Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-18 / 65. szám
^ _______________________________KÖNYVESPOLC ■ 2020. MÁRCIUS 18.______________________________________| Elhalasztják a könyvfesztivált A szervezők bejelentették, elhalasztják a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, a rendezvény előkészületeit már felfüggesztették. A könyvfesztivál áprillis 23-án kezdődött volna a Millenárison. Díszvendégként a Nobel-díjas Szvedana Alekszijevicset hívták meg Budapestre, a másüt díszvendég pedig Spanyolország, a spanyol irodalom lett volna. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülése elnöke korábban úgy nyilatkozott, ha erre a lépésre kényszerülnek, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a könyvfesztivált a 91. Ünnepi Könyvhéttel együtt rendezzék meg. Ez utóbbi június 4-én nyílik meg a Vörösmarty téren, (k) Megújult az Aegon-díj 15 éves Magyarország legrangosabb független irodalmi díja, az Aegon Művészeti Díj. A jubileum a megújulást is magával hozta: ez évtől az Aegon Irodalmi Díj nevet viseli a kortárs magyar irodalmat népszerűsítő elismerés. A szakmai szempontokat továbbra is érvényesítve a döntéshozás menete is módosult: az idei rövidlistára felvett öt könyvet egy ötfős zsűri válogatta arról a hosszúlistáról, amelyet a hét főből álló szakmai testület állított össze a tavalyi év friss magyar szépirodalmi könyvtermésének javából. Az idei rövislistán helyet kapott: Barnás Ferenc Életünk végéig című családregénye (Pesti Kalligram), Csabai László A vidék lelke című, hármas történeteket tartalmazó kötete (Magvető), az elsőkönyves Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötete (Magvető), Láng Zsolt: Bolyai című életrajzi regénye (Jelenkor Kiadó), valamint Nádasdy Adám Jól láthatóan lógok itt című verseskötete (Magvető). A nyertes nevét várhatóan április végén jelentik be. (k) Olvasnivaló járvány idején Az utóbbi hónapokban világszerte jelentősen megugrott Albert Camus A pestis című regényének az eladása. A márciusi adatok még nem ismertek, de az év első két hónapjában az ádagos éves mennyiség 40 százaléka kelt el az először 1947-ben megjelent műből. A különböző könyves oldalak további olvasnivalókat is ajánlanak, amelyek arról mesélnek, miként működik a társadalom járvány idején: ezek a könyvek kapaszkodót jelenthetnek, hogy megértsük, mi történik körülöttünk vészhelyzetben. A Könyves magazin listáján egyebek mellett Boccaccio Dekameronja, Hermann Hesse Narziss és Goldmundja, Jose Saramago Vakság című regénye, Dan Brown Infernója és Margaret Attwood közelmúltban megjelent Maddaddamtrüógiája is szerepel, (k) Gyászolni fáj Agyászról, a szeretett lény elvesztéséről írni nehéz, erre csak kevesen képesek pátosz és közhelyek nélkül. Ezek mögé ugyanis el lehet bújni, ahelyett, hogy az ember kitárulkozna, bevallaná, mit mulasztott el, amikor még megtehette volna, és hol hibázott, miközben már soha nem hozhatja helyre. A svéd Carolina Setterwall Reméljük a legjobbakat című könyvének legnagyobb erénye az őszinteség. A saját történetét írta meg, azt, hogyan találta 2014-ben 34 éves férjét egy reggel holtan az ágyában. Carolina külön hálószobában aludt nyűgös, nyolc hónapos kisfiúkkal, Ivánnál, alig várta, hogy férje, Aksel váltsa őt a gyermekgondozási szabadságon. Nehéz, sok stresszel, nagy veszekedésekkel, folyamatos kialvadansággal teli hónapok voltak mögöttük, amikor egymásra alig figyeltek, inkább csak arra, miért sír folyton a gyerek. De szerették egymást és azt remélték, majd nyugodtabb időszak jön, újra egymásra találnak, és olyan boldogok lesznek, mint amikor csak ketten voltak. Ha ugyan boldogok voltak, és nem csak Carolina képzelte ezt, aki űzte-hajtotta a párját a házasság, a nagyobb lakás, a gyerekvállalás felé. Önmarcangolóan őszinte vallomás a könyv arról, a nagy szerelem ellenére mennyire nem volt harmonikus kettejük kapcsolata, müyen mértékben érezhette magát kiszolgáltatottnak a férj, aki irtózott a luxuslakástól és tartott az apaságtól, de Carolina mindkét esetben kész helyzet elé állította, és ő nem fútamodott meg. Tette, amit elvártak tőle, próbálta megkeresni az elvárt életszínvonal fedezetét, és próbált helytállni apaként, bár közben egyre zárkózottabb, kedvedenebb lett - és ezt a felesége alig vette észre, mert minden percét lefoglalta a sírós, nyugtalan kisbaba. Aztán hirtelen azzal kellett szembesülnie, hogy Aksel már nem él. Egy e-mail maradt utána, amelyet pár nappal a halála előtt küldött a feleségének, és az összes hozzáférési adatot, kódot, útbaigazítást tartalmazta arra az esetre, ha történne vele valami. Az üzenet utolsó mondata volt a „reméljük a legjobbakat”, és ez lett Carolina Setterwall könyvének címe is. Ami ezután következik, az egyáltalán nem a legjobbakról szól, hanem színtiszta önmarcangolás. Az elbeszélő kegyeden őszinteséggel méri fel, milyen türelmeden és telhetetlen volt a kapcsolatukban. Mindent 79 Csak arra tudott gondolni, hogy ók majd mind hazamennek a saját boldog életükbe... akart és rögtön, Aksel pedig csak hatalmas erőfeszítéssel tudta tartani az általa diktált tempót. A könyvben váltják egymást a férj halálát követő hetek, hónapok azokkal az évekkel, amikor megismerkedtek és elkezdődött a közös életük. A teljes idill és az állandó feszültség váltakozása ez, ami végül hatalmas káoszba és reménytelenségbe torkollik. A könyv legmegrendítőbb és legigazabb részei azok, amikor Carolina Setterwall arról ír, mennyire nem tudott mit kezdeni magával a férje halála utána. Hiába jöttek pontos beosztás szerint a barátok, hiába volt mellette mindig valaki, hiába intéztek el helyette mindent, ő mégis csak arra tudott gondolni, hogy ők majd mind hazamennek a saját boldog életükbe, ő pedig itt marad egyedül a fájdalmával. Első olvasatra tűnhet az egész önzőnek, egy elkényeztetett, minden gondoskodással körülvett nő nyafögásának, mégis igaz, mert őszinte. Ha a könyvnek felróható valami, az csak az, hogy a barátok, támogatók Közelítések és távolodások könyve ^ ttetsző és lecsupaszított, A lecsupaszított, majd új/ f raértelmezett képekből áll össze Mohai V. Lajos JL JL. legújabb vereskötete, A nyár szürete. „Ki vezeti kantárszáron őket, / hogy az istállók összedőltek? / Ha elnyelné testüket az emlék, / ki fogadna, ha innen elmennék?” - így kezdődik a Laudatio fúnebris, a könyv talán legjobb verse. A három strófának ebből az első, idézett szakaszából áttűnhet az ismert Nagy László-vers (Ki viszi át a Szerelmet) dikciója, ám annak tüntető metaforikusságától és ornamentikájától mentesen. Mohai V. Lajos ugyanis költőelődjével ellentétben a pátoszmentes, dísztelen leírásokra hagyatkozik, azok közül is csak a legfontosabbakra: mondhatni, néhány válogatott szóból s a köréjük szerveződő reflexiókból áll össze a könyv. A Nemes Nagy Agnes-i tárgyiasság tartható egyik mintájának. Rímei keresetlenek: „Ahogy vonszolták a menetet, / a testek vonalkódja remegett. / Az árnyak lehasaltak a porba, / meszet lehelt ki a pincék torka. ” S minden sorának van belső lüktetése, amit a betűrímek is felerősítenek: „Hidegen sorakoztak a házak. / Égi mezőn dobogtak a lábak. / Szerencsére, roppant út ez valóban. / Mérgét fújta az Isten a porba!" Ennyi a Laudatio fúnebris. A kötet legtöbb darabja is ilyen három versszakos, s a hármas a köteteimben is érvényre jut: három szó. S bár a nyár és a szüret egyaránt a derű és a pozitívum tartományába esik, de csak annyira, mint a fent idézett vers: a temetés dicsérete. Szokadan derűlátás ez, tárgyilagos és szomorú. Ettől aztán nosztalgikus is: mi lesz, ha már halottaskocsit húzó lovak sem lesznek? Hova repül az ifjúság? - kérdezhetnénk Kosztolányival, mert ha kellékei is emlékké váltak, akkor ő maga is csak emlék már. A nyár szürete innen olvasva: az ősz. S innen olvasva a nosztalgikus jelző sem látszik érvényesnek, helyénvalóbb értékkeresőnek és -féltőnek nevezni ezt a költészetet. Kétéltű líra ez: bizakodó és rezignált egyszerre. Halál, halottak, koporsódeszkák, angyalok, árnyak. Árnyalt sorok, árnyalt versszakok, precíz kompozíciók. És a mindent átható tömörség, a rövidvers több tucatnyi válfaja, melyek mintha hosszabb költemények zárószakaszai lennének. Említsük itt például a már címével is tüntető, Tandorinak ajánlott Rezümét: „Ha már végleg vége, megszűnők, I de ne irigyeljen senki, / aki befejeződik, az se / bír csak halott ember lenni: / a Föld fészkében sem törik szét / múlt-élete számycsapása, / ványadt kezéből nem pereg ki / elnem-múló odaadása. / Néhány maroknyi rög alatt még / a test-kiállta kínok fájnak, / s kő-jelenlét fuldokol / koporsódeszkák iszonyatában. ”Ez a sztoikus hangnem és attitűd a Beteljesedés című lozsér-vers zárlatát idézi meg: „Ne félj! A halál után. az elgörbült térben-időben / az első évek a legnehezebbek.” 79 Kétéltű líra ez: bizakodó és rezignált egyszerre. Halál, halottak, koporsódeszkák, angyalok, árnyak. A nyár szürete, noha rövid opus, öt ciklusa van: ha az Aranypénzek című nyitó darabot is annak veszszük, akkor hat, s vegyük ciklusnak, mert egy későbbire (Színezüst; Isten lesütött szeme) rímel, ez meg egyúttal egy bravúros szerkezetű, hat sorpárból álló ritmus-párbeszéd verscíme: az emelkedőkre ereszkedők válaszolnak: ,A fist, a fist. Elhamvad az avarban. / Isten lesütött szeme. Földön. Fagyban. ”Az Állócsillag parázslik talpunk alatt ciklus Ingeborg Bachmann-verstöredékekből épül fel, s egyfelől Rómát, az örök várost idézi meg, másrészt a szerelmet; csaknem mindegyik darabja három közül senkinek sincs neve, jelleme, mind alaktalan, amorf figurák, akiket csak a főhős szemszögén át látunk. Kár, mert sokat tehetnének hozzá a történethez. A könyv legerősebb részei azok, amikor Carolina a temetést intézi, és mint egy ködfelhőn át hallgatja a gyakorlati tennivalókat, majd a részvétnyilvánításokat. Nem akarja, hogy sajnálják, ugyanakkor sértődött, hogy nem elég tapintatosak vele szemben, és legfőképp úgy érzi, hogy ezt senki sem értheti. Aki megélt már hasonló veszteséget, érti, így működik a gyász; aki még nem, az megrettenve olvashatja, milyen bonyolult és mennyire nehéz ez a folyamat. Mert közben az ember nemcsak a világra haragszik, hanem magára is neheztel, és folyamatosan sajnálja magát. Carolina Setterwall a saját történetét írta meg, a saját érzéseiről számol be — vállalva, hogy esendő, kicsinyes, sőt, irigy... De valljuk be: ki nem az, aki elvesztette a saját boldogságát, és a másokét kénytelen nézni? Elbeszélőnk úgy próbál új életet kezdeni, hogy egy új kapcsolatba menekül, amely hol működik, hol nem, mert mindig viszonyítani kell ahhoz, ami lehetett volna. A külvilág szerint túl lassú vagy túl gyors, betegesen ragaszkodik a múlthoz vagy túl könnyen túllép rajta, túlságosan ápolja az elhunyt társ emlékét, vagy meggondolatlanul veti bele magát egy új kapcsolatba, túlszereti a fiát vagy csak menekül a gyermeknevelésbe. De mi van, ha ez mind együtt igaz? Vrabec Mária A szerző a Vasárnap munkatársa Carolina Setterwall: Reméljük a legjobbakat Park Könyvkiadó, 2019 441 oldal versszakos; vissza-visszatérő színei (jelzői): rózsaszirom, hamuszürke, diólevél, főbb hívószavai a szerelem, a Hold, a rozsda. Folytatása az All az angyal ciklus, melyet a szerző Curriculum vitae-ciklusnak nevez: az Előhanghoz tíz háromszakaszos vers társul; főszereplői az előző ciklusban már fel-felbukkanó angyalok; hívószava a Rózsa utca, a gyerekkor metaforája. A Színezüst... ciklusból származik az a két vers, melyet teljes terjedelmében idéztünk, itt is a Rózsa utca és az angyalok dominálnak. A darázs ideje a minimalista szerkezeten belül is miniatűrökből áll, ezeket a költő panasztöredékeknek nevezi. Az utolsó ciklus, a Rózsaágyban, kavicsok ölén pedig teljességgel a gyermekkorra való reflektálásoké. „...maradék élet, / szüntelen hazatérés. Búcsúra készen. ezek a kötetzáró sorok. A többszörösen összetett kötetkompozíció mozaikjai mind alkalmasak lehetnének az idézésre. Nagy arányérzékkel megformált részletek, s akár egyetlen kép kockáinak különböző oldalaiként is megragadhatók. De nem megragadhatók, mert a jelentések versről versre tovavándorolnak. Csak a képkockák maradnak, és a hangulatuk. A nyár szürete ekként a közelítések és a távolodások kötete is. Csanda Gábor Mohai V. Lajos: A nyár szürete Prae.hu-Palimpszeszt, 2019 98 oldal
