Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-21 / 116. szám
? www.ujszo.com I 2020. május 21. PANORÁMA 119 Föld alatti építmény a Siratófalnál Jeruzsálem. Kétezer éves föld alatti építményt találtak Jeruzsálemben a Siratófal közelében. A három helyiségből és a közöttük elterülő udvarból álló építményt az alapkőzetbe vésték a 2. szentély lerombolása, i. sz. 70 előtt. Nem világos a szobák rendeltetése: alagsori kamra, lakóhely vagy akár rejtekhely is lehetett - közölte az ásatás egyik vezetője. A kétezer éves maradványokat a Siratófal melletti mellékhelyiségek területe alatt találták, ahol korábban szegények ingyenkonyhája működött. Az alapkőzetből kézi szerszámokkal, vaskalapáccsal vájták ki a három, meglehetősen tágas helyiséget, és agyagból készült lábosokat, lámpásokat, főzőedényeket találtak. Noha az építmény kialakítása első látásra nagyon hasonlít más, korábban fellelt sziklasírokhoz, a régészek szinte kizártnak tartják, hogy halottakat rejtettek volna el benne. (MTI) Dél-Koreában tegnap elkezdődött az iskolák lépcsőzetes kinyitása, éppen akkor, amikor 9 nap után ismét viszonylag sok, 32 új koronavírus-fertőzöttet találtak. Az oktatási intézményekbe először több százezer végzős középiskolás térhetett vissza. Számukra a legsürgetőbb a személyes jelenlét, mert készülniük kell a novemberi felsőoktatási felvételi vizsgákra. Az iskolába csak úgy léphetnek be, hogy ellenőrzik a testhőmérsékletüket, fertőtleníteniük kell a kezüket, és maszkot kell viselniük. Ugyanez vonatkozik a tanárokra. A padokat távolabb helyezték el egymástól, vagy átlátszó műanyag táblákkal választották el. Az alsóbb osztályok tanulói a következő hetekben kezdhetnek el iskolába járni. (TASR/AP-feivétei) Barcelonában kiszélesítik a járdákat a lazításra készülve MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Barcelona/Róma. A katalán fővárosban több mint 4 méteresre szélesítik a járdákat a főutakon, hogy a gyalogosok biztonságos távolságot tarthassanak egymástól, amikor az emberek a járványügyi korlátozások lazítása nyomán újra utcára mehetnek. Ahol lehet, a sugárutakat szegélyező járdákat 4,15 méteresre szélesítik, emellett új biciklisávokat ala-II. Erzsébet II. Erzsébet brit uralkodó lovaggá üti Tom Moore-t, azt a 100 éves katonát, aki kerek születésnapja alkalmából, járókerettel kertjében fel-alá sétálva 33 millió font adományt gyűjtött a brit egészségügy számára. London. A veteránt Boris Johnson miniszterelnök terjesztette fel a kitüntetésre, amit a királynő jóváhagyott. A kormányfő azzal indokolta a döntést, hogy Moore elszántságával derűt ébresztett a koronavírus-járvány miatt karanténban levő nemzet egészében. A „Captain Tom”, vagyis Tom százados néven világszerte ismertté vált veterán - aki a második világháború idején az ázsiai hadszíntéren szolgált - azt vállalta, hogy 100. születésnapja előtt százszor körbesékítanak ki, és elválasztják egymástól az autó- és a buszsávokat. A további intézkedések között szerepel, hogy lezárnak 51 utcát a gépjárműforgalom előtt, és megtiltják, hogy motorkerékpárokkal a járdán parkoljanak. Bár a katalán fővárosban még nem léptek át a négyfázisú járványügyi lazítás nulladik fázisából az első fázisba, már megkezdték vasárnap a közlekedési feltételek hozzáigazítását az új járványügyi elvárásokhoz. Madridban már korábban bejelentették, hogy átmenetileg lezárnak az autóforgalom előtt 29 utcát, hogy a gyalogosok és a testedzést végzők kétméteres távolságot tarthassanak egymástól. Spanyolországban 3. napja maradt 100 alatt az új koronavírusfertőzés okozta halálozás - jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium kedden. A fertőzést 295 páciensnél mutatták ki egy nap alatt. Összesen 232 037 koronavírusos esetet regisztráltak. A dél-európai országban kötelezővé teszik a szájmaszk viselését minden zárt nyilvános helyen, szabadtéren pedig abban az esetben, ha nem lehet betartani az előírt kétméteres távolságot másoktól. Olaszországban a gyógyultak száma majdnem kétszer annyi, mint az aktív fertőzötteké, miközben a halottak száma ismét 100 fölé emelkedett egy nap alatt, és túllépte a 32 ezret a polgári védelmi hatóság kedd esti adatai szerint. A halottak száma 162- vel emelkedett az egy nappal korábbi 99-hez képest. Az aktív fertőzöttek száma több mint ezemégyszázzal csökkent, az egy nappal korábbi ezerötszáz után, és elérte a 65 129-t. Közülük nyolcvannégy százalék házi karanténban tartózkodik, valamivel tízezer alá csökkent a kórházban kezeltek száma. lovaggá üti a 100 éves katonát Moore április 30-án ünnepelte 100. születésnapját, de a 100. kört már két héttel korábban megtette kertjében (TASR/AP-feivétei) tálja házának kertjét. Ennek fejében azt kérte, hogy aki teheti, adományokkal támogassa az NHS által a koronavírus-járvány megfékezésére kifejtett áldozatos erőfeszítést. Moore naponta tíz kört tett meg kerekes járókerete segítségével kertjének egy kijelölt, 25 m kerületű része körül Marston Moretaine községben lévő otthonában. Moore családja eredetileg azért indította az adománygyűjtést, hogy köszönetét mondjanak azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik gondoskodtak róla, amikor eltörte a csípőjét. Az adományozók között van Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája is. A change.org petíciós portálon még a tegnapi bejelentés előtt több mint egymillióan írták alá azt a kezdeményezést, hogy Moore-t II. Erzsébet királynő emelje lovagi rangra. (MTI) NAPTÁR Május 21 ► NÉVNAP Konstantin A Konstantin latin eredetű férfinév, a Constantinus rövidülése, ami a latin constans szóból ered, aminek a jelentése: szilárd, állhatatos. ► ESEMÉNYEK Bemutatták a Chorus Line című amerikai musicalt New Yorkban. (45 éve) Merénylet áldozata lett Radzsiv Gandhi volt indiai kormányfő. (1991) ► MAI ÉVFORDULÓINK 115 éve született Egri István színész, színházigazgató, rendező. 100 éve született Réber László kétszeres Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész és könyvillusztrátor. 90 éves Gergely István Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, érdemes művész, kiállítástervező. 85 éve született Karátson Gábor Kossuth- és József Attiladíjas író, műfordító, Munkácsy Mihály-díjas festő. 80éves Pécsi Ildikó Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő. 80 éve hunytéi Mészáros Ervin olimpiai bajnok vívó. > NAPI VICC A rendőrök egy filmforgatáson biztosítják a helyszínt. Nagyon meglepődnek, amikor látják, hogy egy-egy jelenetet milyen sokszor ismételnek.- Te - érdeklődik az egyik -, minek kell ezt ilyen sokszor megismételni?- Na hallod, nagyon sok mozi van a világon - feleli az okosabb. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Általában pozi■. tív hatása lesz az időjárásnak, erősebb a ^ koncentráció, javul a teljesítőképességünk. A szívbetegek kerüljék a megterhelő munkát. A szélre érzékenyek fejfájást, stresszt és ingerlékenységet tapasztalhatnak. A i> £ ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujtzo.com www.facebook.com/ujKO I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény,.. Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. I ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK * KULT oí'é MINOR >