Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-27 / 121. szám
NAGYÍTÁS Agrárium: félre a tréfával! Patasi Ilona: „A mezőgazdaság ezúttal sem annak elvárható társadalmi rangján, akár húzóágazatnak tekintett jelentőségén szerepel az új kormányprogramban. Pedig a termőföld a lakosság ellátását biztosító nemzeti kincs" MIKLÓSI PÉTER Szlovákiában az agrártermelőket nemcsak a lehangoló természeti csapások: a gyakran ismétlődő tavaszi fagykár és az utóbbi ivek mármór bibliai aszályai aggasztják, hanem az is, hogy az agrárszektornak nálunk nincs meg a megérdemelt becsülete, az ágazat áttekinthető fejlesztését biztosító tekintélye. A témába Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke engedett bepillantást. Az országot járva ritkán látni felhőtlen derűt a mezőgazdászok arcán. Csak a rapszodikussá vált négy évszak okozta folyamatos gondok teszik ezt, vagy inkább az ágazat egészének állapota az, ami bosszantó? Az időjárás egyre gyakoribb és ezért tetemes károkat is okozó szeszélyei valóban rengeteg vesződséggel járnak, de ez csak tetézi a szlovákiai mezőgazdaság egyéb krónikussá alakult bajait. Rögtön az első bökkenők egyike, hogy az agrártermelés világviszonylatban növekvő jelentőségével szemben nálunk a mezőgazdaság és az élelmiszeripar már kéthárom évtizede nem tartozik a kiemelt gazdasági ágazatok közé. Sőt, a valós lehetőségeihez mérten csupán olyan ötven százalékon termel. Eszerint leminősült? Mondhatni félgőzzel teljesít? Korábbi nemzetgazdasági szerepéhez viszonyítva tulajdonképpen igen. Persze, nem tegnapról mára, hanem hozzávetőleg három évtized alatt sodródtunk ebbe a jelenlegi helyzetbe. A lépcsőzetes leépülés kezdőlökését az ágazat még a rendszerváltást követő és akkoriban szükségesnek szükséges, de átgondolatlanul végrehajtott transzformációja adta meg. A következő komoly, már inkább termékszerkezeti buktatót az ország belépése hozta az Európai Unióba, amikor nem volt kötelező teljesíteni azt az egyébként fontos feltételt, hogy a hazai agrárium fedezze az alapvető szlovákiai szükségleteknek ha nem is egészét, de legalább döntő hányadát. így a mezőgazdászok egykettőre átálltak a piacon elsősorban jól eladható termények preferálására. Ezekben a piaci árakban benne volt a költségeik megtérülése, és-még szerény nyereséget is tudtak termelni. Eközben a sok munkaerőt igénylő, ezért a költségeket sem kímélő termékek produkciója erősen visszaesett, egyúttal a mezőgazdaságban dolgozók száma is jócskán megcsappant. Ráadásul megszűnt a hagyományos hazai agrártermékeket feldolgozó üzemek többsége. Azok helyére más cégek, részben külföldi tulajdonosok léptek. Még az olyan gyárüzemek sem tudtak talpon maradni, mint a népszerű Palma volt, vagy a jó nevű malátagyár. Kis híján már három hónapja, hogy gyökeres társadalmi változásokat ígérő kormányváltás után vagyunk. Fordulat körvonalazódik a mezőgazdaságot érintően is, vagy folytatódnak a hamari megoldások? Azt azért tanácsos tudatosítani, hogy pénz nélkül kevéske dolgot lehet újszerűén és a jelenlegieknél jobban megoldani. Viszont ami rokonszenvesen hangzik az új kormányzat általánosan megfogalmazott elképzeléseiben, hogy a hazai termékeket megkülönböztetett figyelemben kívánja részesíteni. Ez jó irányba tett lépés lenne, mert például 2019-ben a külföldről behozott ágazati termékek értéke 1 milliárd 800 millió euró volt, a harminc esztendővel ezelőtti 800-900 millióval szemben. Igaz, azokban az időkben az alapvető élelmiszerek dolgában Szlovákia még teljesen önellátó volt. Ugyanez a követelmény ma a negyven százalékot sem éri el! Igen, és éppen ezért lenne célszerű mielőbb tisztán látni, hogy százalékokban rögzítve mekkora a hazai agrártermékek iránti „kötelező” igény emelésének kormányzati szándéka. Illetve hogy ez az elképzelés kézzelfoghatóan mely szakágazatokra vonatkozik. Úgy tűnik, a felelős posztokon azt is felismerték, hogy az országnak újra saját feldolgozóiparra van szüksége. Az agrárkamara ezzel kapcsolatosan arra figyelmeztet, hogy ezeket a terveket okosan végiggondolva regionalizálni kellene. Tehát a kisebb feldolgozóüzemek hálózata úgy épüljön ki, hogy az több tekintetben az egyes mezőgazdasági régiók önellátását is biztosítsa. A kormányprogram mezőgazdasági részének kidolgozásába a Szlovákiai Agrárkamarát is bevonták? Hivatalos megkeresés nem lévén, csak szakmai ismeretség révén adhattunk pár lényegesnek vélt tanácsot. így például a földtörvény várható módosításával, a közös uniós agrárpolitika jövőjével, a környezeti szempontokból előnyös gazdálkodás feltételeivel és a fiatal mezőgazdászok pozícióinak megszilárdításával kapcsolatosan; továbbá a nagy kiterjedésű vízvédelmi területeken gazdálkodók többletköltségeinek kiegyenlítésére vonatkozóan. E szakszerű javaslataikat ön viszontlátta a parlament elé került dokumentumban? Inkább csak közvetve, a kevés konkrétum között jobbára az általánosságok szintjén. Őszintén szólva, az agrárium ezúttal sem az elvárható, a jelentőségét megillető tárgyilagossággal szerepel az új kormány négy évre kitűzött programjában. Az nem igazán olvasható ki belőle, hogy a föld nem áru, hanem a lakosság ellátását biztosító nemzeti kincs, és ezért a kabinet húzóágazatként, úgymond, felnéz a mezőgazdaságra. Ami azonban így is biztató, hogy az új tárcavezető, Ján Micovsky nyitottnak mutatkozik a jjárbeszédre. Ő talán megelőlegezett bizalmat is élvez az agrárkamara szemében? Mert a saját kijelentése szerint 2018 júniusában, akkor még erdészként, ott tüntetett az agrárminisztérium pozsonyi épülete előtt. Visszanézve a két évvel ezelőtti gazdatüntetésekre, az első traktoros felvonulást még 2018 kora tavaszán a dunaszerdahelyi régió és az agrárkamara együtt szervezte. Először Somorjáig, onnan Pozsonyig, mégpedig a földbérleti törvény módosítása érdekében. A zempléni gazdák által kezdeményezett júniusi tiltakozásoknak már más volt az alaphangjuk, bár ez természetesen semmit sem von le Micovsky úr elhatározásának értékéből, hogy erdészként is a békétlenkedő földműves gazdákat támogatta. Még a bizalom kérdését feszegetve: az új tárcavezető olyan előnyös és megmásíthatatlan ágazati reformok bevezetését ígéri, amelyekkel nemcsak a gazdák, hanem a saját lelkiismerete előtt is helyt tud állni. Nos, az ön véleménye erről? Gondolom, a gazdálkodóink először látni szeretnék, hogy a miniszter úr nemcsak ígérni vagy fogadkozni tud, hanem bizonyít is. Azt, hogy a szlovákiai mezőgazdaságban valóban elkezdődnek a mielőbbi pozitív változások, és érezhető lesz a hazai agrárium teljes körű és megfontolt kormányzati támogatása. A számtalan akut gond közül, kiragadott példaként, hadd említsek csupán egyet! Szeretnénk, hogy a sok-sok kínlódással és elkeserítő köznapi tapasztalattal járó zöldség- és gyümölcstermesztést elérhető közelségben korrekt felvásárlók, korszerű raktárak, megbízható felvevő piacok segítsék. Hiszen mindennek kialakítása után már aligha folytatódhatna sokáig az a helyzet, hogy a mi gazdálkodóink által megtermelt gyümölcs és zöldség egyszerűen azért veszik kárba, mert az üzletláncok - minden ígéret és szerződés dacára - dömpingáron átveszik a lengyel raktárárut, a lombardiai salátát, a kínai fokhagymák a brazil csirkemájat, meg bármi hasonlót. A hazai áruból pedig többnyire csak mutatóba és annyit kémek, hogy a polcaikra kibiggyeszthessék a kitűzők mely szerint hazai terméket árulnak!... A hazai termelők érdekeit védve egyszerűen sértő és elfogadhatatlan, hogy a „friss” áru rendre kéthárom ezer kilométerről érkezzen, közben a miénk itt van karnyújtásnyira. Ha a miniszter úr eléri, hogy ebben az elkedvetlenítő gyakorlatban (is) tartósan kedvező fordulat álljon be, akkor az első adandó alkalommal megtapsoljuk őt. És az vajon mennyi energiájába fog kerülni, hogy a korrupció ellen országos frontot nyitó kormány szakminisztereként ott is rendet tudjon teremteni, ahol éveken át a komolyabbnál komolyabb pénzügyi és egyéb botrányok egész sora zajlott. Az olyan égbekiáltó esetek is, mint a rendőrségiig most a Marhapásztor néven vizsgált skandalum. Ennek az ügynek a folgöngyölítése már röviddel az ő hivatali idejének megkezdése előtt folyamatban volt. Természetesen ebben a dologban ez mellékes apróság, viszont annál fontosabbak a tények, illetőleg azok tanulságai. A leglényegesebb megszívlelendő tapasztalat, hogy a támogatások megítélésében és azok folyósításában a korábbi viszonyoknál sokkal átláthatóbb és következetesen objektív kritériumok érvényesüljenek. Az ellenőrzés, az ügylet lezárásakor pedig az elszámoltatás legyen elfogulatlan és konzekvens. Persze, a támogatási célok meghatározása és a feltételeinek a kiírása se legyen részrehajló, hanem szakmailag helytálló és körültekintő. Mert akkor, például a vidékfejlesztés kérdéskörében, a tárcavezető sem fog úgy fölényeskedni, ahogyan ezt Jahnátek úr tette, amikor egy szakszerű tárgyalás lezárásaként hetykén odavetette: az agrárkamara kis játékos ahhoz, hogy egyik-másik kérdésben véleménye lehessen. Igaz is, 2020 tavaszán mekkora intézményi súlya, mennyire „hangos” szava van a Szlovákiai Agrárkamarának? A határ menti régiókban ma már jól bevált formában működik az agrárkamara által koordinált falugazdászmozgalom. Jelenleg 646 gazdától van feltérképezett gazdakataszterünk, ami a szóban forgó régióban 470 ezer hektáros területet jelent. Ez pedig az 1 millió 900 ezer hektár támogatásra jogosult szlovákiai területből azért már számottevő arány. Ennek megfelelően az összes terméktanácsban ott vannak a képviselőink. Tájékozott és többnyire fiatal szakemberek. Egyelőre csak érdeklődve váijuk, milyen stratégiai anyagokat fog vélemény eztetni az új kormány. A közvélemény előtt föltehetően kevésbé ismert adat, hogy naponta hétszáz kamion érkezik az országba olyan élelmiszerrel, amit magunk megtermelhetnénk és piaci áruként előállíthatnánk. Ön szerint a lakosság tudatosítja a hazai mezőgazdaság környezeti szempontból is előnyös fejlesztésének fontosságát? Hovatovább igen. Ma már nem tűnik túlzásnak kijelenteni, hogy egyre változatosabb helyeken, egyre többen keresik a hazai terméket. És talán az sem egészen véletlen, hogy a vírusjárvány megjelenése óta ez fokozottan érvényes. Nemcsak a zöldségre és a gyümölcsre, hanem a húsárura meg a tejtermékekre is. Sőt, a külföldi behozatalt háttérbe szorítva még a hazai száraztészta-kereslet is megnőtt. Az emberek egyre inkább tudatosítják, hogy nálunk az élelmiszer-biztonság, betartva az előírásokat, nagyon szigorú. Az ellenben bosszantó, hogy az üzletláncoknak most, a „koronaidőkben” is nagyobb szavuk volt/van, mint a hazai termelőknek. A március elején felállt központi válságtörzsben nekik három képviselőjük volt, a Szlovákiai Agrárkamarának egy sem! Rögtön írtam egy hivatalos levelet ez ügyben, de válasz rá a mai napig sem érkezett... Ebből is látható, hogy pusztán egy oldalról nehéz dialógust, akár együttműködést szorgalmazni. A gazdatársadalom az új kormánytól átfogó agrárreformot akar, vagy inkább az egyéni érvényesülés, a gazdálkodás egyéni feltételeinek j avulását? Egy biztos rendszert akar. Amiben kiismerheti magát, látja a szükséges garanciákat, és megbízhat az egészben. Egy gazda távlatokat akar látni maga előtt, hogy megtalálja benne a saj át helyét. Egészen a termékeinek az értékesítéséig. Hogy az itteni gazdálkodó a hazai kereskedelem és a Szlovákiában is érdekelt külföldi vállalkozó egyenrangú partnere legyen, nem pedig azok kiszolgáltatottja. Ön mit sejt: lesznek nálunk újra gazdatüntetések? Ha a szlovákiai gazdálkodók feltételei továbbra sem lesznek hasonlók a szomszéd országok alapfeltételeihez, akkor könnyen megtörténhet, hogy a gazdák felhúzzák a szemöldöküket.
