skála tényleg anynyira szélesre szabott volt, hogy a vadászírók elbeszéléseitől a klasszikus sf-en és az indiántörténeten át az iskolai románcig és a bandaregényig fellelhető volt itt minden, amire egy kisdiák kíváncsi lehetett. Olyan emlékezetes, ma már az ifjúsági irodalom csúcsaiként emlegetett darabokkal megtűzdelve, mint, mondjuk, a Keménykalap és krumpliorr. A szüleim természetesen besegítettek a sorozat összeszedésében és nyomon követésében (anyám rendszeresen vett nekem Delfin könyvet egy-egy pesti múzeumlátogatás után), amikor pedig már nagyobb lettem, magam eredtem néhány nehezen beszerezhető kötet után, ócskapiacokon és antikváriumokban kutatva utánuk. (Ezzel a tevékenységemmel még a gimnáziumban sem hagytam fel.) Közben megtudtam eg\' hivatásos könyvkereskedőtől, de menet közben magam is tapasztaltam, hogy az egész széria egyik legnehezebben megszerezhető darabja egy fantasztikus történet, Clark Darlton A titokzatos bolygó című könyvecskéje. (Ez még a sorozat elején jelent meg, nem volt újabb kiadása, a régi lógóval ellátott néhány kötet egyike.) Míg mielőtt sikerült volna rábukkanni egy eladó példányra, megtudtam néhány dolgot erről a műről (egy sci-fi-fanatikus ismerősömtől), ahogy az ilyen esetben (vagy mindig, amikor kiválasztunk egy olvasmányt?) lenni szokott. Először is, A titokzatos bolygó egy ponyvaregény, melyet egy olyan német szerző, Walter Ernsting írt, aki álnéven publikált, és vett részt a tömegkultúra szövegtermelésében (több mint 300 sf-művet írt), ráadásul ő jegyzi egyebek mellett a Perry Rhodan szériát is. Engem felvillanyozott ez a felfedezés, az iskolában ugyanis nem beszéltek a ponyvaregényekről, se a tömegkultúráról (ami nem feltétlenül volna baj, de azért hozhatók érvek amellett, hogy lehetne). Ugyanakkor azért is kíváncsi voltam erre a regényre, mert nem teljesen értettem még akkor, hogy miért hiánycikk, és miért hajkurásszák a gyűjtők. A példányszámok jelentőségéről még nem tudtam (a könyvkultúra félévszázaddal ezelőtti időszakában ezek tízezres nagyságrendet jelentettek, sőt, simán felmehettek százezer fölé is - a szóban forgó kiadvány 1964-ben 25 000 példányban jelent meg -, mégis kevésnek bizonyultak olykor), és persze arról sem, hogy mindennek kiadástechnikai okai lehetnek, ami összefügg a feketepiaci (bocsánat, bolhapiaci) árakkal is. Ám egyszer csak felbukkant egy példány a pesdőrinci ócskapiacon, megvettem (az eredeti ár a mai napig át van festve ezen a példányon, így pontos számot nem tudok mondani, de úgy az eredeti ár hússzorosát fizettem érte), és mielőtt nekiállhattam végre az olvasásnak, még csodálkoztam is, milyen vékonyka, szinte inkább fűzet, mint könyv. Valóban, ez lényegében egy ponyvafuzet, berakva egy könyvsorozatba. Vagyis egy pulp fictiont tartottam a kezemben. A titokzatos bolygó egy űrkaland, amely alkalmas lehet arra, hogy egy gyerek megkedvelje a science fiction műfaját, aztán azon belül komolyabb vizekre evezzen. Nekem nem ez volt az első találkozásom a sci-fivel (természetesen, hiszen a sorozaton belül is volt néhány, de mellette ott volt a Kozmosz fantasztikus könyvek sorozat, amit szintén imádtam és gyűjtöttem), de emlékszem negyven év távlatából is, hogy igen élveztem a dolgot. Laza űrhajósok, veszélyes űrkalózok, idegen világ, melyben egy különös lény szedi áldozatait. WIOINFTSSmMi Clark Dorfton (Rejtély a javából, de nem öncélúan.) Vagány pilóták dialógusai, egy kis alapismeret fizikából, de nem sok az egymás körül keringő csillagok és a fénysebességgel kapcsolatban. Egy érdekes szerzői vagy inkább fordítói lelemény (Elek István részéről): az értelmes földönkívülieket (akiket csak feltételeznek a műben) észlényekként említi következetesen a narrátor. Az alapbenyomások fontosak, de sok múlik az újraolvasáson. Néhány évvel később akkor lapoztam át ismét A titokzatos bolygót, amikor a sci-fivel kutatóként kezdtem el foglalkozni, és felkértek egy ezzel kapcsolatos előadás megtartására. Mivel a gondolatmenetben lényeges elrugaszkodási pont volt a két háború közötti magazinkultúra és ennek továbbélése napjainkban, másoké mellett kapóra jött Clark Darlton tevékenysége is. Ekkor vettem észre, hogy a regény címe (Die Eisenfresser) nem a titokzatos bolygóra, a Hadesre utal, hanem az egyik karakterre. Vagy akár többre? (Egyikük majdnem kikövetkezteti a veszélyes lény identitását.) Mindenesetre volt kiindulópontja a második menetnek, több is, ha a történeti érdeklődést ide soroljuk, így megpróbáltam arra összpontosítani, ami ilyenkor óhatatlanul fölmerül: egy ponyva kiállja-e az újraolvasás próbáját? Kulcskérdés, melyre a tömegkultúra ellenzői általában nemmel felelnek, s ez szerintük újabb érv az elitkultúra specifikuma mellett. Mivel ismertem a történet slusszpoénját, ezért jobban tudtam arra koncentrálni, hogy milyen elemek készítik elő a zárlatot (a sterilitás mellett a ponyvairodalomtól való elfordulással kapcsolódik öszsze egy jelenetben, tehát van itt egy önreflexív hurok is). Érdekes módon A titokzatos bolygó történetvezetésében, ha nem is tűnik komplexnek, érződik, hogy az ödet kidolgozása gyakorlott író munkája. Csak ez a forma ennyit kíván, de simán lehetne belőle egy terjedelmes sci-fi-horrort gyártani, több mellékszállal, az előzmények feltérképezésével, szélesebb kontextus megnyitásával, több tudományostechnikai és biológiai komponens bevetésével, és így tovább. Szó mi szó, arra a következtetésre jutottam, hogy megtartom ezt a könyvecskét, és most, hogy ezt a szöveget megírjam, újra elővettem. Soha nem éreztem úgy, hogy a ponyvával való foglalkozás elfecsérelt idő volna, és emlékszem, pár évvel ezelőtt Arató László Védőbeszéd a ponyvairodalom mellett című tanulmánya remekül érvelt amellett, hogy a ponyvaregényekkel közvedenebb kapcsolat létesíthető ugyan, de előkészíthetik a magasabb szintű irodalomértést. Ez olyan érv, amelyet folyamatosan most is érzek zl titokzatos bolygó többedik olvasása közben, és meszsze túlmutat a szimpla nosztalgián. H. Nagy Péter A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o,, Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
