Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-22 / 93. szám
www.ujszo.com I 2020. április 22. NAGYÍTÁS 115 Kerítések és körítések Bara Zoltán: „A nyitott határok dolga elsősorban politikai és gazdasági kérdés, mégis ennek van a legérzékenyebb, legjelképesebb társadalmi vetülete. Az uniónak ez a legkézzelfoghatóbb, íegláthatóbb eredménye" MIKLÓSI PÉTER Európában január-február mezsgyójón jelent meg a Covid-19-járvány; világviszonylatban pedig tegnap, a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint, már 2 millió 500 ezer volt a vírus fertőzöttéinek és több mint 170 ezer a halottainak száma. A világjárvánnyal küszködve tehát az Európai Unióban is a szolidaritás és az összetartás lenne az utóbbi két hónap kiemelt parancsa és kihívása. A 27 tagállam politikusai ragozni ugyan ezt ragozzák, de eszerint cselekszenek-e? És mert sem az idő, sem a helyzet nem enged meg semmi egoizmust, a dilemma összetevőit Bara Zoltán politikai elemzővel feszegettük. A politikai elemző szemszögéből nézve az Európában január óta grasszáló világjárvány a jövőben milyen hatással lesz az unió működ(tet)ésére? Ez a járvány mind társadalmi, mind gazdasági szempontból a 21. század eddigi legnagyobb kihívása. Nemcsak az Európai Unió, hanem az egész világ jövőbeni működésére hatással lesz. A most élők emlékezetében nincs is hasonló tapasztalat. A spanyolnáthajárvány túl régen volt, a HIV-járványt sikerült globálisan kezelni, a további járványok pedig regionálisak voltak. A 21. század elejére a globalizáció, a gazdaságok összefonódása és az emberek mozgása ugrásszerűen növekedett. A járványügyi szakértők sokszor figyelmeztettek is ennek veszélyeire; sőt, évente kasszasikereket hozó filmek kerültek a mozikba ebben a témában, mégis mindenki inkább „csak” a világgazdaság közelgő válságával, illetve a migrációval volt elfoglalva. A Covid-19 nagyon gyorsan támadt, és senki nem tudja, meddig tart majd, milyen valós következményei lesznek. A járvány leküzdése közben a huszonhét tagállam között kialakult viszonyt rezerváltnak vagy feszültnek látja? Az Európai Unió egy sajátos képződmény a mai világban. Nemzetállamok alkotják, amelyek szuverenitásuk egy részét átruházták, így közös uniós intézményrendszert és politikát hoztak létre. Az egészségügy azonban nemzeti hatáskör, ezért a vírus elleni harcba küldhető erőforrások túlnyomó része a tagállamoknál van. A járvány azonban nem ismer határokat, az egész Európai Uniót és szinte az egész világot közvetlenül érinti. A víruskrízisben tehát az EU minden tagállama a saját hatáskörében vezet be intézkedéseket; Brüsszel egyelőre csupán követi az eseményeket, az általa rendelkezésre bocsátott anyagi eszközök pedig a már korábban is meglévő forrásokat jelentik. A koronavírus okozta általános válságban - az európai szolidaritás és haladéktalan együttműködés helyett - a tagállamok szólózása és vitái, különutas reflexiói, sőt, nacionalizmusok kerekedtek/kerekednek fölül. Az összetartás dolgában még az ilyen korszakos kihívás esetén is az EU-ban miért olyan nehéz közös nevezőre jutni? Ez a súlyos járvány abban is különleges, hogy a világ legfejlettebb régióit egyszerre sújtja. Ezért az ellene való küzdelemben a legkomolyabb és a legkülönbözőbb tudományterületek erőforrásai mozgósíthatók. A tudományos és kutatói potenciál, a laboratóriumok, a szakértők, illetve az ehhez szükséges anyagi források java az Egyesült Államok, Kína, Japán és Európa esetében is azonban rendelkezésre állnak. Ajelenlegi kaotikus helyzet annak az eredménye is, hogy az Egyesült Államok nem kívánt a világjárvány elleni küzdelem élére állni. Sőt, csak a fertőzés rohamos amerikai elterjedése után reagált. Pusztán a nemzetközi szakintézmények nem képesek egy ilyen világjárvány elleni átfogó küzdelem vezetésére, mert anyagi és személyi függésben vannak a legnagyobb nemzetállamoktól. Minden ország és régió ezért elsősorban a saját problémáit próbálja megoldani. Ráadásul nagy a bizalmatlanság Amerika és Kína között: a biztonságpolitika és a gazdaság után az egészségügyben is nehezen fogadják el egymás adatait, esetleges eredményeit. És hát hasonló a helyzet Európában is. Az elhúzódásában bizonytalan kimenetelű világjárványnak drámai gazdasági, súlyos egészségügyi, kiszámíthatatlan politikai következményei lehetnek, illetve az életképes demokráciák sebezhetősége és az emberi szabadságjogok korlátozása tekintetében érzékeny konzekvenciái körvonalazódnak. Ön mit tart a legkomolyabb kockázatnak? Tény és való, hogy az Európai Unió közös központi intézményeinek kezében nincsenek igazán komoly erőforrások a vírus elleni harcban. Ahogyan az is tény, hogy a koronavírusjárvány a legnagyobb hatással valóban az unió alapértékeire van. Az EU alapját alkotó szabadságok mindegyike láthatóan veszélyben van. A személyek szabad mozgása megszűnt, minden határon ellenőrzések vannak, és az áruk szabad mozgása szintén jelentősen megnehezült. A szolgáltatások - amelyek a gazdaság legnagyobb részét teszik ki - szabad mozgása hasonlóképpen korlátozott. Egyelőre csupán a tőke szabad mozgása nem, ám a számottevő gazdasági visszaesés miatt annak volumene bizonyosan jelentősen csökkenni fog. Súlyosbítj a a kialakult helyzetet, hogy arra vonatkozóan sincs világos stratégia és jövőkép, hogy a járvány lecsengése után minden visszatérhet-e az eredeti medrébe, vagy gyökeresen megváltoznak a gazdasági élet feltételei és körülményei. A legnagyobb veszélyt, szerintem, a jövő egyelőre megoldatlan kételyei jelentik. Senki nem tudja pontosan, meddig tart majd a járvány. A korlátozások után pedig mindenki óvatos lesz, és a gazdaság talpra állása is egy vontatott folyamatnak ígérkezik. Idővel megjelenik a védőoltás, de mi történik, ha hamarosan egy teljesen új vírus jelenik meg? Évente három hónapig otthon ülünk majd? Ezt a jövőképet nyilván senki sem hiszi el. A most még dühöngő járvány adta helyzet mennyiben ad lovat az euroszkeptikus, autokrata, ideológia és koncepció nélküli irracionális performer politikusok alá? Mivel a járvány atipikus, ezért a rá adott válaszok is furcsák lehetnek. Ami biztos, hogy az EU nem fog jól kijönni ebből a helyzetből. Rövid távon ez nem lesz egy sikersztori. Most a veszélyhelyzet nem olyan, mint egy árvíz esetén, ami belátható időn belül elvonul. A válsághelyzetek egyébként sem tesznek jót a demokráciának. Az emberek a vészhelyzetekben gyors, határozott és hatékony lépéseket várnak, ebbe a képbe nem illik bele egy hosszadalmas parlamenti adok-kapok. Az igazi kérdés ezért az, hogy a válság utáni világ mennyire lesz fogékony az olcsó populizmusra, hiszen az autokrata vezérelvet előbb-utóbb vissza kellene terelni a többpárti demokrácia medrébe. A megfelelő válasz egyelőre várat magára. Ajelenlegi szituációnak egy másik, súlyos anomáliája is van: egy világjárvány esetén mindenki úgy érzi, hogy világszinten kellene rá választ adni. Merthogy az úgy sokkal hatékonyabb lenne; merthogy a nemzetközi szervezetek elegendő erővel, pénzzel, szakemberrel és infrastruktúrával rendelkeznek. Persze, a forrásokat mindehhez a nemzetállamoknak kellene adniuk. Ok azonban ódzkodnak ettől, hiszen így könnyen elveszítik a kontrolijukat. A „világállamnak” manapság rossz az imázsa. Ez hát az EU gondja is, igaz, kisebb formában. A közös fellépéshez ugyanis közös erőforrások kellenek, ami meg is van a tagállamoknál, ezektől azonban csak nagyon nehezen válnak meg. Párhuzamokat keresve szabadjon egy apró kitérőt tennem! Szlovákiában élő magyarként számomra mindig szimpatikus a szubszidiaritás elve, hiszen az adott kérdések az adott szinten kezelhetők hatékonyan - ám egy világjárvány, úgy tűnik, világszinten lenne kezelhető a jövőben. Tehát a helyzet analógiája kisebbségi szemmel: szeretném, ha a kisebbségi jogaimat az Európai Unió szintjén védenék és támogatnák, de ettől ma még nemcsak nagyon messze vagyunk, hanem eleve kérdés: egyáltalán közelítünk-e afelé? A föderális Európának, a köztudatban, rossz a habitusa Közép-Európában... A koronavírus-krízis tovább mélyíti az Európai Unióban fennálló déli-északi, illetve nyugati-középkelet-európai tagállamok közötti nézeteltéréseket és gazdasági megosztottságot? Ebben a sokirányú bajlódásban hogyan segíthet önmagán az EU, és ezzel értelemszerűen az egész kontinensen? (Somogyi Tibor felvétele) Az új helyzet új megoldásokat kíván. Vannak olyan kérdések, amelyek nemzetállami szinten nehezen kezelhetők: a biztonság, a migráció, a járványok. És hát egyik területen sem áll jól Európa. Az új kihívások kezelésére új erőforrások is kellenek. Az unió bővítése, az együttműködés elmélyítése és a pénzügyi keretek emelése nem népszerű téma manapság. Ezek nélkül viszont a jó megoldás is nehezen lesz elképzelhető, ha minden területen huszonhét szuverén tagállam összhangjára van szükség. Egyesek nem akarnak új pénzügyi forrásokat bevinni a rendszerbe, a meglévők csoportosítását hangoztatják. Ez sok érdeket sért, „összecsap” Kelet és Nyugat, Észak és Dél. Más fontosságú és újszerű eredményekért lemondani a már meglévő tagállami hatáskörről és a pénzről mindig kemény dió. Az EU így a világ legnagyobb kereskedelmi térsége, ám a katonai ereje és a külpolitikája megosztott és gyenge. Több fronton láthatóan több a kérdés, mint a válasz. Minden tagállamban kell-e nekünk az euró; folytatódik-e a brexit, azaz lesz-e új kilépő ország; vegyünk-e fel új tagállamokat? Es még sorolhatnám... A beruházások és az EU költségvetése kialakításának dolgaiban reális például egy újabb, főként Emmanuel Macron által forszírozott úgynevezett Marshallterv? Az a II. világháború után lehetővé tette áthidalni a múlt rivalizálásait. Macron elnöknek még van hátra két éve, és a francia belpolitikában újabban egyáltalán nem biztos egy automatikus második elnöki ciklus. Angela Merkelnek pedig már nincs ereje átformálni Európát. Eközben hamarosan dönteni kellene az EU 2021-2027 közötti pénzügyi keretéről. Ennek radikális átalakítására azonban nincs közös akarat, mindenki a saját hídfőállásait védi, noha például az egészségügy reformja, világszinten, elkerülhetetlen. A nemzetközi szervezetek, véleményem szerint, némileg erősödhetnek ugyan, a valódi változásokat mégis nemzetállami keretek között ugyan, de az Európai Unióban közösen kellene megvalósítani. Az egészségügy területén például aktívabb lehet a luxemburgi Európai Beruházási Bank, de ezen a téren új intézményrendszer is létrejöhet. Befellegzett a schengeni rendszernek? Hiszen a tagállamok első reakciója a határok lezárása volt! És hát milyen politikai meg társadalmi következményei lennének, ha a határok egy-másfél évig, vagy annál tovább is lezárva maradnának, netán a következetes határellenőrzések korlátlan időre prolongálódnak? A nyitott határok dolga elsősorban politikai és gazdasági kérdés, mégis ennek van a legérzékenyebb, legjelképesebb társadalmi vetülete. Az uniónak ez a legkézzelfoghatóbb, legláthatóbb eredménye. Senki sem akarja eltörölni ezt a vívmányt, ezért ez a legérzékenyebb problémakörök egyike. Jelesül, hogy egy vészhelyzet esetén elsőként bizony a határokat zárják le. Természetesen Dél-Szlovákiában ez többszörösen is érzékeny téma. Meglátásom szerint a határok a gazdasági okok miatt nyitva lesznek, de azzal szintén számolnunk kell, hogy sérülhet a már megszokott mozgási szabadság. Végül, de nem utolsósorban: mi legyen az EU megfelelő válaszlépése arra, hogy a világjárvány kellős közepén Donald Trump - a februári-márciusi hibás döntéseinek felelősségét másra hárítva - felfüggesztette az Egészségügyi Világszervezet anyagi támogatását?! Egy világjárványt valóban világszinten kell kezelni. Ezért az Egészségügyi Világszervezet döntő fontosságú intézmény, hosszú távon feltétlenül megerősödik majd. Európában hasonlóképpen szükség van a közös válaszokra. Ennek érdekében kiépülhet egy új, közös egészségügyi politika, ami a jövőben az Európai Uniót is erősítheti. Gondolom, nehezen és lassan, de ebbe az irányba megyünk majd. És hogy az iménti párhuzamhoz is hű maradjak: utána jöhet akár egy kisebbségpolitikai közös rendszer is!
