Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-12 / 60. szám
261 SPORT 2020. március 12.1 www.ujszo.com Bajnokok Ligája: Bergamo, ez neked szól! Két meccsen nyolc gélt szerzett az Atalanta, Gulácsi a Leipziggel jutott be a negyeddöntőbe. Tizenhárom év óta először fordul elő, hogy magyar labdarúgó ott lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. 2007-ben a PSV Eindhoven légiósa, Fehér Csaba mondhatta el ezt magáról, idén Gulácsi Péter (illetve a sérült Willi Orbán) megismételte, miután az RB Leipzig kettős győzelemmel, 4:0-s összesítéssel búcsúztatta a Tottenham Hotspurt. Mourinho sem segített Ugyan a németek csoportelsőként jutottak be az egyenes kieséses szakaszba, nem feltétlenül számítottak esélyesebbnek az angoloknál. Persze, a Spurs nem villog a Premier League-ben, a legutóbbi három bajnokiján nyeretlen maradt és visszaesett a 8. helyre, de a szurkolók bíztak a Mourinho-faktorban, abban, hogy a portugál szakember kitalál valamit. Tíz percig úgy tűnt, a feljebb tolt védekezés, a letámadás és a labdabirtoklás meghozza a sikert, de miután az első kóbor ellentámadást góllal fejezte be a Leipzig, minden összeomlott, amit fejben felépítettek a vendégek. Hogy csak 3:0 lett a vége, a lipcseieknek volt köszönhető, kicsit nagyobb koncentrációval még jobban megszórhatták volna az ellenfelet. A brit BT Sport szakértője, a 81- szeres válogatott középső védő, Rio Ferdinand azt mondta, a látottak egyértelműen bebizonyították, hogy a Tottenham játékosai egyáltalán nem tudják, mit kell tenni a pályán, nem értik meg Mourinho elképzeléseit. „Szétszórt és élettelen játékot láthattunk, amelyben az egyéni hibák az összes taktikai dolgot annullálták. Ha a két csapatot összevetjük, akkor a legnagyobb különbség, hogy az egyik csapatnak sokkal jobb az edzője, mint a másiknak” - fogalmazta meg kíméletlen kritikáját. A lipcseieknél teljes az örömmá-PINCÉSI LÁSZLÓ A NAP JÁTÉKOSA ► Josip llicic (Atalanta) Ki más lehetne a nap hőse, mint Josip llicic, aki egymaga megnyerte az Atalanta számára a valenciai mérkőzést. „Ahogy idősödöm, egyre jobb vagyok, éppen ezért szeretnék még fejlődni. Csak arra koncentrálok, amit csinálok, nem pedig arra, mitteszneka védők" - nyilatkozta a mérkőzés után az elmúlt 14 tétmérkőzésén 17 gólt szerző játékos. A szlovén válogatott csatára BL-történetének első játékosa, aki az egyenes kieséses szakaszban, idegenben négy gólt szerzett - a korábbi négygólosok, Lionel Messi, Mario Gomez és Robert Lewandowski hazai pályán tették meg ugyanezt. De llicic még egy rekordot is felállított, 32 évesen és 41 naposán a legidősebb játékos lett, aki egy meccsen négyszer is eredményes volt a legjobbak között. A korábbi csúcsotZIatan Ibrahimovic tartotta, a svéd támadó 2013 októberében a PSG színeiben 32 évesen és 20 naposán szerzett négyet az Anderlecht ellen. Gulácsi és Orbán 13 év után az első magyar játékosok, amelyek ott vannak a BL-negyeddöntőjében (Fotó: tasr/ap) mór, a csapat története során előszörjutott be a BL egyenes kieséses szakaszába, és egyből továbbjutott. A siker fő letéteményese Julian Nagelsmann, aki 32 évesen és 231 naposán minden idők legfiatalabb menedzsere lett, aki a Bajnokok Ligája ezen szakaszában továbbjuttatta csapatát. „Egy fiatal csapatként úgy jutottunk tovább, hogy egy pillanatig sem voltunk idegesek, és jobban futballoztunk ellenfelünknél. De a leghihetetlenebb, hogy nem zökkentünk ki a saját játékunkból. Nagyon fontos, hogy ez a következő fordulóban se változzon meg” - mondta. Mesternógyes A másik keddi mérkőzésen komoly bravúr kellett volna a Valencia részéről, hogy megfordítsa a párharcot, a csapat ugyanis három hete nagyon sima, 4:1-es vereséget szenvedett Milánóban az Atalanta vendégeként. A szezonban egyszer már győzött otthon ilyen arányban (novemberben a Lille-t verte 4:1- re), de ezúttal az első félidőben saját védője, a francia Mouctar Diakhaby két büntetőt is összehozott, így gyorsan eldőlt, hogy maximum a tisztes búcsú lehet a cél. Volt is rá esély, a 67. percre a spanyolok 3:2-re fordítottak, de a két tizenegyest biztosan értékesítő Josip llicic két akciógóllal megkoronázta teljesítményét, és mestemégyesével az Atalanta 4:3-ra nyert. „Mindenképpen nyerni akartunk, győzelemmel akartuk megerősíteni azt a jó munkát, amelynek megérdemelt jutalma a továbbjutás” - nyilatkozta Gian Piero Gasperini, az olaszok edzője a mérkőzést követően. A csapat pedig üzent a koronavírus sújtotta városuknak, a lefújás után egy pólót emeltek magasba a játékosok, amelyen ez állt: „Bergamo, ez neked szól. Soha ne add fel!” Befejeződött a Tipsport Liga, gondolkodnak a Serie A-n A koronavírus-járvóny folyamatosan írja át a sportvilág megszokott rendját. Összegyűjtöttük az elmúlt nap legfontosabb bejelentéseit, törléseit, halasztásait. NBI: nézők nélkül? Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten. Az intézkedések a sportéletet is befolyásolják: törölték a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. Mivel a tiltás tegnap éjféltől lépett hatályba, előzetesen a labdarúgó Magyar Kupa mind a négy szerdai negyeddöntőjét nézők előtt tervezték megrendezni. Lapzártánkig nem érkezett hír arról, hogy ez bármelyik helyszínen nem így lett volna. A hétvégi NB I-es találkozókat viszont várhatóan zárt kapuk mögött tartják meg. Tipsport Liga: vége A járvány miatt idő előtt véget ért ajégkorong Tipsport Liga 2019/20- as szezonja. A klubok képviselői szerdán Zólyomban döntöttek arról, hogy a rájátszást sem fejezik be a csapatok. A Szlovák Jégkorongszövetség ma dönt arról, hogy avatnak-e győztest, és ha igen, mi alapján. „Mindannyian azt szerettük volna, ha a ligát végigjátsszuk. Sokat gondolkodtunk, hogy a hosszabb kihagyás után hogyan lehetne a kiírást lerövídtve befejezni, de arra jutottunk, hogy ez nem megvalósítható. Üzleti és logisztikai szempontból sem reális az ilyen forgatókönyv, és ez volt az, amiben mindenki egyetértett” - nyilatkozta Richard Lintner, a bajnokságot irányító Pro-hokej igazgatója. A játékosok érdekszervezete, a SIHPA már korábban aggodalmát fejezte ki a végleges befejezés lehetősége miatt, mert így a jégkorongozók valószínűleg nem fognak megkapni egyes juttatásokat, amelyekben a szezon előtt megegyeztek klubjaikkal. Serie A: még van esély Az Olasz Labdarúgó-szövetség március 23-án dönt arról, befejezik-e a bajnokságot és ha igen, milyen módon. A szervezet szerint lesz lehetőségük arra, hogy egy héttel, május 31- ig kitolják a szezont, amennyiben az folytatódni tud április 3-a után. Erről azonban a nyári Európa-bajnokság miatt még egyeztetniük kell az európai szövetséggel is. Az FIGC szerint ha lehet folytatni a Serie A-t, akkor rájátszás dönthet a bajnoki cím sorsáról, mivel arra már szinte biztosan nem lesz lehetőség, hogy az összes elmaradó mérkőzést pótolják. Az Olasz Olimpiai Bizottság hétfőn határozott arról, hogy a koronavírusjárvány terjedése miatt április 3-ig minden sportesemény megrendezését felfüggeszti az országban. EBEL: ennyi volt Azonnali hatállyal véget ért az osztrák jégkorongliga, így a mostani szezonban nem hirdetnek bajnokot. Az osztrák kormány a koronavírusjárvány miatt kedden április elejéig betiltott minden olyan rendezvényt, amelyen 500 főnél nagyobb közönség részvétele várható. Christian Feichtinger, az EBEL ügyvezető igazgatója ennek kapcsán bejelentette: a rájátszás további szakaszában csak zárt kapus mérkőzéseket rendezhettek volna, amelynek viszont nem látták értelmét. A 11 csapatot - köztük a Fehérvár AV19-et - felvonultató mezőny az idényből letudta már az alapszakaszt és a középszakaszt. Jelenleg a negyeddöntős párharcoknál tartottak, ezekből három játéknap küzdelmeit tudták megrendezni. MotoGP: harmadszorra se Elhalasztották a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik, texasi versenyét is. A szervezők törölték az április első hétvégéjére tervezett futamot, és azt november 13-15. között rendezik meg. Az austini viadal a vbsorozat harmadik futama lett volna, s rövid ideig úgy tűnt, hogy az lesz a MotoGP nyitánya, mert korábban már elhalasztották az első és a második versenyt is. Katarban csak a Moto2 és a Moto3 küzdelmeire került sort múlt vasárnap. Bundesliga: zárt kapuk Minden mérkőzést nézők nélkül rendeznek meg a német labdarúgó Bundesliga hétvégi, 26. fordulójában. Utolsó klubként szerdán az RB Leipzig döntött úgy, hogy zárt kapus lesz a Freiburg elleni találkozója. És a többi Számtalan más sporteseményt is érint a járvány: elmarad a bécsi maraton, a súlyemelő-Eb, a LEN negyedévig felfüggesztette a „vizes” eseményeket. Már biztos, hogy elhalasztják a tenisz Fed-kupa budapesti döntőjét, sőt, felmerült az is, hogy egy évvel később rendezik meg a tokiói olimpiát. (MTI,, TASR)