Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-20 / 67. szám

PIHENŐ 181 Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) A függetlenség, a szabadság önnek legtöbbször a védelmet jelenti csalódás ellen, mivel úgy gondolja, hogy így egyszerűbb és kisebb lesz a fájdalma, ha elutasít valakit, mintha csalódna benne. Meg kelle­ne próbálnia bízni valakiben! Bika (IV. 21.-V. 21.) Szeret társaságban, nagy közössé­gekben, mivel remek társasági em­ber, ennek ellenére a privát idejét és terét minden esetben oltalmazza, őrzi. Nagyon kevés ember van az ismeretségi körében, akit ezen a területen belülre engedett! Ikrák (V.22.-VI. 21.) Remek hírt kaphat, amely nem­csak örömet, de elégedettséget is hoz az életébe. Ez a legjobb időszak arra, hogy közelebb ke­rüljön valakihez, aki már régóta fontos önnek, és mielőbb együtt örüljenek a sikereinek. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Egyre nagyobb intenzitással és mély szenvedéllyel éli az életét, aminek a pozitív eredménye, sokkal hamarább megmutatko­zik, mint azt az elején gondolta volna. Hirtelen kinyílik ön előtt szinte az egész világ! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Rég nem sikerült meglátogatnia a rokonait, ezért eljött az ideje, hogy rendet tegyen maga körül és csalá­di programot tervezzen. Messzebb lakó rokonai, főleg, ha a szülők is ide tartoznak, bizonyára örülnek majd a látogatásának. a# Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Új és merész terveket szövöget, s ami a sikert illeti, okkal optimista, főleg, mert ön már az egész képet látja, de közben foglalkoznia kell az apró részletekkel is. Ne be­csüljön alá semmilyen apróságot, inkább figyeljen minden részletre! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) H Semmiképpen se becsülje alá azokat az ismerőseit, akik nem az ön pártján állnak, bár ellen­ségnek sem tekinthetők. Félő, hogy még számos kellemetlen­séget okozhatnak önnek, ha nem lesz elővigyázatos. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Nem a társát kellene hibáztat­nia azokért a dolgokért, sőt az önön kivül álló eseményekért, amelyeket nem is ő csinált, sőt, éppen ellenkezőleg. Igyekszik megvédeni az adott helyzetet és nyomást gyakorolni önre. t#||£ Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) Kedvese minden áron egy döntést szeretne kicsikarni önből. Bármit is tesz, addig ne hozzon döntést, amíg az adott ügynek meg nem ismeri minden apró részletét. Mint legtöbb esetben, most is az ördög a részetekben bújik meg. Bak (XII. 22.-1.20.) Legyen nagyon óvatos, nehogy az utolsó pillanatban egy banánhéjon csússzon el, s mindezt csak azért, nehogy az ön után következőnek esetleg könnyebb legyen a helyze­te. Viszont egyre fontosabbá válik, hogy valakivel az eddiginél sokkal szorosabbra fonja a kapcsolatát. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Amennyiben sikerül rávennie tár­sát az együttműködésre, már köny­­nyű dolga lesz és főleg remek és gyümölcsöző időszak előtt áll. De ha a dolgok másképp alakulnak, akkor gyorsan tovább kell lépnie, hogy mentse a még menthetőt. Halak (II. 20.-III. 20.) Egyre rosszabban alakul a kapcsolata kedvesével, ezért talán mégsem kellene feleslegesen vesztegetnie rá az idejét, mivel ehhez túlságosan is rövid az élet. Akár munkahelyi, akár magánéleti jellegű vitája van, rendezze! 2020. március 20. | www.ujszo.com Matthew McConaughey otthonából üzent rajongóinak a kialakult helyzet kapcsán: „Ebben a pillanatban sokkal jobban függünk egymástól, mint ed­dig valaha. Van egy ellenségünk a koronavírusban, amely arctalan, nincs származása, nincs neme, nincs vallása és nem tartozik egy párthoz sem. Mindannyian le akarjuk győzni és le is fogjuk - majd így folytatta: - Van egy zöld lámpa ennek a piros lámpának a másik oldalán. És azt hiszem, ez a zöld jelzés azokon az értékeken alapul, amelyeket most gyakorolhatunk: a méltányosság, kedvesség, megbízhatóság, ellenállás, tisztelet, bátorság. Legyünk most ilyenek, és ha kikerülünk ebből, talán ez a vírus lesz az a do­log, amely végre egyesít bennünket. Nézzük meg, tudunk-e limonádét csi­nálni ebből a citromból, amelynek a közepén vagyunk!" (Fotó Shutterstock) Gondolkodó Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt március 26- ig levélben küldjék el szerkesztőségünk elmére (DUEL-PRESS,s.r.o., Új Szó - Gondolkodó, P.O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3), a beküldők között Új Szó-nyeremény­­tárgyakat sorsolunk ki. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogsza­bályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek. Múlt heti feladványunk nyertese Kiss Katalin búcsi olvasónk. Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Mai receptünk Mustáros-tej fölös csirkecombok Hozzávalók: 4 db egész csirkecomb, só, bors, 3 dkg vaj, 2 ek mustár, 4 dl tejföl, 20 dkg sajt Elkészítés: A csirkecombokat megtisztítjuk, megsózzuk, megborsozzuk, majd átkenjük a puha vajjal. Tepsibe rakjuk őket, ráöntjük a mustár­ral elkevert tejfölt, és fóliával lefedjük. 170 fokra előmelegített sütőben 80-90 percig sütjük. Ezután levesszük róla a fóliát, rátesszük a reszelt sajtot, majd 200 fokon pár perc alatt megpirítjuk, ízlés szerinti körettel - burgonya­pürével, rizzsel, párolt zöldséggel - tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! (mindmegette) Földrajzi navalc MARA MAROS MÁTYUSFÖLD MAUG-SZIGETEK MAUI MAUNA KEA MAUNA LOA MAUNOIR-TÓ MAWSON MAXIXE MAYAGUANA MEDA USA Előző feladványunk megfejtése: Mecseknádasd. EPERJES 17 °C ZSOLNA 18 #C POPRÁD 16 #C Mai időjárás Meleg lesz az idő, napközben északon és keleten fokozatosan megnövekszik a felhőzet, sok helyen eső, a hegyekben havazás is várható. A nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. KASSA 17 #C TRENCSÉN 18 °C LOSONC 20 °C Nappali hőmérséklet 14 °C POZSONY 21 #C ÉRSEKÚJVÁR 21 °C 21 *C 1°C Szélilény: Déli szél, 20 km/ó-s széllökésekkel. Éjszakai hőmérséklst /Tx 8°C Előrejelzés________ Péntek Gyűgy___________ 20 °C Dunaszerdahely 21 °C Komárom__________21 °C Ogyalla____________20 °C Léva______________20 °C Nagymihály_____Sfrl8°C Nagyrőce______ár 16 °C Európai nagyvárosok időjárása Varsó Benin 9°c °C f Budapest 19 °C 17 °C V-.Í Athén 16*6-Moszkva 4 °C Vízállás Duna Pozsony - 325 cm Komárom - 230 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 565 cm Medve -220 cm Párkány - 170 cm Szombat Vasárnap Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Rozsnyó_________18 °C —- 14 *C -118C áSeWC & -2*C ye|ká Raóa___________8^C Vrátna 7°C Szene _21 °C Borús idő, sok helyen esővel. Túlnyomórészt felhős égbolt. Csorbató____________6°C Őiőmany _____12 °C Csorbató______«g 7°C ___________________ ._______________ Martinské hole________9°C Litmanová__________10 °C Párkány______ 20 °C Pozsony_______Sir 12 °C Pozsony______Sg 9°C 2dlar 9 °C Jahodná___________12 °C Nagyszombat_____20 °C Érsekújvár______Sgl3 °C Érsekújvár_____ár 9°C Bachledova dolina______8°C Skalka pri Kremnici_____10 °C Losonc 20 °C Losonc_______sr 14 °C Losonc_______ 6 °C Stary Smokovec_______7°C Jasenská dolina_______13 °C Tőketerebes ®18 °C Kassa_________ár 12 °C Kassa____________4°C Malá Luóivná________10 °C Drienica___________10 °C

Next

/
Thumbnails
Contents