Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-20 / 67. szám

RÉGIÓ „Maradjatok otthon, kövessétek a tanulnivalókat, és mossatok kezet!” (Képarchívum) SZÁZ ILDIKÓ Lendületes, fiatalos pedagógusok vették kezükbe az irányítást vírushelyzetben az órsekújvári járásbeli Udvardon lévő Majthényi Adolf Alapiskolában, ahol a tanulók harmada hátrányos helyzetű, megélhetési gondokkal küzdő családban él. A jé példa ragadós, ám vírusos időszakban nevezzük inkább követendőnek. UDVARP A családias, baráti hangulatú isko­laközösség már akkor is bizonyított, amikor életpálya-tanácsadó napot tartottak az udvardi magyar tanulók­nak. A program egyik szervezője, Kantár Hajnalka az iskola pedagó­gusa volt. Berecz Dénes budapesti családmentor, aki Miskolc szegény­negyedében nevelkedett és élete nagy részét hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásának szentelte, arra biztatta a tanulókat, ne mondjanak le az álmaikról és képezzék magukat. Oktatás kisvideókkal Az udvardi iskolát látogatják a községhez tartozó Szentmiklós ma­jorban és a Szemeréhez közeli ma­jorban élő tanulók is. A vírushelyzet következtében bezárt iskolában tanít Kantár Balázs igazgatóhelyettes, magyar szakos pedagógus, aki kisvi­­deót készített az iskola honlapjára és a közösségi oldalra, hogy megnyug­tassa a tanulókat. „Valójában nem történt más, mint hogy alkalmazkod­tunk a kialakult helyzethez. Miután elkezdett emelkedni a betegek szá­ma, és erre reakcióként a kormány el­rendelte az iskolák bezárását, akkor a Majthényiban már két napja szünet volt a hiányzások miatt. Én is otthon voltam. Bence fiunk náthás lett, fele­ségem pedig egy térdműtétből igyek-RÖVIDEN Naszvadi segítség a rászorulóknak Naszvad. Az önkormányzat szerdán közölte, hogy a 70 évnél idősebb naszvadi lakosoknak maszkokat juttat. Az első 200 védőeszközt az Isteni Megváltó­ról Nevezett Nővérek varrták, a Városi Hivataltól kapott címekre el is viszik azokat. A városveze­tés arra hívja fel a figyelmet, hogy a maszkok kiosztása és vi­selése ellenére se hagyják el ott­honaikat az idősek. Ezen felül nekik, valamint azoknak, akik valamilyen oknál fogva korlá­tozva vannak a mozgásukban, önkéntesek segítenek az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek és drogériái termékek beszerzésé­ben és házhoz vitelében. A ren­deléseket e-mailen, SMS-ben vagy telefonon lehet leadni min­den nap 8 és 10 óra között. To­vábbi információkat a 0907/ 356446-os telefonszámon és az unitednesvady@gmail.com cí­men kérhetnek az érdeklődők. A megrendelt termékeket na­ponta egyszer szállítják ki. (vp) Kantár Balázs szik felépülni, miközben arcmaszko­kat varr azoknak, akik nem tudták maguknak beszerezni” - mondta Kantár Balázs. Amikor az udvardi alapiskola igazgatónőjével, Szőgyé­­nyi Líviával elkezdték az egyezteté­seket, nem az volt a kérdés, hogy mi­korra képesek a pedagógusok átállni a távoktatásra, és azt sem oldották, hogy képesek lesznek-e rá. Bevált csatornákon „Párhuzamosan az intenzív ma­gyarországi szerveződésekkel, és azokból inspirálódva kialakítottuk azt a modellt, amiben a körülményeink­hez képest a leghatékonyabban tu­dunk működni. Felhasználva az is­kola honlapját és a hozzá tartozó elektronikus ellenőrzőt, illetve a már jól bevált kommunikációs csatorná­kat megszerveztük, hogy tanulóink és szüleik hétfő reggel otthonukból folytathassák a tanulást. Ehhez peda­Az idősekre KISS BARTALOS ÉVA Pozsonyban már kézbesítik a szájmaszkokat a városi vállalatok alkalmazottainak, Somorján a vírus elleni védekezés fontosságára hívják fel az emberek figyelmét. Dunaszerdahelyen elmarad a lomtalanítás. POZSONY/SOMORJA/ PUNASZERDAHELY j Pozsonyban a magisztrátus vásá­rolt szájmaszkokat, miután nyilván­valóvá vált számára, hogy az állam jelen pillanatban nem tud gondos­kodni a védőeszközök beszerzésé­ről. A városrészek vezetőivel együtt összegyűjtötték, hány alkalmazott­nak van szüksége mihamarabb a vé­dőeszközre. Szerdán érkezett meg az első szállítmány, amelynek kézbe­sítése is elkezdődött. Főleg azokat az alkalmazottakat védik így, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek az emberekkel. Az állami segítségtől, és készletektől függ, hogy a többi célcsoportot, például az időseket is ellátja-e a magisztrátus. gógusaink rugalmasságára valamint a szülők együttműködő készségére volt szükség, ezen kívül egy új órarendre, illetve a tananyagok tárolására és megosztására szolgáló online felület „Pénteken világvége han­gulat, szombaton ötletelés, vasárnap szervezés, hétfőn otthonról tanítunk az interneten - az iskola­­rendszer egy hétvége alatt harminc évet fejlődött." megalkotására” - mondta Kantár Ba­lázs. A résztvevők tájékoztatása te­lefonon, e-mailbe«, internetes videó segítségével zajlik. Jelenleg ott tar­tanak, hogy folyamatos a tananyag- és a foglalkozási javaslatellátás. Többször figyelmeztetik az időseket Tájékoztató vonal A megfelelő ellátás érdekében a pozsonyi önkéntesközponttal együtt­működve a fővárosban is elindult a szájmaszkok varrása, emellett egy tá­jékoztató vonalat is létrehoztak az idős lakosoknak. Naponta 8-tól 17 óráig hívhatják a 0800/242000-ás te­lefonszámot, amelyet nemcsak a 65 év felettiek hívhatnak, hanem azok „Mindeközben aggódva figyeljük a fejleményeket, a tanításon kívül lelki segítségként is jelen vagyunk tanu­lóink számára, és aktívan dolgozunk azon, hogy azokat is elérjük, akiknek nincs internetkapcsolatuk, vagy ép­pen alkalmas eszközük a tanuláshoz. A közösségi média egyik szegletében bukkantam erre a gyöngyszemre, ami jól kifejezi a jelenlegi helyzetünket: pénteken világvége hangulat, szom­baton ötletelés, vasárnap szervezés, hétfőn otthonról tanítunk az interne­ten — az iskolarendszer egy hétvége alatt harminc évet fejlődött. Ez vi­szont nem sikerült volna az igazga­tónk támogatása és a pedagógusaink elszántsága nélkül. Büszke vagyok rájuk” - tette hozzá Kantár Balázs. Amire még büszkébbek Bármilyen különös, de a tanulók örültek az oktatóanyagoknak, és örömmel láttak hozzá a tanuláshoz. is, akik környezetében segítségre szoruló nyugdíjas él. Figyelmeztetik a lakosokat Orosz Csaba, Somorja polgár­­mestere a napokban azt nyilatkozta, hogy főleg az időseket látni száj­maszk nélkül az utcán. Tegnap egy felhívás jelent meg a város honlap­ján, amelyben rámutatnak, hogy a „Gyakran hangoztatott közhely az iskolarendszer gyengesége a vidé­künkön. Nos, ha az udvardi Majthé­nyi Adolf Alapiskolában egy hétvé­ge alatt ekkora változásra voltunk képesek, akkor a társadalom össze­fogásával ezt a járványt is le tudjuk győzni” - jegyezte meg Kantár Ba­lázs. A hátrányos helyzetű családok elérése érdekében újabb komoly összefogásra volt szükség az udvardi pedagógusok részéről. Az elektroni­kusan megosztott tananyagot ki­nyomtatva juttatják el a családok­hoz. Az osztályfőnökök kiderítették, kinek van szüksége a nyomtatott ta­­nulnivalóra, és a szükséges meny­­nyiségű feladatlapot hetente egyszer kihelyezik az iskola bejáratánál egy vízhatlan ládába, ahonnan a család­tagok elvihetik maguknak. Erről az önkormányzat kommunikációs csa­tornáin keresztül, például a hangos­bemondó közvetítésében értesítik az érintetteket. Kantár Balázs elmond­ta továbbá, hogy a gyerekek hozzá­állását leginkább a felnőttek véle­ménye befolyásolja, elsősorban a családé. Abban a családban, ahol higgadtan és felelősségteljesen áll­nak a kérdéshez, ott a gyermekek is átveszik ezt a hangulatot. Akadt olyan diákjuk is, aki szorongva kér­dezte, hogy mi lesz most velük? Ugyanez a helyzet a távoktatással és távtanulással is, ha a szülő és a pe­dagógus biztatja, dicséri a gyereket, az még lelkesebben vesz részt a kö­zös munkában. Végezetül egy kis idézet Kantár Balázs kisvideójából: „Az osztály­­főnökötök lesz a távolsági őrangya­lotok, a lelki segélyvonal, az össze­kötő kapocs az igazgatóság és köz­­tetek. O az, aki majd azt mondja, gyere sírj a vállamon, persze csak virtuálisan. Ami fontos, hogy le­gyen napirendetek, vigyázzatok magatokra, maradjatok otthon, kö­vessétek a tanulnivalókat, és mos­satok kezet!” maszk viselése nem szégyen, de sál­lal is eltakarhatjuk az arcunkat. A vá­rosban a temetésekről is rendelkez­tek, a temetőt korábban már lezárták. A most megjelent tájékoztatásban azt kérik a lakosoktól, hogy csak a leg­közelebbi hozzátartozók vegyenek részt a szertartáson, ők is tartsák be a szükséges távolságot, és viseljenek szájmaszkot. Somoiján a városi rendőrség is ügyel a korábban meg­hozott intézkedések betartására, ha kell, figyelmeztetik a lakosokat, hogy ne csoportosuljanak, illetve tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Elmarad a lomtalanítás Dunaszerdahelyen áprilisban tar­tották volna meg a szokásos lomta­lanítást, idén elmarad a feleslegessé vált holmik begyűjtése. „Tekintettel arra, hogy a lomtalanítás ideje alatt városunkban minden alkalommal megszaporodnak az ismeretlen sze­mélyek, akik igyekeznek megelőzni az elszállítást végző városi alkalma­zottakat, a koronavírus teijedésének megfékezése érdekében a meghirde­tett lomtalanítást későbbi időpontra halasztjuk” - közölte a város. A dá­tumról később értesítik a lakókat. és az idegenekre is ügyelnek (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents