Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-17 / 89. szám
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2020. április 17. 5 Idegőrlő várakozás a bősi karanténban HEGEDŰS NORBERT Családjuk védelmében vállalták az állami karantént azok, akik a bősi karanténközpontba mentek. A tesztelás után kiderült, hogy nem kapták el a Covid-19-betegséget, a központból mégsem szabadulnak. rrei Lapunk hasábjain a Rimaszombati járásból származó Mária elbeszélésének köszönhetően tudtunk beszámolni a bősi karanténközpontban uralkodó állapotokról. Tőle tudjuk, milyen koszosak a szobák, és milyen hiányosan kommunikálnak az állami szervek a külföldről hazatérőkkel. Interjúalanyunk akkor még úgy nyilatkozott, hogy ennek ellenére ki lehet bírni az ottlétet, hiszen mindenki tudja, hogy nem hotelbe érkezett. Bősön rekedtek Mária akkor még abban bízott, hogy a húsvéti ünnepekre már hazaérhet, hiszen szinte biztos volt benne, hogy nem kaphatta el a fertőzést. Az első tesztre április hatodikán került sor, és szerencsére mind Mária, mind a szobatársnője eredménye negatív lett. Mindketten fellélegeztek, hogy végre elmehetnek, csakhogy a szomszéd szobában lévő két személyről - akikkel közös fürdőszobán kellett osztozniuk - kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek. így Mária és szobatársa arra kényszerült, hogy önhibájukon kívül, a rendszer fogyatékossága miatt (teljesen ismeretlen embereket raknak közös szobába) a bősi karanténközpontban töltsék a húsvéti ünnepeket. Az új tesztet húsvéthétfő után, kedden kellett volna elvégezniük, csakhogy egész nap hiába vártak a mintavételre. Új rendelet Szerda reggel aztán egy új rendelkezést osztottak ki a bentlakóknak, ami után elszabadultak az indulatok a karanténközpontban. Az új rendelet ugyanis azt mondta ki, hogy a megismételt tesztelésre nem 5, hanem csak 14 nap után kerül sor, ha az eredmény negatív lesz, a tesztet 24 óra elteltével megismétlik. Csak akkor hagyhatják el a karanténközpontot, ha mind a két vizsgálat ered(Képarchívum) Embertelen körülmények A bentlakók szerint az új rendelet embertelen, mivel egyáltalán nem veszi figyelembe a lakók igényeit. „Még a börtönben is jobb körülmények vannak, mert ott kijárhatnak sétálni a rabok” - mondta Mária. A karanténközpontban élők pszichikáját felőrli a tehetetlenség, a várakozás és a bizonytalanság. A meghosszabbított karantén anyagilag is megterhelő: „Ha minden jól megy, 23 napot töltök itt, ami már 299 eurómba kerül.” Ezek csak a legnyil-Mária 23 napig ennyit lát a külvilágból vánvalóbb problémák, hiszen a meghosszabbított karanténnak számos más negatív vonatkozása is van. Mária szobatársát, Zanetát például egészségkárosodott fia várja otthon, Kassa mellett. „Egy hónapig be leszek zárva. Miért? A semmiért. Csak azért, mert Ausztriából érkeztem, és meg akartam óvni a családomat. Arról nem tehetek, hogy ilyen szobába tettek, nem volt választásunk” - reagált felháborodva Zaneta. ménye negatív. A bejelentést Semmilyen előzetes információ vagy magyarázat nem előzte meg. Máriának ez azt jelenti, hogy a legjobb esetben is minimum 3 hetet fog eltölteni a karanténközpontban önhibáján kívül, pusztán azért, mert olyanokkal zárták össze, akik fertőzöttek voltak. A központ lakói között óriási a felháborodás. „Pszichikailag nagyon nehéz ezt elviselni. Próbáljuk magunkat elfoglalni, tornázunk, filmet nézünk, de nem lehet kimenni sehová, a négy fal közé vagyunk bezárva. Már mindenki idegroncs, innen mehetünk egyenesen a pszichiátriára” - mondta Mária. Vágfarkasdtól a Viharsarokig MAROSI BIANKA A polgármester kezdeményezésére Barcsné Csizmadia Margit elbeszéléséből készült videésorozat Farkasdon, amelyet húsvétkor mutattak be a világhálén. Az 1947-es kitelepítést hatévesen átélő kislány történetét Bállá Barnabás, a Pozsonyi Színművészeti Egyetem elsőéves hallgatója mondja el. FARKASD Nagypénteken jelent meg az a háromrészes videósorozat, amelyet Restár János, Farkasd polgármestere ötlete alapján készítettek. Barcs Józsefhé Csizmadia Margit hatéves volt, amikor családjával kitelepítették a magyarországi Békéscsabára. Történetével a magyar kormány Életút című önéletíró pályázatán első helyezést ért el 2473 pályamunka közül. Statisztikai adatok „A Szlovák Telepítési Hivatal 1401 magyar nemzetiségű farkasdi lakost, a lakosság 24,1%-át jelölte ki kitelepítésre. Különböző számok léteznek, de a járási összekötő tiszt jelentése alapján 1203 farkasdi magyar hagyta el a falut 22 vonatszerelvényben. Az első 1947. július 29-én, 23.25-kor hagyta el a falunk vasútállomását. A délkelet-alföldi Nagybánhegyesre, Pitvarosra, Ambrózfalvára telepítették őket, de kisebb számban Békéscsabára és máshová is kerültek farkasdiak. Az önként betelepült szlovákok száma nem ismert. 1947. január 24-én a falut két napra körbezárták a karhatalmi erők. Aznap 116 családot, másnap 63 farkasdi családot vittek el Csehországba. Helyükre Bytcáról hoztak telepesbizalmi családokat. Amikor a deportáltak visszaérkeztek, a házaikban lakó új családokkal rendre összetűzésekre került sor. De az élet élni akart akkor is, lassan minden elrendeződött” - tudtuk meg Farkasd polgármesterétől. A videóról A polgármester elmondta, a videófelvételt hús vét hetében álmodta meg. ,A rendkívül tehetséges Bállá Barnabás színésznövendék olvasta fel a szöveget. Operatőrünk Kürthy Attila lett, két nap múlva lakásomban első felolvasásra egy órán belül készek voltunk. Kürthy Attilának köszönhetően nagypéntek este feltöltöttük az első részt, majd a következő kettőt is. Egy 8 éves írásból indultunk ki, de sokan szomorúan, megdöbbenve, meghatódva hallgatták végig. Szüléimén próbáltam ki a hatást. 92 éves apám, akit egykor kitelepítettek, a 84 éves anyukám, akit Csehországba deportáltak, sírva hallgatta végig a felolvasást. Igaz, szomorú az esemény, de igazán illett nagypéntek hangulatához” - fogalmazott Restár János. Hatalmas siker „Örülünk a rendkívüli nézettségnek, volt értelme megcsinálni. Élveztük. Ami érdekes, hogy szlovákoktól is pozitív visszajelzések érkeztek. Talán azért mert az elbeszélő személye és az elbeszélés is hihető és hiteles. Csak most jöttem rá, hogy ez még mindig nem eléggé kibeszélt téma. Évente egyszer megemlékezünk egy koszorúzás erejéig a református templom falába épített emléktáblánál. Egyébként úgy gondolom, hogy az akkor, 1947-ben idetelepült szlovákok utódai teljesen beolvadtak a falu lakosai közé, szeretik a falunkat, s tesznek is érte. Ezért nincs értelme már ennyi idő után neheztelni rájuk” - véli a polgármester. Érzékeny tóma „A családunk is érintett volt minden 20. századi szörnyűségben. Családunkból maradtak kint a fronton, apámat fiatalon kitelepítették a nagyszüleivel, a szülők aztán maradtak, mert vége lett a telepítésnek. Apám 8 év után visszajött, a mai napig nem értem, hogyan. Anyám családját Nimburgba deportálták. Ha ez a kérdés felmerül a családban - pedig igyekszem mindig kerülni -, anyámnak mindig könnybe lábad a szeme. Szabály volt, hogy családfő nélkül nem deportálhatták a családot. Csak el kellett volna bujdosnia talán egy-két napra nagyapámnak, oda is csomagolták neki a hátizsákot, el is indult a két lánya sírása közepette, majd az utcaajtóból visszafordult: »Ha veszni kell, vesszünk együtt«. Emiatt az »érzelgősség« miatt több évre Nimburgba került a család. Persze így utólag könnyű elítélni őt” - utalt a régi családi történetekre Restár János. Almanach A község Forcas almanach címmel könyvet készül kiadni, amelyben a húsz évvel ezelőtt indított Forcas nevű helyi folyóiratban megjelent írásokból gyűjtenek össze válogatást. Köztük lesz a Vágfarkasdtól a Viharsarokig című elbeszélés is, illetve más, Farkaséhoz vagy a Kisalföldhöz, de valamiképp ide köthető más írások is. „Az almanach célja, hogy a fiatalok is olvashassák azokat az írásokat, amelyeket a Forcas tartalmazott. A falu, az egymás iránti szeretet, a romák megbecsülése, az akkori zsidók elfogadása és megbecsülése sugárzik minden írásból. Ezt szeretném példaként a ma élőknek bemutatni. Nem hiszek abban, hogy mindenki és minden rossz, hogy így kell élnünk, ahogy élünk. A Forcas nem tipikus önkormányzati lap volt, inkább egy húsz évvel ezelőtti négyéves szellemi kaland terméke” - zárta szavait Restár János. Örömteli feladat Bállá Barnabás szívesen tett eleget a polgármester kérésének és olvasta fel az elbeszélést. „Megtetszett, hogy foglalkozunk azzal, ami a miénk, a mi történelmünk, a hazai dolgokban is van valami szép. A korombeliek közül sokan nem tudnak erről az időszakról, vagy ha tudnak is, csak nagyon keveset, illetve nem érdekli őket. Ez is volt az egyik cél, hogy megszólítsuk az én korosztályomat, hogy megtudjuk, mi történt akkoriban. Az én családomban nem voltak kitelepítettek, de a nagyapám feléről a negyedi rokonok közül vittek Csehországba kényszermunkára. Ok szerencsések voltak, jó családhoz kerültek, nem bántak velük rosszul, és vissza is jöttek. Apu feléről Gutáról a dédpapám volt munkatáborban, de kitelepítésről nem tudok a családban” - zárta Bállá Barnabás. Barcs Józsefné Csizmadia Margit jegyezte le saját kitelepítését (Képarchívum) ; Bállá Barnabás, aki felolvasta a történetet (Képarchívum)
