Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)

2020-05-27 / 121. szám

www.ujszo.com | 2020. május 27. KITEKINTŐ 115 Először küld embereket az űrbe a SpaceX Stílusosan indulnak az űrbe a SpaceX űripari vállalat Crew Dragon űrhajójának első asztronautái: az egyrészes, fekete-fehér, elegáns szkafan­dert viselő űrhajósok egy Tesla elektromos autóval érkeznek ma a kilövőpad­­hoz. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) két űrhajósa, Doug Hurley és Bob Behnken elégedett az új dizájnnal. „Nagyon elegáns lett a végeredmény, és azt hiszem, ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a tízéves fiam szerint menőn nézek ki" - jegyezte meg Hurley. (TASR/AP-feivétei) Ma 22 óra 33 perekor a tervek szerint történelmi űrutazás kezdődik. Bob Behnken és Doug Hurley elindul a Nem­zetközi Űrállomásra (ISS). Ez az Elon Musk által alapított SpaceX 18 éves történetének első emberes küldetése; az első magáncég által gyártott űrhajó és rakéta segít­ségével végrehajtott űrutazás; 9 év óta az első olyan misszió, amikor az USA-ból lőnek fel űrhajósokat. A Demo-2 küldetés során Behn­ken és Hurley a floridai Kennedy Űr­központból indul az ISS-re, a SpaceX által épített Crew Dragon kapszulá­ban, a Musk cégétől származó Falcon 9 hordozórakétával. Hogy meddig marad a két asztronauta az ISS fe­délzetén, két tényezőn múlik: az űrhajó állapotán és azon, hogy a NASA-nak mennyi ideig van szük­sége a segítségükre az állomáson folytatott műveletekben. A Dragon ezt 119 napban korlátozta, mert a ha­jójelenlegi napelemei legfeljebb 120 napig működnek megbízhatóan. A Crew Dragon űrhajósai új ruhá­zatot is kapnak: sci-fibe illő, fehér­fekete űregyenruhát, ami illeszkedik a Crew Dragon dizájnjához. A Ken­nedy Űrközpont épületéből a 39-es indítóállásig vezető közel 15 kilomé­teres utat a történelmi jelentőségű furgon (Astrovan) helyett egy fekete­fehér Tesla Model X hátsó ülésén te­szi meg a két űrhajós. A katonai tesztpilóta Behnken és Hurley 2000-ben került a N AS A-hoz, mindketten kétszer jártak az űrben az amerikai űrhivatal 1981-től 2011-ig zajló űrsiklóprogramja révén. A 49 éves Behnken 2008-ban és 2010-ben az Endeavour fedélzetén, a nála négy évvel idősebb Hurley 2009-ben szin­tén az Endeavourrel, aztán a program legutolsó küldetésén, 2011-ben az Atlantis fedélzetén. A mostani kül­detésre 2018 augusztusában jelölték ki őket. Hurley azt nyilatkozta: ,3ob és én együtt töltöttük az elmúlt két évet Kaliforniában, a SpaceX dolgo­zóival kéz a kézben dolgoztunk, hogy eljussunk idáig”. A szerdai tesztküldetés sikerétől függ, rendszeressé válhatnak-e a NASA és a SpaceX közös repülései - az első valódi emberes küldetésről csak akkor döntenek, ha Behnken és Hurley visszatér a Földre. A tervek szerint 2020 őszén induló Crew-1 le­génysége 3 amerikai és 1 japán űrha­jósból áll, ők a Dragon újabb, akár 210 napig is keringeni képes változatán utazhatnak. A NASA azóta nem küldött embert az űrbe Amerikából, hogy 2011 júli­usában megszüntette a Space Shuttle­­programot, melyben 30 év alatt 135 küldetést indítottak a Kennedy Űr­központból. Az ISS-re küldött aszt­ronauták az elmúlt kilenc évben Oroszországból indultak. A NASA több mint 4 milliárd dollárt fizetett az oroszoknak, hogy a Szojuz-prog­­ramban amerikai űrhajósokat is küld­jenek az űrállomásra. A pénzügyi ter­hek és az amerikai-orosz kapcsola­tok romlása arra késztette a NASA-t, hogy minél előbb újra a saját kezébe vegye űrhajósai sorsát. Két vállalat élvezi a NASA kitün­tetett figyelmét: a SpaceX és a Boe­ing is több milliárd dollár értékű szer­ződést kötött az ürhivatallal, hogy megtervezzék, megépítsék és leszál­lítsák az emberes küldetéseket vég­rehajtó Commercial Crew program­hoz szükséges űrhajókat. A SpaceX 2019 márciusában haj­totta végre a Demo-1 küldetést, a személyzet nélküli Crew Dragon si­kerrel kapcsolódott az ISS-hez, és pár napon belül visszatért a Földre, de egy hónappal később egy földi tesztelés­kor a SuperDraco mentőrakéták szi­várgása miatt felrobbant, ezért a De­­mo-2-t is el kellett halasztani 2020-ra. A Boeing újrahasználható űrhajója, a CST-100 Starliner tavaly decem­berben csatlakozott volna az ISS-hez, de a kilövés után vissza kellett hívni, mert több szoftverhiba miatt még az űrben megsemmisülhetett volna. A SpaceX célja az emberi űrutazás volt, ezért nagy szó, hogy annyi év után, amit műholdak pályára állítá­sával és emberi személyzet nélküli küldetésekkel töltöttek a cég munka­társai, valódi űrhajósokat indíthatnak útjukra. A szerdai tesztrepülés az első lépés a SpaceX nagyobb szabású ter­vei felé: a Crew Dragon az ISS- küldetések mellett az űrturizmus első számú járműve is lehet, míg a fej­lesztés alatt álló Starship űrhajó és ra­kétarendszer a bolygóközi utazást is lehetővé tenné, és nagy szerepet játszhat a NASA Hold- és Mars­programjaiban. Nem mindenki értett egyet azzal, hogy a NASA és a SpaceX úgy dön­tött: a koronavírus-járvány ellenére nem halasztja el a Demo-2 küldetést. „Nem vagyok biztos abban, hogy szükséges ennyi ember életét koc­káztatni, hogy felküldjünk két embert oda, ahová húsz éve járunk” - mond­ta Lóri Garver, a NASA igazgatóhe­lyettese. A hivatal vezetője, Jim Bri­­denstine azonban a Twitteren jelezte, hogy „egyetlen vírus sem erősebb az ember felfedezési vágyánál”. A NASA programjai nagy részét elhalasztotta, felfüggesztette vagy a minimálisra lassította a járvány mi­att, de a mai küldetés kivétel. Behn­ken és Hurley kontaktjait a lehető legkevesebbre korlátozták és moni­­torozták. A NASA és a SpaceX is je­lezte, a küldetést előkészítő alkalma­zottak több műszakban váltják egy­mást, szigorúan betartják a szabályo­kat, és arra kérik a környékbelieket, ne próbálják meg szabadtéren követni a kilövést, otthonról figyeljék. Egyva­laki a helyszínen tekinti meg a kilö­vést: a látványosan hősies-hazafias akciókért rajongó amerikai elnök, Donald Trump ma a Kennedy Űrköz­pontba utazik. Az időjárás még közbeszólhat. A szombati előrejelzés szerint csak 40% az esélye, hogy olyan idő lesz ma, ami lehetővé teszi a kilövést, az esős időjárás mellett villámlás is le­het - akkor három nappal elhalaszt­ják az indítást. (qubit.hu) Hogyan adhatok fel hirdetést az uiszo oldalon? 1 Hirdetés feladásához regisztrálni kell a webolda­­lon. A regisztrációs folyamat nagyon egyszerű. A csak az ujszo.com-ra megrendelt hirdetés ingye­nes, ha a weboldalon és az ÚJ SZÓ napilapban is szeretné megjelentetni a hirdetését, az már fizetős. E-mail cím Felhasználónév Regisztráció M A hirdetésekhez fotót is fel kell tölteni. autó: xxxx € 2 0 Hogyan fizessek? Miután regisztrált és feltöltötte a hir­/ f detését, az UJ SZÓ PIAC munkatársai e-mailben elküldik a számlát, melyet leg­gyorsabban banki átutalással rendezhet. Hogy a hirdetése a lehető leghamarabb megjelenjen, kérjük, az átutalásról szóló igazolást küldje el a piac0ujszo.com e-mail-címre. — piac0ujszo.com Mennyibe kerül a kombinált hirdetés? 300 karakterig 25 €, 600 karakterig 40 €. ■ ■... * 3 Mikor jelenik meg a hirdetésem? Ha csak online szeretne hirdetni, hir­detésének tartalmát átnézi az ÚJ SZÓ PIAC munkatársa, és közzéteszi. Ezt munkanapokon még aznap elvégzik, ha munkaszüneti napokon adja fel a hirdetését, legkésőbb a következő munkanapon végzik el. Ha online és nyomtatott hirdetést is rendel, hirdetése legkorábban a befi­zetésről szóló bizonylat elküldésétől számított második munkanapon jelenik meg. piac.ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents