Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-12 / 60. szám
www.ujszo.com | 2020. március 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A szabadulóművész Hová menjen, kormányba, ellenzékbe, vagy Poprádra? PETER KAPITÄN ndrej Kiskáról sok mindent el lehet mondani, de azt meg kell hagyni, önbizalma az van. A legkisebb parlamenti párt elnökeként elhatározta, hogy kemény feltételekkel fog előrukkolni már a kormánykoalíciós tárgyalások megkezdése előtt. Először azt kifogásolta, hogy pártjának Boris Kollárral kellene együtt kormányoznia. Megoldásként egy szűk és bizonytalan parlamenti többséget tudott felkínálni Igor Matovicnak, amelyet azonnal felborítana például az, ha felbukkanna a parlamentben egy abortuszokkal kapcsolatos javaslat. És ezt pontosan tudja Matovic is. Ezért aztán azt üzente vissza Kiskának, hogy akkor nyugodtan vonuljon ellenzékbe — Ficóval meg Kotlebával. Kiska ezután mutogatta még egy kicsit az izmait a pártjában, hogy aztán az elnökség egyhangúlag elküldje őt szépen a koalíciós tárgyalások megnyitására. Miután találkozott a három másik pártelnökkel, a Za l’udínak jutó minisztériumok számát kezdte kevesellni. Hogy a kettő az kevés, mert különbség van minisztérium és minisztérium között, vannak „erős” minisztériumok, és ha neki csak két „gyenge” jut, akkor hármat kér. Ha hihetünk annak, hogy nem a kulturális és a környezetvédelmi tárcát kínálták fel neki, akkor bizony elég merészek Kiska elvárásai. Elég csak felidézni Radoslav Procházka és a Siet’ esetét, amely olyan eredményt ért el négy éve, mint a Za l’udí, és beérte egy minisztériummal. Persze az egyik leggazdagabb minisztérium volt az, a közlekedési és építésügyi, na de a matematika az matematika. Kiska akadékoskodása mögött talán az önfenntartási ösztönt kell keresni. Ideális megoldást próbál találni arra, mintha kormányozna is meg nem, bemegy a koalícióba meg nem is. Részt akar venni a Smer félreállításában, de tiszta akar maradni egy olyan kormánykoalícióban, amelyben maffiamúltú vállalkozó a második legerősebb ember. Ha nem teljesítik a feltételeit, akkor elegánsan bejelentheti, hogy ebből ő nem kér, összecsomagolhat és mehet... nyugdíjba. Á kulisszák mögött egyenesen azt rebesgetik, hogy Kiska tulajdonképpen már nem is akar politizálni, nem érdekli az egész. Úgy tűnik, mintha azon hezitálna, hogy a kormányba menjen-e vagy az ellenzéki padsorokba, de legszívesebben Poprádra menne. Mivel ilyen választási eredménnyel számára nem létezik ideális megoldás, nem lenne meglepő, ha a menekülési útvonal keresgélésével lenne elfoglalva. Ebben ugyanis a legjobbak közé tartozik. Kész szabadulóművész, ha száz évvel korábban élne, még a nagy Houdinivel is összemérhetné a tehetségét. Öt éven át minden csütörtökön elszökött Poprádra az elnöki palotából. Oda szaladt Pozsonyból rögtön a választás után, és az első sietős koalíciós megbeszélést követően is. „Komoly oka” volt rá, mondta. Igen, persze, első a család. Ha Kiska valóban a nagy és végső menekülési tervet készíti elő, akkor nem is időzíthette volna jobban, mint a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. A szerző a Trend kommentátora (Danglár/Trend) Okostelefonok, ostoba árpolitikával SZABÓ LACI ”W‘ JP # ne emlékezne az egykoronás mobiltelefonokra? A ki~W lencvenes években elképzelni sem tudtuk, hogy eljön I az idő, amikor a gyártók 2500 eurót (nem érdemes át-AL számolni koronára) akarnának egy telefonért. Márpedig a Huawei egyik új modelljének ára 2499 euró. Egyértelmű, hogy az egykoronás telefonok is jóval többe kerültek, mint amennyiért a vásárlóknak kínálták őket, ám akkor a mobilszolgáltatók még támogatták a készülékvásárlást, hogy minél több embernek legyen mobiltelefonja és fizessen a használatért. A terv bevált, ma több mint 7,7 millió aktív SIM-kártya van az országban, de ez egyben azt is jelenti, hogy a szolgáltatók már nem fogják támogatni a készülékvásárlást. Ma viszont a négy szolgáltató legfeljebb némi árengedményt kínál a hüségszerződés mellé, de a leggyakoribb, hogy az ügyfél a teljes árat fizeti, legfeljebb nem egy összegben, hanem 24 hónapos kamatmentes részletekben. És itt jön egy másik trend, nevezetesen, hogy egyre drágábbak az okostelefonok. Amikor néhány évvel ezelőtt az Apple bemutatta az akkori legújabb iPhone modelljét, és mellette az 500 dolláros árcédula bukkant fel, sokan gondolták azt, hogy túllőttek a célon, ennyiért senki nem fogja venni az almás készüléket. Nem így történt, az emberek még ennyi pénzért is vitték, mint a cukrot. A következő lépés az ezer dollárt meghaladó ár volt, a szakemberek itt megint azt feltételezték, hogy ez a lélektani határ, feljebb menni már nem lehet, mert csökkenek az eladások. Tévedtek. Hiába az Európában ezer eurót is meghaladó telefonárak, nagyon sokan döntöttek a vásárlás mellett, rekordokat döntöttek az eladások. Közben az addig visszafogottan viselkedő gyártók (a Samsungtól kezdve a Sonyn át egészen a Huaweiig) lassan, de biztosan szintén emelték áraikat, egy szintre hozva a csúcsmodellek árfekvését. Ez ma már minden esetben csak négyjegyű számmal írható le. Megjegyeznénk, hogy egy jó minőségű laptop ára közben 500-600 euró... Azt gondolhattuk, hogy idén megáll a drágulás. Bár az Apple még nem jelentette meg a legújabb készülékeket (márciusban elvileg az olcsóbb modellek kerülnek piacra, szeptemberben a rekordáron kínált csúcsmodellek), de a Sony idei modellje, azXperia 1II már 1199 euróba kerül, a Huawei napokban debütáló, Mate Xs készüléke pedig 2499 euró. Mintha a gyártók elszakadtak volna a valóságtól. Persze, ezekben az okostelefonokban már van 5G-támogatás, a drágább modell kijelzője hajlítható, de a kérdés, hogy valóban szükségünk van erre? Ilyen áron? Biztos lesznek, akik megveszik, akiknek fontos, hogy mindig a legújabb, legdrágább telefonnal villogjanak, ám a többség az ár láttán valószínűleg százszor is meggondolja, hogy okos dolog-e lecserélni az egyébként jól működő okostelefonját. Közben az alsó- és középkategóriás készülékek ára is szépen kúszott felfelé, amit egy éve még 200 euróért is megvehettünk, az ma már 300-400 euró, a középkategóriánál pedig már alig van 500 eurónál olcsóbb készülék. A gyártók még a koronavírus-járvány megjelenése és szétterjedése előtt döntöttek az idei árazásról, elemzések szerint azonban a járvány hatására idén világszerte 10-15 százalékkal csökkenhetnek az okostelefon-eladások. Talán ez is ráébresztheti a gyártókat, hogy megálljt kell parancsolniuk a valóságtól elrugaszkodott árpolitikájuknak, és végleg el kell felejteniük, hogy egy csúcstelefonért - bármilyen szép és okos - elkérhetnek 2500 eurót. Ellenkező esetben a mohóság az előrejelzettnél is nagyobb visszaesést eredményezhet az okostelefon-piacon. A középkori Itáliában alapozták meg a járványok elleni harcot HÁTTÉR Itália már évszázadokkal ezelőtt élen járt a járványok elleni harcban, például az utazás megtiltásával, karantén bevezetésével, városok lezárásával. A pestis 1347 októberében Messina szicíliai kikötővároson keresztül érkezett Európába, a Krímen megfertőződött genovai hajósok hozták be. A betegség néhány hónap alatt elterjedt Olaszországban és Franciaországban, a kikötővárosokon, például Marseille-en keresztül elérte Nyugat-Európát, és 1351-ben valóságos pusztítást eredményezett: áldozatául esett az európai népesség 30 százaléka. Az istencsapásra és a légkörben keringő kórokozókra hivatkozó orvosok képtelenek voltak megállítani a bajt. A védekezés abból állt, hogy madárcsőr formájú álarcot viseltek, amelybe füveket, fűszereket és kámfort tömtek, hogy tisztítsák a belélegzett levegőt. Nem tudták, hogy élősködőkkel terjed a betegséget okozó Yersinia pestis nevű bacilus. Az észak-itáliai városállamok „pragmatikusabb és hatékony” védekezési módokat választottak, és az általuk kidolgozott ellenőrzési szabályozásokat és módszereket vették át később Nyugat-Európa többi részén. Tilos azá Az olasz szervezési módot „találták fel ismét” és alkalmazták Franciaországban és Angliában a 19. században a kolerajárványok idején, amelyeknek ha nem is gyógyítása, de legalább a terjedés lassítása volt a célja. Az olasz szabályozások alapja, hogy ellenőrizzék az emberek és az áruk mozgását, hogy megakadályozzanak minden átjárást egy fertőzött régióból egy még egészségesbe. Az itáliai városállamok egyik újítása az volt, hogy eltörölték az államok közötti „titokvédelmet”, hogy pontosan lehessen látni, hol tart a járvány, egészségügyi igazolásokat adtak ki, amelyet az utazóknak a városkapuknál fel kellett mutatni, és a városon kívüli karanténokba kényszerítették azokat, akiknél felmerült a betegség gyanúja. Karantén, kórház, bitófa A másik újítás a halálesetek kötelező bejelentése volt. A pestisesek hozzátartozói számára a következmények „drámaiak” voltak: lazarétumokban, pestiskórházakban helyezték őket karanténba, zár alá vették vagy egyenesen megsemmisítették a vagyontárgyaikat. Egy palermói egészségügyi vezető 1576- ban így sommázta a kegyetlen járványügyi szervezést: „arannyal, tűzzel és bitófákkal”. 1700 táján köztudott volt Európában, hogy Itália a legszigorúbb ország a világon az egészségügy tekintetében, míg Angliát az egyik legelmaradottabbként tartották számon. Az „elhanyagolt" pestis Carlo M. Cipolla olasz történész szerint „az olaszok tudatában voltak az intézményeik felsőbbrendűségének, és szívesen ismételgették viccelődve, hogy az olyan országokban, mint Flandria, Németország és Anglia, bevett szokás elhanyagolni a pestist”. (MTI)
