Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-30 / 124. szám
Bérezi Zsófia tárcája a Szalonban 2020. május 3Ú., szombat, 14. évfolyam, 22. szám „A versek élvezetéhez meg kell érni” Versek és arcok című sorozatunkban olyan személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás. A kassai Rácz Noémi először gyerekkönyvillusztrátorként szerzett országos hímevet, már egyetemista korában versengtek érte a kiadók. Aztán művésztanárként kezdett dolgozni, diákjai imádták. Abban az iparművészeti középiskolában oktat digitális grafikát, ahol megyei szinten a legnagyobb a túljelentkezés. Tavalyelőtt, amikor hazánk is csadakozott a Global Teacher Prize nemzetközi kezdeményezéshez, ő lett a Szlovákia tanára (Ucitef Slovenska) verseny közönségdíjasa, tavaly pedig az Európai Bizottság által kezdeményezett Szakmai Készségek Európai Hétének (ETOZ) szlovákiai nagykövetévé választották. Azt is sokan tudják róla, hogy Rácz Olivér író, költő, műfordító unokája. „Könyvek között nőttem fel, már óvodás koromban arra játszottunk a nagyszüleimmel, hogy bizonyos betűket kellett felismernem egy szövegben. Amikor elsőbe mentem, valószínűleg tudtam már olvasni, mert emlékszem, hogy gyakran unatkoztam az órákon. Türelmetlenül vártam, hogy menjünk már tovább, előre elolvastam mindent. Bevallom, akkoriban inkább a meséket szerettem, mint a verseket, elsősorban a történet érdekelt. Gyerekverskötet csakis akkor kötött le, ha tetszettek a benne lévő illusztrációk. Nagyapám könyveit a korszak legjobbjai illusztrálták, úgyhogy azokat imádtam lapozgatni” - emlékszik vissza Noémi. A versekhez az iskolai szavajóversenyeknek köszönhetően került közelebb. Ezekre nagyapja gyakran személyre szabott verset írt neki, vagy ő választotta ki az unokájához legjobban illő verset. „Sosem felejtem el, amikor egyszer az egyik zsűritag azt mondta, hogy a vers, amit előadtam, túl gyerekes. Igazságtalannak tartottam a kritikát, mert ő nem ismert engem, nem tudhatta, hogy pontosan illik hozzám az a szöveg. A legtöbb alsó tagozatos gyerekkel a mai napig minden hangsúlyt, minden gesztust begyakoroltatnak a felkészítő tanárok, ami inkább idomítás. Ezt velem szerencsére sosem csinálták. A versek élvezetéhez egyébként szerintem meg kell érni. Ez nálam a középiskolás évekre esett, akkor fedeztem fel a magyar költészetet, főleg a nyugatosok álltak közel hozzám. Folyamatosan színeket, képeket láttam a versek olvasásakor, ezért is szerettem szavalni Kosztolányitól a Mostan színes tintákról álmodom kezdetű verset. Mert megtaláltam magam benne.” Nagyapjától, Rácz Olivértől olyan költeményt választott, amelyet csak később értett meg, amikor tizennyolc évesen ő is szerelmes lett, méghozzá a későbbi férjébe. ,A mi családunkban mindkét részről hatalmas diákszerelmekből lettek a házasságok, és ezek a szerelmek örökre szóltak. Nagyapám és nagymamám szerelme a síron túl is tart. Minden nyári szünidőt náluk töltöttem Pozsonyban, de sosem hallottam őket veszekedni. Valami (Adrián Jokel' felvétele) rajongó, régebben rendszeresen olvasta fel neki kedvenceit, ami olyan volt, mintha mások szavait kölcsönvéve beszélne hozzá. „Ezt a szokást fel kell elevenítenünk, most döbbentem rá, mennyire hiányzik” - jegyezte meg Noémi, a szoba másik felében megbúvó Zsolt felé fordítva a telefon kameráját. A férj pozitív reakcióját látva konstatáltuk, hogy már ezért megérte felhívnom őt vers-ügyben. A másik választott költemény a 19. század közepéről származik, egy szerelmes nőtől, aki szerintünk híres férjénél, Robert Browning Elizabeth Barrett-Browning Portugál szonettek XLIII Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire csak hatolni bír föl s le s szerteszét a lelkem, mikor kiröppen a lét és az eszmény végső egeibe. Szeretlek a köznap szükséglete fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég; nyíltan, ahogy férfi küzd a jogért; tisztán, ahogy a hiúak sose. Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy kínom lángolt, rég, s lánykori imám: vesztett szentjeim szerelme lobog benne - könnyem ez, s mosolyom, s talán egész életem! - s isten adja, hogy még nagyobb legyen a halál után. Szabó Lőrinc fordítása rögül olvasott és színdarabokat írt, melyeket aztán testvéreivel eljátszottak. Később verseket kezdett írni, amelyeket édesapja saját költségén kiadott. Csak akkor tagadta ki lányát, amikor az tiltása ellenére férjhez ment. „Ez a szonett nagyon friss, mai hangzású. Tulajdonképpen azt mondja el benne a szerző, amit én is érzek, ahogyan én is megélem a szerelmet. Egy nehéz sorsú, rendkívül művelt, intelligens, érzékeny nő írta a férjéhez. Egy nő, aki az 1800- as évek közepén bátran vállalta önmagát, azt, hogy irodalommal foglalkozik, ki akar törni a hagyományos női szerepkörből. Angolrajz szakon végeztem a pozsonyi pedagógiai főiskolán, ott szerettem meg az angolszász irodalmat, egy remek tanárnőnek köszönhetően. Aztán tovább folytattam tanulmányaimat a pozsonyi képzőművészeti egyetemen, ahol évzáró vizsgafeladatként versek illusztrálása mellett döntöttem. Női szerzőket választottam, hogy megmutassam: nem csak férfiak írtak csodálatos szerelmes verseket. Elizabeth Barrett-Browning is köztük volt, de például Erzsébet királynőtől is találtam szerelmes verset. Egy kézzel szedett könyvecskét készítettem arra a vizsgára, félig absztrakt, félig figurális rézkarcokkal, és a férjemnek, valamint ennek a tanárnőnek ajánlottam. Meg is hatódott, amikor elvittem neki.” Rácz Noémi az egyetemi évek alatt az akkori Vasárnapi Új Szó gyerekrovatában, a Gyermekvilágban megjelenő szövegeket illusztrálta. Azt mondja, jól jött a zsebpénz, és élvezte a folyamatos megmérettetést, hogy heti rendszerességgel rajzolhat. A versek és mesék közül mindig kiválasztotta a neki legjobban tetszőket, és először azokhoz készített rajzokat. Aztán jöttek a szerinte gyengébbek - szép kihívás volt olyan szövegekben megtalálni vizuálian megfogható részeket, amelyek nem álltak közel hozzá. ,A diákjaimat is igyekszem felkészíteni arra, hogy alkalmazott grafikusokként nem mindig a saját ízlésükhöz közel álló munkákat - kapnak. De ezeket is meg kell csinálniuk, mert mindig a megrendelő dönt. Beleszól a koncepcióba, konkrét elképzelései yannak. Ilyenkor fontos a kompromisszumkészség, igyekezni kell közös nevezőre jutni”. leírhatadan béke, megnyutató harmónia vett körül a közelükben, ezt érzem ebben a versben is. Ugyanez elmondható a szüléimről és a férjem szüleiről is, ők is megtalálták egymásban az életre szóló társat. Én pedig kiselsős korom óta ismerem a férjemet. Fokozatosan elválaszthatadan barátok lettünk, aztán egymásba szerettünk.” Noémi férje, Lukács Zsolt képzőművész egyébként nagy versköltőnél is tehetségesebb volt. Portugál szonettek címmel jelentették meg ezt a 44 verset tartalmazó kis kötetet, mintha fordításokról lenne szó, mert túl személyesnek, intimnek tartották. De persze hamar kiderült, ki írta őket. Elizabeth Barrett-Browning szülei sok, a kor szokásaitól eltérő dolgot megengedtek lányuknak, például együtt tanulhatott öccseivel. Ennek köszönhető, hogy már fiatalon ógöA karantén-időszakban is reggeltől estig dolgozik - a folyamatos online oktatás mellett legalább ezer szájmaszkot varrt és adott át a helyi önkormányzatnak, hogy oszszák szét a Tóháti lakótelepen élők között. „Szeretem a kézzel fogható eredményeket. És ez az volt. Szinte kikapcsolódásként csináltam, és ezer darabnál abba is hagytam a számolást.” Juhász Katalin Rácz Olivér Tükör Tükör a hold. Tükör - tükör a két szemed. Szemed tükrén a holdfény megremeg, s a csöndbe súgott ős varázsszavak most fénnyel írt betűknek látszanak. A puha szárnyú éji óra száll: szemed tükrén ragyog a holdsugár, ki tudja, mire vár. Emlék. Emlék a kettőnk minden régi álma. Forró fejünk alatt emlék a párna, s emlék, hogy egyszer te meg én, ifjúságunk tűnő szigetén, együtt lestük a holdsugáron át Anitra táncát és Solvejg dalát. Kaland. Kaland az élet és a szerelem. Nem is én voltam és talán te sem, kik egykor azt hittük: varázs, varázs a létben minden villanás, s egymás erén érezni épp elég az élet halk ütőerét. Sziget. Ifjúságunk távozó sziget. Magunk sem értjük, más hogy értse meg, hogy így, éveink hídján, szárnyszegetten, mi megmaradtunk mégis mind a ketten, s mikor a holdfény lopva átoson az arcodon és át az arcomon, még egyre halljuk a holdsugáron át Solvejg dalát. Csoda. Csoda a tükör - tükröm a szemeden. Csoda az emlék, kaland s a szerelem. Szerelmünk, mint cseppkő a lágy setéiben, még egyre változik, titokban, észrevétlen, oly nyugtalan, s mégis oly álmatag, oly lüktető, mint kő a csepp alatt, oly alkotó, mint csepp a kő között: sír és remeg, de már örök.
