Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)
2020-05-11 / 107. szám
www.ujszo.com | 2020. május 11. SPORT 115 Két hét karantén vár a Dresdenre A német másodosztályú Dynamo Dresden két labdarúgójának is pozitív lett a koronavírustesztje, ezért az egész csapat - a szakmai és háttérstáb tagjait is beleértve - kéthetes hatósági karanténba került, vagyis nem léphet pályára a következő két hétvégén a bajnokság folytatásában. A Német Labdarúgóliga ügyvezetője, Christian Seifert elmondta, ez az eset nem változtatja meg a céljukat, hogy a szezon a pályákon fejeződjön be, de ez egy idő után nem lesz megvalósítható, ha más csapatokat is karanténba helyeznek. A liga első embere ennek ellenére továbbra is eltökélt az idény befejezését illetően, s hogy mi lesz a Dynamo sorsa, arról a héten döntenek. (MTI, nso) Bajnokok Ligája: Juventus-Lyon augusztus 7-én? A labdarúgó Bajnokok Ligájában augusztus 7-én rendezik meg az Olympique Lyon és a Juventus nyolcaddöntőjének visszavágóját a francia klub elnökének bejelentése szerint. Jean-Michel Aulas a francia RTL-nek beszélt a dátumról, hozzáfűzve: a meccset nézők nélkül rendezik meg az olasz együttes torinói otthonában. Az elnök szerint ha eredménytelen lesz a klubok törekvése a koronavírus-járvány miatt már befejezettnek nyilvánított francia bajnokság felújítására, a Lyonnak - akárcsak a BL-ben még szintén érdekelt Paris Saint- Germainnek - nincs esélye a negyeddöntőbe jutásra. Az első összecsapáson a Lyon odahaza 1:0-ra legyőzte a Juventust. A Bajnokok Ligáját márciusban függesztették fel. A folytatás játéknapjait hivatalosan még nem jelentették be, Aulas nyilatkozata után az UEFA közleményben jelezte, még nem született egyezség a pontos dátumról. (MTI, tasr) Lassan éledező sportélet 56 nap után játszott meccset a FTC focicsapata, Floridában nágyindulós minitenisztornát rendeztek, az MMA-sok pedig kipróbálták, milyen, ha senki sem szurkol a ketrecen kívül. „Jó órzós volt" Az FTC nyolc hét után lépett ismét pályára, az NB II-ből frissen feljutott MTK ellen. A magyar futballélet első „koronavírusos” edzőmeccsén az NB I listavezetője 31 perc alatt négyszer talált be ellenfele hálójába, s könnyed, 4:1-es győzelmet aratott. A népligeti pályán lejátszott találkozón a házigazda a félidőben sorcserét hajtott végre, míg az MTK változatlan összeállításban játszotta le a 90 percet. „Jó érzés volt újra mérkőzést játszani, igyekeztünk kiélvezni a játék minden pillanatát. A jelenlegi helyzetben fontos volt számunkra, hogy az edzések után végre felkészülési találkozón is pályára léphettünk. Látom a játékosokon az akaratot, hogy gyorsan visszarázódjanak” - értékelt Szergej Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzőj e klubj a honlapj ának. Feröeri rajt Szombaton öt mérkőzéssel elrajtolt a Feröer szigeteki labdarúgó-bajnokság új idénye. Hosszú idő után a feröeri az első olyan európai bajnokság a fehérorosz mellett, ahol fordulót rendeztek. A feröeriek viszonylag könnyen átvészelték a koronavírusjárványt, április 6-a óta csak három új fertőzöttet regisztráltak, s halálos áldozata sem volt eddig a járványnak. Tenisz ósMMA A profi teniszezőknél a német Hohr-Grenzhausen akadémián rendezett bemutató négyes tornáé volt az úttörőszerep, a hétvégén Floridában pedig valóban neves játékosok is pályára léptek a bírók nélküli találkozókon. A döntőben a világranglistán 39. amerikai Reilly Opielka a 47. helyezett szerb Miomir Kecmanovicsot verte 4:3,2:4,4:2-re. Jackosonville-ben (szintén Florida államban) MMA-gálát rendeztek, noha az egyik harcosnak pozitív lett a friss koronavírustesztje. A zárt kapus ketrecharcok során két világbajnoki öv sorsa is eldőlt. (ot, íz) Az adogató Opielka nyerte a floridai minitenisztornát (TASR/AP-feivétei) Tony Ferguson (balra) és Justin Gaethje küzdelme (TASR/AP-feivétei) SPORTFOGADÁS KENŐ - szombat: 3,7,12,17,20, 21,23,24, 27,31, 35,44,55,60,61,67,68,71,74,79. KENŐ JOKER - szombat: 739401. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dl]: 150 euró (1): 4. díj: 30 euró (7); 5. díj: 2,50 euró (82); 6. díj: 0,50 euró (888). EUR0MILLIÚK, a 19. játékhét (szombat) nyerőszámai: 3,5,6,12,18,20,21-1. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 852,50 euró (3); 4. díj: 372,90 euró (8); 5. díj: 60,80 euró (56); 6, dij: 16,30 euró (209); 7. díj: 10,80 euró (509); 8. dij: 6,60 euró (2227); 9. dij: 4,60 euró (2472); 10. dij: 3,60 euró (5880). EUR0MILLIÚK JOKER: 777214. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dij: 500 euró (1); 3. díj: 100 euró (6); 4, díj: 10 euró (31); 5. dij: 3,50 euró (280); 6. dij: 2 euró (3022), EUR0JACKP0T, a 19. játékhét nyerőszámai: 9 11,15, 36,43 - 8,9. NYEREMÉNYEK; 1. dij; nincs nyertes; 2. dij: 472 109,80 euró (1); 3. és 4. díj: nincs nyertes; 5. díj: 237,70 euró (14); 6. díj: 107,60 euró (24); 7. díj: 75 euró (25); 8. díj: 26,70 euró (449); 9. dij: 17,50 euró (631); 10. dij: 15,20 euró (1113); 11. díj: 12,80 euró (2362); 12. dij: 7,70 euró (9895). EUR0JACKP0T JOKER: 249918. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. dij: 500 euró (9); 4. dij: 50 euró (98); 5. díj: 5 euró (976); 6. dij: 3 euró (9695). OTOSLOTTÚ: 30,57,58,61, 86. Egy telitalálatos szelvény volt, nyereménye 391 793 080 forint, a négyesekre 1 545 605, a hármasokra 29 190, a kettesekre 2665 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 1,25,27,35,36,40. Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösök 504 510, a négyesek 11 210, a hármasok 2625 forintot érnek. SPORT A TV-BEN 9.00, 11.15-M4 SPORT: Magyar sikerek az olimpiákról 13.45 - SPORT 1 (magyar): Lóverseny, Kincsem+ (élő) 14.20 - M4 SPORT: Forma-les Spanyol Nagydíj, 1996 15.55 - STV 3: Szlovákia-Kanadajégkorong-vb-meccs, 1996 17.00 és 20.30 - M4 SPORT: Magyar sikerek az olimpiákról 19.20 - M4 SPORT: Magyarország-Jugoszlávia férfivízilabda-Eb-döntő, 1997 20.30 - SPORT 1 (cseh, magyar): Darts, PDC Home Tour (élő) 22.05 — STV 3: Út az aranyéremig - a szlovák jégkorongválogatott vb-szereplése, 2002 AKTUÁLIS ► Már 6500 méteren jár az a kínai kutatócsoport, amely engedélyt kapott a Mount Everest megmászásra. A csapat célja, hogy újra lemérje a hegy magasságát. Az Új Szó több mint újság! Egyetlen napilap áráért hetente szinte egy teljes újságosstandnyi olvasnivalót viszünk előfizetőink otthonába. //• Legyen Ön te a \jjt\zetoje ÚJ szó árusítva előfizetve egy év__________210,75 € 179,15 € %/ I fél év 105,38 € 89,60 € / | negyedév 52,69 € 44,80 € egy hónap 17,56 € 14,90 € ^ Hogyan lehet megrendelni? «□» Telefonon: 02/321 53 221 E-mailben: predplatne@newsandmedia.sk Az ajánlat 2020. május 6-tól 31-éig érvényes! A DUEL-PRESS KFT. az érvényben levő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra.