Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-24 / 70. szám

SPORT www.ujszo.com | 2020. március 24. 115 Milan Skriniar letaszította a trónról Marek Hamsíkot Az olasz Internazionale védője, Milan Skriniar lett a 2019-as év labdarúgéja Szlovákiában, a doborgazi Bános Lászlá a 8. helyen végzett a szavazáson. A győztest és a végeredményt a tervek szerint a március 23-i so­­morjai gálán jelentették volna be, de a koronavírus-járvány miatt ez el­maradt, így a győztes nevét csupán a honlapján közölte a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ). Skriniar után a második helyen a Newcastle kapusa, Martin Dúbrav­­ka végzett, aki így megelőzte az ed­dig nyolcszoros győztest — és ezzel rekorder - Marek Hamsíkot, aki je­lenleg a kínai Daljen Jifang játéko­sa. „Sajnálom, hogy ebben az év­ben nem lehetett megtartani a gálát, de ebben az időszakban ezt nem le­het megoldani, és ez teljesen helyén való. Természetesen a díjnak na­gyon örülök, köszönöm azoknak az embereknek, akik rám szavaztak, és azoknak is, akik támogatnak, a csa­ládomnak és a szurkolóknak. Azt hiszem, Stanislav Lobotka mondta tavaly, hogy ha Hamsík elmegy Kí­nába, akkor más is megnyerheti ezt a díjat. Remélem, hogy ezért Hamso nem fog rám megharagudni. Még el szeretném mondani az emberek­nek, hogy legyenek ebben az idő­szakban felelősségteljesek, marad­junk otthon és vigyázzunk egymás­ra. Ez most a legfontosabb, az egészségünk. Csak így tudunk majd ismét visszatérni a focihoz és örülni neki” - nyilatkozta a győztes a SFZ honlapjának. Skriniar az ezt megelőző két év­ben mindkétszer a második helyen végzett, így most először nyerte el ezt a díjat. Az Internazionale játé­kosa összesen 344 pontot gyűjtött, (Fotó: Facebook) csapattársainak. Köszönet az edzőknek is, akikkel tavaly dolgoz­tam, Pavel Hapalnak és Rafael Be­­níteznek.” A doborgazi származá­sú, jelenleg a német Mönchenglad­­bachban szereplő Bénes László a nyolcadik helyen végzett a szava­záson. Az év legjobb 21 éven aluli játé­kosának járó, Peter Dubovskyról elnevezett elismerést a holland Fe­­yenoordban futballozó Róbert Bozeník kapta. A legjobb edzőjének az Európa­iigában is szereplő, Slovan Brati­­slavát irányító iíj. Ján Kozákot vá­lasztották, aki megelőzte Martin Sevelát. Utóbbi pont a fővárosi kis­­padról távozott a Lubin csapatához. A harmadik helyen a szlovák válo­gatottat irányító Pavel Hapal vég­zett. (TAS Fi) Milan Skriniar (jobbra) az Internazionale alapembere A díjazottak ► Azóv labdarúgója: Milan Skriniar (Internazionale) ► Az év fiatal labdarúgója: Róbert Bozenlk (2ilina/Feyenoord) ► Az év edzője: ifj. Ján Kozák (Slovan Bratislava) ► Az óv női labdarúgója: Dominika Skorvánková (Bayern München) 35 ponttal többet, mint a második helyen végző Dúbravka, és 52-vel többet, mint a harmadik helyen Ma­rek Hamsík. Dúbravka egy videóüzenetben köszönte meg az elismerést: „Min­denkit üdvözlök a napsütötte Ang­liából. Második helyen végezni ezen a szavazáson számomra egy kiemelkedő siker. Mindenkinek köszönöm, aki rám szavazott. Sze­retnék gratulálni Milan Skriniamak, aki megérdemelten nyerte meg ezt a díjat.” „Örülök a harmadik helynek - ezt már Marek Hamsík nyilatkozta. - Egyértelmű volt, hogy ebben az év­ben nem én leszek az első. Ezt vár­tam. Úgy gondolom, hogy az első hely jó kezekbe került, gratulálok Skriniamak az első helyhez. A har­madik hely még hiányzott a gyűj­teményembe, most ezt is odatehe­­tem az első kettő helyért járók mel­lé. Szeretném megköszönni a válo­gatottbeli társaimnak és a klubom Tokiói nyári olimpia: halasztás és bojkott A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnapi bejelentése szerint a következő négy héten belül végleges döntés születik a koronavírus-jérvény miatt veszélybe került tokiói nyári játékokról. Thomas Bach NOB-elnök vasár­nap azt közölte, hogy az olimpia tör­lése nincs napirenden, de a szervezet a következő négy hétben számításba veszi ajátékok elhalasztását, ami aja­­pánok számítása szerint 5,7 milliárd eurós veszteségetjelentene. Három forgatókönyv A DPA német hírügynökség sze­rint, ha a NOB a halasztás mellett dönt, akkor három forgatókönyv kö­zül választhat. Az egyik, hogy az olimpiát idén ősszel rendezik meg, ez pedig az időjárási körülmények miatt a legjobb lehetőség, korábban ugyanis több kritikai észrevétel érke­zett arra vonatkozóan, hogy Tokió­ban nyáron nagy a hőség. Az ugyan­akkor kérdéses, hogy az olimpia ere­detileg tervezett időpontja (július 24. - augusztus 9.) után néhány hónappal mennyit veszít az intenzitásából a koronavírus-járvány. Szintén gondot jelenthet, hogy az egyesült államok­beli tőkeerős televíziós társaságok vélhetően nem szívesen egyeznének bele az őszi rendezésbe, amikor az amerikai ligák, így a kosárlabda-, a jégkorong- és az amerikaifutball­­bajnokság küzdelmei zajlanak. A másik forgatókönyv szerint a labdarúgó-Európa-bajnoksághoz hasonlóan pontosan egy évvel ha­lasztják el az olimpiát. Ennek a ver­ziónak az a nagy előnye, hogy aNOB- nak és a szervezőbizottságnak is ele­gendő idő állna rendelkezésre. A harmadik, hogy az idei olimpiát 2022-re halasztják. így még több idő állna rendelkezésre ahhoz, hogy a járvány lecsengése után minden szempontot, így a nemzetközi ver­senynaptárakat is figyelembe véve tudják megrendezni a játékokat. A NOB-nak azonban valószínűleg nehéz lenne kezelnie azt, hogy ugyanabban az évben nyári és téli olimpiára is sor kerüljön, a 2022-es téli játékokat ugyanis Pekingben ren­dezik. A helyzetet tovább nehezíti, hogy annak az évnek a végén, Katar­ban labdarúgó-vb-re is sor kerül. Halasztást kérnek A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe levél­ben kérte Bachtól a tokiói olimpia ha­lasztását. Coe azt írta, hogy a koronavírus-járvány miatt a játékok július-augusztusi megrendezése „nem lehetséges és nem kívánatos”. A brit sportvezető három érvet sora­koztatott fel levelében: szerinte a ki­alakult helyzetben a sportszerűség sérül, a vírus terjedése okán beveze­tett rendelkezések negatív hatással vannak a sportolók edzéslehetősége­ire és a nehézségek miatt megnövek­szik a versenyzők sérülésveszélye. Hangsúlyozta, hogy az atlétikai kon­tinentális szövetségek vezetői is úgy érzik: nem várható egyenlő küzde­lem, mivel több országban az atlé­táknak nehézségekbe ütközik, hogy megfelelően edzeni tudjon. Kanadai bojkott Kanada az első ország, amely be­jelentette, hogy sportolói távol ma­radnak az olimpiától, amennyiben az eredetileg kiírt időpontban tartanák meg a játékokat. A kanadai bejelen­tést követően a németek is hasonló hangnemben nyilatkoztak. Az Ausztrál Olimpiai Bizottság is közöl­te, hogy a 2021-es olimpiarendezést támogatja, a versenyzői inkább erre készüljenek, a saját és a körülöttük lé­vők egészsége elsőbbséget élvez, és mindenki térjen vissza a családjához. Az utazási és egyéb korlátozások mi­att eleve tarthatatlan a helyzet, nem lehet felkészülni az idei olimpiára - foglalt állást a szervezet. (MTI, tasr) EREDMÉNYEK ■ Sportfogadás LOTO, a 12. játékhét (vasárnap). I. húzás: 13,15.19, 26, 27, 45; pótszám: 44. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 751,10 euró (7); 4. díj: 22,40 euró (375) 5. díj: 15,40 euró (408), 6. díj: 5,40 euró (4066), 7. díj: 3,70 euró (6699). JACKPOT: 500 000 euró. II. húzás: 2,11,24,28,29,32; pótszám: 6. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (9); 4. díj: 25,00 euró (350), 5. díj: 10,00 euró (573), 6. díj: 5,00 euró (5169), 7. díj: 3,00 euró (6037). JOKER-szám: 946110. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (3); 4. díj: 33 euró (89); 5. díj: 3,30 euró (822). L0T0 5 a 35-ből: 2,18,26,29,33. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 298,60 euró (49), 3. díj: 3,30 eu­ró (1621). KENŐ - vasárnap: 3,5,17,22,24,28,29,31,32,34, 44,46,62,64,65,68,70,75,76,78. Kenő Plusz-szám: 65. KENŐ JOKER - vasárnap: 815498. Nyeremények - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1200 euró (1); 3. díj: 150 euró (1) 4. díj: 30 euró (7), 5. díj: 2,50 euró (61), 6. díj: 0,50 euró (619). SPORTATV-BEN Elő sportesemények és közvetí­tések hiányában az M4 SPORT a következő hetekben felidézi az elmúlt évek legnagyobb, legem­lékezetesebb magyar és nemzet­közi sporteseményeit. 8.15 - M4 SPORT: Belgium-Olaszország labdarúgó-Eb­mérkőzés, 2016 11.10 - M4 SPORT: Spanyol­­ország-Csehország labdarúgó- Eb-mérkőzés, 2016 17.15 - M4 SPORT: Portu­gália-Izland labdarúgó-Eb­mérkőzés, 2016 20.00 - M4 SPORT: Ausztria- Magyarország labdarúgó-Eb­­mérkőzés, 2016 F1: törölték az Azeri Nagydíjat is A június 7-re kiírt Forma-l-es Azerbajdzsáni Nagydíjat is elha­lasztják a koronavírus-járvány teijedése miatt - jelentették be a bakui szervezők. Eddig a bakui versenyt megelőző összes nagy­díjat halasztani vagy törölni kel­lett az Fl-et irányító Liberty Me­diának és a Nemzetközi Auto­mobil-szövetségnek. Az idei szezon így még el sem kezdődött, Ausztráliába ugyan elutaztak a csapatok, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Mel­­boume-ben. A bahreini, a vietná­mi, a kínai, valamint a holland, spanyol és monacói futamot biz­tosan nem rendezik meg az ere­detileg tervezett időpontokban, ehhez a listához csatlakozott most Baku. (MTI) Elhunyt lapunk legidősebb tippelője Hétfőn Hanván végső búcsút vettek Eke Elemértől, lapunk hűséges olvasójától, az Új Szó Tippelők-fociligája legidősebb tippelőjétől. 93 éves korában ér­te a halál. Eke Elemér szenvedélyesen szerette a sportot, 26 éven át volt a község sportelnöke, aktívan részt vett a közösség életében, élete utolsó éveiben is ő volt a hanvai templom lelkiismere: harangozója. A tippversenybe az első kiírástól kezdve bekapcso lódott, többször heti nyertes volt. Nyugodjék békében! Egyre valószínűbb, hogy a zászlók visszakerülnek a raktárba (Fotó: TASR/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents