Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-16 / 112. szám
4 I RÉGIÓ 2020. május 16.I www.ujszo.com A szlovák-magyar határszakasz korlátozásainak felülvizsgálatát kérik 11 dél-szlovákiai város vezetője levélben kéri Igor Matoviö miniszterelnököt, a szlovák kormány mihamarabb vizsgálja felül a Magyarország és Szlovákia közti határátlépési korlátozásokat. IK'JMM'i A levélben számos okot felsorolnak, amelyek szerintük az esetleges enyhítéseket indokolhatják. A polgármesterek véleménye szerint Szlovákia egyik leghosszabb határszakasza mentén a schengeni rendszeren belül nagyon élő és aktív volt a forgalom. A szabad mozgás korlátozása jelentősen befolyásolja a gazdasági életet, de családokat is szétszakít, és korlátozza az emberek hétköznapi életét. Városvezetőként, mint írják, a járványhelyzetben a legfegyelmezettebb hozzáállást támogatják. Ugyanakkor nem értik, hogy míg Szlovákia már a határok nyitását készíti elő Csehország és Ausztria irányába, addig Magyarország ebből miért marad ki. Meglátásuk szerint ezt a hozzáállást nem igazolják a betegség adatai, de az óvintézkedések skálája sem, hiszen Magyarország is határozottan küzd a vírus ellen. Hangsúlyozzák, hogy nemcsak az ingázókról van szó a szlovák-magyar határszakaszon, hanem szétszakított családokról. „Értékeljük a szlovák kormány szlovákiai magyar közösség irányába tett gesztusait, éppen ezért is gondoljuk, hogy a szlovák-magyar határ rendezése is az első sorba kerül. Ha úgynevezett mini-Schengent alakítanának ki, határozottan kérjük Magyarország bevonását ebbe a folyamatba. Mivel a Szlovákia és Magyarország közti viszony rendezett és jó, így ennek semmi akadályát nem látjuk” - írják a levél végén. A kezdeményezés Keszegh Béla komáromi polgármester nevéhez fűződik, aki kiemelte: „Fontosnak tartom az egységes fellépést az ügyben. Párthovatartozástól függetlenül a polgármestereknek közösen kell képviselni a déli régióban élő emberek érdekeit. Számtalan szlovákiai magyar családot érint a határzár, bízom benne, hogy közös erővel mihamarabb sikerül elérni a változást.” A levelet Orosz Csaba (Somorja), Háj os Zoltán (Dunaszerdahely), Fenes Iván (Bős), Holényi Gergő (Nagymegyer), Szabó Eugen (Párkány), Stefan Gregor (Ipolyság), Agócs Attila (Fülek), Szögedi Anna (Tornaija), Pataky Károly (Királyhelmec), Vozáriková Marta (Tiszacsemyő) látta el kézjegyével. A dokumentumból a szlovák kormányfő mellett Ivan Korcok külügyminiszter, Martin Klus külügyminisztériumi államtitkár, valamint Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is kapott másolatot. (vp) Számos magyar családot érint a határzár (Somogyi Tibor felvétele) Csökkentették a városi hivatal alkalmazottainak a bérét Vágsellyén a válsághelyzet a lakosokat és az önkormányzatot is érinti (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Vágsellyén is komoly gazdasági következményei vannak a koronavírusválságnak. PEEEHWi Hét koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván a Vágsellyeljárásban, a városban egyetlenegyről sem tudnak. Jozef Belicky, Vágsellye polgármestere a csütörtöki önkormányzati ülésen többször hangsúlyozta, súlyos gazdasági következményei vannak helyi szinten a válságnak. Belicky köszönetét mondott a lakosoknak, a mentősöknek, a rendőröknek, a tűzoltóknak, a vállalkozóknak és az önkénteseknek, illetve mindazoknak, akik segítették és segítik a város lakosságát. Nem felejtette el megemlíteni a pedagógusokat sem, akik távúton foglalkoznak a tanítványaikkal. „Nem kis terhet ró a városra eleget tenni a központi válságstáb utasításainak. Jelentős összegbe kerül a közterületek, játszóterek, autóbusz-megállók folyamatos, ismételt fertőtlenítése, és az arcvédő maszkok vásárlása. Nehéz idők várnak ránk, több vágsellyei lakos munkanélküli lett. Nem mindenki tudja kifizetni a lakbért és a kötelező illetékeket” - hangsúlyozta Jozef Belicky. Vágsellyén komoly hiánnyal számolnak a tőkejellegű bevételek terén, mivel a tervezett városi ingatlanokat nem sikerült értékesíteniük, és a városi bérleményekből remélt összeg sem vándorol a városkasszába. Mégsem hagyhatják félbe a kultúrház felújítását, melynek összköltsége meghaladja a 779 ezer eurót. Az épület energiatakarékossá tételére európai uniós támogatást kapott a járási székhely önkormányzata. Áprilistól tíz százalékkal csökkentették a városháza alkalmazottainak bérét, de még ez sem lesz elegendő. A föellenőr az önkormányzati ülésen lemondott az éves jutalmáról, a polgármester bérének és a képviselők jutalmának egy része is a büdzsét gyarapítja a válsághelyzetben. Év elejétől márciusig 108 780 euróval csökkent a város tervezett bevétele, és további, mintegy 1 millió euró veszteséggel számolnak a csökkenő részesedési adó és az elmaradt bérleti díjak miatt. A testület júniusi ülésére kidolgozzák Vágsellye gazdaságiválság-forgatókönyvét. A város további forrásokat keres, hogy élhetőbb, tisztább környezetben éljenek a lakosok. A Vágsellye a klímaváltozás enyhítése útján nevű pályázat megvalósítására a Norvég Alapból remélnek támogatást. A projekt részét képezné az egyik szlovák alapiskola épületének energiatakarékosabbá tétele és a vízelvezető rendszer megépítése, valamint a Vág menti erdőparknak, a helyiek kedvenc kirándulóhelyének a teljes felújítása. Engedélyezték bizonyos betegek látogatását RIMASZOMBAT Engedélyezték bizonyos betegek látogatását a rimaszombati Svet zdravia kórházban. Mivel a járványügyi helyzet kedvezően alakul, a kórház a tiszti főorvos ajánlásai alapján döntött a látogatások engedélyezése mellett, hogy enyhítsék a betegeknél a sze-Engedélyezték néhány beteg látogatását (A szerző felvétele) Tetteiktől való elszakadás pszichoszociális következményeit - tudatta Jana Fedáková, a ProCare és a Svet zdravia szóvivője. Látogathatók a betegségük végső stádiumában levő betegek (két közeli személy), a mentális zavarokkal küzdők és a pszichotikus betegek (egy látogató), valamint a mesterséges kómában levők és a palliativ kezelést kapó gyerekek. Lelkészek és papok is látogathatják a súlyos betegeket és a haldoklókat. Engedélyezték a gyermekek kíséretét, és azt is, hogy amikor a beteg elhagyja a kórházat, egy személy segítse őt. A látogatóknak előre kell egyeztetniük az adott részleg felelős vezetőjével, a kórházba pedig az erre kijelölt helyen kell belépniük. Ha 37 fok fölé emelkedne a testhőmérsékletük, vagy légúti betegség tüneteit produkálnák (pl. köhögés), azonnal el kell hagyniuk az intézményt. (hn) Kinyitották a könyvtárat MAROSI BIANKA Hétfőtől ismét látogatható a városi könyvtár, természetesen szigorú higiéniai előírások betartása mellett. A koronavírus miatt bevezetett korlátozások után a közösségi médiábanszélítják meg az olvasókat. If.l Lívia Koleková, a Galántai Könyvtár igazgatója elmondta, két hónap elteltével, május 11-én nyitották ki újra a könyvtárt. „Örülünk, hogy már az első héten nagyon nagy az érdeklődés: 1310 könyvet, ebből 250 gyerekkönyvet kölcsönöztek ki és 1440-et hoztak vissza, 56-an iratkoztak be, köztük 8 gyermek. Naponta száz látogatónk van, holott a könyvtár korlátozott módban üzemel. Nem látogatható az intemetterem, a játszóház, az olvasóterem. Belépéskor minden részlegen kötelező a kézfertőtlenítés és a szájmaszk, illetve szigorúan be kell tartani a kétméteres távolságot” - sorolta az igazgató. A könyvtár dolgozói arra kérik a látogatókat, csak a legszükségesebb időt töltsék az épületben, és ha van rá mód, könyvrendeléskor vegyék igénybe az online katalógust, illetve intézzék e-mailben vagy telefonon a rendelést, a kölcsönzési idő meghosszabbítását. A visszavitt könyvek karanténba kerülnek. Kérik az olvasókat, ne fertőtlenítsék a könyveket otthoni fertőtlenítőszerrel. „Egyelőre két könyvet lehet egyszerre kikölcsönözni. Ha valaki többet szeretne, emailben kell megrendelnie, az elkészített csomagot a megadott időben átveheti. Ilyen módon igyekszünk eleget tenni olvasóink igényeinek, ugyanakkor védeni az egészségüket” —hangsúlyozta Lívia Koleková. A Galántai Könyvtárnak évente 34 ezer látogatója van. A járvány miatt elrendelt korlátozások lazításával Remélik, rövidesen a megszokott módon működik a könyvtár (A szerző felvétele) igyekeznek a könyvtár szolgáltatásait a weboldalukon, a Facebook- és az Instagram-oldalukon hirdetni, illetve kapcsolatot tartani az olvasókkal. Sajnos több rendezvényt el kellett halasztaniuk a járvány miatt, de remélik, hamarosan újra a megszokott módon működhet a könyvtár.