Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)

2020-05-16 / 112. szám

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2020. MÁJUS 16. BESZÉLGETÉS13 Izgő-mozgó ember, szeret utazni, bejárná a világot, de a világ körüli utat el kell halasztania a járvány miatt, egyelőre csak a prágai balkonját járhatja körbe. P erzel Igort sok minden érdekli, édesapja a ter­mészettudományok felé terelgette, édes­anyja pedig megszeret­tette vele az irodalmat, a nyelveket és a művészeteket. Szereti feszegetni a határokat, mindig is vonzották a kihívások, bátran nekivág annak is, ami első pillantásra lehetedennek tűnik. Kicsi kora óta hajtotta vala­mi, amit el szeretett volna érni, bár ő már sikeres emberként úgy fogal­maz, hogy „igazából mindig vélet­lenül csöppentem bele a dolgokba”. Az újvári gimnázium második osz­tálya után - édesanyja is ebben a gimnáziumban volt magyar-német szakos tanár - 1996-ban ösztön­díjasként két évet töltött az angliai Brentwoodban. Ott érettségizett, ám miután hazajött, ki kellett hagynia egy évet, hogy itt is leérett­ségizzen, majd egyetemre menjen, a Bél Mátyásra, mert akkor még a diplomácia érdekelte. Több nyelvet beszélt, úgy gondolta, ott ezt tudná kamatoztatni. Mégsem lett diplo­mata. Az egyetem utolsó két évét már távúton végezte, negyedikes­ként Pozsonyban, a parlamentben volt gyakornok. Befejezve az első egyetemet, még egyéves mesterire jelentkezett Budapestre, a CEU-ra, ott a magyar kúlügy ösztöndíjasa volt. Nem maradt Magyarorszá­gon, egy Prágában székelő, villa­­mosenergia-kereskedelemben mű­ködő svájci vállalatnál helyezkedett el. Még középiskolás korában arra vágyott, hogy bejusson a világ egyik legjobb egyetemére, s némi kerülő­vel sikerült is neki: bekerült egyéves mesterképzésre a patinás Cambrid­­ge-be, ahol egykor Isaac Newton, Charles Darwin vagy Szent-Györ­­gyi Albert tanult. Onnan egyenes út vezetett a világ egyik legnagyobb cégébe, az Amazonba. Evekig volt Prágában, felelős beosztásban, majd pedig Párizsba küldte a cég. Kalandos körülmények közepet­te jöttél haza azután, hogy kitört a járvány. Angliából visszamentéi Párizsba, a jelenlegi munkahe­lyedre, s onnan autóval haza... Mit kerestél a szigetországban? A londoni kirándulás már rég terv­ben volt, baráti látogatásról volt szó, bár a hosszú hétvége felé már tudatosult bennem, hogy nagy valószínűséggel ez volt az utolsó víkend a normalitásban. London még élt, s mintha nyoma sem lett volna a vírusnak. Persze, ezt a lát­szatot később a szigetország nagyon is megsínylette. Március 16-án utaztam vissza Londonból Párizsba, amikor a megszorítások hulláma kezdett terjedni egész Európában, és a Eurostar gyorsvonaton már szembetűnő volt az embertömeg. Jó pár járatot töröltek, Franciaor­szágban bezártak az iskolák és az egyetemek is, több megszorítást vezetettek be. A nyugat-európai állam ekkor már az 52. napnál tartott a fertőzés megjelenésétől, s négy napra rá határzárlatot rendelt el. Másnap munkába mentem, s megegyeztem a kollégákkal, hogy járvány. Szerinted mit packáz­tunk el? Úgy hiszem, hogy az elmúlt rövid idő alatt mindenki epidemiológussá vált, elképzeli és elgondolkozik azon, hogy mi történt, s főleg azon, hogy nem fog-e továbbterjedni, visszaáll-e a normalitás, lesz-e a jö­vőben hatásos gyógyszer. Teljesen másképp éli meg az ember az ilyen időket, amikor egyedül van, más­képp, ha családja, gyerekei vannak, ha otthonról kell végezni a munkát, ha valaki öreg, ha kórházba kerül, vagy az, aki az egészségügyben dol­gozik. Mindenkinek megvan a saját kis története, és az mindenki eseté­ben más-más. A legfontosabb, hogy próbáljuk meg a legjobbat kihozni ebből az őrületből, és vigyázzunk saját magunkra és másokra is. Ott ragadtál a cseh fővárosban a koronavírus miatti.. Valóban itt ragadtam, bár sokan mondanák, hogy Prágában ra­gadni eléggé kellemes dolog lehet. Megvan a jó hátterem ahhoz, hogy kellemesen élhessek. Természetesen nagyon hiányzik az édesanyám, a Bécsben élő testvérem és a családja, de remélem, hogy hamarosan meg­éljük azt, hogy legalább családláto­gatásra ki tud ruccanni az ember. Gondolom, nem öl meg a téden­­ség... Most mit találtál ki a mun­ka mellett? Abszolút nem vagyok téden, olyan projekteket szeretnék megvalósí­tani, amiket évekig hanyagoltam. Adatanalízissel is foglalkozom, így most szabadidőmben próbálok ki­csit javítani magamon. Felvettem ismét a franciát, Párizsban tervez­tem megtanulni a nyelvet, de nem történt meg, ezt most pótolom. Sokat olvasok, sportolok, és sok mással is foglalkozom. Tehát nem unatkozom, sőt, eléggé elfoglalt vagyok. Egy olyan izgő-mozgó embernek, mint amilyen te vagy, gondolom, nagy kínszenvedés, hogy relatíve rabságra van ítélve, nem járhat­ja a világot, nem találkozhat a barátaival. Mik a terveid, mire készülsz, ha lecsengett a járvány? Visszamégy Párizsba? Igen, izgő-mozgó vagyok, imádok utazni, és valóban az volt a célom, hogy bejárjam a világ olyan része­it, ahol még nem jártam. Sajnos, ez most nem fog megvalósulni, de mint mondtam, pótterveim vannak, és azokat is biztos élvezni fogom. Csehországban bizonyos megszorításokkal kisebb csopor­tokban már találkozhatnak az em­berek, és vissza lehet térni a kicsit normálisabb élethez, ennek nagyon örülök, s nem érzem magam be­­zártnak és rabságban sem. A lényeg az, hogy az embernek most el kell osztani mindent tízzel, és ott kez­deni. A világ körüli utat el kell ha­lasztani, örülni kell, ha legalább a határokon át tudunk lépni anélkül, hogy visszatérő karanténba kény­szerüljünk. Arra várok, hogy elér­hető tesztelés alapján biztonságosan tudjam látogatni az édesanyámat, és eközben nagyon sok olyan dol­got csinálok, amire nem volt időm. Még kertészkedek is a balkonomon, legalább egy kis színt hoztam az utcába. Párizsba csak adminisztra­tív célokból fogok visszatérni, nagy valószínűséggel nem munka végett. A koronavírus utáni terveim még alakulóban vannak, most nagyon sok a kérdés, de egyelőre senki nem tud rá választ adni. Jó lenne egy kristálygömb, amiből ki lehetne ol­vasni, hogy merre indítsa az ember az életét. Urban Klára lerövidítem a még nyolc napra tervezett ottlétem, s ezt követően otthonról fogok még dolgozni. Hála Istennek támogatták az öt­letemet, még este összepakoltam a cókmókjaimat, és evakuáltam ma­gam: tizennyolc óra alatt ezeröt­száz kilométert tettem meg, eléggé kalandos körülmények között, ta­lán egyórás alvással. De minden jól ment, és Szlovákiában édesanyám­nál kipihentem az út fáradalmait. Mégsem Amadékarcsán találtam rád édesanyádnál, hanem Prá­gában. Hétmérföldes csizmával közlekedsz? Amadékarcsára tértem vissza, s a két hét kötelező karantén letelte után úgy döntöttem, Prágába me­gyek. A csehek is bekeményítettek, és bár nem osztották fel az országo­kat biztonságosakra és nem bizton­ságosakra, mindenkit karanténba akartak dugni, ezért nem szerettem volna kétszer karanténba vonulni. Még mielőtt a megszorítás életbe lépett, Prágába utaztam. Ott még­iscsak több embert ismerek, több barátom van és több a tennivaló is, a cseh hivatalok nem reagálták túl a helyzetet. nagyon szeretik az idegen nyelvet. Mégis angolul kommunikáltál? Nyelv- és kultúraszerető ember vagyok, élvezem, ha össze tudom hasonlítani az emberek kultúrájuk­ból fakadó hozzáállását, életképét, ami mindenütt más. Ha az ember bele tud merülni, akkor az óriási, a nyelv egy egész világot nyit. Ez nem sikerült Franciaországban, ezt saját magamnak rovom fel, de nem volt rá energiám. Most fogom pótolni. A franciák valóban különösek, nem nyíltak az idegen nyelvek iránt, de az Amazonnál nem gond, ott az angol elengedheteden. Az internet és a mobiltelefonok, a technikai csodák világában nem Jó lenne egy kristálygömb, amiből ki lehetne olvasni, hogy merre indítsa az ember az életét A j árvány utáni világ más lesz érinti annyira érzékenyen a mesz­­sze élő embert, hogy a barátok másutt maradtak, tud velük kap­csolatot tartani. Vagy ez mégsem ugyanaz? A technika csodái valóban összekö­tötték a világot olyan módon, ahogy még soha. Persze, ennek megvannak az előnyei és a hátrányai, az előbbiek vannak előtérben. Barátaim az egész világban vannak, s a múlt évben a negyvenes születésnapomra jó pár országból eljöttek hozzám. Most legalább telefonon tudunk beszélni, és több időnk is van rá, pótoljuk a személyes kapcsolatok hiányát, de egy idő után ez ellaposodik. Persze, így is nagy előny. Hogy éltél a sokak álomváros­ának tartott Párizsban? Imádom Párizst, egyedi hangulatú város. Sokszor voltam ott, sőt, édes­anyámmal együtt is. Ha az ember ismeri a történelmét, a kultúráját, össze tudja kapcsolni a pontokat, és sokkal jobban tudja érzékelni és él­vezni a város vibrációit. A kávézók, a bisztrók, a múzeumok, a Szajna partja, a látképek, egyszerűen cso­dás. Más, ha az ember az elővárosok­ba lép be, és nem épp a jobbfajtát vá­lasztja, akkor egy teljesen más világot kap, az ellentét nagyon szembetűnő, de ez a reálisabb világa Párizsnak, és sajnos, sokkal szomorúbb. Mennyiben keresztezte a korona­­vírus-járvány a terveidet, befolyá­solta a karrieredet? Viccből meggyanúsítottak, hogy tudtam, ki fog törni a járvány, s beterveztem egy két és fél hónapos „sabbaticalt” (megújulási szabad­ság). Persze, fogalmam sem volt, hogy ez ilyen méreteket fog ölteni. De a járványtól eltekintve örülök neki, hogy így történt, mert a Pá­rizsban nyelvtudás, családi háttér nélkül végzett munka után nehe­zen viseltem volna az elszigetelő­dést. Ami a jövőmet illeti, nyitott, az Amazonnal tervezek tovább, de erről még nem szeretnék beszélni. Egy olyan világcég, mint az Ama­zon, hogyan élte meg az esemé­nyeket? Mennyire fenyegeti a válság? Sajnos, nem tudok belső informá­ciót kivinni a cégből, de pontosan látszódik, hogy az emberek ezekben a nehéz időkben az internethez for­dulnak, és azok is, akik azelőtt nem a neten vásároltak, most on próbál­koznak. Ebből az Amazon és több más internetes cég is profitálhat, de ez exua pénzt és nagy beruhá­zást követel, hogy a cégben dolgozó emberek biztonságban érezhessék magukat. Tapasztaltad, hogy az intézke­dések jelentette behatároltság kihatott az emberek értékrend­szerére is? Jobban elgondolkod­tatta őket, ráébresztene bizonyos dolgokra, amiket előne nem volt idejük észrevenni? Nehéz rá válaszolni, mert minden­ki másképp éli meg a bezártságot, mindenkinek más az értékrendje, más dolgok hiányoznak neki. Az biztos, hogy volt egy koronavírus előtti világ, s egy utána következő, s az utóbbi más lesz, mint az előző volt, ehhez kell majd alkalmazkod­nia mindenkinek. Szeretem mindig a pozitívumokat kiemelni, s azt hiszem, hogy egy kicsit lelassul az őrült gyors világ, amit eddig éltünk. Ha sikerül megőriznünk a pozitív töltetét, akkor az csak jót jelenthet. Természetesen most egy óriási vál­ság fenyeget, és sokan megsínylik a hatását, de biztos vagyok benne, hogy középtávon, talán már egy év múlva, visszaáll újra a normalitás. Azt hiszem, nem sokan számí­tottak rá, hogy a 21. században ilyen erővel lecsap a világra egy Egy ideje kinn voltál Párizsban az Amazonnál. Ott mi volt a munkád? Változott az előzőhöz képest? Vagy csak a felelősség lett nagyobb? Ott voltam a vállalat legnagyobb és legújabb franciaországi beruhá­zása, az ORY4 nevű szupermodern logisztikai központ beindításánál szenior operatív igazgatóként. Az első kilenc hónapban mi mene­dzseltük az épületet, mi fonattuk fel, s a kollégák a koronavírus-jár­­vány alatt is próbáltak észszerűen működni. Az egész logisztikai ma­sinériát négy szenior menedzser vezette a nagy épületben - én voltam az egyik -, amelyben há­rom-négyezer ember van. Annál nagyobb kihívás volt, hogy nem beszéltem franciául, bár sokat ér­tettem, sokat tanultam, sajnos, csupán passzív módon, mert napi tizenkét-tizenhárom órai munka után már nem volt időm az aktív tanulásra. Cambridge volt a harmadik egye­tem, amelyet elvégeztél, aztán dolgoztál Pozsonyban, majd Prá­gában, nemrég Párizsban. Min­denütt mások az emberek, a kör­nyezet, a franciák pláne — nem A cambridge-i diplomával (Fotók: a szerző és archívum)

Next

/
Thumbnails
Contents