Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-09 / 84. szám
16| UTAZÁS 2020. április 9. | www.ujszo.com RÖVIDEN IATA: 25 millió állás van veszélyben Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírusjárvány miatt, amely szorosan kapcsolódik a légi közlekedéshez - hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) videókonferenciáján. A szervezet számításai szerint a legtöbb, 11,2 millió állást Ázsia és Óceánia térségében fenyeget megszűnés, mert itt sok olyan állam van, amely gazdaságilag jelentős mértékben támaszkodik a turizmusra. Európában 5,5 millió állás van veszélyben. Az IATA-nak arról egyelőre nincs becslése, hogy a légitársaságoknál mekkora mértékű lehet az elbocsátás, az erre irányuló kutatásokat most végzik. Brian Pierce, a IATA vezető közgazdásza szerint 2,7 millió embert, az iparágban foglalkoztatottak harmadát küldhetik fizetés nélküli szabadságra vagy bocsáthatják el. A közgazdász szerint egyelőre nem lehet biztonsággal megállapítani, hogy mekkora lesz az igény a légi közlekedés iránt a járvány után. Ez az eddigi tapasztalatok szerint mindig viszonylag hamar visszaépült, most azonban hosszabb felépülés várható, 2021 elején is 20 százalékkal kevesebb járat közlekedhet, mint az idei év elején. A légitársaságok helyzetét nehezíti, hogy a nyereséget termelő hosszú távú járatoknál még hosszabb felépülési időszakra lehet számítani, mert az utasok a járvány után valószínűleg inkább a lakóhelyükhöz közel pihennek, az üzleti utasok pedig a gazdasági recesszió miatt elmaradhatnak. (MTI) Csak Európában öt és fél millió állás szűnhet meg a légi közlekedésvisszaesése miatt (Shutterstock) „Karanténban ragadtam egy óceán járón" SZABÓ LACI Heteken át volt bizonytalanságban az óceánjárón Teacher Lucky, azaz Szócsi László, a Beférek a bőröndbe? YouTube-csatorna készítője, aki a járvány kitörésekor a hajón dolgozott. A koronavírus az luxus-haj ótársaságokat is rendkívül érzékenyen érintette, sok hajó napokon, heteken át vesztegelt a tengereken, sehol sem engedték kikötni a hatalmas hajókat. Lucky a megpróbáltatásokról, az utolsó napok nehézségeiről mesélt lapunknak. Mióta és mit dolgozol a hajón? 2018 decemberében kezdtem hajón dolgozni, youth counselor a beosztásom, azaz a gyerekekkel foglalkozom. Őket szórakoztatom egész nap, ők meg engem, különböző programokat szervezünk nekik és játszunk velük. Több szerződésem volt, dolgoztam Óceániában, Észak- és Dél-Amerikában is. Hogyan kezdődtek a problémák a vírusjárvány idején, mit tapasztaltál? Mikor elkezdődött a járvány, Dél- Amerikában hajóztam, ott a kontinensen eleve csak február második felében jelent meg az első fertőzött. Senkinek nem jutott eszébe, hogy 3 héttel később leáll az egész hajózás, mi pedig fent ragadunk a hajón. Egyik napról a másikra Európa a feje tetejére állt, és március közepe felé már nálunk is óránként jöttek a szigorításról szóló hírek, míg nem teljes stopot rendeltek el. Volt-e pánik a vendégek között, hogy kezelték a helyzetet - a vendégek, a hajótársaság, az egyes kikötők, országok? Az országok elég vegyesen kezelték, sokan nem vették komolyan az elején, pár nappal később pedig ugyanezek az országok már nem engedtek kikötni hajókat. Amikor minket sem engedtek kikötni, mindenki kapott egy kisebb sokkot, de a hajó elég hamar reagált a szituációra, a vendégek pedig kaptak egy ingyenes cruise-t - ingyenes internettel, bárral és szórakoztató műsorokkal, valamint a hajótársaság fizette az új repülőjegyüket, mivel a A világjáró Lucky napokon át nem tudta, mikor, hogyan és milyen úton térhet haza, és a bezártságot még a luxushajó kényelme sem tudta ellensúlyozni (Fotók: Szécsl László, Lucky) korlátozások miatt az eredetit bukták. Nos, személyzetként nem volt ilyen vidám az élet. Mi történt ez után? A helyzet sokáig reménytelen volt, és két hét tengeren való vergődés után San Diegóban kötött ki a hajó március 30-án. Aznap leszállt a vendégek többsége, és az amerikai személyzet azon része, akinek már lejárt a szerződése. Nekem is lejárt, de nem vagyok amerikai, így nem hagyhattam volna el a hajót, de hála a Los Ángeles- i nagykövetség segítségének másnap, 31-én reggel én is leszállhattam. Viszont utána jött a hír, hogy fertőzött emberek vannak a hajón, így most karantén alá került, és senki sem tudja, mi fog velük történni. Mi (volt) a legnehezebb ebben a helyzetben? A legnehezebb a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság volt. Sosem lehetett tudni, mi fog történni, hiába mondtak valamit, benne volt a pakliban, hogy két óra múlva már nem úgy lesz. Például, ha most nem tudtam volna leszállni, akkor az volt a terv, hogy április 4-én Mexikóba megyünk, és onnan megyünk haza. Csak azóta karantén alá került a hajó a San Diegó-i kikötőben, így az a terv kuka, és megint bizonytalan az egész helyzet. Hogy látod a turizmus, azon belül a hajózás jövőjét a járvány után? Turizmusra mindig lesz igény, ha lemegy ez a vírus, biztos vagyok benne, hogy őrült nagy robbanás lesz, az emberek alig várják, hogy kiszabaduljanak. Ami a hajózást illeti, az már nem ilyen egyértelmű, nagyon nagy pofont kaptak, a sajtójuknak sem tesz jót az, hogy sok hajón halottak is voltak, valamint brutális pénztől esnek most el, napi szinten beszélhetünk dollárokmilliókról. És mivel leghamarabb nyár második felében fognak tudni újra üzembe állni, így eléggé a padlóról kell felállniuk. LUBOS FELLNER NAPLÓMBÓL Amikor biztonságtalan országba utazom, mindig felmerül a kérdés: hogyan éljük túl? A szó legszorosabb értelmében. Az utóbbi években jártam Irakban, Iránban, Szíriában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Jemenben, Dél-Szudánban... Miért teszem ezt? Mert minden másként van, mint amit olvashatunk róla. Az ilyen utazások arról is szólnak, hogy kilépünk a ritmusunkból. Megállapítottam, hogy minél tovább megyek, annál jobb érzés fog el. Nem tudom, látható-e a képből, de a helyszínen ezt a másságot érezni lehet. De hogyan utazzunk biztonságosan? Az első este, az afgán városban az utcán vásároltam ételt. Amikor fizetni akartam, akkor az eladó a kezével egy fiatal, gyilkosnak kinéző fiúra mutatott, hogy ő meghívott engem. Rámosolyogtam, fejbiccentéssel megköszöntem, de ő csak rám nézett, de nem mosolygott rám. A meghívást tiszteletként kezelte, és Afganisztánban napjainkban ehhez nem jár a mosoly. Ekkor átfutottak az agyamban a jelenetek, amelyekben port, vagy egyéb szert tesznek az áldozat ételébe. Mindenki tudja, hogy az éjszakák veszélyesek - Párizs elővárosában is, nem még itt, Afganisztánban. De én szeretem ezt. Senki sem tud tanácsod adni, csak a megérzéseimre hallgathatok. Tudjuk, ami nem öl meg, az megerősít - ez a turisták életében sokszorosan érvényes. A mai Afganisztánban utazni mindenképpen veszélyes. A legnagyobb problémát nem is az utazás jelenti, hanem a hazaérkezés. Sokkal többet látón, mint mások, másként tekint a világra - és sokak ezt nem értik. Ha ők is átélték volna az élményeket, amikor semmi sem biztos, a hazatérés sem, akkor ez őket is megvilágosítaná. Egy afganisztáni utazás ugyanis mindenkit felráz, hogy átértékelje a világról alkotott képét. A szerző a BUBO utazási iroda alapítója Békegalambok A fényképet egy kora reggeli órában, a gazdag történelmi múltú Mazari Sharif városában készítettem, a mecset előtt. Afganisztán területét már többször elfoglalták, a Perzsa Birodalom, Nagy Sándor, az Arab Birodalom, a törökök, a mongol nomádok, a Brit Birodalom és a Szovjetunió, és most az Amerikai Egyesült Államok csapatai tartózkodnak az országban. A pozitív fénykép ellenére a tartós béke beláthatadan távolságra van. DP200027
