Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)

2020-04-06 / 81. szám

161 SPORT 2020. április 6.1 www.ujszo.com McCarthy helyett Kenny az írek kapitánya Dublin. Stephen Kenny váltja az ír labdarúgó-válogatott kis­­padján Mick McCarthy! A szi­getországi szövetség szombati bejelentése szerint az amúgy is tervezett váltás azonnali ha­tállyal életbe lépett. McCarthy 1996 és 2002 kö­zött már irányította az ír nem­zeti együttest, másodjára pedig 2018 novemberében nevezték ki, megbízatása az idei Európa­­bajnokság végéig, azaz július 31-ig szólt, utána váltotta volna Kenny. Ugyan a kontinensvia­dalt jövő évre halasztották a koronavírus-járvány miatt, a cserét viszont a terveknek meg­felelően végrehajtották, így a szintén elhalasztott, jelenleg szeptemberre tervezett Eb­pótselejtezőn már az új szakve­zető irányítja majd az ír csapa­tot. Az írek a szlovákokkal talál­koznak a pótkvalifikáción, si­ker esetén pedig az észak­­ír-bosnyák párharc győztese várna az együttesre az Eb­részvételért. (MTI) Martinez közelebb került a Barcelonához Barcelona. Az Intemazio­­nale argentin labdarúgója, La­­utaro Martinez egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a katalán FC Barcelonajátékosa legyen. A Sport vasárnapi híre szerint a milánói klub szerződésújítást ajánlott a 22 éves támadónak, benne azt, hogy az eddigi évi nettó kétmillió euró helyett négymilliót fizet neki, ám Mar­­tíneznek sokkal többet ajánl a katalán klub, amely tízmilliót is kész megadni klubcsere esetén ajátékosnak. Az argentint vinné - állítólag szintén tízmillió eurós évi nettó fizetés mellett - az angol Man­chester City és az FC Chelsea is. Martinez azonban a Sport sze­rint leginkább a Barcelonához menne, ahol együtt futballoz­hatna hatszoros aranylabdás honfitársával, Lionel Messivel. (MTI) Sokallják a topligákban az egyharmados bércsökkentést Nemhogy nézők, még járművek sem mehetnek a Stamforde Bridge közelébe A legtöbb esetben 30%-os lefaragást javasolnak az európai labdarúgó topligók főnökei. A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FlFPro) szerint nem jó megoldás az általános f izetéscsökkentós a koronavírus-járvány idején. Jonas Baer-Hoffinann, a szerve­zet főtitkára kijelentette: világszerte számos futballista alig kap többet országa átlagkereseténél, ezért nem engedheti meg magának, hogy csökkentsék a fizetését. Az FC Barcelona és az Atlético Madrid játékosai a járvány idősza­kában keresetük 30, a Juventusnál mintegy 70 százalékát kapják meg, az angol Premier League-ben pedig 30 százalékos csökkentést javasol­tak, de a sportvezető rávilágított, hogy sok helyen merőben más a helyzet. „A legtöbb játékos csak annyit engedhet meg magának, mint bármely más munkavállaló, hiszen a jövedelmük nem abban a tarto­mányban van, amit az emberek fel­tételeznek” - magyarázta Baer- Hoffinann. A főtitkár közölte, egyes bajnokságokon belül is nagyban különbözhetnek a lehetőségek, a Juventusnál például sokkal jobbak a lehetőségek, mint az olasz élvonal 17., 18. vagy 19. helyén álló csapa­tánál. A német sportvezető szerint elen­gedhetetlen az európai országokban a jelenlegi szezon befejezése, és el­árulta, meglepte a belga élvonal csütörtöki lezárása, amely a Club Brugge csapatát hirdette ki arany­érmesnek: „Riasztóak ezek a dön­tések, hiszen ha most meghozzuk őket, hatalmas következményeik lehetnek. A hatás katasztrofális le­het, mivel a klubok hat hónapig be­vétel nélkül maradhatnak. Ha ez tö­meges fizetésképtelenséghez vezet, akkor természetesen nemcsak a já­tékosok, hanem a professzionális futballiparban, sőt a sportiparban dolgozó emberek ezrei is elveszítik a munkahelyüket.” PL: ajánlat elutasítva Az angol élvonalbeli labdarúgók szakszervezete (PFA) elutasította a Premier League-klubok által java­A Dortmund is felajánlotta stadionját a sóit 30 százalékos bércsökkentést. A PFA azzal indokolta döntését, hogy 12 hónap alatt így az angol kor­mány mintegy 200 millió fontnyi befizetett adótól esne el. A liga vezetése pénteken vetette fel, hogy 30 százalékos bércsökken­tést javasol a játékosoknak, emellett 125 millió fonttal segíti az alsóbb koronavírusos betegek elhelyezésére (TASR/AP-felvételek) osztályokban szereplő, és a kény­szerszünet miatt anyagi gondokkal küzdő klubokat, 20 millió fontot pe­dig jótékony célokra ajánl fel. Serie A: sok a 30% Hasonlóképpen Olaszországban is 30%-os általános fizetéscsökke­nést szeretett volna elérni a Serie A vezetése - abban az esetben, ha nem tudnák a pályán befejezni az idényt. Számításaik szerint a kluboknak ez­zel 720 millió eurós bevételkiesésük kerekedne. A játékosok szakszerve­zete (AIC) azonban egyelőre nem egyezett bele a az ilyen arányú bér­csökkentésbe. La Liga: nincs egyezság Spanyolországban sem tudott még megegyezni egymással a játékosok szakszervezete a Nemzeti Profi Labdarúgóliga (LFP) vezetésével abban, a veszteségek milyen részét vállalják át magukra a focisták. A több mint egyhetes tárgyalás­­sorozat alapja, hogy az LFP 957 mil­lió eurós veszteséggel számol, ha a szezont nem tudnák befejezni. A játékos-szakszervezet szerint eb­ből 451 milliót akar a szervezet az ő fizetéseiken megspórolni, amit so­­kallnak. AZ LFP szerint ugyanakkor ha nézők nélkül, de rendben lezárhat­nák az idényt, akkor a veszteség 303 milliósra csökkenne, ha pedig druk­kerek is lehetnének a lelátókon eze­ken a meccseken, 156 millió euró lenne a mínusz. Bundesliga: csődveszély A 36 német első és másodosztályú labdarúgóklub közül 13-at csőd fe­nyeget a koronavírus-járvány miatti leállás következtében. A másodosztály együtteseinek különösen nagy csapás a mostani helyzet, az ottani 18 csapat fele van csődveszélyes helyzetben, ezek kö­zül hét klubbal szemben május vé­gén csődeljárás indulhat, amennyi­ben addig sem indul újra a labdarú­góélet Németországban. A jelenlegi televíziós közvetítési szerződés újabb részletének kifize­tése május elején esedékes, ám a mérkőzések hiányában erre nem fog sor kerülni. Az első osztály csapa­tai közül egy ugyancsak május vé­gére, három másik június végére kerülhet nehéz helyzetbe. Azt, hogy konkrétan mely egyesületek érin­tettek, a hírt lehozó Kicker nem ne­vesítette. Számítások szerint amennyiben nem játsszák le a szezonból hátralé­vő kilenc fordulót, az együttesek 750 millió eurótól esnek el. (MTI, TASR) Újra edzésben a Bayern München és a Fradi labdarúgói A Bayern München és a Ferencváros labdarúgói mától edzóebe álltak. Szerbiában újabb labdarúgót tartoztattak le a karantónszabályok megezegése miatt, Fehér­oroszországban a Junoszty Minszk hokicsapata játókkal szerzett bajnoki címet. Összegyűjtöttük a legfontosabb, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményeket a sport világából. Edzésbe állnak A koronavírus-járvány ellenére a Bayern München labdarúgói mától újrakezdték az edzéseket. A német bajnoknál a Kicker magazin beszá­molója szerint a klub edzőközpont­jában tartják a tréningeket úgy, hogy kisebb, négy-öt fos csoportokra oszt­ják a játékosokat, akik - a fertőzés ve­szélyét csökkentendő - egymástól el­különülve végzik a foglalkozásokat. A magyar élvonalban címvédő és listavezető Ferencváros csapatának játékosai szintén edzésbe álltak. Haj­nal Tamás, a klub sportmenedzsere elmondta, hogy hétfőnként, szerdán­ként és péntekenként gyakorolnak a . népligeti edzőközpontban. Ilyenkor legfeljebb hat játékos van egyszerre a pályán, akik otthon öltöznek át, ér­kezéskor pedig megmérik a testhő­mérsékletüket. A FIFA-t bírálták Bírálta a nemzetközi szövetség (FIFA) segélyterveit a koronavírus­­járványtól sújtott szervezetek számá­ra Aleksandar Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnö­ke. A FIFA kedden közölte, hogy kö­zel 2,5 milliárd eurós tartalékjai fel­­használásával sürgősségi segélyala­pot hoz létre a sportág nehéz hely­zetbe került szereplőinek megsegíté­sére. Arról, hogy miként és kik ré­szesülhetnek a segélyalapból, még nem született döntés. „Szavazás útján kellene eldönteni, hogy ki mennyi pénzhez jusson, mert ez a mostani el­képzelés elég sajátos - jelentette ki Ceferin. - így senki sem ellenőriz­heti, hogy hová kerülnek az össze­gek, ezt nem lehet egyszerűen a FIFA- ra bízni.” Ceferin arról is beszélt, hogy a jelenlegi szezonnak augusztus 3-ig be kell fejeződnie a Bajnokok Ligá­jában és az Európa-ligában egyaránt. Szintén a FIFA-val kapcsolatos hír, hogy a szervezet hajlik rá, hogy egy évvel felemelje a korhatárt a férfi já­tékosok esetében a jövő nyári, tokiói olimpián. A kereteket eredetileg 23 évnél fiatalabb futballisták alkothat­ják - három túlkorossal kiegészítve -, ezt módosítanák 24-re, tehát tovább­ra is az 1997. január 1. után születet­tek alkotnák a mezőny jelentősebb részét, mivel az ötkarikás játékokat egy esztendővel elhalasztották. Játékkal bajnok A fehérorosz Junoszty Minszk lett Európa egyetlen olyan jégkorong­csapata, amely a döntőben, játékkal vívta ki a bajnoki címet. A Junoszty 4:l-es összesítéssel bizonyult jobb­nak a Sahtyor Szoligorszknál, az ötödik mérkőzés hosszabbításban dőlt el a címvédő fővárosiak javára. Európában a fehérorosz bajnok­ság volt az egyetlen, amely nem állt le a koronavírus-járvány miatt. Al­­jakszandr Lukasenka köztársasági elnök egy múlt heti amatőr hokitor­nán, ahol maga is játszott, úgy nyi­latkozott: „Nem értem, miért állnánk le? Itt nincs vírus. Ez olyan, mint egy fagyasztó, a legjobb dolog az egész­ségre. A sport, különösen a jégen űzött sport a legjobb ellenszer bár­milyenvírusra.” A fehérorosz hokibajnokság ráját­szása nézők előtt zajlott, átlagban 800-900 szurkoló volt kinn a meccseken, egyedül a döntő ötödik felvonásán voltak csak kevesebben, 239-en. Focista házi őrizetben A szerb Alekszandar Prijovicsot három hónapos házi őrizetre ítélte a belgrádi bíróság, amiért megszegte a karanténszabályt. Az Al-Ittihad lab­darúgócsapatának játékosa 19 másik személlyel egy hotel bárjában szó­rakozott a kijárási tilalom idején. A Real Madrid légiósa, Luka Jovics után Prijovics már a második labda­rúgó, aki ellen Szerbiában eljárás in­dult a karanténszabályok megszegé­se miatt. (MTI, TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents