Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-05 / 54. szám

201 SPORT 2020. március 5. | www.ujszo.com Két hét alatt harmadszor is Liverpool-vereség 2:0-ra kikapott a Liverpool a Chelsea otthonában az angol lab­darúgó FA-kupa nyolcaddöntő­­jében, így kiesett a sorozatból, és utóbbi négy mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. A Liverpool a hétvégén a Wat­ford otthonában szenvedett 3:0-s vereséget, a BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén pedig az Atléti­­co Madriddal szemben maradt aluL Bár a Chelsea elleni mérkőzé­sen Klopp pihentette néhány kulcsemberét (Szalah és Firmino csak a cserepadon kezdett), nem vette félvállról a találkozót. En­nek ellenére a Chelsea megérde­melten jutott tovább. „A szezon nagy részében fan­tasztikus volt a védelmünk, rit­kán engedtük helyzetbe kerülni az ellenfelet. Azt azonban el kell is­mernem, hogy az elmúlt néhány mérkőzésünkön túl sok gólt kap­tunk. A Chelsea ellen nem ját­szottunk rosszul, de ez kevés volt. Nem aggódom a folytatás miatt” - nyilatkozta Jürgen Klopp, a Li­verpool trénere. (TASR, Iz) Tiltakozás a FIA és a Ferrari titkos egyezsége ellen A tíz Forma-l-es csapatból hét közös közleményben fejezte ki aggodalmát és helyezett kilá­tásba jogi intézkedéseket a Fer­rari és a Nemzetközi Automobil­szövetség (FIA) között létrejött, de nyilvánosságra nem hozott megegyezésről az olasz istálló tavalyi motoiját illetően. A csapatok - kivéve azt a kettőt, amely a Ferraritől kapja az erőforrásokat - meglepetésük­nek és megdöbbenésüknek ad­tak hangot, miután a FIA a spa­nyolországi hivatalos tesztelés utolsó napján, múlt héten kiadott közleményében azt írta, hogy a műszaki vizsgálatok elvégzése után megegyezésre jutott a Fer­­rarival a maranellói gyár Fl-es motorjáról. A közleményben a FIA úgy fogalmazott, „a megál­lapodás részletei a két fél között maradnak”. A világbajnoki címvédő Mer­cedes, valamint a Red Bull, az Alpha Tauri, a Williams, a McLa­ren, a Renault és a Racing Point a szerdán kiadott közös közlemé­nyében azt irta, ez a helyzet elfo­gadhatatlan. „Egy nemzetközi sportági szövetség felelős azért, hogy a legmagasabb szintű irá­nyítás, feddhetetlenség és átlát­hatóság mellett jáijon el”- olvas­ható a nyilatkozatban. (MTI) AKTUÁLIS ► Az ANSA hírügynökség arról számolt be, hogy az olasz kormány fontolgatja, hogy egy hónapra a teljes sportéletet leállítja az országban. Olasz­országban a koronavírus miatt számos sport­­eseményt halasztottak el eddig, a Serie A előző két fordulójában több bajnoki is elmaradt. Miroslav Karhan: „A tudásunk szintjén kell játszanunk" Karhan edzőként eddig kevés tapasztalatot gyűjtött (Michai Smríok felvétele) JÓBA MIHÁLY A komáromi KFC a 13. helyről várja a II. labdarúgóliga tavaszi idényének hétvégi rajtját. A Duna-partiak új vezetőedzőjével, a 107-szeres szlovák válogatott Miroslav Karhannal néhány nappal a ligarajt előtt beszélgettünk. Hogyan került Komáromba, és lett a KFC vezetőedzője? Edzői pályafutásom egyelőre na­gyon rövid, a nagyszombatiak mel­lett eddig csak egy III. ligás csapatot vezettem. A komáromi fociról nem sok információm volt, mielőtt idejöt­tem. Edzőkollégáimtól, Stanislav Macektól és Anton Dragúntól tudtam meg néhány dolgot a Duna-partiak szerepléséről. 2019-ben, december végén a komáromiak klubvezetése megszólított, hogy nem vállalnám-e a KFC vezetőedzői posztját. Nem is­mertem senkit sem Komáromban, a játékosokat sem, s gondolkodtam is egy kicsit. Igényes feladatnak érez­tem az ajánlatot, de úgy döntöttem, hogy a szlovákiai második ligában kipróbálom magam egy profi klub­nál, s a 2019/20-as évad végéig szer­ződést kötöttünk a KFC-vel. A komáromi KFC az őszi idény­ben a kiesési zóna közelébe került. Hogyan tekint erre a tényre? Első feladatom az volt, hogy elhi­tessem a fiúkkal, képesek jobb telje­sítményre és eredményre is, mint amilyet ősszel elértek. Ezt ők a fel­készülés másfél hónapja alatt foko­zatosan elhitték, becsületesen és in­tenzíven dolgoznak az edzéseken, és a felkészülési meccseken is bizonyí­tottak. Budapesten például a magyar bajnok Ferencváros elleni 4:2-es ve­reség tisztes helytállásról tanúskodik. A felkészülési időszak trendje biztató irányt mutat, mindenki nagy akarás­sal gyakorol, s meg akaija mutatni, hogy érdemes a bizalmamra. Én azt várom el tőlük, hogy a pályán bizo­nyítsák, amit tudnak, ne féljenek ját­szani, mert a csapat kvalitása méltó a II. liga színvonalára. Ha jobb csapat­tól kikapunk, de teljesítőképessé­günk felső határán játszunk, akkor a vereséget is emelt fővel viseljük. A klubvezetéssel milyen célt tűztek ki a bajnokság tavaszi ré­szének végére? Egyértelműen a bennmaradás a fő cél, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy megelégedünk azzal a hellyel, amelyen most állunk. Néhány meccs után látnunk kell, mire vagyunk ké­pesek, s fokozatosan emelhetjük magasabbra is a lécet. Fontos az, hogy a játék hevében is mindenki talpon legyen, s ha valaki az 5. perc­ben elkövet egy hibát, akkor a hát­ralevő 85 percben tegyen meg min­dent azért, hogy azt kijavítsa. Bízom abban, hogy minden meccsünkön önbizalommal felvértezett csapattal lépünk pályára, és egy emberként a győzelem reményében játszunk. Másfél hónapja dolgozik a csa­pattal. Átgondolt rendszerben és intezíven dolgoznak. 9 felkészülési meccsen 4 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség a mérlegük. Hogyan ér­tékeli ezt? Azok a játékosok, akikkel most készülünk a tavaszi idényre, játék­tudásban teljesítik azt a színvonalat, amely a II. ligában elvárható. Min­denki becsületesen dolgozik, hogy helyet kaphasson a csapatban. Ezt az is bizonyítja, hogy pár nappal a li­garajt előtt nehezen tudnám kijelölni azt a 11 játékost, akik biztosan job­bak, mint azok, akik a kispadon vár­ják a pályára küldést. Kell néhány bajnoki mérkőzés, hogy kirajzolód­jon a kép a kezdőcsapat tartósabb összetételéről. Szeretném, ha a srá­cok azt éreznék, hogy mindig az fog pályára lépni, aki a keretből legjob­ban teljesíteni képes a következő mérkőzésen. Nekem mint volt játé­kosnak sokkal nagyobb tapasztala­tom van a pályán, mint az edzői munkában, ezért én azt kívánom előtérbe helyezni a mérkőzéseken, ami játékosként hatékonynak bizo­nyult a siker elérése érdekében. Azt szeretném elérni, hogy minden meccsen, menet közben is rugalma­san reagáljon a csapatom minden helyzetben arra, ami a pályán törté­nik. Ha nem hatékony az, amit a meccs előtt elhatároztunk, menet közben kell olyan helyzetet terem­teni, hogy győzzünk. Ezt a gondo­latot minden játékosomnak a fejében kell tartania. Hogyan látja a játékosok tehet­ségét, képességeit, akik a szezonra készülnek? Azt hiszem, egyikkel sincs baj. Az a lényeg, hogy csapatként szerepel­jünk minden helyzetben, mindenki minden mérkőzésen azt nyújtsa, amire képes, és a meccseink után mindenki azt érezze, hogy kiadtuk azt, ami bennünk volt. Mindenki, aki a futballt szereti Szlovákiában, tudja, hogy nagy tapasztalata van mint játékosnak. Szeretné a tudását és tapasztala­tait Komáromban érvényesíteni, hogy a nagy múltú városban meg­honosodjon a minőségi futball? Én elsősorban azért vagyok itt, hogy a KFC jó teljesítménnyel bent maradjon a II. ligában. Ha ez ta­vasszal valósággá válik, úgy, hogy élvezetes jó meccseket is látunk, ak­kor megnyílik a lehetőség magasabb célok elérésére is. Én szeretnék eh­hez úgy hozzájárulni, ahogy azt sok­éves tapasztalatom a futballban le­hetővé teszi. Ennek érdekében min­den tőlem telhetőt megteszek, ahogy azt a klubvezetésnek ígértem. F—1: a Mercedes forradalmi újítása HENCZEERIK Lezajlónak a szezon előni tesztek a Forma-l-ben, így a csapatok Ausztráliába, Melbourne felé vehetik az irányt, ahol március 15-én elrajtol a száguldó cirkusz 2020-as szezonja. Mindkét tesztet Barcelonában rendezték, a csapatoknak kétszer három nap állt rendelkezésükre, hogy kipróbálják az idei évi konst­rukciót. Mindkét teszt hozott érde­kességeket, amelyek azt jelzik, iz­galmas szezonunk lehet. Rózsaszín Mercedes Nem kellett sokat várni, hogy a szakembereknek és a szurkolóknak is szemet szúrjon a Racing Point új autója, ami a fényezésen kívül szinte egy az egyben a 2019-es Mercedes alapjaira épült. Fontos megjegyezni, hogy a két csapat partnerségben áll és szó sincs arról, hogy Strollék megkapták volna a németek előző évi autóját. Más kér­dés, hogy az ellenfeleknek ez már kevésbé tetszik. Arra azért nem kell számítani, hogy hirtelen győzelmi esélyekkel szállnának majd harcba a rózsaszín kocsik, de a középmezőny elején könnyen ott lehetnek - ezt egyéb­ként a tesztek eredményei tükröz­ték is, hiszen Pérez és Stroll is na­gyon erős tempót tudott diktálni. A Mercedes ós a DAS Még alig tértünk magunkhoz a Racing Point új autója után, amikor a németek bedobták a súlyos követ az állóvízbe az új találmányukkal. A szurkolókat sokkolta, az ellenfele­ket viszont bosszantotta a DAS. A dual axis steering, vagyis dup­la tengelyű kormányzás a Merce­des változtatható kerékösszetartá­sa, amit a versenyző a kormány ma­ga felé húzásával vagy épp tolásá­val tud irányítani. Az egyenesben maga felé húzott kormányállással az első kerekek egymás irányába közelítenek, féktáv előtt befelé tol­va pedig ismét széttartásba, vagyis alaphelyzetbe kerülnek. Ez befo­lyásolhatja az egyenletes kopást, a hőmérséklet megtartását és az autó stabilitását is, ami akár több tized­ben is mérhető lehet egy körön. „A rendszer egy extra dimenziót biztosít a kormányzáshoz a ver­senyzők számára, és reméljük, hogy hasznos lesz” - mondta James Al­lison, aki sorra kapta az újítással kapcsolatos kérdéseket, de a fon­tosabb részleteket megtartotta ma­gának. Elvileg 2021-től szabálytalannak nyilvánítják majd a rendszert, de a Mercedes talált egy kiskaput, ami egy elképesztő fejlesztés mérnöki szemmel, miközben nagyon egyszerű a logikája. De mi lesz a Renault-val? Összességében túl sok új dologra nem kell készülni a szezonban, valószínűleg az erősorrend sem fog a feje tetejére állni. A tesztek során a Renault volt a legmegbízhatóbb, a Mercedes pedig a legproblémá­sabb. Persze, Lewis Hamilton el­mondta, Melboume-re kijavítják a hibákat, de szurkolói szemmel mindenképp érdekes adatok szü­lettek, főleg ha az eddigi éveket vesszük figyelembe, ahol a Renault folyamatosan küszködött.

Next

/
Thumbnails
Contents