Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-30 / 124. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2020. MÁJUS 30. RIPORT 13 L ehet, hogy csak képzeltem, de úgy tűnt, mintha egész éjjel nem aludtam volna. Nem találtam a helyem, forgolódtam. Számba vettem, mit is akarok vinni, két hétre, ha az ember nem nyaral, amikor egy szál fürdőruhában tölti a nap jelentős részét, elég sok minden kell. És a ruhához olvasnivaló. Könyvek, esedeg ha még akad, megfejteden keresztrejtvények. Toll, jegyzetfüzet, hátha... A behívó, a legutóbbi kivizsgálások eredményei. Mintha még nem lettem volna gyógykezelésen. Biztos, ami biztos, a fürdőruha nem oszt, nem szoroz, nem sokat nyom a bőröndben. Talán fürödni is lehet. Az utolsó előtti pillanatban derült ki, hogy koronavírus ide, koronavírus oda, Fenyőházán fogadnak. Sőt, luxuséletem lesz. Egyedül egy szobában - nem kell megfizetni, hogy nincs horkoló társam, illetve hogy én sem idegesítek senkit az éjszakai szerenádommal - gordonkára, nagybőgőre, a ritmust az ablaktáblák verik. Nincs ebédlő, házhoz, azaz szobába szállítják a reggeli-ebéd-vacsorát. Elképzeltem ezeket az előnyöket, időnként mégis összeszorult a gyomrom. Majdnem, mint akkor, amikor a sárgaság után Karlsbadba kaptam beutalót. Tizenhét sem voltam még, anyám kísért a hosszú vonatozáson, meg is jegyezte az orvos, nem vagyok-e elég nagy lány. Anyámnak nem voltam elég nagy lány, s később sem lettem, mert én voltam a legkisebb gyereke, ráadásul legalább ő is kirándult egy icipicit, megnéztük a várost, ácsorogtunk a híres karlsbadi porcelánnal telerakott kirakatok előtt, elnéztük, hogy vonja be vastagon rozsdával a patak vize a köveket, vettünk speciális, csőrös poharat, aztán magamra maradtam. Mindenki jóval idősebb volt, mint én, nem sokat válogathattam, ráadásul két kedves, de anyámnál is idősebb szobatársam fölkarolt, még ketten csadakoztak hozzánk, egy ruszin hölgy (ötből két kisebbség) meg egy krisztusi korban levő darukezelő hölgy, aki legföljebb bakancsban volt negyven kiló. No de most aztán magamra voltam utalva. Választhattam a hatórás utazás, hajnali érkezéssel és a kényelmes, két és fél órás autózás között. Az utóbbi mellett döntöttem. Fenyőházán — eddig nem tudtam, hogy ez Eubochna szép magyar neve - az Endokrinológiai és Diabetológiai Központ parkolójába sorra érkeztek a kezelésre vágyók. Arcmaszk, kézfertődenítés kötelező. Első emelet, 18-as számú szoba - egy hétig ez lesz a lakosztályom. A koronavírus-járvány miatt - vagy inkább annak hála - egyedül lakom, és nem ócska szobán, mint a költőnek kellett, nem is vagyok költő. Ebéd nemsokára, meg is kordult a gyomrom, de az eszembe sem jutott, hogy utána is korogni fog, sőt, ez a koszt nem igazán cukrosoknak való. Borsóleves - öt szem borsóval, sült hús knédlivel és káposztával, ha az ablak felé tartottam volna a knédlit, bizony ádátok rajta, a húsadagot sem túlozták el. Istenem, nem hízókúrára jöttem. Akkor még nem tudhattam, hogy az utolsó vacsora elkészítésekor lűtesznek magukért a szakácsok/szakácsnők, igaz, a sült csirkecombon nincs mit elrontani, a szlovák rizs hazai specialitás, azt már csak meg tudják főzni. Meg tudták. Egy kis ínyencség is járt hozzá, almakompót formájában. Finom volt, no. A kosztra nem érdemes több szót vesztegetni. Nyilván takarékoskodni is kell. A szokásos procedúrák itt nincsenek. Se masszázs, se a fürdők különböző fajtái. Miért is lennének. A vércukorszintemet jöttem korrigáltatni. Azzal viszont éjt nappallá téve törődtek. Kora reggel, délelőtt, délben, délután, este, éjfélkor, hajnal hasadtán. Belém lestek: megnézték, hogyan működik Tipikus gyógyfürdő villa a szívem, az a szőrös, nem volt-e infarktusom, nincs-e rög a viszszereimben, a neuropátiámra - ez a cukorral együtt jár, a talpamon - külön gondot fordítottak, nem gyógyszert adagoltak, hanem in fúziót, egyenesen a vérembe bele, úgy jobban hat. Orvosi vizit itt is volt, naponta, egyszer a főorvos úr is végiglátogatta a betegeket, az ember úgy érezhette magát, hogy egy kicsit kórházban van, egy kicsit olyan nyugdíjasotthonban, amilyeneket az amerikai vagy nyugat-európai filmekben lát, azzal a különbséggel, hogy itt és most nem voltak közös programok, még előadások sem a helyes életmódról, étkezésről. Csupán egy nyomtatott szöveget osztottak szét arról, miből mennyit, ilyen egység, olyan egység, a vércukorszint jelenlegi állásához képest. A vércukorszintem azonban nem A kutacskában végződő forrás buborékokat hiányolom némileg, de ne legyünk telhetedenek. Maga Fenyőháza - a falu - nem igazán elragadó. Elsősorban a völgy csodás, amelyben fekszik, meg néhány épület, a kastély, amelyben ma édes élet folyik, itt gyógyítják a cukorbetegeket, no meg egy rövid sornyi, a természethez maximálisan igazodó házban. Már a középkorban foglalkoztak Gyereknap Tegnap a nagyobbik unokám, Alica, aki 8 éves, a nagy főzőcskézés közben megkérdezte, gondoltam-e a gyereknapra, és vajon veszek-e ajándékot.- Igen, tudom, hogy gyereknap lesz, de én nem szoktam ajándékokat vásárolni ilyenkor. Kicsit meglepődött, lebiggyesztette az ajkát, majd elmerült gondolataiban. Bár nem kérdeztem, bizonyára azon törte a fejét, hogy a másik nagyi is ilyen zsugori lesz-e. Teszünk-veszünk tovább, felfőtt a borsóleves, megsült az unokái előtt recept szerint készített csinos torta, mire a kisebbik, 6 éves Lili megszólal:- Nem baj, ha nem veszel semmit, nekem elég egy nagy puszi is - mondja. Se köpni, se nyelni nem tudtam meglepetésemben, csak mint egy szentimentális nagymamának, könny csordult ki a szememből. Úgy tettem, mintha félrenyeltem volna a borsót a kóstolgatás közben, nem vették észre a lányok a könnycseppeket. Mindkettőnek puszit nyomtam (ajjaj, karanténban) a feje búbjára, és nekiláttunk a spanyol madarak töltéséhez. Alica azért beszámolt arról, milyen izgalmak érték az elmúlt napokban: szülei ugyanis megígérték, hogy szakállas agámét kapnak gyereknapra. Nem is egyet, mindjárt hármat, két nőstényt és egy hímet - hogy jól szaporodjanak. Aki nem tudná, mi az agáma, elmondom, illetve megnéztem a Wikipédián, hogy pontos leírást adjak, hátha más szülők is szívesen meglepnék gyermekeiket furcsa lényekkel gyereknapra. Nos, az agámafélék (Agamidae) a hüllők (Reptilia) osztályába, a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe és a gyíkok (Sauria) alrendjébe tartozó család. Nem túl szimpatikus, de ha az unokáknak ez kell... Végül is nem nálunk lesznek az állatok, nekem csak az lesz a feladatom, hogy etessem őket, ha a gondozók elutaznak. Ajánlott táplálékai rovarok, tücskök, bogarak - pók, gyászbogár, hernyó, földigiliszta, majd egyre több növényi anyag; saláta, petrezselyem. Hogy ebből mi lesz?! Az agámák új gazdijainál meg is történtek az előkészületek: az ügyes apuka egykettőre öszszeszerelte a hatalmas terrárium alá szánt polcot, és pár napon belül már mennek is a terráriumi / •• 1 •• 1 / Gyogyiidiues j árvány idej én (A szerző felvételei) bükkfát nyelt el, mint amennyit a falu népe eltüzelt. 1625-ben említik először, amikor Fenyőháza még kis telep volt a szomszédos Gombás határában a likavai uradalomban. A 17. században üveghuta működött a területén. A mai település Gombás határában keletkezett a 18. században. Első lakói házalók, erdei munkások, halászok, csőszök voltak. írásos forrás faluként 1808-ban említi először, ekkor vashámor működött a településen. 1828-ban 47 házában 262 lakos élt, akik főként erdei munkákkal foglalkoztak. Fűrésztelep is volt a községben. Már a 19. században kedvelt fürdőhely volt. Erdei kisvasútját 1904-ben építették, de sajnos ma már hiába keresnénk, holott mint Magyarországon a Szalajka-völgyben és Erdélyben is tapasztalhattam, kiváló turistacsalogató az ilyesmi, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is élvezettel zötyögnek rajta. Bizonyára nem lenne olcsó mulatság a felújítása, de amíg megvan a mozdony és egy-két kocsi, nyilván megérné. Igaz, régen még fát szállítottak a síneken, kezdetben lóvasúton, később a budapesti Ganz és Társa cégben gyártott mozdonyok vontatták a kocsikat, sőt 1921-től már engedélyezték a személyszállítást, így lett belőle turisztikai attrakció, a nyári turistaidényben, amikor 15 kilométeres sebességgel zakatolt hegyek között, itt fakitermeléssel, kezdetben csak annyit vágtak ki, amennyi házépítéshez, télen fűtéshez kellett. Mindenki magának vágta ki a szükséges fát, és természetesen maga szállította haza. Nyáron lovak vagy ökrök vontatta szekéren, télen szánkón hordták a fát. Idővel azonban fejlődésnek indult az ipar, 1625-ben Fenyőháza völgyében megépült az első üveghuta, amely már több völgyek között. A síneket a „rossz vasba” vitték, a hidakat - egy-két kivételtől eltekintve leszaggatták, egy mozdony a brünni közlekedési múzeumban őrzi a kisvasút emlékét, a vagonokban szerszámokat tartanak. Ha beszélni tudnának, többet megtudhatnánk Fenyőháza életéről, sorsáról. De a tárgyak csak azoknak nyílnak meg, akikkel együtt éltek. Grendel Ágota lakókért. Még sehol semmi, . de a lányok nevet is adtak * nekik, meg ne kérdezze senki, hogy milyent, mert olyan kacifántos, hogy amint elmondták, nyomban el is felejtettem. Alica és Lili a gyereknapot holnap a vidéken élő másik nagymamánál tölti, aki biztos lufis ünneppel várja az unokáit. Este felhívom, mert kíváncsi vagyok, vett-e ajándékot, vagy ő is elintézi egy puszival. Meg kell mondanom, az ajándék miatt egy kis lelkifurdalás gyötör. Urbán Gabriella állt, hol ingadozón, hol emelkedett, többször korrigálták, ami jót tett, viszont a valós életbe visszatérve ismét rendedenkedni kezdett. Tudom, vannak sokkal súlyosabb betegségben szenvedők, de összefácsarodott a szívem (az a szőrös), amikor a szomszéd épület előtti sportpályán focizó tizenéves gyerekeket láttam, a másik épületből kamaszok jöttek sétálni, de voltak kisgyerekes szülők is. Mi, öregek csak ne panaszkodjunk. Miután az ápolónők gondosan megmértek csaknem mindent, ami emberen mérhető, alaposan kifaggatott az orvosnő, elindultam, hogy legalább a közveden környezetemmel megismerkedjem. Ugyan soha senki nem kérte számon, hol, merre jártam, de a patak partját és a hatalmas parkot, amely az ország leghosszabb - 25 kilométeres - völgyének része, nem hagytam el. Igaz, nem is lett volna rá mód, talán futva túljutottam volna a „demarkációs vonalon”, s tán még vissza is a következő mérésig, no de füsson, akinek nincs bora, meg aki telve van energiával, naponta kocog. Akinek azonban csak döcögésre futja, az jobban teszi, ha komótosan sétálgat, időnként megpihen eg)' pádon, hol árnyas fák alatt, hol a napon, könyvvel a kezében, aztán hol olvasgat, hol fölkapja a fejét, mert egy madár belecsicserint Csehov novellájába. Néha ki sem nyílik a könyv, a csacsogó, csobogó patak játéka hosszú percekig elszórakoztat. Amikor pedig megtalálom a kutacskában végződő forrást - hála néhány helyi, idősebb hölgynek, akik naponta literszám cipelik haza a vizet csak tiszta forrásból -, nem fogyasztok teát, sem ásványvizet, a fenyőházi forrásvíznek nincs párja - legalábbis Fenyőházán. Csak a Jókat lehet sétálni a hatalmas parkban
