Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-24 / 70. szám
12 KRÓNIKA FOCITIPP ■ 2020. MÁRCIUS 24. www.ujszo.com Futballkrónika A hét legérdekesebb eseményei A Real Madridot képviselő Marco Asensio tönkreverte a ligát Átázásban, esélyt sem adott a többieknek ANGLIA Lovren kapós a piacon Dejan Lovren 2014 nyarán a Southampton együttesétől igazolt át a Liverpoolhoz. A vörösöknél sokáig alapembernek számított, ám az idei kiírásban kevesebb lehetőséget kap Jürgen Klopp menedzsertől. A téli átigazolási piacon felvetődött már az esedeges távozása, ám akkor a Lazio még sokallta a 20 millió eurós összeget. Noha világszerte állnak a bajnokságok, a menedzserek és a klubvezetők már a jövőt tervezik. Nincs ez másként a római kékeknél sem, akik ismételten felvették a kapcsolatot a horvát bekkel. A focistát 2021 nyaráig köti szerződés jelenlegi alakulatához, ám ha a vörösök pénzt akarnak kapni a világbajnoki ezüstérmesért, akkor az üzletet nyáron tető alá kellene hozni. A www.football-italia.net arról számolt be, hogy az Arsenal és a Tottenham is beszállhat a harmincesztendős hátvédért folyatott küzdelembe. Ami a tálján együttes mellett szól, hogy a Lazio minden bizonnyal ott lesz a jövő évi Bajnokok Ligája kiírásában, hiszen a Serie A 2. pozícióját foglalják el jelenleg a halványkékek. Ha sike* rülne csökkenteni a 20 milliós kivásárlási tételt, úgy a római klub egy hosszú távú kontraktust kínálna Lovrennek, amelyben évi 3 millió eurós fizetés szerepelne. A Serie A-t a koronavirus-járvány miatt felfüggesztették, optimista forgatókönyv esetén május elején folytatódhatna a pontvadászat, ám egyelőre zárt kapus meccsekkel. Erősítene a Liverpool A spanyol válogatott középpályást, Fabian Ruizt (Napoli) a Barca és a Real után az angol BL- győztessel is hírbe hozták. Korábban a Real Madrid és a Barcelona is érdeklődött már Fábián Ruiz iránt, ám ezúttal a két spanyol sztárcsapatnak egy újabb riválissal is meg kell küzdenie a Napoli 23 éves spanyol válogatott futballistájáért. A www.football-espana . net ugyanis arról számolt be, hogy a Premier League listavezetője is leigazolná a középpályást. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere egy interjúban úgy fogalmazott: Fábián Ruiz játéka tökéletesen illeszkedne csapata karakterébe, és a fiatal focistáért mélyen a zsebébe is nyúlna az angol klub. Akár 80 millió eurót is kifizetnének a Napoknak, ahová 2023 nyaráig köti szerződés Ruist. A középpályás igazi alapember lett Gennaro Gattuso csapatában, a Serie A-ban 22 bajnokin lépett pályára, kétszer volt eredményes, és kiosztott két gólpasszt is. A Betistől 2018 nyarán szerződtette a válogatott focistát a Napoli, akkor 30 millió eurót fizettek az olaszok. BRAZÍLIA Kórház lehet a Maracana 1950-ben és 2014-ben világbajnoki, 2016-ban olimpiai bajnoki döntőnek is otthont adott a világ egyik leghíresebb sportlétesítménye, a Maracana-stadion. A legendás riói helyszínt most felajánlotta nemesebb célokra a Flamengo csapata, így akár tábori kórházat is létesíthetnek benne a koronavírus-járvány idején. A hírt Rodolfo Landim klubelnök jelentette be a hétvégén, csadakozva több klub hasonló felajánlásához. A brazil élvonal húsz csapata közül tizenketten már az egészségügy rendelkezésére bocsátotta stadionjait, így tett többek között a riói Botafogo és a Sao Pauló-i Corinthians is. A járvány miatt a hazai bajnokság már félbeszakadt, Dél-Amerika legnépesebb országában 1128 koronafertőzéses és 18 halálesetről tudnak. CIES A BVB-ben játszanak a csúcstehetségek A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb tanulmányában azt vizsgálta, kik a legértékesebb fiatalok a világfutballban, akik már a kétezres években születtek. A listát a Borussia Dortmund két játékosa, Jadon Sancho és Erling Haaland vezeti, bár kettőjük között jelentős különbség mutatkozik, hiszen az angol játékos becsült piaci értéke csaknem 200 millió euró, addig a norvég csodatini „csak” ennek a felét éri a CIES algoritmusa szerint. Hozzá kell tenni, hogy amíg Sancho piaci értéke mára gyakorlatilag elérte a maximumot, addig Haalandé még jelentősen emelkedhet a következő szezonokban. A lista 3-4. helyén a Real Madrid tehetségei, Rodrygo és Vinícius állnak, az ő esetükben is igaz, hogy még bőven van bennük fejlődési és bizonyítása potenciál, így az értékük is masszívan emelkedhet. A top 10-ben egyébként az angol futballt képviselik a legtöbben, Sancho mellett Callum Hudson-Odoi (5., €72 m), Mason Greenwood (8., €50 m) és Phil Fődén (9., €50 m) is ott van a listán. A legfiatalabb játékos, aki bekerült a legjobbak közé, a francia középpályás, Eduardo Camavinga. SPANYOLORSZÁG A Real szabadulna Bale-től A Marca értesülései szerint a Real Madrid labdarúgócsapata nem tervez tovább Gareth Bale-lel. A fővárosiak akár ingyen is megszabadulnának a walesi világsztártól, aki az elmúlt időszakban többet volt golfpályán, mint futballpályán. A koronavirus-járvány teljesen megállította a futballéletet Spanyolországban is, ám a Real Madridnál már most tervezik a nyári átigazolási piac lépéseit, írja a marca.com. Az egyik legfontosabb feladata az lesz Zinédine Zidane-nak és Florentino Péreznek, hogy minél hamarabb megoldják Gareth Bale távozását. A „királyiak” mindenképp szeretjének megszabadulni a walesi futballistától, viszont ők is tisztában vannak azzal, hogy ez nem lesz könnyű. Tavaly nyáron már nagyon közel voltak a felek a „szakításhoz”, de az utolsó pillanatban meghiúsult Bale Kínába való igazolása. Zidane még adott egy utolsó esélyt Bale-nek, ám nem sikerült élnie a lehetőséggel. A 30 esztendős játékost rengeteg sérülés is hátráltatta, ebben az idényben viszont a motivációjával is gond volt, ami a pályán is megmutatkozott - utoljára szeptemberben volt eredményes, és csupán két gólja volt a legutóbbi kiírásban. Összesen 18 mérkőzésen lépett pályára, s csak három találkozón játszott 2020-ban. Bale mostanában az üzleti életre jobban koncentrál, mint a futballra, legutóbb Cardiffban vásárolt tulajdonrészt egy étteremben, amelyben — nem meglepő módon - egy minigolfpálya is található. A klub nem teheti meg, hogy Vinícius Junior cseréjének 17 millió eurót fizessen ki évente. A Real Madrid akár azt is bevállalná, hogy a korábbi Spurs-klasszis ingyen távozzon, csak azért, hogy ne kelljen fizetni a béreit. Koronavírus: megvan a 15. pozitív eset a Deportivo Alavésnél A Reuters beszámolója szerint a spanyol élvonalban szereplő Deportivo Alavésnél összesen immár 15 pozitív koronavírusos esetet regisztráltak, miután az első csapat edzői stábjának két újabb tagjáról derült ki, hogy pozitív lett a szombaton elvégzett tesztjük. A klub hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint „a 15 pozitív esetből három a klub első csapatához tartozó labdarúgó, hét az edzői stábhoz tartozik és a klub további öt alkalmazottja is fertőzött. A klub kosárlabdacsapatának, a Kirolbet Baskoniának játékosai, edzői nem érintettek a pozitív eseteknél. A pozitív esetek közül senki nem produkált tüneteket és mindannyian jól vannak” - áll a közleményben. A klub sietett leszögezni, hogy azért döntöttek a tesztek elvégzése mellett, mert felelősséget éreznek a klubért, a családjukat alkotó emberek felé, és ez volt a lehető legjobb és legegyszerűbb módja annak, hogy a pozitív eseteket kiszűrjék és a megfelelő óvintézkedéseket megtegyék. Bajnok a Real Madrid Vasárnap este véget ért a spanyol élvonalbeli labdarúgóklubok által szervezett internetes FIFA-bajnokság, ami a La Liga küzdelmeit szimulálta a videojáték formájában, és amelyben minden klubot a konzollal legügyesebb játékosa képviselte a játékban. A torna döntőjét Marco Asensio 4-2-re nyerte Aitor Ruibal ellen. La Liga, FIFA-bajnokság Nyolcaddöntők Rubén García (Osasuna)Aitor Ruibal (Leganés) 0-2 Sergio Reguilón (Sevilla)— Gorka Guruzeta (Athletic Bilbao) 1-2 Carlos Clerc (Levante)Lucas Pérez (Alavés) 2-3 Adnan Januzaj (Real Sociedad)Marcos Llorente (Atlético Madrid) 3-5 Sergi Roberto (Barcelona)Edu Expósito (Eibar) - Sergi Roberto nem játszott Jason (Getafe)Borja Iglesias (Real Betis) 1-7 Manu Morlanes (Villarreal)— Carlos Soler (Valencia) 4-2 Jósé Martinez (Granada)Marco Asensio (Real Madrid) 0-2 Negyeddöntők Aitor Ruibal (Leganés)Gorka Guruzeta (Athletic Bilbao) 7-3 Lucas Pérez (Deportivo Alavés)Marcos Llorente (Atlético Madrid) 2-1 Edu Expósito (Eibar)— Borja Iglesias (Real Betis) 3-2 Manu Morlanes (Villarreal)— Marco Asensio (Real Madrid)l-5 Elődöntők Aitor Ruibal (Leganés)Lucas Pérez (Deportivo Alavés) 3-2 Edu Expósito (Eibar)— Marco Asensio (Real Madrid) 0-7 Döntő Aitor Ruibal (Leganés)Marco Asensio (Real Madrid) 2-4 Érdekesség, hogy a Barcelona nem tudott részt venni a küzdelmekben, mert a csapat egyik szponzora, a Konami éppen a FIFA-játékokok nagy vetélytársa, így a Barcelona végül visszalépett a küzdelmektől. Összeállította: Pincési László Bajnokok Ligája a március 16-i hét mérkőzései elhalasztva 4 17 Európa-liga a március 16-i hét mérkőzései elhalasztva 10 23 Bundesliga felfüggesztve április 3-ig 19 74 La Liga a 28. és a 29. forduló elhalasztva 30 110 Ligue 1 határozatlan időre felfüggesztve - , 101 Premier League felfüggesztve április 30-ig 61 92 Serie A felfüggesztve április 3-ig 33 124 € millió Név Klub Liga Született Szerződés || 198.5 Jadon Sancho Borussia Dortmund GER 2000 2022 101.0 Erting Haland Borussia Dortmund GER 2000 2024 88.9 Rodrygo Goes Real Madrid ESP 2001 2025 73.9 Vinlcius Junior Real Madrid ESP 2000 2025 72.3 Callum Hudson-Odoi Chelsea FC ENG 2000 * 2024 55.2 Ferran Torres Valencia CF ESP 2000 2021 53.0 Eduardo Camavinga Stade Rennais FRA 2002 2022 50.6 Mason Greenwood Manchester United ENG 2001 2024 50.4 Phil Foden Manchester City ENG 2000 2024 46.0 Moise Kean Everton FC ENG 2000 2024 43.5 Ozan Kabak FC Schalke 04 GER 2000 2024 42.7 Ansu Fati FC Barcelona ESP 2002 2024 41.2 Takefusa Kubo RCD Mallorca ESP 2001 2024 40.4 Max Aarons Norwich City ENG 2000 2024 39.6 Dejan Kulusevski Parma Calcio ITA 2000 2024 38.9 Ryan Sessegnon Tottenham Hotspur ENG 2000 2025 36.9 Sandro Tonali Brescia Calcio ITA 2000 2022 27.6 Hamed Traoré US Sassuolo ITA 2000 2024 27.2 Benőtt Badiashile AS Monaco FRA 2001 2024 26.7 William Saliba AS St-Etienne FRA 2001 2024 25.2 Gabriel Martinelli Arsenal FC ENG 2001 2024 A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) azt vizsgálta, kik a legértékesebb fiatalok a világfutballban Szerkesztette: Hegedűs Henrik ■ E-mail: ujszo@ujszo.com ■ Megjelenik minden kedden.