Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-30 / 75. szám
8 I KULTÚRA 2020. március 30.1 www.ujszo.com Meghalt Krzysztof Penderecki zeneszerző Varsó. A kortárs zene egyik legfontosabb és legsokoldalúbb szerzője, a lengyel Krzysztof Penderecki 86 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Több mint 120 müvet írt, köztük négy operát és nyolc szimfóniát. Legismertebb alkotásai a Lukácspassió (1963) és a Lengyel Rekviem (1984). Korai műveiben Sztravinszkij hatása és az avantgárdjegyei fedezhetők fel, később viszont egészen a tonalitásig merészkedett. Már 1959-ben világszerte ismertté vált a Gyászénekkel, amelyet Hiroshima áldozatainak emlékére komponált. Karmesterként és zenepedagógusként is dolgozott, számos elismerést kapott, köztük négy Grammydíjat, az utolsót 2016-ban. Filmzenéket is írt: Stanley Kubrick 1980-as Ragyogásában, Az ördögűző című klasszikus horrorfilmben, Martin Scorsese Viharszigetében és a Twin Peaks tévésorozat 2017-es új évadában is hallhatók művei. „A zene nem igazán formálja a kultúránkat, mindig is díszítőművészet volt, talán mind közül a legdekoratívabb. Viszont a hatvanas, hetvenes években az embereket sokkal jobban érdekelte a kísérletező, határokat feszegető zene, mint manapság. Márpedig befogadó közeg nélkül a zene nem működik. Szerencsére változnak a trendek, egy-egy nívós kortárs komolyzenei koncerten Varsóban mindig telt ház van. De persze nem hasonlíthatjuk össze a popzenével, ami mindenkihez eljut. A komolyzene hallgatása olyan, mint a filozófiai könyvek olvasása: nem kell mindenkinek megtennie” - mondta egy 2015-ös inteijúban Krzysztof Penderecki. (MTI, juk) PENGE Szópelegni minek Sokak szerint hálás, de valójában meglehetősen nehéz feladat bírálatot írni egy debütkötetről. Nem egyértelmű ugyanis az az előfeltevés-rendszer, amin a kritikus közelítésmódjának alapulnia kell. Indokolt-e azzal a szigorral vetni górcső alá az első összeállítást, mint amivel a tapasztaltabb pályatársak munkáit? Vagy érdemesebb arra koncentrálni, hogy mi JUHÁSZ TIBOR KRITIKAI ROVATA az, ami az adott színrelépést ígéretessé teszi? Hogyan viszonyuljunk az indulók tétovaságából, a bemutatkozás heves akarásából következő egyenetlenségekhez? Ugyan Sánta Miriám provokatív című, javarészt szabadverseket közreadó könyvében kevés olyan szöveghely van, amelynek kidolgozottsága elkapkodott, a személyes és személytelen megszólalások váltakoztatásának következetlensége, a műfaji kísérletezések eredményeként kialakuló eklektikussága, pontos leírásai és képzavarai miatt mégis egy ízig-vérig pályaindító kötetet tarthatunk a kezünkben. Ha a színrelépés vehető a költő eddigi tevékenységének összegző lezárásaként is, akkor a Hétfőn meghalsz egy már igen nagy teret bejárt, de még nem feltétlenül céljára talált útkeresésről tanúskodik. A nyelvhasználati módok mezsgyéin tett kimerítő utazásoknak azonban már van eredménye—a ciklusba szervezés ellenére is széttartó szövegsorrend annak a tevékenységnek a lenyomataként is érthető, mely során a költő sikeresen talált nyelveket például a testről, a fogyasztói társadalomról, az urbánus környezetben való életről és a határátlépésekről való beszédhez. Lebilincselő látni, hogy ebből a témaáradatból mi és hogyan válik dominánssá - legtöbbször a test kulturális beágyazottságának, a nemi és szubkulturális identitásoknak mint testben, testtel megélhető meghatározottságoknak a problémája áll fókuszban. A versekből egységes beszélő portréja nem konstruálható, viszont ugyanolyan kritikus tekintet pásztázza az országhatárokat, a kötelességekkel regulázó közösségeket vagy a ruhaboltokat. Megkapó ez a szókimondás, az eminens problémaérzékenységgel szemrevételezett összefüggések okán fogalmazott erős állítások még a lazábban font, a slam poetiy sajátosságaival dolgozó költeményekben sem megalapozatlanok, remekül szervesülnek visszafogott, nagy műgonddal formált szövegkörnyezetükbe. A legtöbb írás azért tud figyelemre méltó intenzitással hatni, mert egyszerre átgondolt és kiszámíthatatlan - feltehetőleg a Hétfőn meghalsz újraolvasásra ösztönző kiismerhetetlensége ennek a hatásmechanizmusnak is köszönhető. Különös, hogy Sánta Miriámnak egységesen határozott hangjai vannak. Közöttük ugyan összecsengéseket is hallani, egyezéseket, ezeket jó eséllyel tudhatjuk a költő karakterisztikái jegyeinek, azonban a könyvből még nem látszik, melyiket tekinthetjük a sajátjának. Éppen ezért lesz izgalmas figyelni újabb publikációit, várni a második kötetét, amelynek a Hétfőn meghalsz teljesítménye alapj án - nem kérdés - érdemes bizalmat szavazni. Sánta Miriám: Hétfőn meghalsz, Erdélyi Híradó Kiadó / Fiatal írók Szövetsége, Kolozsvár-Budapest, 2019. Értékelés: 8/10 Hétfőn meghalsz Afiúk a varázsbottal csak deréktól lefelé tudják újraéleszteni az édesapjukat (Képarchívum) Kihagyott ziccer, tele varázslattal Az Előre szép és tanulságos történet, komoly mögöttes tartalommal LENCSÉSZOLTÁN A Disney és a Pixar legújabb animációs filmje különös világot mutat be, ahol a varázslények hátat fordítanak a mágiának, és inkább a kényelmet és biztonságot nyújtó technikai vívmónyoknak hódolnak. Az Előre ötletes, tartalmas ós magával ragadó mese, bár valami hiányzik belőle ahhoz, hogy a legjobb Pixar-mesék között emlegessük. Ha a Pixar új animációs filmmel rukkol elő, arra általában az egész világ felfigyel. Ha pedig ez a mese eredeti ötletből készül, nem pedig a stúdió egyik nagy klasszikusának a folytatása, akkor garantált a magas színvonal. Itt rögtön érdemes elidőzni egy kicsit: az elmúlt években a Pixar két új történettel, az Agymanókkal és a Cocóval olyan magasra tette a lécet, hogy ennek a mostani, élvezetes és szép üzenettel bíró mesének a végén is ott motoszkált bennem az érzés, hogy a stúdió ennél többre képes. Adott egy zseniális alapötlet, amely arra épít, hogy egy csodákkal és mágiával teli világból teljesen kiveszett a varázslat: a kentaurok vágtázás helyett kocsikáznak, a tündérek repülés helyett motoroznak, és az egykor nagy varázserővel bíró lények régi dicsőségüket elfeledve szürke hétköznapokat élnek, javarészt a mobiltelefonjukat nyomkodva. A történet egy tünde testvérpárra fókuszál, akik évekkel ezelőtt elvesztették édesapjukat. Utolsó ajándékával az apa fontos üzenetet hagyott fiainak: azt, hogy a mágia ott van a világban, csak újra fel kell fedezni. Az ajándék pedig nem más, mint egy varázsbot, amelynek segítségével a fiúk újjáélesztik édesapjukat - viszont csak deréktól lefelé. Ebben a mesében az altesti humor így egészen új értelmet kap, a két gazdátlan, folyamatosan tántorgó, támogatásra szoruló láb végig a film első számú poénforrása. A fiúk a varázsbothoz tartozó gyémánt nyomába erednek, amellyel egy napra teljes valójában visszakaphatják az apjukat. Az út során az akadályok mellett egymással is meg kell küzdeniük, mert az idősebb, Barley harsány, nagydumás figura, öccse, lan ellenben visszafogott, álmodozó és magányos. A film második felében már hangsúlyosabb szerepet kap a fiúk kapcsolata is, és a testvéri szeretetről, összetartásról szóló felütés meglepően jól működik - sőt, sokkal jobban, mint a Jégvarázsból ismert Elza és Anna esetében. A történetből nem hiányzik a kreativitás, tele van jó ötletekkel, rengeteg poénnal, szórakoztató mellékszereplőkkel, és természetesen ezúttal is gyönyörű az animáció. A végkifejlet sem okoz csalódást, a Pixar-filmekre jellemző érzelmes nagyjelenet ezúttal sem marad el, és ha addig magával ragadott minket a történet, akár még a katarzis is benne lehet a pakliban. De akkor mégis mi a probléma a filmmel? Tulajdonképpen semmi: magabiztosan végigjárja az utat, amelyet kijelölt magának, mindent, ami egy testvérpár apakeresö kalandjából kihozható, azt sikerül megvalósítania. Az Előre elsőrangú road movie, komoly mögöttes tartalommal. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a helyes utat jelölte ki magának. A zseniális alapötlet az elfeledett varázslatról ugyanis az első néhány percben egy teljesen más jellegű történetet vetít előre, mint ami végül kibontakozik. Az alapsztorihoz sokkal jobban illett volna a társadalomkritikai felhang (ami például a Zootroplis című mesében fantasztikusan működött), egy modem kicsengésű történet aktuális üzenettel. Az Előre foglalkozhatott volna ténylegesen azzal a problémával, amelyet az első pár percben bemutatott - a szürke valósággal és a technika térhódításával. Ehelyett az írók inkább egy személyes hangvételű történet mellett tették le a voksukat, ami a maga módján tökéletesen működik, de mintha a burkolat nem igazán illene rá a vázra. A szeretet és a testvéri kapcsolat fókuszba helyezésével nem lőttek bakot a készítők, de annak tudatában, hogy korábban a halál (Coco) és az érzelmek (Agymanók) tematikájához is remek érzékkel nyúltak a stúdiónál, az Előre inkább tűnik bátortalan próbálkozásnak, mint egy újabb mestermunkának. A fiatalabb korosztály garantáltan imádni fogja ezt a mesét, de a Pixaranimációk általában a felnőtteknek is rengeteget tudnak nyújtani, nekik pedig ezúttal könnyen lehet némi hiányérzetük. Ez a mese volt. az idei második egész estés Pixar animációs film a Toy Story 4 után, egyúttal egy új korszak fontos első darabja. A Toy Story 4-gyel ugyanis a stúdió hivatalosan befejezte a folytatások gyártását, innentől kizárólag új ötletek megvalósítását célozzák meg a világ első számú mesegyártó cégénél. Az Előre 103 millió dolláros bevételt hozott a nyitóhétvégén világszinten. Elemzők szerint ez a szám akár kétszer ekkora is lehetett volna, ha nincs a terjedő koronavírusjárvány. A helyzetre a Disney is reagált, és mindössze két héttel a mozipremier után digitálisan is elérhetővé tette a filmet. Előre (Vpred / Onward). Amerikai animációs film, 101 perc. Rendező: Dan Scanlon.
