Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)

2020-05-25 / 119. szám

EGÉSZSÉG ■ 2020. MÁJUS 25. 12 GYÓGYHÍREK www.ujszo.com Nemcsak a szájnak, hanem a szívnek is kellemes ételek Futni jó Rengeteg sportággal próbálkozott még fiatal korában, mert sporttagozatos gimnáziumba járt - egyebek mellett üt­és tízpróbázott, gyalogolt végül valóban az atlétikánál kötött ki, de csak jóval később. A Spártai Hős (Spar­­tathlon 246 km Athén és Spárta kö­zött), a többszörös magyar bajnok ult­­rafiitó, Lajkó Csaba azután kez­dett vele komolyan foglalkozni, miután leszerelt a katonaságról, s kicsit lazábban vette az életet. Nem vetette meg a cigit, a kávét, a sört, elkényelmesedett, s egy­szer csak azon kapta magát, hogy egy mázsát mutat a mérleg. A hiú embernek, mint amilyen ő — s ezt nem is titkolja -, nem volt kellemes belenézni a tükörbe. Egy cseppet sem tetszett neki az, amit látott. Ráadásul a hájtö­meghez egészségi problémák is társultak: magasra szökött a vér­nyomása, a koleszterinszintje, or­voshoz kellett fordulnia, aki gyógyszereket írt fel, de Lajkó nem akart pirulákon élni. Nekilátott hát az öngyógyítás­nak. Először is megváltoztatta az étkezését, s a szomszédok nagy örömére a 4. emeleten kezdett el ugrálni, tornázni, s a háj három­negyed év alatt valóban eltűnt, vele együtt az egészségi panaszok is. 2005-ben elkezdett futni: előbb csak kisebb távokat. 2006- ban már először futotta az első félmaratonit, majd ugyanabban az évben a maratonit. 2014-ben a 24 órás futás országos bajnoka lett, és ez utóbbiban elért pálya­csúcsa nemzetközi viszonylatban a 10. legjobb eredmény volt. 2008-ban körbefútotta a Bala­tont, és úgy gondolta, az ultratá­­vokból elég is, de valami hajtot­ta. 2010 óta jótékonysági futó­versenyeket szervez, keresi az újabb kihívásokat. Amikor fumi kezdett, nem kért senkitől segítséget, ma már azt ta­nácsolná a kezdő fotók­nak, hogy kérjenek taná­csot, mert a helyes moz­gással sérülésektől óvhatják meg magukat. Lajkó maga is szervezett annak idején egy közösségi fotó­csoportot, nem győzte nekik mondani, hogy mit csinálja­nak. Ahhoz, hogy elkerüljék a térd- meg az ízületi fájdalma­kat, fontos a fokozatosság, és persze a jó cipő! S van még egy hasznos tanácsa: az eredeti méret helyett legalább másfél-két szám­mal vegyünk nagyobbat! Mostanában érzi, pihennie kell. Lajkó Csaba számára az a leg­jobb kikapcsolódás, ha hétvégén öt-hat-hét órát fot, közben zenét hallgat. Ilyenkor teljesen kizárja a külvilágot, (urbán) Május a szív- és ér­rendszeri betegségek hónapja. Kialakulá­sukat egyebek mellett egészségtelen táplál­kozással és mozgás­­szegény életmóddal is elősegíthetjük. Olyan recepteket választottunk, amelyek nemcsak ízlelőbimbó­inknak, hanem szí­vünknek is jót tesznek. SALATA CÉKLÁBÓL, SPENÓTBÓL, CSÍRÁBÓL • Hozzávalók: 100gfriss spenótlevél, 75 g lóherecsira, 4 kisebb főtt cékla, kockákra vágva, 2 db felszeletelt zellerszár • Öntet: 4 kanál olívaolaj, 1,5 kanál fokhagymaecet, 1 zúzott fokhagymagerezd, 2 kanálfolyékony méz, 1 kanál vágott metélőhagyma • Elkészítése A spenódevelet és a csírát nagy tálba tesszük és összeke­verjük. Hozzáadjuk a zellerszárat, a céklát, majd ismét összekeverjük. Elkészítjük az öntetet: összekeverjük az olajat, a borecetet, a fokhagymát, a mézet és a felszeletelt metélőhagymát. Le­öntjük vele a salátát, és máris tálaljuk. Lóhere helyett bab­vagy szójacsírát is használ­hatunk. kevés majoránnát. Egy órát hagy­juk állni. EGYSZERŰ TÚRÓS SÜTEMÉNY • Hozzávalók 1 kg puha túró, 30 dkg porcukor, 1 vaníliás cukor, 4 tojás, 2 dl tej, U2 sütőpor, 5 LKgrízes liszt, egy marék mazsola • Elkészítése Minden hozzávalót összekeverünk és simára mixelünk, a végén pedig hozzáadjuk a mazsolát. Tepsibe tesszük, majd lassan, 160-170 C-fokon megsütjük, (ki) Elkészítése Minden hozzávalót vágjunk ap­róra, adjunk hozzá két gerezd zúzott fok­hagymát, 1 kis hagymát, GASPACCIO SALÁTA • Hozzávalók 2 db nyers sárgarépa, 2 petrezselyem, 1 darab zel­ler, 20 dkg reszelt sajt, 20 dkg diétás felvágott vagy sonka, 1 kanál mustár, 1 kanál paradicsompüré, 1 majonéz vagy fehér joghurt, sterilizált ihorka — ízlés szeri, EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL Május 28-29. - a Hold az Oroszlán jegyében van Az Oroszlán a szívet és a vérkeringést befolyásolja. A szívnek fontos a C-vita­­min és a magnézium. A magnéziumot a datolyában, a banánban, a friss ananász­ban, a grépfrútban, az őszibarackban, a málnában, a szederben és a kiviben ta­lálja meg. Egyen paprikát, a C-vitamin mellett rutint is tartalmaz, ami véd az erek idő előtti meszesedése ellen. Igyon zöld teát - energiát ad, megszabadít a fáradtságtól és bizonyíthatóan regenerál. Jól hat a szívre, csökkenti a „rossz” és emeli a „jó” koleszterin szintjét, és ezzel segíti a sérült erek tisztulását. A vérke­ringést a kézfej és a lábfej dörzsölésével serkentheti. Szerezzen magának örömet: sétáljon a napon. Május 30-31. - a Hold a Szűz jegyében van A Szűz a hasnyálmirigyet, a vékony- és vastagbelet, valamint az emésztést befo­lyásolja. Étrendjébe építse be a friss zöldséget, a gyümölcsöt és a teljes kiőr­lésű pékárut. Rosttartalma serkenti a bélmozgást, a gyakoribb ürítést, hozzá­járul a bélnyálkahártya egészségéhez, és ezzel csökkenti a vastagbélrák kialakulá­sának kockázatát. A hántolt köles köny­­nyen emészthető gabona, amely tisztítja a beleket és szachariddal látja el a szer­vezetet. Lúgos kémhatású és sikérmen­­tes, 100 g 8 g rostot tartalmaz. Vas, foszfor, magnézium, mangán, B-vitami­­nok, főleg Bl - és B2-vitamin is van benne. Édes és sós ételt is készíthet be­lőle. (www.krasnapani.cz ) Május 25-27. - a Hold a Rák jegyében van A Rák a gyomrot, a patkóbelet,; mellkast, a tejmirigyeket és az emésztést befolyásolja. Ezekben a napokban korlátozza a zsíros és sült ételek fogyasztását. Az egészséget a zöldségben talál­ja meg. A nyers zöldség mártá­sokkal, fűszerrel, mogyorókrém­mel, gyógynövényes pesztóval vagy csírákkal - hajdina, napra­forgó, csicseriborsó, mungo bab, lóhere - több aktív enzimet, ásványi anyagot, vitamint és jó minőségű táp­anyagot tartalmaz. Ugyanígy a nyers étel, amelyet nem kezeltek 45 C-foknál magasabb hőmérsékleten. Házi recept: naponta egyen petrezse­lyemzöldet, jó egészségnek fog örvendeni. Az ételt sze retettel készítse és fo­gyassza. Ne egyen gyor san. Gyakorlat a keb­lek edzésére: támasz­kodjon a falnak kinyújtott karokkal. Egyre erősebben nyomja a falat. Tart son ki legalább 10 másodpercig, majd lazítsa el a karját. Nyolcszor ismételje meg. Ne szellőztesse az ágyneműt, megnedve­­sedhet. Most alkalmas az idő a vízforrás keresésére, a víz elvezetésére, a kút és a vízve­zeték javítására. A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents