Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)

2020-04-21 / 92. szám

www.ujszo.com I 2020. április 21. SPORT 115 Magyar gyökerei is vonzották Budapestre a MAC kassai kapusát OROSKYTAMÁS Akirólyhelmeci születésű Tornái Halász saját elmondása szerint nem tudta olyan mértékben segíteni a csapatát, mint azt szerette volna. Ennek ellenére nagyon jól érezte magát a magyar fővárosban, és barátságot kötött a magyar válogatott Bálizs Bencével is. A 29 éves, Kassán élő kapussal beszélgettünk az elmúlt hónapok eseményeiről. A szezon előtt az EBEL-ben sze­replő csehországi Znojmóból iga­zolt Budapestre. Mi vitte rá, hogy a MAC-ban védjen? Elsősorban szerettem volna köze­lebb kerülni az otthonomhoz, mivel kassai vagyok. Ehhez kerestem al­ternatívát, amiből Budapest jött össze. Örültem, mivel a Tipsport Li­gában szerepelnek, plusz nekem magyar gyökereim vannak, kicsit tudtam is magyarul, ezért szerettem volna újra belejönni kicsit a nyelv­be. És ki akartam próbálni valami újat, a szlovák bajnokságban is csak a kassaiaknál szerepeltem korábban. Mit tudott a MAC-ról egy éve? Valamennyire képben volt a ma­gyar hokit illetően? Akkor szereztem be róla több in­formációt, amikor már érett a meg­egyezés a klubbal. Őszintén szólva, a magyar hokiról nem sokat tudtam, de beszéltem azokkal a játékosok­kal, akik ott szerepeltek, így az többé-kevésbé világos volt szá­momra, mely csapatok tartoznak a jobbak közé. Arról is érdeklődtem, mi a helyzet az anyagiak terén, idő­ben jönnek-e a fizetések, és az ese­tek túlnyomó többségében pozitív válaszokat kaptam. Azaz nem fél­tem belevágni a budapesti kalandba. Beváltak a számításai? Nem voltak extra várakozásaim. Tudtam, hogy jó szintet képvisel a csapat, hiszen az előző idényben a negyeddöntőig jutott a gárda, még ha a keret egy része ki is cserélődött az­óta. A sok fiatal magyar jégkoron­­gozó mellett ott van Sofron István, akinek játékán azonnaj látni, mennyire tapasztalt, és milyen sokat magyar volt, de azzal, hogy Kassán éltünk, és gyerekkorom idején nem volt épp a legjobb a szlovák-ma­gyar viszony, én sem akartam ma­gyarul beszélni, azért sem, mert senki a barátaim közül nem tudott magyarul. Sokat cikiztek is a nyelvvel, így aztán hosszabb időre kiestem a magyar nyelvből. (Az in­terjú szlovákul készült — a szerk megj.). Három meccs hiányzott csak az alsóházi rájátszás végéig, amikor lefújták a bajnokságot a koro­­navírus-járvány miatt. Hogyan értékelték a klubban a 10. helyet? Az elsődleges célunk az volt, hogy bejussunk a playoffba, a Ma­gyar Kupában pedig a döntőbe. Ez egyik esetben sem sikerült, a ku­pában bronzérmesek lettünk, a Tip­­sport Ligában pedig nem nagyon volt esélyünk a nyolcba jutásra. Ezért sikertelennek kell értékelni a szezont. Másrészt ez csak a máso­dik idénye volt a klubnak a szlovák élvonalban, és a második szezon egy új bajnokságban mindig nehe­zebb, mint az első, akkor már meg kell védeni a megszerzett pozíciót. Ami személyesen engem illet, csa­lódást okoztam, mert nem tudtam olyan formába lendülni, mint a ko­rábbi években. Nem tudtam olyan mértékben segíteni a csapatomat, mint azt szerettem volna. Riválisával, a magyar váloga­tott Bálizs Bencével jól kijött? Nagyon jó haverok lettünk, ami­óta hazajöttem Kassára, állandó te­lefonos kapcsolatban vagyunk. Meddig köti a szerződése a MAC-hoz? A szerződésem lejárt a szezon végeztével. Nem tudom, szeretne-e majd a klub hosszabbítani velem, mert nem volt túl jó idényem. Rá­adásul közbeszólt a koronavírus­­járvány, senki sem tudja, mi és ho­gyan lesz a folytatásban. Sosem gondolkoztam azon, melyik lenne álmaim klubja Európában, én an­nak is nagyon örülök, hogy a Tip­­sport Ligában szerepelhetek. Meg­szerettem a klubot és Budapestet is. A szívügyem mindig is a kassai csapat volt, mert az ő neveltjük va­gyok, de nem zárok ki semmilyen lehetőséget. (Fotók: Facebook) Tömés Halász ► Született: 1990. május 25-én, Királyhelmecen ► Posztja: kapus ► Magasség/súly: 184cm/86kg ► Klubjai: KoSice (2009-2012, kölcsönben: Bardejov), Olomouc (2012-2015), Pardubice (2014/2015; kölcsönben: Prostéjov, Jihlava), KoSice (2015/16), Litvinov (2016/17; köl­csönben: Most, Mladá Boleslav, Benátky nad Jizerou), Znojmo (2017-19), MAC Újbuda (2019-) Említette a vezetéknevét - ki magyar a családjában? Gyakorlatilag mindenki... Anyu Tiszacsemyőből származik, apu Leleszről, én pedig Királyhelme­cen születtem. Az anyanyelvem Halász 19 bajnokin védte az újbudaiak hálóját Semmilyen nemzetiségi problémát nem tapasztalt a lelátókon számít a jelenléte a jégen a társak­nak, akik így sokat fejlődhetnek. Szlovák játékosként magyar csapatban véd - nem találták meg a szurkolók a szlovákiai jégcsar­nokokban? Engem nem is igazán tartottak számon a szlovákok között, már csak a vezetéknevem miatt sem. Félni nem féltem, de nem tudtam, milyen szurkolói reakciókat várhatok a le­látókról. Meg kell mondjam, hogy egyetlen negatív tapasztalatom sem volt. Lehet, hogy egy-két egyén va­lamit kiabált, de ez mindenhol így van. Szó nem volt olyasmiről, ami sajnos a labdarúgó-Eb-selejtezők előtt történt, hogy mindkét nemzet kifütyülte a másik himnuszát. Pedig a Tipsport ligás meccseink előtt mindig lejátsszák a magyar him­nuszt, de semmi ilyesmi nem fordult elő szerencsére. Vasárnap Háztartás melléklet +11 oldalon 1 “ " ”■ _ Kövér sör: * 11 április 25. - május 1-Héééhhuí "• Wt A környezettudatos anyukák forradalma- egwjjoánato pelus élete OTTHONRA TEVŐDÖTT ÉLET Home office, home school, home life. A leggyakoribb kifejezések most, azt jelentik, otthoni iroda, otthoni iskola, otthoni élet. De hogyan lehet alkalmazkodni e kényszerű új életmódhoz? A gyerekeknek az otthoni tanulás a legnagyobb kihívás, de a szüleiknek sem könnyebb. Főleg akkor, ha a tanítás és gyermek­­felügyelet mellett dolgozniuk is kell. A hagyományos családoknál is nehezebb helyzetben vannak azok, akik egyedül nevelik a gyer­mekeiket. Hol kérhetnek segítséget ők? Hogyan legyen tökéletes az otthoni irodánk? Hogyan lehet ellenőrizni a távoktatásban? Milyen lesz az érettségi, mennyire kérdéses az egyetemi felvételi? ► Vírusinfó: Erőszak a karanténban. Most még kiszolgáltatottabbak a családon belüli erőszak áldozatai. Mit tehetnek ők? Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő válaszol Már kapható a Vasárnap legújabb száma Misái‘nap

Next

/
Thumbnails
Contents