Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-29 / 99. szám
www.ujszo.com | 2020. április 29. PANORÁMA 119 Papok, fodrászok, vendéglátósok tiltakoznak Olaszországban Megdöbbentő fotó Salvadorból. A San Salvador-i Izalco börtön udvarán ültették szorosan egymás mögé a rabokat, miközben az őrök a celláikat kutatják át. Az intézkedést Nayib Bukele elnök rendelte el, miután több mint 20 embert meggyilkoltak az országban, és a hírszerző szolgálat arra hfvta fel a figyelmet, hogy a parancsokat bebörtönzött bandavezetők adták ki. Emberi jogi aktivisták szerint Salvadorban rendőrök és katonák akadályozzák a hírszolgáltatók munkáját, újságírói anyagokat semmisítenek meg a járványhelyzetben hozott intézkedések ürügyén. (TASR/AP-feivétei) 700-an mérgezték meg magukat Több mint 700 ember életét követelte Iránban az a hiedelem, hogy a mérgező metilalkohol gyógyírként szolgál a koronavírus-fertőzésre - közölte Hosszéin Hasszanian, az iráni egészségügyi tárca tanácsadója. Az általa közölt halálozások száma meghaladja a tárca által korábban nyilvánosságra hozott adatokat. Az iráni egészségügyi minisztériumi szóvivő ugyanis a nap folyamán 528 halálesetről számolt be. Hasszanian az eltérést azzal magyarázta, hogy a mérgező anyagot fogyasztók egy része - mintegy 200 ember - a kórházakon kívül hunytéi. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A koronavírus-járvány miatti óvintózkedóseket nagyon lassan és fokozatosan oldó római kormány sngedmónykónt szabadtéri misózóst ígért a templomok további bezárása ellen erőteljesen tiltakozó olasz püspöki karnak (Cei), miközben fodrászok üzleteikhez láncolták magukat, a Scala milánói operaház pedig bejelentette, hogy újranyitja kapuit, máskülönben csődbejut. Az éttermek utcai cégérének kivilágításával és megterített asztalokkal tiltakoznak a június elejéig meghosszabbított zárás ellen az olaszországi vendéglátósok a tegnap este kilenc órára meghirdetett országos villámcsődülettel. Azt tervezték, hogy vendégek fogadása nélkül egy estére megnyitják üzlethelyiségeiket, megmutatva, hogy készen állnak az újraindulásra. „Be tudjuk tartani a vendégek és az asztalok közötti biztonsági távolságot, még egy hónap zárvatartás, és csődbe megyünk” - hangoztatták. A 180 ezer olaszországi étterem és 130 ezer presszó hivatalosan másfél millió munkahelyet jelent. Az eddigi veszteséget 9 milliárd euróra számolják. Eladósodás, csőd A padovai Dolce Vita nevű fodrászszalon tulajdonosai vezetik a szakmai kategória tiltakozását. Üzletükhöz láncolták magukat a júniusig meghosszabbított zárvatartás ellen, hangsúlyozva, fertőtlenítették a helyiséget, és egyenként tudják fogadni a vendégeket. Tiltakoznak az autós- és tenisziskolák, az esküvőszervezőszolgáltatások, az utcai árusok is. Verona város polgármestere közölte, ha nyáron nem tudják újranyitni a koncertek, színelőadásokat fogadó Arénát, eladósodnak. A milánói Scala szeptemberi koncerttel akar újraindulni, Giuseppe Verdi Requiemjével. Hasonló „újjászületési” koncerttel nyitott újra az operaház a második világháború után is. Giuseppe Conte miniszterelnök a gócpont Lombardiában tett hétfő esti látogatásán hangoztatta, tudja, hogy az ország újraindításának késleltetése „népszerűtlen, de szükséges döntés”. A miniszterelnök a misézés május 10-i újraindítását ígérte, de ezt is feltételekhez kötve, pl. a szabadtéri misék előnyben részesítésével. Az olasz püspöki kar szerint a kormány korlátozza a vallásgyakorlás szabadságát. Conte Milánóban kijelentette, Olaszország hatalmas erőfeszítést tett a járvány helyzetben, s ezért nem szabad „most mindent feladni”. „Nem adottak a feltételek a normalitáshoz való visszatérésre, ki kell mondanunk világosan és egyértelműen” - mondta. A polgári védelem hétfő esti adatai szerint Lombardiában 590 új fertőzöttet diagnosztizáltak, miközben egy nap alatt 124-en haltak meg, és így 13 ezer fölé nőtt a halottak száma. Ismét több beteg Megállt az új típusú koronavírus visszaszorulása Németországban a Robert Koch (RK1) Közegészségügyi Intézet tegnap ismertetett számításai szerint. A járványhelyzet legfontosabb mutatójaként számon tartott, ún. reprodukciós ráta (RO-érték) 0,9-ről 1,0-re emelkedett az RKI becslése szerint. Ez azt jelenti, hogy minden fertőzött továbbadja a vírust még egy embernek. Amikor az RO 1 alatt van, a járvány alábbhagy, a vírus visszaszorul és előbb-utóbb eltűnik az adott közösségből. Amikor az R0 I felett van, a járvány egyre inkább terjed, mert minden fertőzött átadja a kórokozót legalább egy embernek. Angela Merkel kancellár hangsúlyozta, hogy nagy óvatossággal kell haladni, mert ha az R0 1,3-ra emelkedik, már júniusra túlterheli az egészségügyi ellátórendszert a betegek tömege. Ha a reprodukciós arány 1,2-re emelkedik, akkor júliusra terhelődik túl a rendszer, ha pedig 1,1 -re, akkor októberre nem lesz elég kapacitás a betegek ellátására - fejtette ki a kancellár. A lazításokról szóló heves közéleti vitában arra is többször rámutatott, hogy az aktuális statisztikák mindig csak a két héttel korábbi járványhelyzetet mutatják. Az új típusú koronavírust tegnap reggelig 156 337 ember szervezetében mutatták ki, ami 1144 esettel több az egy nappal korábbinál. Fizetóskiegószítós Jelentős fizetéskiegészítésekre számíthatnak a cseh katonák, rendőrök, vámosok és tűzoltók. A kormányülésen jóváhagyott jutalomalapok öszszegét hétfő késő este hozták nyilvánosságra. 783,9 millió koronát kap a rendőrség és 99,76 millió koronát a tűzoltóság. A katonáknak 3 5,6 millió korona, a vámosoknak 44,2 millió korona jut. „A Covid-19- járvány nem tiszteli sem a munkaidőt, sem a pihenőre való jogot. Ez azt jelenti, hogy több pénzt érdemelnek a járvány ellen küzdők” -jegyezte meg Jan Hamácek belügyminiszter. A koronavírus-járvány elleni küzdelem legnagyobb terheit viselő egészségügyi és szociális dolgozók jutalmáról csütörtökön tervez dönteni a cseh kormány. 291 halott Magyarországon meghalt újabb II idős, krónikus beteg, és 66-tal 2649-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 291-re emelkedett. 516-an már gyógyultan távoztak a kórházból. 976 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49- en vannak lélegeztetőgépen. Helyére emelték az új genovai híd utolsó elemét NAPTÁR Április 2 9 ► NÉVNAP Péter A Péter férfinév a görög Petrosz név latin Petrus alakjából származik. A Bibliában Péter apostol neve Kéfa, Kéfás, ennek görög fordítása a Petrosz, ami a görög petra szóból ered, ami sziklát jelent. ► ESEMÉNYEK Az Ausztráliát felfedező angol James Cook horgonyt vetett a mai Sydney helyén a Botanyöbölben.(250éve) Az amerikaiak felszabadították a Münchentől északra fekvő dachaui koncentrációs tábort. (75 éve) -* ► MAI ÉVFORDULÓINK 135 éve született Egon Erwin Kisch németül alkotó cseh író, újságíró, a „száguldó riporter”. 105 éve született Papp Géza zenetörténész, karnagy. 90 éve született Jean Rochefort francia színész, komikus. .. & 65 éves Máté Gábor Kossuthdíjas színész, rendező, a budapesti Katona József Színház igazgatója. 50 éves Urna Thurman amerikai filmszínésznő. 40 éve hunyt el Alfred Hitchcock Oscar-díjas angol filmrendező, a borzongatás nagymestere. ► NAPI VICC Két barátnő beszélget:-Te, figyu, mártöbb mint két éve együtt jártok, miért nem házasodtok össze?- Mert amikor részegen megkéri a kezemet, akkor mindig olyan utálatos, hogy mindig nemet mondok neki.-És amikor józan?- Olyankor meg nem akar elvenni... A genovai kikötő hajóinak szirónazúgása köszöntötte a város új hídját, amelynek utolsó elemót a tegnap dólelőtt illesztettók a helyére a 2018. augusztus 14-ón leomlott Morandi híd pótlására. Genova. Az új hidat éjszaka zöldfehér-piros fények világították meg. „Olaszország ezzel az új híddal áll talpra, ez az újraindulás jele” - írta közösségi oldalára Giovanni Toti Liguria tartomány kormányzója. A híd utolsó, 19. elemét a miniszterelnök Giuseppe Conte és Paola De Micheli infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter, valamint Marco Bucci genovai polgármester jelenlétében illesztették véglegesen a helyére. Az új híd felavatását az első forgalmi próbák után a következő hónapokban tervezik, amikor a remények szerint Genova lakossága is részt vehet a megnyitón. A tervezőjéről Morandi hídként ismert korábbi szerkezet két éve omlott össze: a 60-as évek végén épített híd az A10-es autósztráda genovai szakaszán, a Polcevera-patak fölött emelkedett, mintegy 90 méteres magasságban. 2018. augusztus 14-én, 11 óra 36 perckor a híd óriási betonelemei tömbjeinek egy része leomlott, a rajta és alatta közlekedő autókat is magával sodorva. Negyvenhárom ember meghalt, több mint félezren veszítették el otthonukat a híd körüli lakókörzet lebontása miatt. A gondatlanságból, hiányos karbantartás miatt okozott tömegszerencsétlenség címén indított bírósági eljárás még a kezdeti tárgyalásoknál tart. A vádlottak padján a Morandi hidat üzemeltető sztrádatársaság és a közlekedési hatóságok képviselői ülnek. Az összeomlott híd kettészakította Genova keleti és nyugati részét. Újraépítése nemcsak a város egységének, hanem Olaszország újjászületése jelképének is számít ajárvány utáni újraindulás fázisában. (MTI) ► ORVOSMETEOROLÓGIA Hidegfront érkezik, az időjá- Ty rásnak ma inkább a kedvezőtlen hatása érvényesül. A mozgásszervi betegségekben szenvedők számíthatnak panaszokra, az érzékenyeknél fejfájás, depresszió is előfordulhat. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszopujszo.com. I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 316, predplatnepnewsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIÖ0:35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklamapujszo.com. I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 221,02/32153 316, predplatnepnewsandmedia.sk. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanénou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. I EL/OGAOJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK J-J-? KULT ETIKAI KÖOeXfT i-Z-2 I . MINOR