Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-05 / 29. szám
www.ujszo.com I 2020. február 5. NAGYÍTÁS 113 Egy félbemaradt kézfogás A. Nagy László: „A sors kegye lenne, ha a szlovák-magyar viszonyban a következő nemzedék is megélhetne olyan bátorító és feszültségoldó történelmi pillanatokat, mint mi megélhettünk a rendszerváltás első heteiben" MIKLÓSI PÉTER A két rendszerváltó mozgalom: a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE - VPN) kereken harminc éve, 1990. január 21-én rukkolt elő egy közös politikai nyilatkozattal. A forradalmi idők lelkesültségében írt deklarációra most A. Nagy Lászlóval pillantottunk vissza. A hajdani FMK egyik alapító tagjaként miként vélekedsz ma: Szlovákiában érdemes azt remélni, hogy újra előállhat egy olyan idillikus időszak, amikor a többségi nemzet és a magyar nemzeti kisebbség szembefordul a terhes történelmi nehezteléssel, ahogyan azt 1989-1990 fordulóján megéltük? És ami az FMK és a VPN közös, mára azonban a közelmúlt ködébe veszett dokumentumában is kifejeződött? Erre nem könnyű válaszolni, mert azok a napok és hetek valóban egészen rendkívüliek voltak. Egyrészt az egész ország, akkoriban még Csehszlovákia, forradalmi hangulatban élt; másrészt mind az FMK, mind a VPN nemcsak aktív tanúja volt a dinamikus politikai és társadalmi változásoknak, hanem tényleges mozgatója is. Őszintén szólva, az élet nagy kegye volna, ha az utánunkjövő nemzedék is megélne egy hasonlóan izgalmas és társadalmi katarzist hozó időközt, mint harminc esztendeje mi. Már „csak” azért is, mert a szlovák-magyar viszonyban akkor megfogalmazott elképzelések közül azóta több dolog megvalósult ugyan, ám még több - sajnos - máig sem realizálódott. Melyik „fél” politikai gondolata volt a rendszerváltás eseményeinek sodrában különösképpen lényeges deklaráció megírása? „Súgnotok” kellett az ügy érdekében? Nem, az elhatározás közös volt. A nyilatkozat szövegét konszenzussal, három már előzőleg született dokumentumra alapoztuk. Az FMK 1989. november 24-ei elvi álláspontjára, amelyben tömören és a nemzeti kisebbségek jogállására vonatkozó követelésekre kiemelt hangsúlyt helyezve, mozgalmunk politikai, társadalmi és gazdasági célkitűzéseit rögzítettük. Hasonló jelentőséggel kezeltük a NYEE november 25-én megjelent elvi nyilatkozatát, amely 12+1 pontban összegezte a partnerszervezetünknek mind az össztársadalmi, mind a nemzeti kisebbségek jogállásáról és egyenjogúságáról alkotott elképzeléseit. Harmadrészt pedig az FMK 1990. január 15-én ismertetett, a nemzeti kisebbségek és etnikumok jogaira is vonatkozó részletes programnyilatkozatának központi gondolatai kerültek a hat nappal később keltezett közös elvi nyilatkozatba. Három évtized elmúltával is érdemes még szóba hozni, hogy a fordulat, az új idők üzenetén kívül mi tette szükségessé a közös deklarációt? Sőt, talán kívánatos is. Hogy akár hosszú esztendők múltán is világos legyen: részünkről a rendszerváltás keretében jogosan felhozott kisebbségi követelményeknek és elvárásoknak a nyilvánosság elé tárása, míg a másik oldal számára bizonyos félelmek eloszlatása tette szükségszerűvé az elvi dokumentum létrejöttét. A kisebbségi léthelyzet javításának közös szándéka belátható, de ’89 eufórikus köztéri hangulatában a minoritásokkal szembeni bizalmatlanság kevésbé érthető... Nyilvánvaló, hogy az elvárások az FMK által képviselt szlovákiai magyarság demokratikus alapokon nyugvó kívánságait tükrözték. Lényegében mindazt, amit az itt élő magyarok, illetve a többi nemzeti kisebbség és etnikum jogállásában akkor több évtizede tapasztalt jogszükítésként tartottunk számon, és már demokratikus körülmények között akartunk megváltoztatni. És persze minden tekintetben az egyenjogúságot is szorgalmaztuk a cseh és szlovák nemzettel. A VPN számára pedig a saját soraiban, de a tágabb közvélemény körében is mutatkozó aggodalmak semlegesítésének szempontjából volt fontos ez az elvi nyilatkozat, illetve annak transzparens közzététele. Merthogy milyen aggódást kellett neutralizálni? Eleinte inkább csak elvétve, de szlovák körökben azért hangot kaptak az olyan felvetések, hogy a szlovákiai magyaroknak ha kimondatlanul is, de mögöttes céljaik vannak. Azokat pedig holmi trójai falóként az FMK akarja meglépni. Voltak, akik attól is tartottak, hogy az FMK-nak egyenesen egy titkos programja van a területi autonómiára, majd a határkiigazításra és Dél- Szlovákia elszakítására. Nos, a kisebbségi léthelyzet reális célkitűzéseinek vállalása mellett pont ezeket a rossz vért szülő aggályokat kellett a közös nyilatkozatnak eloszlatnia. Egyúttal azt is világossá tennie, hogy melyek a magyar FMK és szlovák politikai partnere, a VPN együtt követett politikai-társadalmi céljai. Azokban a hektikus napokban mikor vált biztossá, hogy meglesz a közös nyilatkozat? A két rendszerváltó mozgalom együttműködése már november 17—18-ától szoros és folyamatos volt. Ha jól emlékszem, a közös deklarációt előkészítő kétoldalú munkacsoport kialakításáról szóló döntést január ötödikén-hatodikán hoztuk meg. A feladata tulajdonképpen a már említett három korábbi állásfoglalás összefésülése volt, no meg egy-két olyan új pont beemelése, mint például a VPN kérésére a határok sérthetetlenségéről szóló passzus. Az FMK azt is szorgalmazta, hogy a készülő dokumentum hangvételéből kiérződjék mindannak esszenciája, amit napjainkban az 1968 tavaszán kezdődött és a husáki éra alatt sem szünetelő (cseh)szlovákiai magyar ellenzéki nemzetiségpolitikai folyamatnak mondunk? Valóban, a rendszerváltás első szakaszában született közös nyilatkozat velősen magában foglalja azokat az elveket meg célzatokat, amelyek már a Csemadok ’68 márciusi programjában megjelentek. Természetesen a későbbi esztendők azon kisebbségvédelmi dokumentumaira is utal, amelyeket a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának dokumentumaiban vagy az 1988 őszén, az 1989 februárjában írt hazai magyar ellenzéki memorandumokban megtalálni. így az 1990 januári VPN - FMK közös nyilatkozat azáltal külön jelentőséget is nyerhetett, hogy nemcsak a kollektív jogokat és a korábbi idők kisebbségi sérelmeinek orvoslását emelte ki a legfontosabb rendezőelvként, hanem ennek révén számos olyan nemzetiségpolitikai célt említ konkrétan, amit az akkori vezető szlovák politikai erő is elfogadott. Az említés szintjén kerüli viszont a kassai kormányprogramot vagy az autonómia fogalmát, noha elutasítja a kollektív bűnösség elvét, és síkra száll a kisebbségi önigazgatásért. Erre illik ráfogni, hogy ez a diplomáciai fortély szavakba öntése? Azért a körültekintő szövegezés, mert azzal kellett szembenézni, hogy félszázaddal korábban az I. Cseh(Somogyi Tibor felvétele) szlovák Köztársaság szétverését éppen a szlovák autonomista törekvések okozták. Ennek következtében - kifejezésként - az autonómia a ’ 89-es rendszerváltás időszakában is tulajdonképpen tiltott szitokszó volt. Partnereink közül többen is úgy vélték, hogy aki autonómiát említ, az olyasmiben gondolkodik, mint ami a második világháború előtt Csehszlovákiával történt. A közös nyilatkozat kimunkálása közben az úgynevezett Helsinki záróokmánnyal és az akkori Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi jogi irányelveivel szintén érvelni kellett? Külön érvelni nem, de éppen a helsinki folyamatra hivatkozva került a dokumentumba az egyik alapelvként a nemzetközi ellenőrzés és felügyelet joga meg lehetősége. Ez a későbbiekben aztán az 1992-1998 közötti meciari korszakban, a kisebbségi jogok sorozatos durva megsértése miatt bizonyult fontosnak. Imént - még az 1968-as nemzeti kisebbségi programja kapcsán - szóba jött a Csemadok, amely 1990 márciusának derekán tartotta rendkívüli XV. közgyűlését. Logikus felvetés hát, hogy miként viszonyult az FMK-VPN-nyilatkozathoz, hiszen a Csemadok már február 23-án elkötelezte magát az újonnan formálódó Együttélés mozgalom mellett. Én arra emlékszem, hogy a Csemadok akkori vezetői közül Sidó Zoltánnak támogató hozzáállása volt a mi januári 21-ei deklarációnkhoz. És az 1989 után rehabilitált korábbi vezetők közül Szabó Rezső meg Dobos László szintén kedvezően méltatta annak jelentőségét. Viszont sem az Együttélés, sem a hamarosan megalakult Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom nemigen tudott mit kezdeni a nyilatkozattal, és érdemben nem is foglalkoztak vele. Eddig a (cseh)szlovák társadalom 1989-1990-es rendszerváltoztató és kegyelmi időszakának pozitívumairól beszéltünk. De már akkor is működtek más erők Szlovákiában. A szlovák-magyar jó viszonyba jócskán belekavart a Matica, úgyhogy a szlovák kormány márciusi komáromi kihelyezett ülésén Milan Cié miniszterelnök kijelentette: „Dél-Szlovákiában egészségtelen nemzetiségi feszültség jött létre.” Már az is figyelmeztető jel volt, hogy a Marián Calfa vezette új szövetségi kormány nem fogadta el az FMK és a VPN által jelölt Duray Miklóst a megegyezett miniszteri posztra, és a szövetségi nemzetiségi minisztérium tervét szintén elvetette. Szlovákiában 1990 első hónapjaiban létrejött a Gyökerek, tehát a Korene nevű nacionalista egyesület, a §túr-társaság, pártként az SNS, amelyek bizalmatlanságot szítottak a magyarok ellen. Sőt, fokozatosan magában a VPN-ben is teret nyertek azok a személyiségek, akik a későbbiek során döntő szerepet játszottak a NYEE fölbomlásában, majd Csehszlovákia kettészakadásában. És hát többen akadtak olyanok, akik, úgymond, „csak” visszafogottak voltak a nemzetiségi kérdésben, az FMK-hoz való partneri viszony alakulásában. Visszanézve a közelmúltba, ebbe a vonalvezetésbe illik az 1990-es komáromi kormányülés hangneme is, azután pedig Vladimír Meciar három különböző kormányzati ciklusában már egyre félreérthetetlenebbül félbemaradt a rendszerváltás első heteiben biztatóan alakuló szlovák-magyar kézfogás tartós szándéka. Előttünk a február 29-ei választás. Ha a Híd vagy az MKÖ, netán mindkettő bejut(na) a parlamentbe, sőt, akár az esetleges kormányalakítási programpontok kisebbségpolitikai alapjaként, ez a harminc évvel ezelőtti nyilatkozat is az asztalra tehető? Ma is érdemes újraolvasni, foglalkozni vele? Hogyne! Sem a megszövegezésében, sem a célkitűzéseiben máig sincs semmi kivetnivaló. A jelenlegi szlovák vagy magyar demokratikus pártok nem találhatnak az ott megírtakban olyan fejezetet, amellyel ne lehetne jelen időben is egyetérteni. 1990. január 21-én a NYEE és az FMK közös nyilatkozatot fogad el a nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok együttéléséről Szlovákiában. A nyilatkozat síkra száll a kollektív kisebbségi jogokért, a kisebbségi önigazgatásért, valamint az emberi jogok betartását ellenőrző államok fölötti rendszer megvalósításáért, egyúttal elutasítja a reciprocitás és a kollektív bűnösség elvét. (A(cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1994-1992,460. old., Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2006)
