Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-05 / 54. szám

ISKOLA UTCA 181 2020. március 5. I www.ujszo.com Vegyészek vetélkedése A komáromi Selye János Gim­názium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya segítségével a Fel­vidéken tizenkilencedik alka­lommal a 2019/2020-as tanévre is meghirdette a magyarországi Iri­nyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt. A verseny felvidéki főszerve­zője Andruskó Imre, a verseny­­bizottság további tagja Fiala Andrea és dr. Habán László, a Se­lye János Gimnázium kémia sza­kos tanára. A verseny titkára Fe­hér Erzsébet. Az elméleti verseny anyaga az általános iskolában és a középis­kolákban tanult kémia, kategóri­ánként értelmezve. Az elméleti tudás kiterjed az al­kalmazott és a környezeti kémiá­ra, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira. A gya­korlati versenyen a térfogatos elemzésben kell jártasságot bizo­nyítani. Az első forduló iskolai írásbeliből, a második forduló (szlovákiai döntő) írásbeliből és gyakorlatból, a harmadik - orszá­gos - forduló Debrecenben írás­beliből és gyakorlatból áll. Az I. kategóriába a gimnáziu­mok első évfolyamának tanulói, a II. kategóriába a gimnáziumok második évfolyamának tanulói, a III. kategóriába a szakközépisko­lák első és második évfolyamá­nak diákjai tartoznak. Február 27-én 9-től 13 óráig a Selye János Gimnáziumban zaj­lott a szlovákiai forduló, amelybe 20 diák kapcsolódott be. Gimná­ziumunkon kívül kategóriánként két-két diák vett részt a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium­ból, a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból és az ipolysági Szondy György Gimnáziumból. Április 3-tól 5-ig zajlik az or­szágos - Kárpát-medencei - for­duló Debrecenben, ahol szintén két-két diák, a kategóriák első két helyezettje képviseli Szlovákiát. Ä győzteseknek sok sikert kí­vánunk a magyarországi döntő­ben! Dr. Králik Zsuzsanna Iparis az angololimpia országos döntőjében Az iskolai, majd a járási forduló első helyezettjeként a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolát két diák képviselte a verseny kerületi fordulójában február 12-én, Nyitrán. A kerület járásainak legjobbjait két vizsgarész teljesítése után ér­tékelte a háromtagú bizottság: először az egyes nyelvi készsége­ket mérő tesztet kellett megolda­niuk, majd a kétfordulós szóbeli vizsga következett. Busnyák Attila I. C osztályos tanuló a 2C kategóriában, a szak­iskolák diákjainak versenyében, míg Dömény Máté III. C osztályos tanuló a huzamosabb időt angol nyelvi közegben töltött diákok kö­zött mérettette meg magát. Máté tudása a harmadik helyezésre volt elég, Attila hét versenyző közül a legjobbnak bizonyult. Ez a teljesítmény azért is ki­emelkedő, mivel a 2C kategóriá­ban a középiskolai négy évfolyam összes diákja küzd egymással, és Attila ezt az eredményt sokkal ta-Busnyák Attila (Fotó: gesz) pasztaltabb versenytársaival szemben nyerte meg. Az országos döntőt március vé­gén Pöstyénben rendezik. Bízunk benne, hogy Attila ott is helyt fog állni. Mi mindenesetre szorítunk neki. Petheő Boglárka A pozsonyi magyar gimnazisták az Ohel Dávid Idősek Otthonában végeztek önkéntes munkát (Fotó: mtag) Számunkra természetes az önkéntes munka A Duna utcai Magyar Tan­nyelvű Alapiskola és Gimná­zium ebben a tanévben egye­düli szlovákiai magyar iskola­ként ott volt Az év gyermek­cselekedete (Detsky éin róka) projekt legjobbjai közt. Az év gyermekcselekedete pro­jektbe, mely az azonos nevű polgári társulás kezdeményezésével indult 19 éve, mindig a tanév végéig várják a bemutatkozó cikkeket a szerve­zők. A humanitást, empátiát erősítő programba indulása óta körülbelül 1 700 000,6-16 éves gyerek és fiatal kapcsolódott be. Egy állat megmen­tésétől kezdve beteg, idős emberek mindennapjainak élhetőbbé tételén keresztül az emberi élet megóvásáig széles skálán mozognak a beérke­zett levelekben összefoglalt filant­róp cselekedetek. Nap mint nap saját bőrünkön is ta­pasztaljuk, hogy egoista világban élünk, amelyben sokan csak maguk­ra, saját boldogulásukra gondolnak, közben bárkin keresztülgázolnak, ki­zsigerelik környezetüket, használnak és kihasználnak másokat, majd hátat fordítanak nekik. Minden gyerek ön­zetlen cselekedete üdítő oázisként hat az önzők világában. Ha azt szeret­nénk, hogy emberségesebb legyen a körülöttünk lévő világ, már a gyere­kekbe be kell oltani a mások iránti tiszteletet, segítő szándékot. Az év gyermektettei nem mérhetők patika­mérlegen, nem jár értük fizetség, nincs mértékegysége az önzetlen se­gítségnyújtásnak. A projekt életre hí­vói a mindennapok hőseit keresik, akik bizonyították cselekedetükkel, hogy a jóság, a jó szándék már zsen­ge korukban megvan bennük. A pozsonyi Duna utcai magyar oktatási intézményben már hagyo­mánya van az ilyen önkéntes, segítő cselekedeteknek, hiszen 2019-ben harmadszor kapcsolódtunk be a pro­jektbe. A közel 80 beérkezett neve­zésből a zsűri kategóriánként 5-5 tettet választott ki a nyári szünidő alatt, melyeket november folyamán egyrészt egy gyerekzsűri elé terjeszT tettek, valamint online szavazásra bocsátottak. A mi gyermekcseleke­detünk a Segítség az embereknek kategóriában nyerte el a bírálók tet­szését, így novemberben mindennap egy-egy szavazattal támogathattak minket azok, akik számára a tanu­lóink által végzett cselekedet szim­patikus volt. Két évvel ezelőtt egy másik nagyszerű projekt, a holokauszt több millió gyermekáldozatára emlékez­tető, Írországból kiindult Krókusz Projekt kapcsán jutottunk el a po­zsonyi Ohel Dávid Idősek Otthoná­ba, ahol zsidó származású polgár­társaink tölthetik el békésen utolsó éveiket: köztük holokauszttúlélők is vannak. 16 éves gimnazistáink azóta több alkalommal ellátogattak ebbe az egyedülálló intézménybe, ahol önkéntes munkát végeztek: segítet­tek a tavaszi nagytakarításban, ud­varuk, kertjük rendbe tételében, mi­közben egy kicsit beszédbe is ele­gyedtek az ott lakókkal. Az idős em­berek mindig nagy szeretettel fo­gadják diákjainkat, némelyek közü­lük beavatják őket életük egy-egy szakaszának történéseibe is. Fiataljainknak ez a tette az online szavazáson elnyerte az olvasók szimpátiáját: az említett kategóriá­ban a legtöbb szavazatot kaptuk. A szlovák média is felfigyelt ránk: in­terjút adtunk a Szlovák Rádiónak, illetve a Szlovák Televízió 1-es csa­tornájának. Az otthonnal nem szűnt meg a kapcsolatunk: itt a tavasz, is­mét indulunk, hogy önzetlen mun­kával könnyebbé tegyük a sokat próbált, éltes korú emberek minden­napjait. író Erzsébet tanár SßMLß TtßJBlfTBC A CSAUMML A kilencvenes évek dunaszerdahelyi alvilágának története olyan fordulatos és annyira brutális, hogy kitalálni nem is lehetett volna. Átlátni az összefüggéseket és kapcsolatrendszereket utólag sem lehetett könnyű, hiszen ez az a téma, amelyről máig sem beszélnek szívesen az érintettek. Barak Dávid erre a nem könnyű feladatra vál­lalkozott az Elásott igazság című könyvében. Vrabec Mária faggatta őt a könyv születésének körülményeiről, háttérinformációkról, arról, vannak-e hasonlóságok a Kuciak-ügy tárgyalásán szereplő vádlottak és a csallóközi maffiózók beismerő vallomásai között ► Téma: Kilenc választás története - avagy hogyan jutottunk el idáig? Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! Yasarnap

Next

/
Thumbnails
Contents