Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-23 / 69. szám

161 SPORT 2020. március 23. | www.ujszo.com Németh Krisztián: A DAC olyan klub lett, ahova szívesen igazol az ember Ahogy az egész csapat, úgy Németh is a kupa elhódítását tartja a legfőbb célnak MÉSZÁROS GYÖRGY Németh Krisztián a labdarúgó Fortuna Ligában szereplő DAC csapatának egyik legnagyobb téli igazolása. A magyar válo­gatott csatárral az eddigi kar­rierjéről, az MLS-ről és a DAC- ba igazolásáról beszélgettünk, még a koronavírus-járvány ki­törése előtt. A 31 éves támadó nagyon jó hangulatban volt, a lila felsőjével poénkodott, amely nem harmonizált sem az MTK-s múltjával, sem pedig a sárga-kékbeli jövőjével. A 2009-es egyiptomi U20-as vé­­bén a magyar válogatott a 3. helyig menetelt. Mitől volt olyan jó az a csapat? Ahogy fel lett építve az egész. Kezdve az U14-es korosztállyal, ahol Both Józsefnek volt egy elég jó el­képzelése. Nagyon sok nemzetközi mérkőzést játszottunk, nagyon sokat utaztunk, és már az U17-től lehetett látni, hogy ez a csapat nemzetközi szinten ott van Európában a top 3- ban, az U20-as világbajnokságon pedig kiderült, hogy ez tényleg így van. Elég szép időszak volt az. Még­is megkaptam, hogy a felnőtt kor­osztályban nem értünk el nagy dol­gokat. Erről aztán mindig jó beszél­getéseket tudok folytatni. Mert mi­hez képest? Nyilván nem lettünk vi­lágsztárok, de azért jó páran elértünk egy bizonyos szintet. Bemutatkoz­tunk a válogatottban nyolc-tízen. Jó páran játszottunk külföldi csapatok­ban. Azt szoktam mondani, hogy ha egy korosztályban nagyjából 2-3 já­tékos akad, aki felkerül a felnőttvá­logatottba, az egy jó arány, és ebből a korosztályból magasabb lett ez a szám. Én nem kudarcként gondolok erre a korosztályra, bár tudom, hogy sokan így tesznek, és hogy többet vártak a játékosoktól, de ott csapat­ként voltunk nagyon jók, és volt 1-2 játékos, aki vitte a korosztályt. De én nem kudarcként ítélem meg a karri­erünket. Az egyiptomi vb óta azonban nem volt olyan sikeres, kiugró eredmény az utánpótlás terén. Mit gondol, miért nem? Kalmár Zsoltiék voltak világbaj­nokságon még azóta. Nem egyszerű felépíteni egy korosztályt és sikeres­nek lenni. Ahogy előbb is mondtam, van 2-3 játékos, aki kiemelkedik egy ilyen korosztályból, és ha a többiek nem olyan szinten vannak, akkor ne­héz eredményt elérni. Valószínűleg ezek lehetnek a problémák. 2007-ben leigazolta önt a Liver­pool, amelynek második csapatá­ban gólkirály lett. A felnőtteknél pedig játszott felkészülési mérkő­zéseken, mégsem sikerült ott meg­vetnie a lábát. Mit gondol, mi hi­ányzott hozzá? Sok minden. Valószínűleg még nem voltam arra készen, hogy bemu­tatkozzam egy olyan klubban, mint a Liverpool. Abban az időben nem olyan szinten volt, mint most, de ak­kor is BL-t nyertek, és közel voltak ahhoz, hogy bajnokságot nyerjenek. Szóval elég jó keretük volt. Nem tud­tam megtenni azt a lépést, amit kellett volna. Sok minden közrejátszott eb­ben, sérülések, meg fejben én sem voltam még kész, és testileg sem, hogy azt a tempót fel tudjam venni. Főleg az elején, azért jöttek a sérülé­sek is. Ennek ellenére nagyon sokat tanultam. Abszolút nem bánom, hogy oda kerültem, nagyon sok tapaszta­latot szereztem, fejlődtem. Éáttam, hogy a nagy játékosok hogyan ké­szülnek a mérkőzésekre. Felemás ta­pasztalatokat szereztem. Akkor nem kudarcként élte meg azt a kalandot? Nem, nem. Abszolút nem. Az egy dolog, hogy mehettem volna akkor Hollandiába, meg voltak más ajánla­tai az MTK-nak értem, de azt meg már nem tudjuk meg, hogyan alakult vol­na akkor a karrierem, ha nem a Li­verpoolt választom. Ezután viszont játszott Hollan­diában, Görögországban, vissza­jött Magyarországra, majd az Egyesült Államokban is szerepelt. Vándormadár életet élt. Úgy néz ki, hogy ez engem már vé­gigkísér. Azt szoktam mondogatni, hogy ha az embernek jól megy, ak­kor jönnek csapatok és szeretnék őt, ha pedig nem úgy megy, ahogy kel­lene, akkor meg az a probléma. A mai fociban nehéz hosszú távon tervez­ni. De mindegyik váltásomnak megvolt a miértje. Volt olyan hely­zet, ahol lehettem volna kicsit türel­mesebb. Liverpoolban például, amikor a felnőttkeretbe tartoztam, N’Gog játszott, nem volt csatáruk, lehet, hogy be tudtam volna mutat­kozni, ha nem megyek az AEK-ba, /Fotók: Somogyi Tibor) és akkor más irányt vesz a karrie­rem. De ez már a múlt. Ezek közül az állomások közül melyik a legkedvesebb? Az Egyesült Államokban a Kansas csapata. Ott lettem fejben, mentálisan teljes labdarúgó. A kansasi időszak mindig jó érzéssel tölt el. A Kansas csapatában 72 meccsen 29 gól és 11 gólpassz a mérlege. Itt volt karrierjében a legeredménye­sebb. Ezek szerint feküdt önnek az MLS és a Kansas játékstílusa? Szerintem igen. Nyilván nem egy egyszerű történet az MLS-benjátsza­­ni a sok utazás és az eltolódott idő­zónák miatt, nagyon sok mindenhez kell alkalmazkodni. Viszont Kansas városának van egy jó vibe-ja. A szur­kolók, ahogy az egész klubot irányít­ják, minden adott, hogy a játékosok kihozzák magukból a maximumot. Ön szerint mitől ugrott meg az MLS ázsiója az elmúlt évek alatt? Mikor odaigazoltam, megkaptam, hogy elmegyek egy levezető bajnok­ságba. De akkor már tudtam, hogy ez nem arról szól. Akkor még az embe-Németh Krisztián ► Poszt: csatár ► Életkor: 31 ► Klubjai: MTK, Liverpool, AEKAthén, Olimpiakosz, Waalwijk, Roda, Kansas City, AI Garafa, New England, DAC ► Sikerei: görög bajnok (2011), US Open Cup (2015), U20-asvb­­bronzérmes ► Válogatottság/gól: 37/4 rek nem követték, nekem viszont el­magyarázták, hogy hol tart a liga, és hol fog tartani. Ez tudatos építkezés volt a részükről, nem kapkodták el, tudták, hogy először olyan neveket kell vinni a bajnokságba, amelyek csábítóan hangzanak. Most már 30 év fölött nagyon nagy játékosnak kell lenned, hogy leigazoljon egy MLS- csapat. A következő négy év terve is fel van vázolva a játékosoknak min­dig, mind a tévés közvetítésből szár­mazó pénzek, mind a szponzori be­vételek. Mindenki látja, hogy ez hova fog fejlődni. Ez nagyon komoly rendszer, amiről a játékosok is tájé­koztatva vannak. Tipikus amerikai koncepció, minden nagyon precízen meg van tervezve, nincs elkapkodva. Mikor lépett önnel először kap­csolatba a DAC? Ha jól tudjuk, nem most volt az első alkalom, hogy megkereste önt a klub. Folyamatosan beszélgettünk róla, de mivel mindig volt szerződésem, meg külföldben gondolkoztam, nem jött össze a váltás. Most, hogy úgy alakultak nekem is az ajánlataim, hogy egyikbe sem szívesen vágtam volna bele, Amerikába nem akartam visszamenni - pedig volt rá lehető­ségem -, úgy gondoltam, hogy kö­zelebb jövök, és ekkor jött a DAC ajánlata, amit nagy örömmel fogad­tam el. Sikerült nagyon könnyen megegyeznünk a részletekben. Milyen más ajánlatai voltak még a DAC-on kívül? Ilyenkor már nem szoktam és nem is szeretek ezekről beszélni. Miért a DAC-ot választotta az ajánlatok közül? A menyasszonyom idevalósi, már 13 éve vagyunk együtt, és járok Du­­naszerdahelyre. Már az előző tulaj­donos idejében képben voltam a klubbal kapcsolatban. Tudtam, hogy ha Világi Oszkár átveszi a klubot, ko­moly változások fognak jönni, lát­tam, hogy hova fejlődik a klub. A vi­lág bármelyik pontján megállja a he­lyét ez az edzőközpont és & stadion, nem is beszélve a szurkolókról. Olyan klub épült, amelynek kérésére elég könnyű igent mondani. A Poprad elleni 2:0-ás kupasiker alkalmával lépett először pályára a MÓL Arénában. Milyen érzések­kel? Nagyon jó volt pályára lépni, örü­lök, hogy így fogadtak a szurkolók (a becserélésekor óriási tapsot kapott Németh - a szerk. megj.). Szeretném ezt a jövőben gólokkal meghálálni. Jó volt debütálni győztes mérkőzésen, amit profin hozott le a csapat, és ami­vel bejutottunk a legjobb négybe. Négy hónapot hagyott ki. Hogy megy a visszarázódás? Jól. Az edzéseken próbáljuk ezt fo­kozatosan építeni és terhelni. Hál’Is­­tennek eddig minden rendben van. Nyilván meccsekkel ez egyre jobb lesz. Én is kíváncsi vagyok, hogy mi­kor kerülök olyan állapotba, amilyet magamtól elvárok. Milyen célokkal érkezett Duna­­szerdahelyre? Nagyon jó lenne megnyerni a Szlovák Kupát. Úgy érzem, ennek van realitása. Reméljük, hogy sikerül eljutni legalább a döntőig, ott meg már bármi lehet. És egyénileg? Szeretném minél hamarabb visszahozni a formámat. Megpróbá­lom minden meccsből kihozni a ma­ximumot. Ezért is nehéz most mon­dani valami konkrétumot, mert in­kább arra figyelek, hogy meccsről meccsre egyre jobb legyek, és hoz­zam azt, amit szeretnék, elvárok ma­gamtól. Németh Krisztiánt nagy lelkesedéssel fogadták a szurkolók

Next

/
Thumbnails
Contents