Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)

2020-04-14 / 86. szám

www.ujszo.com | 2020. április 14. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 5 Kevesebben vállalkoznak A járvány a kozmetikusoknak is alapos érvágást jelent (TASR-feivétei) Csökkenő olajkitermelés MOLNÁR IVÁN Pozsony. Szlovákiában már a koronavírus-járvány megje­lenése előtt is tömegesen adták vissza az engedélyüket az egyéni vállalkozók - derül ki a Bisnode nemzetközi cég­minősítő társaság legfrissebb felméréséből, amely szerint a járvány miatt ez a folyamat látványosan felgyorsulhat. „Tavaly nagyjából 60 ezren váltot­ták ki a vállalkozói engedélyüket, csupán 30-cal többen, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan azonban 52,6 ezren dobták be a tö­rülközőt, vagyis csaknem 10 ezerrel többen hagytak fel az egyéni vállal­kozásukkal, mint egy évvel koráb­ban” - nyilatkozta Petra Stépánová, a Bisnode elemzője. Szerinte azonban az egyéni vállalkozások számának a csökkenése nem tavaly kezdődött. A Bisnode adatai szerint 2015-ben még csaknem 483 ezer egyéni vállalkozó volt az országban, 2017-ben nem egész 480 ezret, 2018-ban 475 ezret, tavaly pedig már csak 462,5 ezret re­gisztráltak. „Már most biztos, hogy idén az eddig látottaknál is nagyobb visszaesésre készülhetünk fel, hiszen a koronavírus-járvány miatti meg­szorítások rengeteg problémát okoz­nak az egyéni vállalkozóknak, és ezen egyelőre az állami támogatások sem sokat segítenek” - tette hozzá Sté­pánová. Szerinte a látványos zuhanás várhatóan már a nyáron közzétett elemzéseikben is meglátszik. Az egyes szakmák között azonban már tavaly is látványos különbségek voltak, és várhatóan ez nem lesz más­képp idén sem. Tavaly például a biz­tosítási ügynökök és a pénzügyi ta­nácsadók adták vissza a legnagyobb számban a vállalkozói engedélyüket. Ebben a szegmensben tavaly alig 3600-an váltották ki az engedélyü­ket, miközben több mint 5200-an fe­jezték be a vállalkozásukat. Nagyjá­ból 4700-an adták vissza az engedé­lyüket az építkezések előkészítésével foglalkozó vállalkozók közül is, ez­zel párhuzamosan azonban több mint 7 ezren épp tavaly kezdtek bele ebbe a vállalkozásba. „A járvány okozta problémák mi­att idén azok az egyéni vállalkozók fejezhetik be legnagyobb számban a tevékenységüket, akiknek az elmúlt hetekben kötelezően be kellett zár­niuk. Ilyennek számítanak az étter­mi szolgáltatások, a masszázsszalo­nok, az edzőtermek és egyéb olyan szolgáltatások, amelyeknél fontos a személyes kontaktus, és amelyek emiatt most nem működhetnek” - mondta Stépánová. Hogy pontosan hányán is lehetnek veszélyben, azt egyelőre nem lehet felmérni, Stépánová szerint azonban egyéni vállalkozóként csak a fodrászüzle­tekben, kozmetikai szalonokban és ezekhez hasonló szolgáltatásokban több mint 12 ezren dolgoztak a jár­vány kirobbanása előtt. Bécs. Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, va­lamint Szalmán szaúdi koronaher­ceg üdvözölte, hogy a Kőolaj­­exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők OPEC+ néven ismert közössége megállapodott a kitermelés csökkentéséről. Az OPEC+ megállapodása a kiterme­lésnek a világkereslet 10%-át meg­közelítő, napi 9,7 millió hordóval való csökkentéséről szól májusra és júniusra vonatkozóan, azt követően a csökkentés mértékét 2022 áprili­sáig leépítik. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter azt mondta, az olajpiaci válság még legalább az év végéig eltart. Elem­zők szerint mivel a szokásos 100 millió hordó (egy hordó 159 liter) helyett csak körülbelül 75-80 mil­lió hordót fogyaszt mostanában a világ naponta, a jelenlegi termelés­sel is nőnek a tartalékok, vagyis a lefaragás nem elégséges lépés. Elő­zetesen 10-15 millió hordós csök­kentésről szóltak a pletykák. Állí­tólag a kontingensből Szaúd-Arábia 4 millió hordó mérséklést vállal, Oroszország és az USA pedig kö­zel 2-2 millió hordóval fogja vissza magát. Oroszországnak ez létszük­séglet volt, mert az országban már tele voltak a szűkös tárolókapaci­tások, amit jól mutat, hogy az Ural­­típusú olaj ára egészen 18 dollár/hordóig esett, sokkal mé­lyebbre, mint a nyugat-európai Brent-típusú olaj. (Porti I ndex) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Angol font 0,8756 KB Lengyel zloty 4,5586 Cseh korona 26,909 Magyar forint 354,76 Horvátkuna 7,6175 Q| Román lej 4,8330 Japán jen 118,33 CT Svájci frank 1,0558 Kanadai dollár 1,5265 Q USA-dollár 1,0867 Privatbank* 1,12-1,06 27,89-26,53 OTP Bank 1,14-1,04 28,41-26,02 373,86-342,34 Postabank 1,13-1,06 27,97-25,82 367,82-339,52 Szí. Takarékpénztár 1,13-1,05 27,59-26,11 369,81-337,96 Tatia banka 1,13-1,06 27,87-25,99 371,07-335,73 CSOB 1,12-1,07 . 27,58-26,21 Általános HMbank 1,12-1,05 27,77-26,04 370,38-338,49 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Átmenetileg nem szabnak ki büntetést, ha késünk az energiaszámla befizetésével ÖSSZEFOGLALÓ A koronavírus-járvány ideje alatt nem szabnak ki bünte­tést azokra, akik elmaradnak az energiaszámlák befizetésé­vel - adta hírül a gazdasági tárca. Sem a lakosságot, sem a kis- és középvállalkozásokat nem szankcionálják a jelenlegi helyzetben a késedelem miatt, és az energiaszolgáltatást sem kapcsolják ki. Pozsony. A gazdasági miniszté­rium szerint már dolgoznak a kikap­csolási moratóriummal kapcsolatos jogszabály-módosítás előkészíté­sén, amelyről a terveik szerint e hé­ten tárgyal a kormány. Két hónapot adnak „Két hónappal elhalasztjuk a fi­zetési késedelem miatti szankciók kiszabását. Később azonban min­denképp ki kell egyenlíteni a tarto­zást” - mondta el Karol Galek gaz­dasági államtitkár. Szerinte a koronavírus-járvány által okozott gazdasági problémák nem veszé­lyeztethetik az energiaellátást. „Ha a háztartás költségvetése szűkös, a szolgáltató nem bünteti meg, ha nem A két hónapos halasztás után ki kell egyenlíteni a tartozást (jASR-feivétei) tud idejében fizetni, nem kapcsolják le az áram- és a gázszolgáltatást. A válság által sújtott kis- és középvál­lalkozásokat sem büntetik a fizetési késedelem miatt” - közölte a tárca. Csak végső esetben A minisztérium azt ajánlja, aki csak tudja, időben teljesítse kötele­zettségeit. „Remélem, mindenki fe­lelősségteljesen viselkedik a válság idején, figyelembe veszi üzleti part­nereit, és nem él vissza ezekkel az engedményekkel” - mondta Galek. A minisztérium tisztában van vele, hogy ebben a nehéz helyzetben sé­rülékeny az energiaszektor. „Olyan intézkedéseket igyekszünk bevezet­ni, amelyek nem sértik egyetlen pia­ci szereplő érdekeit sem. Tárgyalunk minden érdekelt féllel, és igyek­szünk ugyanannyi ügyfelet, szállítót és közvetítőt elérni, mint korábban” - tette hozzá az államtitkár. Elmond­ta továbbá, hogy a támogatási hite­lekről is tárgyalnak, amelyek lehe­tővé teszik a kis- és középvállalko­zók számára adósságaik finanszíro­zását, és kompenzációs rendszert dolgoznak ki a nagyvállalatok meg­segítésére. „Elsődleges fontosságú az üzleti forgalom fenntartása, akkor is, ha likviditási gondok adódnak” - hangsúlyozta Galek. (mi.TASR) NEM ICAZSÁCRA BOSSZÚRA VÁGYUNK Mondja ezt a kassai születésű Soltész Árpád oknyomozó újságíró, akinek nevéhez fűződik minden idők legnagyobb szlovák filmsikere, a Disznó. Előre látta, meddig volt képes elmenni az alvilági alakokkal összefonódott államvezetés, és hogyan jutott el ez a gátlástalan csa­pat Ján Kuciak és jegyese meggyilkolásáig. Mindent, amit oknyomozó újságíróként megtudott, de bizonyíték híján nem írhatott meg, felhasz­nált a könyvében. Mit gondol most, Igor Matovic kormányáról? Miért a populizmus és a szélsőségesség irányába megyünk? Visszatérhet még Fico a nagypolitikába? Miért nem tudnak elegánsan távozni a politikusaink? Mi a megoldás a korrupció burjánzása ellen? Vendégünk a Disznó frója- Soltész Árj>éC*i Indul a mesesorazat Bénáké »ad és Hanga, I a kétnyelvű . I testvérek ► Krízisvezér: Lesz VASÁRNAP a járvány után? Huncík Péter nagyvonalú kezdeményezése Lesz-e ajövönkneki VasémapU Két héten keresztül kapható a húsvéti dupla szám! Vasanuii)

Next

/
Thumbnails
Contents