Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)

2020-04-09 / 84. szám

Interjú • Szépségápolás • Lakberendezés • Divat • Sztárvilág • Kultúrszendvics • Életmód

KIHOZNI

a helyzetből a legjobbat

Két hónapja még a megszokott mederben teltek a napjaink, március közepére azonban - amint azt Barabási Albert László fizikus és hálózatkutató megjósolta - megállt a világ. Arról, hogy a koronavírus-járvány miképpen változtatta meg az életüket, milyen életstratégiákat hívnak segítségül, miből merítenek erőt, három nemzedék női képviselői számoltak be lapunknak.

XIV. ÉVFOLYAM, XV. SZÁM, 2020. ÁPRILIS

(Juhász László felvétele)

BUGYIK GABRIELLA, a szlovák tejtermelők és tejfeldolgozók közös reklámkampányainak kivitelezéséért felelős marketingszakember (valamint lánya.

Bugyik Barbara tavaly diplomázott cipő- és kiegészítődizájner, jelenleg álláskereső):

Már a 2020-as év beköszöntével óva intettem a családomat, hogy vigyázzunk egymásra és az egészségünkre ebben az esztendőben. Néztek is rám tágra nyílt szemmel, miért mondom ezt. Engem érdekel a számmisztika, kineziológiával is foglalkozom, és ezért a 4-es szám, melyet a 2020 számjegyeinek összeadásával kapunk, bizony óvatosságra intett. Sajnos, a megérzéseim hamar beigazolódtak.

Ez a koronavírus-járványnyal kapcsolatos helyzet mentálisan nagyon igényes mindenkinek. Az elejétől kezdve úgy álltunk hozzá, hogy sajnos nem tudunk rajta változtatni, és minél hamarabb elfogadjuk, annál könnyebben megbirkózunk a vele járó kötöttségekkel. Tudtuk, hogy fegyelmezettnek kell lennünk. Fel kellett állítanunk egy értékrendet, hogy mi a fontos és mi kevésbé az. Március 11-től otthonról dolgozom, a pozsonyi lakásunkból hazaköltöztünk a szülőfalumba, Tardoskeddre, ahol a párommal és a lányommal együtt tengetjük a mindennapjainkat. Falun sokkal könnyebb az embernek elfoglalni magát, hiszen a tavasz kezdetével sokkal több a ház körüli teendő is.

„Anyu, én szeretnék a postásainknak szájmaszkokat varrni! Tudod, a Jucus mondta, hogy nem kaptak szájmaszkokat, és neki, postai kézbesítőként ez most életbevágó! Anyagunk, szalagunk, időnk van, és legalább még hasznosnak is érzem magam" - jött az ötlettel Bori lányom március 15-én vasárnap estefelé, és én azonnal támogattam ebben. Most segítenünk kell, mindketten így éreztük. Azóta együtt varrjuk a szájmaszkokat, én a munkám

mellett, ő reggeltől sokszor éjfélig. Varrtunk a postásoknak, a helyi tűzoltóknak, eladóknak, egészségügyi dolgozóknak, családtagjainknak, ismerősöknek, mindenkinek, aki kéréssel fordult hozzánk. Szülőfalunk polgármesteri hivatalának felkérésére falunk időseinek is varrtunk. Amíg a párom a ház körüli teendőket végezte, én a nagyja házimunkát félretéve Borikámnak segítettem. A közös kreatív munka még jobban összekovácsolt bennünket. Mára már több mint ezerszáz szájmaszkot megvarrtunk, itthonra és külföldre is postázva. Sokan kérdezték, bírjuk-e még a varrást. Bírjuk, és ami hajt, az nemcsak a

(Fotók: B. C. archívuma)

segítés öröme, de az a szeretet is, amely az emberekből árad felénk. Rengeteg elismerést, köszönetét kaptunk, volt, akik ebédet, süteményt, virágot hozott, csak

hogy teli erővel dolgozhassunk. Édesanyánk, aki ma már a mennyekből tekint le ránk, lehet, hogy most büszke lenne ránk, és ez nagyon jó érzés.

Ami a fejemben kavarog, főleg az, hogy egészségesek maradjunk és kitartsunk. Flogy újból szíwel-lélekkel megölelhessük családtagjainkat, barátainkat, kollégáinkat, szeretteinket.

CZUCZOR NÓRA, a Vekker Műhely színész-drámatanára:

A karantén első napjait még hirtelen jött szünidőnek tekintettük. Aztán szépen lassan kiderült, hogy mégsem csak egy-két hétről lesz szó, hanem huzamosabb időről, és ekkor már én sem csak a jó oldalát láttam. Felváltva estem pánikba és örültem, majd próbáltam újraértelmezni és új szabályrendszert felállítani a hétköznapjainkra. Amint ez sikerült, viszonylag helyreállt a rend. Azért csak viszonylag, mert most is vannak jobb és rosszabb, idegeskedőbb és nyugodtabb napjaink. De ilyenek persze akkor is előfordulnak, ha a „sima" életünket éljük.

Igyekszem a jobb dolgokra koncentrálni: nem kell korán kelni, sietni iskolába-munkába. Nyugodtan tudunk reggelizni, mindenki a saját igényei szerint, nem hűl ki a kávém, mire odáig jutok, hogy meg tudom inni, mint ahogy ez általában a rohanós hétköznapokon megtörténik (ha egyáltalán meg tudom inni, és nem délután, mikor hazajövök, jövök rá, hogy hoppá, kimaradt a reggeli kávém). A gyerekeim (5 és 8 évesek) délelőttönként elfoglalják magukat, ilyenkor a legnyugodtabbak, együttműködők. Délutánra már mindannyian elfáradunk kicsit, ekkor azért előfordul, hogy egymás „agyára megyünk".

A legpozitívabb ebben a helyzetben, hogy együtt vagyunk. A karantén előtt sokszor éreztem úgy, hogy csak a hétvégék a mieink, csak akkor tudunk igazán tartalmas időt eltölteni együtt. Ez most megváltozott. Szerencsések vagyunk, mert abban a helyzetben vagyunk, hogy a szűk családi körben együtt tudunk lenni.

(Folytatás a következő oldalon)