Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-27 / 121. szám
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA www.ujszo.com | 2020. május 27. 113 így változott az e-shopok piaca Szlovákiában Csaknem ötven százalékkal nőtt az új, internetes boltok száma (Shutterstock) Hogyan vándorolnak az ügyfelek a hazai piacon? SZABÓ LACI Az elektronikus kereskedelem, az online áruházak piaca folyamatosan nőtt és változott a koronavírus-járvány előtt is, ám a mostani krízis hatására újabb trendek jelentek meg a szlovákiai piacon. A Heuréka tanácsadó cég 5 pontba gyűjtötte az e-kereskedelemben zajló folyamatokat. 1 Tovább bővült az elektronikus kereskedelem. Már■ ciusban 54 százalékos volt a növekedés üteme, áprilisban pedig 49 százalékkal nőtt a szegmens. Ez elsősorban a járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedéseknek tudható be, hiszen nemcsak a vásárlók vándoroltak az internetes felületekre, de a hagyományos boltok is igyekeztek ott értékesíteni, beindítani az eshopokat, hiszen azokban a napokban gyakorlatilag csak a netes felületeken érhették el az ügyfeleket. 2 Előtérbe került a kártyahasználat. A járvány átala■ kította a fizetési szokásainkat is. Míg korábban az e-shopokban vásárolt árut elsősorban utánvétes megoldással fizettük ki, azaz az áru érkezésekor a futárnak fizettünk készpénzben, addig ma már előtérbe kerültek az online fizetések. Az internetes boltokban a kártyahasználat csaknem 200 százalékos mértékben nőtt, és ez a trend várhatóan tovább folytatódik, hiszen, ha a vásárlónak már lesz ilyen tapasztalata, előnyben részesíti ezt a kényelmes, higiénikus fizetési formát - állítja Tomás Braverman, a Heuréka szakembere. 3 Figyelünk a biztonságra. Egyre fontosabb szem■ pont lett a vásárlásoknál a biztonság. Ez nem meglepő, hiszen a járvány miatti korlátozások után több ezer kamu e-shop is megjelent az interneten, ahol rendelhetünk, fizethetünk - ám az árut sosem kapjuk meg. A Heuréka szerint az ügyfeleknek egyre fontosabbak az értékelések, a megbízhatósági tanúsítványok, és szinte csak olyan boltokban vásárolnak, amelyek rendelkeznek ilyenekkel. 4 Bővült a termékkínálat. A korlátozások idősza■ kában sokan olyan termékeket is vásároltak az internetes boltokban, amelyet korábban szinte kizárólag a hagyományos üzletekben vásároltak. Több száz százalékos növekedés volt a tartós élelmiszerek, a tisztálkodási eszközök, köztük a toalettpapír piacán. 5 Sok az új internetes bolt. Csaknem ötven százalék■ kai nőtt az új, internetes boltok száma. Nagyon sok az olyan, amely előtte csak hagyományos értékesítéssel foglalkozott, ám a koronavírus-járvány miatt áttért az internetes kereskedelemre is. De sokan voltak olyanok is, amelyek csak azért jelentek meg a piacon, hogy gyors hasznot nyerjenek az aktuális helyzetből, hiszen csak néhány terméket árulnak - köztük arcmaszkokat, fertőtlenítőszereket. ÖSSZEFOGLALÓ Több mint 63 ezer ügyfél döntött úgy az év első három hónapjában, hogy szolgáltatót vált, és a telefonszámát magával viszi. Az első negyedéves adatokból kiderült, hogy a legtöbb új ügyfelet a 4ka szerezte, több mint 8 ezret, igaz, mindig a legújabb szolgáltató az, amely a legtöbb hasznot húzza a számhordozásból. A legrosszabb mérlege pedig az 02-nek volt, csaknem 5 ezer ügyféllel csökkent a szám a távozók és az érkezők összegzéséből, a legstabilabb a Telekom, csupán -54 volt a különbség az érkező és a távozó ügyfelek száma között. Az Orange távozó ügyfelei elsősorban a Telekomba mennek, míg az érkezők közül a legtöbben az 02-t váltják. A Telekomot a legtöbben az 02-re váltják, a 4ka szolgáltatót pedig legtöbben az 02-re cserélték 2020 első negyedévében. (szí) SZÁMHORDOZÁS SZLOVÁKIÁBAN - 2020. ELSŐ NEGYEDÉV szolgáltató távozó ügyfelek száma árkező ügyfelek száma eredmány 02 8128 8901 773 Telekom 8998 7353-1645 4ka 3242 996-2246 sített eredmény szolgáltató 02 Orange 4ka távozó ügyfelek száma 7835 7350 3051 érkező ügyfelek száma 8378 9003 801 eredmény 543 1653 -2250 összesített eredmény szolgáltató távozó ügyfelek száma érkező ügyfelek száma eredmény összesített eredmény Orange 8900 8126-774 Telekom 8381 7837-544 4ka 4876 1222-3654 szolgáltató távozó ügyfelek száma érkező ügyfelek száma eredmény sített eredmény Orange 996 3242 2246 Telekom 801 3051 2250 02 1222 4876 3654 • Forrás: A szolgáltatók gazdasági eredményei Kiderült, melyik a legértékállóbb okostelefon ÖSSZEFOGLALÓ A napokban két lista is megjelent, amelyek azt vizsgálták, melyek azok az okostelefonok, amelyekkel a legelégedettebbek az ügyfelek, ás melyek azok, amelyek a legártákállóbbak. Mindkét esetben az Apple ás a Samsung készülékei végeztek az élen. Az amerikai fogyasztók elégedettségét mérő - mintegy félmillió ember megkérdezésével készült -ACSI-index szerint az Applekészülékek tulajdonosai a legelégedettebbek. A megkérdezettek 82 százaléka mondta azt, hogy elégedett a megvásárolt készülékkel, a második helyen a Samsung végzett, 81 százalékos mutatóval. Ha a konkrét modellek rangsorát nézzük, akkor az első helyen a Samsung Note9 végzett (85%), a második helyen holtversenyben a Samsung Galaxy S9+ és a Galaxy S10 végzett (84%), a harmadik pedig szintén holtversenyben az Apple iPhone XS Max és az iPhone X (83%). Akárcsak az autók, az okostelefonok is sokat veszítenek értékükből az idő múlásával. Ezt az értékvesztését vizsgálta közel 300 viszonteladói partnernél a BankMyCell nevű használt telefonokat áruló oldal, és érdekes következtetésekre jutott: az androidos készülékek nagyjából kétszer olyan gyorsan veszítenek értékükből, mint az iPhone-ok - írja a hvg.hu portál. A BankMyCell négyéves periódust kísért figyelemmel, 2019 végéig. Úgy találták, hogy az iPhone-ok értékcsökkenése lineáris, valahol 23,35 százalék és 33,05 százalék közötti évente. Az androidos csúcstelefonok értéke viszont ugyanennyi idő alatt körülbelül 45 százalékkal esett, az olcsóbb androidos készülékeké pedig már több mint 50 százalékkal. A jelentés ebből arra következtetett, hogy egy iPhone körülbelül két év alatt veszít annyit az értékéből, mint egy androidos zászlóshaj ó telefon egy év alatt. Az olyan népszerű okostelefon-márkák készülékeinek tulajdonosai, mint a Samsung, a Motorola, az LG, a HTC és a Google átlagosan 48,65 százalékot veszítenének, ha eladnák a telefonjukat. A leginkább értéktartó telefonnak az iPhone XR bizonyult, 2019-ben kereskedelmi értékének csak 21,55 százalékát veszítette el. A legértéktartóbb Samsung telefon a Samsung Galaxy Note8 volt, 35,17 százalékos értékvesztéssel, viszont a Galaxy SlOe mindössze kilenc hónap alatt 37,98 százalékos értékvesztést szenvedett. Az iPhone Xs-nél 23,31 százalékos az értékvesztés (a Galaxy S 10-nél 43,78 százalék 9 hónap alatt), az iPhone Xs Max értékvesztése 25,51 százalék, míg a Galaxy S10+-é 45,26 százalék (ugyancsak 9 hónap alatt). A számokból az is kiderül, hogy ha valaki értékálló telefont szeretne (már amennyire ez lehetséges), akkor érdemes minél különlegesebb modellt választania. 2019-ben az LG G Flex veszítette a legkevesebbet (29,41 százalék) az értékéből. Azok a telefonok viszont, amelyek a legtöbbet veszítettek az értékükből a Motorola Moto G7 Play, a G7 Power, a G7, a Google Pixel 3a és a Samsung Galaxy S10+ Plus voltak. (szí, hvg.hu) Egy iPhone körülbelül két év alatt veszít annyit az értékéből, mint egy androidos zászlóshajó telefon egy év alatt (Shutterstock)